Előfizetés
2021. május 13.
Visszatértek a befektetők a lakáspiacra

Ugyan a statisztikai hivatal legfrissebb adatai kedvezőek, az építőipar teljesítménye összességében mégis hullámzó volt.

2021. május 11.
Lakásépítésben lassan vége az ország vízfejűségének

A továbbiakban várhatóan a lakásépítések terén is a vidék jelenti majd a motort.

2021. május 05.
Csak vidéken nő a lakásépítési kedv

Amíg Budapesten az ötödére csökkent a kiadott engedélyek száma, addig a megyeszékhelyeken 77, a városokban és községekben pedig 82 és 84 százalékkal ugrottak meg az…

2021. május 04.
Itthon már a fekete is lehet fehér - A KSH változtat a maginfláció számításán

Új módszerrel számolt maginflációs értéket tesz közzé egy hét múlva a statisztikai hivatal, amiben már nem szerepelnek a folyamatosan dráguló alkoholok és…

2021. április 30.
Idén márciusban 40 százalékkal nőtt a halálozások száma a tavalyi adatokhoz képest

A KSH szerint az 1983-as, rendkívül magasan tetőző influenzajárvány óta nem volt ilyen nagymértékű a márciusi halálozások száma.

2021. április 29.
Bruttó 414 ezer forint a hivatalos átlagbér - A dolgozók fele ennél legalább 98 ezer forinttal kevesebbet keres

Majdnem 10 százalékos átlagbéremelkedést mért februrárban a KSH. Ekkora növekedésnek ugyanakkor nem minden dolgozó örülhet, az infláció pedig a reálkeresetnek is…

2021. április 28.
Varga Dóra
2021. április 27.
Eltérő esélyek a válság túlélésére – Ezt tette a koronavírus a munkaerőpiaccal

Azok a dolgozók tudtak jobban alkalmazkodni a koronavírus gazdasági következményeihez, akik már a járvány megjelenése előtt is jobb helyzetben voltak – állapította…

2021. április 26.
Nincs pardon, a magasabb átlagbér a hivatalos - a képviselők is így számolnak

Bár a KSH a munkáltatók teljes körére is közöl már átlagbért, a képviselői tiszteletdíjak alapjául is szolgáló hivatalos adat továbbra is az az ennél magasabb…

2021. április 21.
Bonta Miklós
2021. április 17.
Árnyalták a fizetéseket: megismerhetők a valósághoz jobban közelítő béradatok

Két évre visszamenőleg közzétette a havi mediánbér-adatokat a KSH. Ebből kiolvasható: az alkalmazottak fele legfeljebb a hivatalos átlagbér háromnegyedét kapja csak…

2021. április 16.
Az építkezéseket is lassítja a járvány

Teljes brigádok esnek ki váratlanul a munkából a járvány harmadik hullámában az építkezéseken, ami tovább nehezíti a szakemberekben amúgy sem bővelkedő…

2021. április 08.
Fogynak az agrárgazdaságok, kevés a fiatal

A gazdaságok irányítóinak többsége 40–64 éves, s 2010 óta nőtt a gazdák átlagéletkora.

2021. április 07.
KSH: 2020-ban háromszor annyian dolgoztak otthonról, mint az azt megelőző tíz évben

Tavaly az elmúlt tíz év 2,9 százalékos átlagának háromszorosára, 8,6 százalékra nőtt a távmunkában vagy home office keretében dolgozók aránya Magyarországon -…

2021. április 01.
Újraszámolt fizetések - 13 ezer forinttal kisebb a bruttó átlagkereset

A dolgozók fele 92 ezer forinttal kevesebb bruttó fizetést kap, mint a hivatalos átlagbér - derül ki a KSH által most először közölt számokból.

2021. március 31.
Egy év alatt 104 ezer munkahelyet vitt el a járvány

Január óta ismét növekszik a regisztrált álláskeresők száma, az MNB szerint az első negyedévben 70 ezer munkahely is megszűnhet. A KSH mégis a munkanélküliek…

2021. március 30.
2021. március 26.
2021. március 04.
A boltzár megint padlóra küldi az iparcikkes üzleteket

Az év első hónapjai enyhe forgalomnövekedést hoztak a kiskereskedelemben, de csak élelmiszerből fogyott több. A frissen bejelentett zárás mindezt ismét lenullázhatja.

2021. március 01.
Egy jó és egy rossz hír jött a magyar gazdaságból

Nem roggyantak meg tavaly a beruházások, a cégvezetők optimizmusa viszont négy hónap után februárban csökkent.

2021. február 26.
Óriási leépítési hullám indult el – Rég nem látott szintre ugrott a munkanélküliség

Elérte a munkaerőpiacot a járvány második hulláma: egy hónap alatt 97 ezerrel kevesebb dolgozó és 38 ezerrel több munkanélküli lett.

2021. február 25.
Megszépített jövedelmek: a dolgozók fele az átlagbér 80 százalékát sem keresi meg

A dolgozók fele bruttó 320 ezer forintnál kevesebbet keresett tavaly, mégis 400 ezer forint feletti átlagbérről szólnak a híradások.

Sok lakást adtak át tavaly, de nem eleget

Az elmúlt évtized legtöbb új lakóingatlanát adták át tavaly: A KSH szerdán közölt adatai szerint 2020-ban összesen 28 208 új lakás és ház épült meg, harmadával…

2021. február 23.
KSH: Pénztárca-nyitogató február

Ismét nagyobb lendülettel kezdtek el vásárolni az emberek: a KSH heti monitor adatai szerint a vásárlók 3 százalékkal több pénzt költöttek el idén január 8. és…

2021. február 16.
A korlátozások közepette is nőni tudott a gazdaság, de így is az elmúlt 25 év második legnagyobb mínusza jött össze

Az elemzőket is meglepve, a vártnál jobb teljesítményt mutatott a magyar gazdaság a tavalyi utolsó negyedévben, így az éves GDP-visszaesés is kisebb lett az…

2021. február 15.
Visszaesés után biztató kilátások az építőiparban

Több mint 9 százalékkal elmaradt tavaly az építőipari termelés az egy évvel korábbitól.

2021. február 11.
Megfeleződött tavaly a turizmus

Mintegy 8 millió vendég érkezett tavaly csaknem 23 millió éjszakára a hazai szálláshelyekre. Ez a 2019-es rekord fele.

2021. február 04.
Nem volt gazdag karácsonyuk a boltosoknak

Visszaütött a webáruházak novemberi Black Fridays akciódömpingje, a hagyományos boltokban pedig még az elemzői várakozásoknál is erőteljesebben fogták vissza…

2021. január 30.