2019. szeptember 14.

Indulatos sms-interjút adott Tarlós, miután a fogyatékosok megsértéséről kérdeztük

A főpolgármester már azt is provokációnak érezte, hogy saját szavaival szembesítettük, de azért válaszolt nekünk.

2019. szeptember 11.

Lappangó ellentétek a gazdaságpolitika irányítói között

Régóta esedékes és ma már szokatlan gazdaságpolitikai vita avagy hatalmi harc – így jellemezték közgazdászok a Matolcsy György és Varga Mihály közötti…

2019. június 14.

Forró hangulatú tapsverseny az előválasztási vitán

– Ha mindhárman hőgutát kapunk, akkor ki lesz a főpolgármester-jelölt? – humorizált Kálmán Olga, a DK támogatásával induló aspiráns, aki az MSZP-Párbeszéd…

2019. május 10.

Tóth Bertalan: a Fidesznek nincs is európai parlamenti választási programja

Sajnálatos Tóth szerint, hogy Trócsányi László Fidesz-KDNP-s listavezető megfutamodott, és nem áll ki vitázni vele, de program hiányában érthető is.

2019. május 08.

Vita: megpróbálja a napfényre kicsalogatni a Fidesz EP-listavezetőjét és programját Tóth Bertalan

Semmit nem tudni arról, mi a véleménye a kormánypártnak az emberek életét befolyásoló uniós törekvésekről.

2019. január 20.
2018. július 12.
2018. június 21.

Párizsi iszlám-vita

Emmanuel Macron francia elnök mintha bizonyos távolságot próbálna tartani a muzulmán közösséggel szemben.

2018. június 05.
2018. május 17.
2018. április 04.

Választási Fórum 2018 - A legnagyobb pártok listavezetőinek vitája (élő videó!)

Választási Fórum 2018 néven zajlik fórum a fővárosi Benczúr Hotelben a Válasszunk 2018! (V18) csoport szervezésében.

2018. március 30.

Ha már vitázni nem akarnak - Focizni hívták a Fideszt

"Itt vagyunk Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc birtokrendszerében, a Pancho Aréna előtt - indítja Fekete-Győr András az "akciót" a Momentum videóján. Az…

2018. március 20.

Álvita a gyógyszertárak jövőjéről

A gyógyszerészi kamara és a kormányzat tegnap sajtótájékoztatón tiltakozott az ellenzék patikaliberalizációs terve ellen. Szerintük Komáromi Zoltán, aki most az…

2018. március 14.
2018. március 07.

"A többség ereje" - Politikusi vita a KÖM szervezésében - videó!

A Közös Ország Mozgalom választási vitája: a csepeli választókörzet képviselő-jelöltjei, Szabó Szabolcs, az Együtt, Bangóné Borbély Ildikó az MSZP-Párbeszéd ,…

2018. március 02.
2018. február 19.

A Közös Ország Mozgalom választási vitája - Videó

A Közös Ország Mozgalom választási vitájában ezúttal: Kunhalmi Ágnes, az MSZP-Párbeszéd, Kassai Dániel, az LMP, Makai Tibor a Jobbik és Nagy Károly a Momentum 18.…

2018. február 15.
2018. február 14.

Vitatkozzanak a boldogságért

Az okosan, hatékonyan vitatkozó pároknak tízszer nagyobb esélyük van egy boldog kapcsolatra, mint azoknak, akik a szőnyeg alá söprik a kényes témákat - idéz egy,…

2018. február 01.
2018. január 27.

Szolid szakmai vita: bútordarabokkal ütlegelték egymást

Gyorsan elfogták a rendőrök azt a négy férfit, akikben egy vita során olyannyira fellobbant az indulat, hogy székekkel próbálták meggyőzni egymást.

2017. december 09.

Heves vita az ENSZ-ben Jeruzsálemről

Az ENSZ Biztonsági Tanácsában heves vita alakult ki pénteken az Egyesült Államok bejelentéséről, amellyel elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának. A nemzetközi…

2017. november 06.

Több ezren állnak kilakoltatás előtt - Vita a devizahitelesek támogatásáról

Az Országgyűlés az LMP kezdeményezésére politikai vitát tart a devizahitel-károsultak érdekében szükséges lépésekről - informál az MTI. Napirend előtt szó volt…

2017. november 03.

A szópárbaj kockázatos? - Orbánnak azt tanácsolják, ne vitázzon

A Fidesz vezetőjének, Magyarország miniszterelnökének úgysincs kihívója - egyebek mellett ezért javasolja a Fidesz egyik prominense, hogy Orbán Viktor semmilyen…

2017. október 20.
2017. október 07.

Ollóval szúrta meg vitapartnerét

Ebben az egymásnak ugrasztott országban képtelenek vagyunk elviselni a "másikat". Legyen az menekült ("migráns") vagy csak az, aki emberségből szót emel értük, vagy…

2017. szeptember 20.

Oktatás - "Az elveszített bizalmat késő visszaállítani"

Egy asztalnál egy kormánypárti és egy ellenzéki politikus: Palkovics László államtitkár és Hiller István korábbi szakminiszter a köznevelés helyzetét vitatták meg.

2017. szeptember 13.

Merkel nem vitázik többet Schulzcal

Kihívta egy újabb televíziós vitára Angela Merkelt Martin Schulz, a német szociáldemokraták (SPD) kancellárjelöltje, de a hivatalban lévő kormányfő elutasította.

2017. június 29.

Parázs vitára készült - Gyurcsány kontra Pogátsa

Gyurcsány Ferenc biztos benne, hogy a közeljövőben nem lesz miniszterelnök, de azt nem mondja, hogy soha – ez is kiderült csütörtök este, amikor az Új Egyenlőség…