Előfizetés
2020. február 25.
Súlyos válságban a CDU

Kaotikus a helyzet a német kereszténydemokratáknál, s a hangulat még siralmasabb lett a hamburgi eredmény után. Április 25-én választanak új elnököt.

2020. február 24.
Taroltak a szociáldemokraták a hamburgi választáson

A kormányzó SDP nagyot gyengült korábbi önmagához képest, de még így is 39 százalékos eredményt ért el, és fölényesen verte ellenfeleit.

2020. február 23.
Szociáldemokrata diadal Hamburgban

Az első eredmények szerint a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) kiesik a helyi parlamentből.

2020. február 22.
Feléledő szociáldemokraták Hamburgban

Az SPD a vasárnapi hamburgi választás nagy esélyese. Országosan is javított a párt, a hosszú ideig tartó nihil után akadnak kedvező jelek.

2019. november 09.
Lengyel turistabusz szenvedett balesetet Németországban, 32 ember megsérült

A jármű letért az úttestről, nekihajtott a szalagkorlátnak, majd egy útszéli árokban az oldalára fordult.

2019. szeptember 18.
Sokba került, vitatták, de Hamburgban a végén mindenki boldog volt – Interjú az Elbphilharmonie igazgatójával

Sokáig épült és sokba került, de mára az Elbphilharmonie épülete Hamburg jelképévé vált. Turisták tömegeit vonzza, hangversenyei teltházasak. Az igazgatót,…

2019. szeptember 09.
Dzshihadista feleséget fogtak Hamburgban

A gyanúsított Németországból utazott az Iszlám Állam által megszállt Rakkába, hogy ott egy terrorista asszonyaként éljen.

2019. augusztus 02.
Rekordnagyságú, 4,5 tonnás kokainszállítmányt foglaltak le Hamburgban

Az Antwerpenbe címzett konténerben a szállítólevélen megadott szójabab helyett 211 fekete sporttáskát találtak.

2019. július 22.
Fucsovics nyolcaddöntős Hamburgban

Fucsovics Márton sima két szettben legyőzte a német Philipp Kohlschreibert az 1,85 millió euró (603 millió forint) összdíjazású hamburgi salakpályás férfi…

2019. február 04.
Sztrájk okoz káoszt a hamburgi reptéren

Már 58 járatot töröltek, és további fennakadásokra lehet számítani.

2018. november 09.
2018. május 12.
Magyarországon is keresik a Hamburgot lángba borító tüntetőket

Nemzetközi körözést adott ki a német szövetségi rendőrség (BKA) a 2017-es G20-as csúcstalálkozót szétverni igyekvő tüntetők ellen. 24 személyt keresnek, többek…

2018. március 13.
2018. március 10.
2017. november 10.
Vádat emeltek a hamburgi késés támadó ellen

Emberöléssel és hatrendbeli emberölési kísérlettel vádolta meg pénteken a németországi Hamburgban júliusban történt késes támadás elkövetőjét a német…

2017. július 29.
Késelés Hamburgban - Kiderült, ki volt a támadó

Szélsőséges iszlamistaként szerepelt a hatósági nyilvántartásokban a Hamburgban végrehajtott késes támadás gyanúsítottja - jelentették be szombaton a németországi…

2017. július 28.
Késes támadás - Egy ember meghalt Hamburgban

Késes támadás történt péntek délután egy szupermarketben Hamburgban, egy ember meghalt. A feltételezett elkövetőt őrizetbe vették, azonosítása még folyamatban van.

2017. július 09.
Háborús övezet lett Hamburgból

Bár szombatra már valamelyest alábbhagyott a randalírozók lendülete, a német rendőrség még vasárnap reggel is vízágyúkat vetett be a tüntetők ellen. Szombaton…

2017. július 08.
"Romboló gyűlölethullám" - Tízezrek tüntettek a G20 ellen (Fotógaléria)

Kisebb összecsapások történtek ugyan, de összességében békésen zajlott le szombat délután Hamburgban a G20-csoport és a globalizáció ellen rendezett baloldali…

2017. július 07.
G20 - Erőszakba torkollt a hamburgi tiltakozás

Összecsaptak a rendőrök és a globalizációellenes tüntetők Hamburgban, ahol ma kezdődik a G20 csúcstalálkozója. 76 rendőr megsebesült, hármat közülük kórházba…

2017. július 06.
G20 - Nagy balhék készülődnek Hamburgban

Hamburgban nagy tüntetésekre készülnek a G20-csúcstalálkozó miatt. Pénteken kezdődik a legfejlettebb és a feltörekvő államok idei tanácskozása, amelyen első…

2017. július 02.
G20 - Gyújtogatásra, szabotázsakciókra számítanak Hamburgban

 A média figyelmének felkeltését célzó, nagyszabású és erőszakos tiltakozó akciók történhetnek a németországi Hamburgban, a G20-csoport július 7-én kezdődő…

2017. február 12.
Gáz szivárgott a hamburgi repülőtéren

Ismeretlen eredetű gáz szivárgása miatt vasárnap ideiglenesen lezárták a hamburgi nemzetközi repülőteret.  50 ember légúti problémákra és…

2016. december 08.
Az EU nem fogadja el a Krím bekebelezését

Elkezdődött csütörtökön a németországi Hamburgban az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) legfőbb vezető testülete, a tagállami…

2016. október 30.
Halálos merénylet - Az Iszlám Állam jelentkezett a hamburgi gyilkosságért

Az Iszlám állam (IÁ) nevű terrorszervezet vasárnapra virradó éjjel jelentkezett egy két héttel ezelőtt a németországi Hamburgban történt gyilkosság…

2015. október 17.
Magyar színházi siker Hamburgban

Négy estén lépett fel Hamburgbana napokban az ExperiDance táncegyüttes és a 100 tagú Cigányzenekar a Fergeteges őrodukcióval. A közös előadás Magyarországon és a…

2015. augusztus 04.
Tűz és robbanás Hamburgban, sokan megsérültek

Tűz ütött ki és robbanás történt a németországi Hamburgban egy második világháborús bunkerben, amiben ma asztalosműhely működik. Legkevesebb 27 ember megsérült.

2015. február 16.
Hamburgból a kancellári hivatalig?

A szociáldemokrata Olaf Scholz marad Hamburg tartományi vezetője, de nem tud egyedül kormányozni, miután a liberális FDP és az euroszkeptikus Alternatíva (AfD) is…

2015. február 15.
A szociáldemokraták nyertek Hamburgban

A németországi Hamburgban vasárnap rendezett helyi törvényhozási választáson nagy fölénnyel a szociáldemokrata párt (SPD) végzett az első helyen, de abszolút…

Tartományi választás kezdődött Hamburgban

Helyi törvényhozási választás kezdődött vasárnap reggel Hamburgban, Németország egyik legkisebb és leggazdagabb tartományában.