2020. április 28.

Szuperbiztos szükségkórház a szegedi lézerközpontban

Szükség van kiegészítő létesítményekre is, ahol az egészségügyi dolgozók fertőtleníthetik magukat, átöltözhetnek. Ennek biztosítására egy közel húsz…

Már a viharszezon előtt megközelíti a tavalyit a biztosítói kárrendezés összege

A hétvégi szélviharok elsősorban a tetőkben és a kéményekben okoztak kárt, fákat döntöttek ki. A társaságokhoz eddig beérkezett mintegy másfélezer bejelentés…

2020. április 16.

A Moody's leminősítette a bankrendszert

Több európai bankrendszer kilátását negatívra módosította csütörtökön a Moody's Investors Service. Azzal a várakozásukkal indokolták a döntést, hogy koronavírus…

2020. április 09.

Ötvenmilliárd forintos vissza nem térítendő beruházási támogatást nyújt az Európai Bizottság a magyar vállalkozásoknak

A program keretében, beruházás esetén – a különböző vállalásoktól függően – akár 800 ezer euró (mintegy 285 millió forint) összegű vissza nem térítendő…

2020. április 08.

Már érződött a vásárlási láz hatása az árakon márciusban – Óriási drágulás az élelmiszereknél

Az élelmiszerárak egy hónap alatt igen jelentős mértékben megugrottak, az éves drágulás pedig 7 százalék fölé ugrott. Ez egyértelműen a pánikhatásnak tudható be.

2020. április 04.

BKIK: Veszélyben több, mint egymillió munkahely

A járványból eredő gazdasági helyzet kezelésére gyorsan bevezethető, de korlátozott ideig alkalmazható intézkedéseket, javaslatokat dolgozott ki a Budapesti…

2020. április 01.

Változott a budapesti tömegközlekedés

Április 1-jétől, szerdától életbe lépett a fővárosban a szombati menetrenden alapuló, de számos fontos vonalon annál sűrűbb járatindulást biztosító közlekedési…

2020. március 30.

A budapesti szállodák kivilágított ablakaikkal üzennek a világ nagyvárosainak

Közös kampányt indított a fővárosi önkormányzat és a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége. Az üresen álló budapesti szállodák ablakaiban sötétedés után…

2020. március 26.

Alig van utas a BKV járatain – Április 1-jétől jön az új menetrend

Tapasztalataik szerint 80-90 százalékkal visszaesett a közösségi közlekedés forgalma: egy-egy járművön általánosan 4-6-an, vagy még kevesebben utaznak.

Április 30-ig visszaválthatóak a nemzetközi vasúti jegyek

A MÁV felhívta az utazók figyelmét, hogy külföldön további vasúti korlátozások várhatók, emiatt bizonyos úticélokra a nemzetközi menetjegyek értékesítését…

2020. március 21.

A jegybank két hétig pihenteti a napi készpénzbevételt, hőkezelnek is

A koronavírus terjedése szempontjából a készpénz használata nem jelent extra kockázatot az egyéb közös használatú tárgyakkal való érintkezéshez képest –…

2020. március 20.

Már csak Ausztria közelíthető meg vasúttal – Péntek déltől Szerbia is leállt

Az Európában kialakult járványügyi és veszélyhelyzetre való tekintettel néhány magyar-osztrák határállomás kivételével szinte teljesen leállt a nemzetközi…

A budapesti cégek között alig akad olyan, amelynek van vészforgatókönyve

A budapesti vállalkozások 93 százaléka nagyon kedvezőtlenül látja a jövőt, és csak egyötödük rendelkezik vészforgatókönyvvel – derült ki a Budapesti…

2020. március 19.
2020. március 18.

Szinte teljesen leállt a nemzetközi vasúti személyszállítás

Az Európában kialakult járványügyi és veszélyhelyzetre való tekintettel – néhány határállomás kivételével – szinte teljesen leállt a nemzetközi vasúti…

2020. március 16.

A hazai bankokat is utolérte a koronavírus, de egyelőre ellenállnak

A fiókok többsége nyitva lesz a megszokott időben, de az ügyfeleket elővigyázatosságra kérik.

2020. március 14.

Vajon fizet az életbiztosításom, ha elkapom a koronavírust?

Milyen esetben fizet egy kockázati biztosítás koronavírus esetén? Melyek a lehetséges kizárások?

2020. március 12.
2020. március 10.
2020. március 06.

A gyenge forint is segített az OTP-nek

Rekordnyereség, felvásárlás, méretnövekedés - nagyot ment az OTP-csoport tavaly.

2020. március 02.

Gyakran elfelejtik – Januártól magasabb a gyed és a táppénz összege

A béremelkedések kihatnak olyan társadalombiztosítási kötelezettségekre és ellátásokra is, amelyek a minimálbér vagy a garantált bérminimum összegéhez igazodnak.

Leállt egy időre a Budapesti Értéktőzsde

Másfél órás leállás után, a pénteki záróárhoz képest 2,3 százalékos emelkedéssel újraindult a Budapesti Értéktőzsde kereskedési rendszere.

2020. február 29.

Címercsere az „arányosság” jegyében

Ismét állványok jelentek meg a Parlament épületének déli szárnyának homlokzatán.

2020. február 26.

Mit térít és mit nem a biztosító a koronavírus-járvány kapcsán?

A járvány közeledése sok utazásra készülő magyart érint. A legtöbben az iránt érdeklődnek, ha van útlemondás biztosításuk is, ezen a címen kaphatnak-e…

2020. február 25.

„Bioszolárium” működtetőjét bírságolta meg a GVH

Megállapították, hogy a KiwiSun „bioszolárium” franchise hálózatot működtető FOX CONSULTING Kft. reklámjaival megsértette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen…

2020. február 20.
2020. február 15.
2020. február 12.