2019. november 13.

Egy év alatt 23 százalékkal nőtt a budapesti lakások ára

Duna House: a lassulás ellenére erős évet zárhat idén is az ingatlanpiac.

2019. október 27.

Lakhatási válság fenyeget Budapesten

A megállíthatatlanul emelkedő lakásárak miatt már minden negyedik budapesti háztartásnak nehézséget okoz a lakhatási költségek kifizetése.

2019. október 07.

Megugrottak a lakásárak az EU-ban, Magyarországon volt a legnagyobb drágulás

Éves összevetésben csak Olaszországban csökkentek az árak, 0,2 százalékkal.

2019. augusztus 10.

Ezrével veszik a kínaiak a fővárosi lakásokat

Előszeretettel vásárolnak lakást a külföldiek Budapesten, ami – főként a belvárosban – igencsak felhajtja az árakat.

2019. július 10.

Az EU-n belül Magyarországon drágultak a legnagyobb mértékben a lakások

Az Eurostat felmérése szerint 11,3 százalékkal ugrottak meg a lakásárak január-márciusban.

2019. június 21.

Csak két hely van az EU-ban, ahol még Magyarországnál is jobban nőttek a lakásárak

Hiába, hogy a bérek emelkedése Magyarországon jócskán elmaradt az ingatlanpiaci áremelkedéstől, a nemzetközi szinten is durva drágulás nem lassul.

2019. május 23.

A bukott jelzáloghitelek többségét már átadták a követeléskezelőknek

Nagy Tamás, a jegybank főosztályvezetője elismerte, hogy a késedelmesen törlesztő családok szociális háttere nem megoldott, de álláspontja szerint ez nem tartozik az…

2019. május 14.

Aggódik az MNB a túlárazott budapesti lakások miatt

Idén csak az első negyedévben a 20,5 százalékkal emelkedtek a fővárosi lakásárak.

2019. március 13.

Aki nem lakik, az fizet - Matolcsy rámozdult a lakáspiacra

Illetékmentes lehet az első megszerzett lakástulajdon, nehezebb lehet sokadik ingatlanra csokot igényelni - végre az MNB is reagálni látszik az elképesztő…

2019. január 23.

Nagy a kereslet a lakások iránt, de csak hitelből telik rá

Kiugró emelkedéssel nyitotta az évet a lakáspiac: a kereslet jelentősen erősödött az eladó és a kiadó lakásoknál is – derül ki az ingatlan.com elemzéséből.

2019. január 09.

Csokkal csak a mamahotelre futja

Tízből mindössze két fiatalnak van saját tulajdonú lakása, a többség 25-29 évesen is a szüleivel él. Nem kényelmi okokból, kényszerűségből

2018. november 15.

Ha a 11 év fizetését összegyűjti, na akkor lesz új lakása Pesten

Gyorsul a budapesti ingatlanárak növekedése, tovább nyílik az olló főváros és vidék között.

2018. október 18.

Új termékek léphetnek a lakáskassza helyére

Átalakulás várható a lakásfinanszírozási piacon a lakáskassza-megtakarítások állami támogatásának gyors megszüntetése miatt. A bankok új termékekkel állhatnak…

2018. március 28.

A magyar gazdasági migránsok helyét románokkal és balkániakkal töltik fel

Erdélyi magyarok, románok, és balkániak is szívesen költöznek Nyugat-Magyarországra, hogy elvégezzék azokat a munkákat, amiket a helyiek nem szeretnének, írja a…

2018. február 21.
2018. február 01.
2018. január 24.

Nyaralóból otthon

Budapest külső kerületeibe és az agglomerációba űzik a kisgyerekes családokat a megemelkedett belvárosi lakásárak.

2017. december 28.

Kétsebességes drágulás az ingatlanpiacon

Tovább emelkednek jövőre az ingatlanárak, a drágulás üteme azonban már mérséklődik. Lakásátadási dömping várható.

2017. november 14.

Tovább drágulnak a kisebb lakások is

A munkaerőhiány, az építőipari anyagok árának emelkedése ellenére 12-15 ezer új lakóingatlant adhatnak át idén.

2017. szeptember 12.

Tizenkét évi jövedelemből lehet lakást venni

Budapesten 12, országosan csaknem 8 évnyi átlagjövedelem kell ahhoz, hogy valaki egy közepes méretű lakáshoz jusson; ez az arány rosszabb, mint három éve, mert a…

Érdemes lakást kiadni Magyarországon

A lakásbérleti hozam Budapesten és több egyetemi városban is meghaladta a bruttó 7 százalékos hozamszintet 2016-ban, ami nemcsak a többi régiós fővároshoz…

2017. augusztus 19.

Megéri lakásba fektetni Magyarországon

A lakóingatlanba történő befektetéssel a legjobb hozam Magyarországon érhető el (6,42 százalék) a környező országokkal összehasonlítva. 

2017. július 04.

A még megkapaszkodók kezére is rátapos a kormány

A közeli napokban 120 olyan, olcsónak számító munkásszálló férőhely szűnik meg Budapesten, amely évek óta sok ember számára biztosított kilépési lehetőséget a…

2017. június 19.
2017. április 22.

Tovább nőnek a lakásárak

Élénkül a lakáspiac, egyre többen vesznek fel hitelt. Az új lakások iránt is nőtt a kereslet, de hurráoptimizmusra nincsen ok. A lakás- és az infrastrukturális…

2017. március 07.
2016. október 25.

Elérték a plafont a lakásárak

Csökkentek a kínálati lakásárak a teljes lakáspiacon országos viszonylatban idén a harmadik negyedévben; a trendfordulás ugyan országosan kimutatható, Budapestre…

2016. szeptember 18.

Drágábbak lettek megint a lakások

2016. I. negyedévében is folytatódott a lakásárak emelkedése - derül ki az FHB Lakásárindex elemzéséből.

2016. augusztus 15.

Emeli a lakásárakat a csok

Nehezen indult, még most is főként használt lakásokra igénylik és a várakozások szerint még csak felfutása elején tart a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) -…

2016. július 14.