Előfizetés
2021. május 14.
Az amerikai földrészen szinte mindenhol jelen van a koronavírus négy veszélyes változata

Azt egyelőre nem tudják a WHO szakértői, hogy azok a beoltott emberek, akik nem betegednek meg, fertőznek-e.

2021. május 02.
Észak-Korea fenyegetéssel felérő üzenetet küldött a Biden-kormánynak

Amerika megsértette Észak-Korea legfőbb vezetésének méltóságát azzal, hogy bírálta az emberi jogok helyzetét az országban. Phenjan ezt provokációnak tekinti –…

2021. május 01.
Biden másképp áll Észak-Koreához

Nemcsak elődje Donald Trump, de Barack Obama stratégiájával is szakít az amerikai elnök.

2021. április 25.
2021. április 13.
Biden találkozna Putyinnal

Az ukrajnai konfliktusról és egyéb regionális, illetve globális ügyekről egyeztetett telefonon az amerikai és az orosz elnök.

2021. április 05.
2021. április 04.
Telefonon egyeztetett egymással Biden és Zelenszkij

Ez volt az első hívás, amit Amerika új elnöke a Fehér Házból indított ukrán kollégája felé.

2021. március 29.
Tovább folytatódott a George Floyd-ügy tárgyalása

A vád és a védelem jogi képviselőinek nyitóbeszédével folytatódott a bíróság tárgyalása Minneapolisban.

2021. március 18.
Valószínűleg nem rasszista támadás áll a georgiai lövöldözés mögött

Egyelőre négy gyilkossággal vádolták meg a férfit, aki azt vallja, szexuális függősége miatt ölt meg több embert is Atlanta térségében.

2021. február 28.
Jóváhagyták az Egyesült Államokban az első egykomponensű vakcinát

Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerhatóság (FDA) jóváhagyta szombaton a Johnson and Johnson által kifejlesztett, egykomponensű oltóanyag vészhelyzeti alkalmazását az…

2021. február 12.
Lázadás szításáért kéri a vád képviselete Trump elítélését

A republikánusok többsége továbbra sem ért egyet a felelősségre vonási eljárással.

2021. február 09.
Szabad szemmel: Szorul a hurok Orbán nyakán

A magyar kormányfő által csak brüsszeli bürokratáknak hívott uniós vezetők szerint Magyarországon módszeres csalás folyik a közbeszerzési eljárásokban. S ennek…

2021. február 06.
Biden megtagadja Trumptól a hírszerzési jelentéseket

Az elnök szerint elődje viselkedése kiszámíthatatlan és félő, hogy titkos információkat szivárogtatna ki.

2021. január 22.
Nekirugaszkodik Biden a koronavírus legyőzésének

Százmillió embert szeretne beoltani kormányzásának első száz napján.

2021. január 20.
Ezekkel a lépésekkel kezdi elnökségét Biden

Klímavédelem és bevándorlás - utóbbi területeken fog leghamarabb intézkedni a demokrata kormányzat.

2021. január 18.
Ismét forróvá vált a helyzet a Capitoliumnál

Egy tűz miatt kellett biztonsági óvintézkedéseket életbeléptetni a washingtoni törvényhozás épületénél.

Lesz-e csalás, lesz-e ámítás?

Folyamatos a feszültség Amerikában mióta az elnökválasztáson vesztes fél felhergelte táborát. Szakértőket kérdeztünk arról, van-e reális veszélye annak, hogy ez…

2021. január 16.
Az Orbán-kormány egyik leghangosabb kritikusa tér vissza az amerikai külügybe

Szijjártó Péter külügyminiszternek igen rossz emlékei lehetnek Victoria Nuland hivatali éveiről.

Szabad szemmel: Orbánnal foglalkozik a nemzetközi sajtó

A magyar miniszterelnök nyomást gyakorolt az egészségügyi hatóságra, hogy az mielőbb engedélyezze a vírus kínai ellenszerét, mondván, hogy csak lassan érkeznek a…

2021. január 12.
Trump szerint teljesen rendben volt beszéde a Capitoliumnál

Ebben sikerült úgy feltüzelni híveinek egy csoportját, hogy azok berontottak a törvényhozás épületébe.

2021. január 11.
Egy csatát megnyert Trump

Párttársai mellé álltak, amikor a demokraták meg akartak szavaztatni egy határozatot.

2021. január 10.
Szabad szemmel: Nagyon sötét kort idéz Trump amerikai ámokfutása

A nácik annak idején úgy vélték, hogy a rádióval kiütik a nyeregből a sokszínű sajtót, az amerikai elnök a Twitterről gondolta ugyanezt.