2020. június 04.
2020. május 27.
2020. május 26.

Korlátozná a kormány a magyar cégek felvásárlását

Miközben állami tőkeprogram indul magyar cégek külföldi terjeszkedésére, addig a kormány a fél magyar gazdaságból kitiltaná a külföldi cégvásárlókat. Megvédik…

2020. május 23.

Palkovics: Több mint 110 ezer ember bértámogatására érkezett igény a vállalkozásoktól

A miniszter azt mondta, tervezi a kormány egy olyan támogatási forma kidolgozását, amellyel ennek a szektornak az újraindítását is segíteni lehet.

2020. április 28.
2020. április 23.

Jövő héttől tömeges tesztelés indul el az országban

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kezdeményezésére online konferencián számoltak be a kormányzati intézkedéseket megalapozó kutatásokról.

2020. április 20.

Máris módosítják a magyar Kurzarbeit szabályait

Már két órás foglalkoztatás esetén is igényelni lehet az állami bérkiegészítést, annak plafonja azonban változatlan marad.

2020. április 08.

Palkovics elárulta: mégsem fizetik ki a bér 70 százalékát

Az innovációs miniszter kedd este az Inforádióban próbálta helyretenni a fél nappal korábbi bejelentést.

2020. április 07.

Csak kinyögték: a kormány beszáll a bérekbe

A munkájukat vesztőket viszont az út szélén hagyják a filléres álláskeresési támogatással. Az egyetemisták és a cégek ingyenhitelt és nyelvvizsga nélkül…

2020. március 16.

Palkovics László most szó szerint mindent megtudhat rólunk

Az innovációért felelős miniszter a járványhelyzet miatt kapott rendkívüli felhatalmazást – nyitva áll előtte minden adatbázis.

2020. február 20.
2020. február 19.
2020. február 14.

Sokkolta Ózdot a gyárbezárás: több száz család megélhetése veszélyben

Az innovációs miniszter hatpontos programcsomagot vitt a borsodi településre, a kirúgás előtt álló dolgozók feszültek.

2020. február 06.

Százezreknek fájó ötletek: nem összevonás kell, hanem béremelés

Bár a kormány tagadja, hogy tudatosan szellőztette meg a minimálbérrendszer átalakításának a tervét, elemzők nem tartják kizártnak, hogy ha idén nem is, de a közeli…

2020. január 29.

Eléri a Semmelweis Egyetemet is a Corvinus-modell – Interjú Palkovics Lászlóval

Nem tartom valószínűnek, hogy hat készült volna, persze elképzelhető, hogy kialakultak különböző változatok – mondta a nemzeti alaptantervről Palkovics László…

2020. január 22.
2020. január 16.

Alakul a csúcstárca: Palkovics tör fel, mint a talajvíz

Palkovics László vezette ITM lehet a 2021-es költségvetés legnagyobb nyertese, jut pénz bőven a látványberuházásokra, komoly adócsökkentés nincs a láthatáron, a…

2020. január 13.

Izzadva próbálja tagadni Budapest kivéreztetésének tervét a kormány

Ilyen döntés nem született – üzeni az innovációs minisztérium, de érdemben nem cáfolják a Népszava értesüléseit. Palkovics László pedig letagadott egy…

2019. december 18.
2019. december 16.

Kínai elitegyetem nyithat kampuszt Budapesten

Az erről szóló egyetértési nyilatkozatot Palkovics László írta alá a Fudan Egyetem elnökével.

2019. december 04.
2019. november 21.

Magyar–orosz vasútfejlesztési paktumot írt alá Palkovics

A felek megvizsgálják egy közös vállalat létrehozásának a lehetőségét is.

2019. november 17.
2019. október 18.

Palkovics kész többet fizetni a várbeli lakásért

Az innovációs miniszter azt mondta, „boldogan” találkozik V. Naszályi Márta polgármesterrel.

2019. szeptember 16.

Megtehetnék, de nem csökkentik a gázárat Orbánék

A kormány nem változtat a lakossági energiaárakon, amiként a 2050-es szén-dioxid-mentesség elutasításán sem, sőt a Mészáros Lőrinc-féle, széntüzelésű Mátrai…

2019. augusztus 31.

MTA-átalakítás: Palkovics szerint minden kész, de a dolgozók még azt sem tudják, milyen feltételekkel folytathatják munkájukat

A kutatók sem az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat elnökétől, Maróth Miklóstól, sem az MTA-tól nem kaptak tájékoztatást.

2019. augusztus 29.

Még tovább faragják Kásler minisztériumát

Két államtitkárságot és három közalapítványt vettek el egy hét alatt a Kásler Miklós vezette Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi) és a tárca…

2019. augusztus 23.

Ők lehetnek a felsőoktatást hirtelenjében bekebelező Palkovics új emberei

Személyi változások várhatóak az ITM-nél, miután a tárcához került a felsőoktatás irányítása.

2019. augusztus 21.

Új gazdánál a felsőoktatás: Palkovics kérte és megkapta

Idén szeptember elsejétől az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz (ITM) kerül át a felsőoktatás irányítása – közölte szerdán a területért eddig…