2020. augusztus 03.

Intő jel Ázsiából

Az egész világ számára figyelmeztetés, hogy a fertőzéseket eddig sikeresen féken tartó Vietnamban és Hongkongban is elszabadult a járvány.

2020. augusztus 01.
2020. július 28.

Új-Zéland is felfüggeszti a Hongkonggal kötött kiadatási egyezményt

Úgy véli, már nem bízhat a hongkongi igazságügyi rendszernek a Kínával szembeni függetlenségében.

2020. július 27.
2020. július 23.

Fagyos viszonyok Nagy-Britanniában

A változatlanul a britekkel élő koronavírus mellett külpolitikai problémák is beárnyékolják a nyarat.

2020. július 21.
2020. július 16.
2020. július 14.

Peking szerint törvénysértő lehet a hongkongi ellenzéki pártok hétvégi előválasztása

A kínai központi kormányzat hongkongi képviseleti irodája a hétvégi akciót a választási rendszer elleni súlyos provokációnak minősítette.

2020. július 13.

Törököt fogtam, de nem ereszt

Josep Borell diplomatikusan oldotta meg a lehetetlent, egyszerre engedett Ankara barátainak és bírálóinak.

2020. július 09.

Ausztrália hatályon kívül helyezte kiadatási egyezményét Hongkonggal

Scott Morrison kormányfő azt is bejelentette: öt évvel meghosszabbították az országban élő hongkongiak vízumát.

Üresen hagyott transzparensekkel tiltakoznak a demokráciapártiak

A Kína eddig legszabadabb városának számító Hongkong mind inkább az ázsiai ország átlagos metropoliszává válik.

2020. július 07.

Nem adják ki hongkongi felhasználóikat Kínának a nagy közösségi oldalak

A Facebook, a Whatsapp és a Twitter is nemet mondott a kínai kormánynak, a TikTok kivonul Hongkongból az új nemzetbiztonsági törvény miatt.

2020. július 03.
2020. július 02.

A kínai önkény által fenyegetett hongkongiak befogadására készül három angolszász ország és Tajvan is

Az Egyesült Államok szankciós listára tenné a nemzetbiztonsági törvény végrehajtásában közreműködő kínai tisztségviselőket, az erről szóló jogszabály már…

Hongkong autonómiája romokban: Kína már nem csak a briteket, az ausztrálokat is fenyegeti

Ellenlépéseket tervez Peking mindazon országokkal szemben, ahol menedéket kínálnak az egykori brit koronagyarmat lakóinak.

2020. július 01.

Több száz tüntetőt vett őrizetbe a hongkongi rendőrség a frissen elfogadott nemzetbiztonsági törvényre hivatkozva

A Hongkong autonómiáját veszélyeztető törvényt csak kedden fogadta el a kínai parlament, de már ez alapján vittek be tiltakozókat.

Zászlólengetés miatt tartóztattak le egy férfit Hongkongban

Ezzel megszegte az új nemzetbiztonsági törvény előírásait – közölte a rendőrség.

Zöld az út Kína önkényének: szájkosarat kap Hongkong

Peking teljesen saját képére formálhatja a városállamot, huszonhárom évvel azután, hogy visszakapta azt az Egyesült Királyságtól.

2020. június 24.

Kirakatperek és kínzások – ezért nem kér a kínai nemzetbiztonsági törvényből a hongkongi ellenzék

A kirakatperektől sem mentes kínai igazságszolgáltatás járhatna el egyes hongkongiak ügyében a nemzetbiztonsági törvényjavaslat alapján. A tervezetet akár már ezen a…

2020. június 13.
2020. június 06.

A hongkongi iskolaigazgatóknak rendőrt kell hívniuk, ha valaki kigúnyolja a kínai himnuszt

Csütörtökön fogadta el a kínai himnusz meggyalázásának büntethetővé tételéről szóló törvényjavaslatot.

2020. június 01.

Nem engedélyezték Hongkongban a Tienanmen téri megemlékezést

A hatóságok a koronavírus-járvány miatt bevezetett távolságtartási és gyülekezési szabályokra hivatkoztak, amelyek értelmében legfeljebb nyolcan gyülekezhetnek…

2020. május 18.

Ellenzéki képviselők csaptak össze a házelnököt védő biztonsági őrökkel Hongkongban

A törvényhozói tanács ülésén kialakult dulakodásban néhányan meg is sérültek.

2020. április 21.

Meghosszabbították a járvány elleni korlátozások érvényességét Hongkongban

Eredetileg a héten oldották volna fel a szolgáltatásokra vonatkozó intézkedéseket.

2020. április 18.

Kína felelős a járvány elszabadulásáért

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Peking szócsövévé silányult, Hongkong pedig az erős civil társadalmának köszönhetően tudott hatékonyan védekezni -…

2020. március 11.

A világ egyik legsűrűbben lakott városa madártávlatból

Az elmúlt fél évben rengeteget hallottunk Hongkongról, a híradók hónapokig tudósítottak a város utcáin dúló tüntetésekről, ám így még nem látta a közel…

2020. február 03.

Sztrájkkal állítanák meg a koronavírust a hongkongi kórházi dolgozók

Teljes határzárat szeretnének elérni az egészségügyi dolgozók, hogy lelassítsák a Kínából terjedő járványt.

2020. január 25.

Egészségügyi vészhelyzetet hirdettek a koronavírus miatt Hongkonban

Korlátozzák a terület fizikai kapcsolatát az anyaországgal, hivatalos látogatásokat függesztenek fel, az oktatási intézmények pedig február 17-éig zárva lesznek.

2020. január 19.

Sok ezren követeltek választójogot Hongkongban, aztán a rendőrség szétverte a tüntetést

Követelik továbbá a brutális rendőri túlkapások kivizsgálását, a mintegy 7000 eddig letartóztatott tüntető szabadon bocsátását és a Pekinghez lojális kormányzó…

2020. január 12.