2020. február 15.

Együtt nyerik a hajrát – In memoriam Tandori Dezső és Tandori Ágnes

Egy nappal múlt egy éve, hogy nincs Tandori Dezső. A tandoridezsőség jelenségnek legalábbis vége lett, nincs hangja már, mert ahogy Az Éj felé című kötet egyik…

Hovatovább női szeszély – Anna Butrym, a magyar irodalom lengyel fordítója

Márai verhetetlen a lengyel könyvpiacon – mármint a magyar szerzők közül. A Nobel-díjas Kertész Imre művei már nem elérhetők, Péterfy Gergely Kitömött…

2020. február 08.

Fogódzók nélkül - Vakrepülés Solymosi Bálinttal

Miféle életizgalom az, amit egy kamasz érez egy vidéki kistelepülésen, majd a nagyváros Szegeden, később pedig az alternatív-underground kultúra fénykorát élő…

Ha eszébe jut egy "bűnös" gondolat - Purosz Leonidasz és a költői felnőtté válás

Legutóbb a martfűi szilveszteri focikupán a Rákócziújfalu védői mellett mintha ott sem lett volna, ettől persze még szeret focizni – mondja Purosz Leonidasz, akinek az…

2020. február 01.

Elérni a készpénzes lapzártát - Zeke Gyulával a szerencsejátékos Palásthy Marcellről beszélgettünk

Kártya, lóverseny, kávéház. A XX. század első harmadának pesti szentháromsága. Főleg ezekről írt – hiszen ezekben élt – a kor elfeledett hírlapírója,…

2020. január 27.
2020. január 25.

Édes Anna, Édes Mária... – Kosztolányi Dezső utolsó szerelmeiről beszélgettünk Bíró-Balogh Tamással

„Gondolhatja, hogy az a nyolc év, amit együtt töltöttünk még jóban, fiatalságban, az nem múlt el nyomtalanul” – írja Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona egykori…

Szántó T. Gábor: Az őr, 1974

„Csak azt nem értem, hogyha nem kell félni semmitől, akkor meg miért kell bátornak lenni és erősnek?”

2020. január 18.

Magyary Ágnes: A pokolba vezető út lerövidítései

„Az ember minden nemes cselekedete pillanatok alatt képes kedélyt borzoló rémálommá változni.”

A kulturálatlanság diktatúrája (Imre Flóra – Horatiusszal szólva)

„Mért kell patkányfészek-hatalmak / országos trágyájában járjak” – teszi fel központozás nélkül a kérdést Imre Flóra Köz-érzet című verse, mellyel a…

Böszörményi Márton: Valami napsugár az éjszakában

„Elmentem az ajtóig, de nem mertem kinyitni. Csak gyorsan, mint a ragtapaszt, nevetett a férfi, és annyira idegesített a hangja, hogy inkább benyitottam.”

Légrádi Gergely: Szavatossági idő

„Már éppen arra az elhatározásra jutott, hogy a legbiztonságosabb megoldás, ha minden ajándékot bontatlanul dob ki, ügyelve arra, hogy még véletlenül se lássa meg a…

Embernek maradni maga a lázadás (Marguerite Duras: Fájdalom; Robert Antelme: Emberfaj)

Antelme és Duras a Jelenkornál egy időben megjelent könyvei annyira összekapcsolódnak, hogy magától értetődik együtt beszélni róluk.

2020. január 11.

Megváltoztatni az elviselhetetlent - Interjú Szilágyi Eszter Anna drámaköltővel

Megérdemelné, hogy újra és újra felfedezzék, megformálják, előadják és újrajátsszák, hogy a közönség minél szélesebb rétegei szembesülhessenek vele – írta…

2020. január 10.

Kikaparja-e az utókor - Csanádi Imre 100

„Voltam, míg éltem, a Hazám zabigyereke, költő; félrepöccintettek törvényes mit-tudom-én-kik, fitymálták soraim – dehogy: elhallgattak egészen!” – írja már…

2020. január 04.

Hány iszlám fantasyről tudtunk korábban? – Velkei Zoltán a kortárs fantasztikumról

A science fiction és a fantasy könyvek szerzői sem kizárólag középkorú, heteroszexuális fehér férfiak ma már, hanem nők, feketék, ázsiaiak, leszbikusok,…

Dragomán György: A történet vége

„Hátat fordítok a fuzionátumnak, hogy a hátamra szerelt hidrofutball kettőnk közé kerüljön, hogy biztosan mindhárman megsemmisüljünk. Aztán aktiválom a…

Karafiáth Orsolya: Rendszerváltás

„Aggasztó hírek érkeznek fentről. A visszatérés lehetetlen. A közbeszerzési tenderen nagyot szakító vállalat valami fontos anyagot kihagyott az űrgépből, ami…

Vörös István: Jó reggelt, elnök úr!

„A fejembe juttatták ezt a biológiai alapú arcfelismerő rendszert, melynek segítségével bolygónk bármelyik emberét azonnal felismerem. Az a legcsodálatosabb, hogy…