2019. október 20.

A békés Keleten (Irak, Törökország 2019)

Első magyarként 2014-ben hazajöttem a selyemúton. A több mint 10 000 lépést két és fél hónap alatt tettem meg Pekingtől Isztambulig. A selyemút misztikája azóta is…

2019. augusztus 09.

Úgy tűnik, nem is a cselgáncs Putyin kedvenc sportja

Az orosz elnök viszonylag gyenge pozícióból is kiválóan mímeli az erőpolitikát.

2019. június 18.

Újabb ezer katonát küld a Közel-Keletre Trump

Az amerikai elnök védelmi célokat emleget a döntés kapcsán, de elemzők szerint elmérgesedő iráni viszony miatt mozgósított.

2019. május 30.

Amerikai hátraarc Szíriában

Ahhoz képest, hogy Donald Trump tavaly még azt ígérte, kivonja csapatait az országból, az utóbbi időben komoly erősítés érkezett a térségbe.

2019. május 24.

Trump újabb 1500 katonát küld a Közel-Keletre

A hivatalosan védelmi céllal küldött katonák között mások mellett rakétavédelmi rendszerek kezelői, légi felderítők és hadmérnökök lesznek.

2019. március 27.
2019. február 15.

Irán ellen szövetkeztek

Több nagy név is hiányozott a Közel-Keletről szóló - az Egyesült Államok által szervezett - varsói konferenciáról, de a célt így is elérték.

2018. szeptember 27.
2017. december 29.

Évfordulós merénylet Kabulban

Újabb súlyos merényletek jelzik, hogy ismét átrendeződhet a terrorizmus nemzetközi térképe, a Közel-Keletről ismét Afganisztánba kerülhet a központ.

2017. november 13.

Újabb proxy háború körvonalazódik a Közel-Keleten

Aggódik a nemzetközi közösség a mélyülő libanoni-szaúdi feszültség miatt. Az ENSZ főtitkár szerint pusztító hatású lehet egy újabb konfliktus kirobbanása a…

2017. november 11.
2017. szeptember 20.

Felbolydulhat a Közel-Kelet

A bagdadi kormány ugyan közölte, jogi úton érvényteleníti az iraki kurdok jövő hétfőre kiírt függetlenségi népszavazását, amelyet szeptember végén terveznek…

2017. augusztus 09.

Turisták árasztják el Izraelt

Izrael idegenforgalma sokat profitál a Közel-Kelet államait uraló erőszakból és bizonytalanságból, illetve a Nyugat-Európát sújtó terrorizmusból. Ezek fényében a…

2017. június 20.

9000 éve háziasították először a vadmacskát

Kétszer szelídítette meg a vadmacskát az ősi ember, egyszer a Közel-Keleten, egyszer Egyiptomban - állapította meg a téma eddigi legnagyobb léptékű genetikai kutatása.

2017. február 01.

Trump rejtelmes tervei

Meglepetést keltenek Donald Trump közel-keleti tervei. Az amerikai elnök védelmi zónákat alakítana ki a polgárháború által sújtott Szíriában, csak az a kérdés,…

2016. július 28.

A Közel-Keletről irányíthatták az ansbachi és a würzburgi támadót

A Közel-Keleten tartózkodott az az ismeretlen, aki mobiltelefonon utasításokat adott az ansbachi merénylet elkövetőjének közvetlenül a robbanás előtt - mondta…

2016. július 02.

Sokba kerül a világnak a terrorizmus

Nemcsak Törökország számára jár rendkívül súlyos anyagi következményekkel a terror, hanem a világ számos más országának is komoly pénzügyi megterhelést jelent. 

2016. április 19.
2016. március 27.

Trump elpusztítaná az olajmezőket a Közel-Keleten

Elpusztítaná az olajmezőket a Közel-Keleten az amerikai republikánus elnökjelölt-aspiráns, Donald Trump, mert szerinte azok az elsődleges anyagi forrásai az olyan…

2016. január 07.

Hatalmi játszmák a Közel-Keleten

Rosszul kezdődött az év a Közel-Kelet szempontjából. A Szaúd-Arábia és Irán közötti viszony elmérgesedése már évek óta a levegőben lógott, bár a diplomáciai…

2016. január 05.

Vészes közel-keleti viszonyok

Egyre inkább elmérgesedik a viszony a közel-keleti államok között annak kapcsán, hogy szombaton Szaúd-Arábia kivégzett egy síita prédikátort. A térség államai…

2015. december 25.

Ezért van erőszakhullám a Közel-Keleten

Fouad Twal jeruzsálemi latin pátriárka Betlehemben megtartott karácsonyi éjféli miséjén békére szólított fel, és a lelki értékek elvesztésével magyarázta a…

2015. december 24.

Obama Isten segítségét kéri

Az amerikai elnök egy XIX. századi amerikai költő szavait idézve kérte Isten segítségét a keresztények oltalmazásához, kivált a közel-keleti térségnek azon a…

2015. december 06.

Elfogytak? Csökkent a migránsok száma

Tovább csökkent a Közel-Keletről érkező bevándorlók száma a nyugat-balkáni migrációs útvonalon - közölte a horvát és a szlovén belügyminisztérium vasárnap.

2015. november 06.

Légi katasztrófa - Az USA elővigyázatos

Megszigorítják a Közel-Keletről az Egyesült Államokba tartó utasszállító járatok ellenőrzését az orosz repülőgép minapi egyiptomi tragédiáját követően -…

2015. szeptember 10.
2015. szeptember 07.

Akcióterv az Iszlám Állam ellen

Akciótervet jelentenek be kedden Párizsban az Iszlám Állam dzsihadista szervezet által a Közel-Keleten üldözött kisebbségek segítsége érdekében összehívott…

2015. szeptember 02.

Esély a közel-keleti békére?

Benjamin Netanjahu azonnali, előfeltételek nélküli béketárgyalásokat ajánlott Mahmúd Abbásznak, a Palesztin Hatóság elnökének. „Kész vagyok Rámalláhba, vagy…

2015. augusztus 22.

Mivé lett az arab tavasz?

A Közel-Kelet kezd rászolgálni a nevére: egyre közelebb kerül hozzánk. Eseményei kitöltik a hírműsorokat, fiai-lányai pedig tömegesen menekülnek Európába -…

2015. július 02.

Szexre, munkára kényszerítik a gyerekeket a Közel-Keleten

Mind többször kényszerítik munkára azokat a szíriai gyermekeket, akik a polgárháború miatt kényszerültek elmenekülni lakóhelyükről. Egy a gyermekmunkát vizsgáló…