Előfizetés
2020. szeptember 03.
2019. január 25.
A képviselőrángatás nem sérti a közrendet a rendőrségi logika szerint

Rendőrök orra előtt dobtak ki képviselőket a tévészékházból, az egyenruhások mégsem tettek semmit - mert a honatyák bántalmazása a rendőrség szerint nem…

2018. november 27.
Németh Szilárd elnézést kért hazugsága miatt

Hogy melyik esetről is van szó? Segítünk: az Eötvös Károly Intézetet képviselő társaságot kellett megkövetnie, mert valótlanságot állított róluk .

2018. augusztus 21.
Alaptörvényt és uniós jogot is sérthet, ha a kormány a tudományos életbe avatkozik

Még intézményfenntartóként sincs automatikusan joga bezáratni szakokat - emlékeztet az Eötvös Károly Intézet. Az ELTE is több száz éves európai hagyományokat vesz…

2018. július 04.
Alkotmánysértő lehet a „a hangtompítós” kormányülés

Jegyzőkönyv, sem hangfelvétel sem készülne a jövőben a kormányülésekről egy, a költségvetési törvényjavaslatbarejtett paragrafus szerint. A döntés…

2018. április 20.
Majtényi: Nem elég kisétálni a Kossuth térre

Csodálom, hogy eddig maradtak. Kifejezetten ellenséges környezetben nem jó dolgozni – így reagált Majtényi László, az Eötvös Károly Intézet elnöke a bejelentésre,…

2018. április 18.
Jogerős: Németh Szilárd hazudott a "Soros-pénzekről"

Jogerősen pert nyert az Eötvös Károly Intézet (EKINT) Németh Szilárd ellen hétfőn - olvasható az intézet honlapján. A Fidesz alelnökének a hamis tényállításai…

2018. február 12.
2017. június 29.
Pintér nem tudja, hogy lehallgatták-e Majtényiékat

Pintér Sándor belügyminiszter arról tájékoztatta az Eötvös Károly Intézetet: nincs tudomása arról, hogy az intézetet, illetve annak bármely munkatársát…

2017. március 10.
Félresikerült vádaskodás - Támadás Majtényi ellen

Az Eötvös Károly Intézet közleménye az Origo számháborújáról és a CÖF félresikerült vádaskodásáról. (Ennek az intézetnek az elnöke Majtényi László,…

2016. november 29.
Rémuralgás Ásotthalmán

Ásotthalom önkormányzatának képviselőtestülete néhány napja rendeletben tiltotta meg közterületen a müezzin tevékenységét, a burka viselését, a házasságról és…

2016. november 16.
TEK- megfigyelés - Adatokat kér a belügyminisztertől az EKINT

Idén januárban döntött egy 2012-es ügyben az Emberi Jogok Európai Bírósága: az Eötvös Károly Intézet két munkatársa kifogásolta, hogy a magyar törvények szerint…

2016. szeptember 13.
Kormánycsapda: Nincs kérdés, sem válasz

Akár érvényes lesz az októberi kvótareferendum, akár nem, az Orbán-kormány - legalábbis az előző kezdeményezései alapján - a kudarcot is a saját javára fogja…

2016. április 04.
Az Eötvös Károly Intézet a titkos megfigyelésekről

Az Eötvös Károly Intézet (EKINT) nevében Majtényi László, az intézet elnöke Székely Lászlóhoz, az alapvető jogok biztosához és Darák Péterhez, a Kúria…