2020. január 18.
2020. január 16.

Halálos baleset – Két autó karambolozott Tompánál

Az egyik jármű sofőrje olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

2020. január 14.

Beszakadt egy út Északnyugat-Kínában, hat ember meghalt

A balesetben tizenhatan megsérültek. Többen eltűntek, őket még keresik a hatóságok.

2020. január 11.
2020. január 07.

Megszólalt a balesetről az ajkai erőművet üzemeltető cég

Az erőmű vezetése saját hatáskörben is teljes körűen kivizsgálja a körülményeket.

2020. január 03.

Két jármű karambolozott a 6-os főúton, egy ember meghalt

Összeütközött egy teherautó és egy személygépkocsi Ercsi közelében.

Halálos baleset – Árokba csapódott egy autó Ráckevénél

A jármű vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

2020. január 02.

Autók ütköztek a síneken, nem járt a 4-6-os villamos

Az este 6-os pótlás előtt legutóbb délután 4 körül kellett pótolni a járatot, akkor utasrosszullét miatt.

2020. január 01.

Kétszázan itták kórházba magukat szilveszterkor

2019 utolsó estéjén sem pihenhettek a mentőszolgálat munkatársai, több mint háromezer esethez riasztották őket.

2019. december 31.
2019. december 30.

Jogosítvány nélkül vezetett a férfi, aki halálos balesetet okozott Gecse közelében

A 20 éves pápai sofőrnél felmerült a gyanú, hogy ittas volt. Hétfőn őrizetbe vették.

Két autó ütközött a 4-es 6-ossal, ketten megsérültek

A Széll Kálmán tér és a Jászai Mari tér között pótlóbusz járt.

2019. december 29.

Villamossínen landolt egy autó Budapesten

A baleset a Völgy utca és a Nyéki út kereszteződésében történt.

2019. december 28.

Lezuhant egy kisrepülő Louisianaban, öt ember meghalt

A fedélzeten hatan tartózkodtak, egy ember élte túl a szerencsétlenséget.

Két buszbaleset történt szombaton Egyiptomban, több mint húsz ember meghalt

Port Szaíd kikötővárosban egy busz és egy teherautó ütközött, a vörös-tengeri Ain-Szohna térségében pedig két turistabusz karambolozott.

Hét emberrel a fedélzetén lezuhant egy túrahelikopter Hawaii egyik szigetén

A járművön a pilótán kívül hat turista – köztük két gyermek – utazott. Kutatnak az esetleges túlélők után.

2019. december 26.
2019. december 24.

Halálra gázoltak egy gyalogost a 7-es főúton

A baleset hétfő este, Nagykanizsa és Sormás között történt.

2019. december 23.

Öt autó ütközött, megbénult a Dózsa György út

Óriási torlódásra számíthatnak a Lehel utca irányába tartó autósok.

2019. december 22.

A Margit híd korlátjának ütközött egy autó

A baleset miatt a Buda irányába tartó oldalon torlódásra kell számítani.

2019. december 21.

Három jármű ütközött a 84-es főúton, öten megsérültek

A baleset szombat délelőtt, Sajtoskál közelében történt.

Két baleset történt hajnalban az M5-ösön, egy ember meghalt

Többen megsérültek. Az autópálya mindkét oldalán komoly torlódás alakult ki.

2019. december 19.

Halálra gázoltak egy fiatal férfit Sajóhídvégen

A baleset csütörtök este, a Táncsics Mihály utcában történt.

Súlyosan megsérült egy magyar síelő Ausztriában

A nőt belső sérülések gyanújával mentőhelikopterrel szállították Zams kórházába.

Halálos baleset – Fának csapódott egy autó Encsnél

A járművet vezető férfi a helyszínen életét vesztette.

2019. december 18.

Zebrán gázoltak halálra egy férfit Tatán

A baleset körülményeit vizsgálja a rendőrség.