Előfizetés
2021. január 30.
Újságnak indult, a legnagyobb zöld hírportál lett

2001 január végén elstartolt az első – ráadásul ma is létező – hazai tematikus zöld honlap, a Greenfo.

2020. július 14.
Hazugságokkal védi a kormány Paks2-t

A jelek szerint kifogyott az Orbán-kabinet a paksi bővítés szükségességét megmagyarázó érvekből: egy parlamenti képviselő írásbeli kérdésre adott válaszban…

2019. november 26.
Kiskaput nyitna az Európai Bizottság a GMO-knak

Egy jogi értelemben már lezárt vitát is újranyitnának arról, hogy GMO-nak számítanak-e a génszerkesztéssel megalkotott élő szervezetek.

2019. november 15.
Szabadkereskedelem: visszakozott a kormány

A Magyar Természetvédők Szövetsége szerint az, hogy a CETA ratifikálása lekerült a napirendről, azt jelzi: a kormánypártokon belül sincs egyértelmű támogatottsága…

2019. május 26.
Gárdonyban elbukott a bevándorlás elleni harc

A pártok nem is sokat tettek azért, hogy a figyelmet magukra irányítsák.

2019. március 16.
Táncsics-díj: Orbán bohócot csinált a bizottságból és a saját miniszteréből

Két olyan televíziós műsorkészítőnek adta a kormány idén az elvben az újságírói hivatás legjobbjainak szánt Táncsics-díjat, akiket nemhogy a Táncsics-díj…

2019. február 27.
2018. június 09.
Sörreform: Dobd a C-t!

Az egész gyártási folyamatra kiterjedő megoldás nyerte a Heineken Hungária Dobd a C-t! elnevezésű innovációs versenyének döntőjét.

2018. május 02.
A kleptokrácia lenyelte a magyar energiaipart

Magyarország a legsúlyosabb eset abban az európai tanulmányban, amely az energiaszektor és a politika összefonódásait vizsgálja. Az EP zöld frakciója által készített…

2018. március 01.
Súlyos összeférhetetlenség Paks 2 engedélyezésénél

A Greenpeace néhány napja már megszellőztette a gyanút, most pedig a bizonyítékkal is előállt: a „független” magyar nukleáris hatóság munkatársai szakértőként…

2017. november 23.
2017. november 13.
2017. október 25.
2017. szeptember 27.
2017. szeptember 25.
Paks 2 - Felelőtlenül olcsó kiberbiztonság

Miért egy olyan cégre bízta a Paks II. projekttársaság a tervezett új atomerőművi blokkok informatikai védelmét, amely egy ennél lényegesen egyszerűbb feladattal, a…

2017. július 22.
2017. június 23.
Csendben visszakapta jogait a nukleáris hatóság

Visszavonulót fújt a kormány: a szezon utolsó parlamenti hetén a kormánytöbbség a feltűnést kerülve módosította az atomtörvényt, visszaadva az Atomenergia…

2017. június 10.
Homályban a magyar-iráni atombarátság

A döntéselőkészítő anyagnak minősített megalapozó dokumentumok továbbra is titkosak, a döntés tartalma viszont nyilvános: az LMP adatigénylése nyomán ismertté…

2017. május 23.
Sugárveszélytől és korrupciótól tartanak

Sugárvédelmi ruhában érkezett a Fenntartható Fejlődés Bizottság kihelyezett paksi ülésére Sallai R. Benedek, a testület LMP-s elnöke. Az ülés a szokatlan ruházat…

2017. május 04.
Megbukott Brüsszelben az atomtörvény

Fennakadt az Európai Bizottság szűrőjén az Orbán-kormány atomtörvény-módosítása. A Népszava információi szerint a testület jogsértő passzusokat talált a…

2017. április 07.
Magyar atomerőművet kaphat Irán - Semjén tárgyalt Teheránban

Nukleáris együttműködési megállapodást ír alá a magyar kormány április 8-án Teheránban, az Iráni Atomenergia Hivatallal - értesült a Népszava.

2017. március 27.
A Városházán fúrják a mobilgátat

A Városházán tiltakoznak ma a Római part megvédésére szerveződött civilek az ingatlanfejlesztési célokért a partszakasz eredeti hangulatát feláldozó gátépítési…

2017. március 14.
Kit érdekelnek a beteg gyerekek? - Méregbomba a kórháznál

Gyors intézkedés helyett írásbeli választ ígért a VIII. kerületi képviselő-testület fideszes többsége egy ellenzéki képviselőnek, aki az egykori pénzverde…

Döntsenek a polgárok! - Összefogás a mobilgát ellen

Helyi népszavazással próbálják megakadályozni a szerintük célszerűtlen és rossz helyre tervezett mobilgát felépítését az ellenzéki pártok. A kezdeményezéshez a…

2017. március 03.
Drasztikus fogyókúrán a nemzeti parkok

Két lépésben mattot adott az Orbán-kormány a magyarországi nemzeti parkoknak: először költségvetési elvonásokkal rákényszerítette őket, hogy a saját…

2017. február 25.
2017. február 14.
"Mutyizásba fullad Paks 2 engedélyezése"

Korrupciógyanús ügyletekbe bonyolódott az Orbán-kabinet a tervezett paksi bővítés uniós engedélyeztetése kapcsán – állítja az LMP. 

2017. február 12.
LMP-évértékelő - Viharjelentés a Szív utcából

Az évértékelő eredetileg egypárti műfaj volt nálunk – a Fidesz és vezetője olyan régen csinálja, hogy már évek óta nem nagyon tud újat mondani (nem az…

2017. február 08.
Lázár János a végső "atomcsapásra" készül

A Népszava információi szerint Lázár János kancelláriaminiszter, mint a paksi bővítés előkészítésével megbízott kormánytag február 21-én Brüsszelbe utazik,…

2017. február 06.
Korláthiba okozhatta a veronai busztragédiát

Elsőként Alberto Pallotti, a közúti balesetet szenvedetteket és hozzátartozóikat képviselő olasz nemzeti szövetség elnöke állt elő az olasz sajtóban azzal a…