2020. július 15.

Penészedés miatt hívnak vissza zabpehelyliszteket

A Nébih azt kéri, hogy aki vásárolt az érintett termékből, ne fogyassza el azt.

2020. július 13.

Ismét módosítani kellett a Nemzetközi Űrállomás pályáját

A korrekciót pénteken végezték el a Progressz MSZ-14 teherűrhajó hajtóművének segítségével.

2020. július 11.
2020. július 09.

Elfogták a négy évvel ezelőtti „kötözős” rablássorozat elkövetőjét

A nyomozók megoldottak egy másik, tíz évvel ezelőtti, több mint húszmilliós rablást is.

2020. július 07.

Baktériumot találtak a csapvízben egy siófoki városrészben

A vízellátás helyreállításáért a szakemberek fertőtlenítik a rendszert.

2020. július 06.
2020. július 04.

Nyert a Manchester United, sorozatban harmadszor győzött az Arsenal

Az ugyancsak BL-be igyekvő, harmadik helyen álló Leicester City is begyűjtötte a három pontot a Crystal Palace legyőzésével.

Orbán levelet írt Trumpnak – „Azt várom, hogy a jövőben is folytathatom Önnel a közös munkát”

„Továbbra is megóvjuk határainkat és kiállunk az illegális migráció ellen” – üzente az amerikai elnöknek.

2020. július 03.

Betilthatóvá vált több egyszer használatos műanyag termék

Emellett létrehozták a biológiailag lebomló műanyagból készült hordtasak fogalmát.

Jövő péntektől több országból is karanténkötelezettség nélkül lehet beutazni Angliába

Brit sajtóértesülések szerint a nap folyamán nyilvánosságra kerülő teljes listán 70-75 olyan ország szerepel, amely esetében feloldják a beutazókra érvényes, 14…

2020. július 02.
2020. július 01.

Németország átvette az EU soros elnökségét

Berlin Horvátországtól vette át, majd januárban Portugáliának adja tovább a tisztséget.

2020. június 30.

Karácsony: Nem osztogatnak, hanem fosztogatnak

Ötmilliárd forintot maga Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter oszthatna szét.

2020. június 26.

Beadják Paks 2 fő kérelmét

Koronavírusválság ide, költségvetéscsökkentés, több éves csúszás oda, a tavaly kijelölt új határidőre a jelek szerint tényleg beérkezhet a hatósághoz az új…

2020. június 24.
2020. június 23.

Trump meghosszabbította a munkavállalói vízumok tilalmát

A döntés az elemzők által kulcsfontosságúnak tartott gazdasági szektorra kiterjed, sőt, kibővült a technológiai vállalatokra és a multinacionális cégekre is…

2020. június 22.

Újraindítja a fogyasztásmérők leolvasását az Elmű-Émász

Az Émász területén június 25-től, az Elmű területén július 2-től azoknál kezdik meg, akiknél a leolvasás éppen aktuális.

Már optimistábbak a magyarok, de továbbra is a munkanélküliségtől félnek a leginkább

A magyar gazdaság jövőjének megítélése május után júniusban is látványosan javult, s megközelítette a járvány előtti, februári értékét. A legnegatívabb…

2020. június 20.

Ráadásban szerzett góllal nyert a Mezőkövesd, kikapott a Paks

A Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kiesés elől menekülő Paksot.

Gazdaságvédelmi operatív törzset hoz létre a kormány

A szervezet, amelynek munkájában nyolc-tíz állami hatóság és intézmény, például az adóhivatal, a fogyasztóvédelem és az államkincstár képviselői vesznek részt,…

2020. június 19.

Pompeo: Trump volt nemzetbiztonsági tanácsadója egy hazug áruló

Az amerikai külügyminiszter közölte: Bolton meghurcolja Amerikát, és megsérti azt a „szent bizalmat, amely a néppel köti össze”.

2020. június 17.

Ab: Nem alkotmányellenesek a rémhírterjesztésre járvány idején vonatkozó szabályok

Ugyanakkor csak olyan tény közlését fenyegetik büntetéssel, amelynek hamisságáról az elkövetőnek már az elkövetéskor tudnia kellett – közölte az…

Meghalt Csurka László színész

A Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes és kiváló művész 84 évet élt.

2020. június 16.
2020. június 15.

Online folytatódnak a Semmelweis Egészség Nap rendezvényei

Tíz nap múlva az interneten rendezik meg a koronavírus-járvány miatt márciusban elmaradt programsorozat következő, a felnőttkori betegségek gyermekkori megelőzésének…

2020. június 13.

Franciaországban és Ausztráliában is ezrek tüntettek a rendőri erőszak ellen

Emmanuel Macron elítélte a rasszizmust és a diszkriminációt, amelyet a „köztársasági egyetemesség elárulásának” nevezett, de megvédte a rendőri erőket,…