Előfizetés

Lemerült a teljes e-autó-keret

M. I.
Publikálás dátuma
2021.06.15. 18:38

Fotó: Béres Márton / Népszava
Az innovációs tárca az elektromos járgányra vágyók szerverfagyasztó online rohama láttán megnyitotta az eredetileg későbbre tartalékolt teljes, hárommilliárdos keretet, ami tegnap délre el is fogyott.
Tegnap a botrányos hétfői kezdés után kifogyott a lakossági elektromosautó-támogatás kibővített kerete is. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az érdeklődők számára eredetileg hétfő reggel 8-tól nyitotta meg az online jelentkezést a magán-e-autósoknak elkülönített hárommilliárdos keretből egymilliárdra. A rendszer ugyanakkor az első pillanattól kezdve legalábbis akadozott, amire a kezdőlapon üzenet figyelmeztetett. A kevésbé gyakorlott netezők számára ugyanakkor a belépés és a pályázatbeadás is lehetetlennek bizonyult. Miközben a Villanyautosok.hu szakportál akkori értesülései szerint az egymilliárdos keret már délelőtt fél 10-re lemerült, délután csupán annyi változott, hogy megjelent az MTI-n Steiner Attila illetékes államtitkár ünnepélyes bejelentése a pályázat elindításáról és egyre többeknek sikerült belépni. Tegnap délelőtt aztán a lebonyolítással megbízott, állami IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. a honlapon, illetve - az MTI-n keresztül - az ITM is bejelentette: részint tényleg kifogyott az egymilliárdos keret, egyszersmind viszont megnyitják a lakosságnak szánt teljes, hárommilliárdos keretet (amiből kétmilliárdot eredetileg augusztusra és októberre tartogattak). Délután megint változott az üzenet: eszerint délre közel 1500 pályázó a hárommilliárdos keretet is lemerítette. (Mi röviddel dél után még csak egy leterheltségre utaló üzenetet láttunk.) Az ilyen és hasonló szerverkihagyások az informatika mai fejlettségi szintje mellett meglehetős megmosolyogtatók. Annál is inkább, mivel a virtuális tolongásra számítani lehetett: a tavalyi körhöz képest ugyanis kissé drágább autókat is bevontak a legnagyobb (maximum 2,5 milliós, illetve 50 százalékos) támogatási körbe. Az e-taxik szintén hárommilliárdos keretének párhuzamosan futó osztása viszont a jelek szerint zavartalan. Pedig tavaly e kör kerete is azonnal kifogyott. A személyszállítók lanyhább érdeklődését indokolhatja, hogy a támogatás felső határát a tavalyi 55 százalékról 45 százalékra csökkentették.

Kínai e-busz EU-pénzből

Tegnap ünnepélyes keretek között átvette első, saját tulajdonú, tisztán elektromos meghajtású autóbuszát a Volánbusz - jelentette a Külgazdasági és Külügyminisztérium. A kínai gyártású BYD K9UB típusú, zöld technológiával hajtott autóbusz a Komárom és Komárno közötti helyi közlekedésben teljesít szolgálatot. Bár Szijjártó Péter tárcavezető a megnyitón kiállt a kínai ipar mellett, az elmúlt napokban pont egy BYD típusú elektromos autóbusz budapesti tesztjén akadtak gondok. A Volánbusz közleménye szerint a 153,5 millió forint értékű jármű a BYD Electric Bus & Truck Hungary Kft. telephelyén készült. Azt ugyan megemlítik, hogy az összegre Komárom, Komárno és a Volánbusz közösen pályázott, a közleményből - bizonyára véletlenül - kimaradt, hogy a pénzt az EU adta.

Kormánypárti szavazatokkal fogadták el hazánk 2022-es költségvetését

MTI-Népszava
Publikálás dátuma
2021.06.15. 14:29

Fotó: Facebook/Orbán Viktor
Újraindítás kontra választási osztogatás – Magyarországon a jövő évi gazdálkodás alapjaiban sincs egyetértés a parlamenti oldalak között.
Az Országgyűlés 132 igen, 26 nem szavazattal hagyta jóvá hazánk 2022-es központi költségvetéséről szóló előterjesztést, amelyben a kormány „dinamikus”, 5,2 százalékos gazdasági növekedéssel, mérsékelt, 3 százalékos inflációval, az európai uniós országokban várható hiánycsökkentési trendhez illeszkedő 5,9 százalékos GDP-arányos hiánycéllal, valamint a GDP 0,4 százalékát meghaladó biztonsági tartalékkal számol.
Jövőre az államháztartás központi alrendszerének kiadási főösszege 28 546,45 milliárd forint, a bevételi oldalé pedig 25 393,8 milliárd forint lesz. A hiányt 3 152,6 milliárd forintban állapították meg, míg tartalékként 233 milliárd forint van a költségvetésben.

Az államadósság-mutató a jövő év végére tervezett mértéke 79,3 százalék. A kormány azzal számol, hogy 2022-ben 1,1 százalékkal bővülhet a foglalkoztatás, a nettó jövedelmek várhatóan 7,7 százalékkal emelkednek, a háztartások fogyasztása 4,8 százalékkal nőhet. Hasonlóan az ideihez a jövő évi büdzsének is két pillére lesz. A gazdaság-újraindítási alapban 2022-ben 7300 milliárd forintot meghaladó összeg lesz, amely a jövő évi GDP 13 százaléka. Az egészségbiztosítási és járvány elleni védekezési alap meghaladja a 3600 milliárd forintot. Varga Mihály pénzügyminiszter május közepén, a törvényjavaslat általános vitájában az újraindítás költségvetésének nevezte a jövő évi büdzsét, amelynek középpontjában a koronavírus-járvány után a gazdaság-újraindítási akcióterv áll. Ezzel szemben – ahogyan arról a Népszava beszámolt – az ellenzéki pártok, választási költségvetésnek nevezték a büdzsét, amelynek vesztesei valójában az emberek lesznek, és amelynek jelentős részét az ellenzéki önkormányzatok elleni bosszúállásra és propagandára költik majd. Lapunk június elején azt is megírta:
a parlamenti költségvetési bizottság ülésén kiderült, hogy a több mint ezer ellenzéki módosítóból egy sem nyerte meg a kormány tetszését, azonban végül a saját költéseit további tízmilliárdokkal növelték a kormánypártok, és képviselőik kizárólag a saját módosító javaslataikat fogadták el.

Növekszik a budapesti reptéri forgalom, mert közeleg a nyár és távolodik a járvány

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.06.15. 12:40

Fotó: Béres Márton / Népszava
Májusban több mint 88 ezer utas fordult meg Ferihegyen.
A koronavírus elleni átoltottság növekedésével és az utazási korlátozások fokozatos feloldásával megnőtt a budapesti repülőtér utasszáma: májusban már 88 827 utas választotta Ferihegyet, ami csaknem négyszerese a koronavírus-járvány miatt nagymértékben visszaesett tavaly májusi utasforgalomnak – derült ki a Budapest Airport (BA) honlapján olvasható tájékoztatóból. Mint írják, a nyár közeledtével, egy hónap alatt 37 százalékkal nőtt a személyforgalom. Folyamatosan bővül a járatkínálat; a budapesti repülőtérről ma már közvetlenül elérhetők a legnépszerűbb városok és tengerparti úti célok. A nyaralni induló utasok 89 népszerű úti célból választhatnak. Egyebek mellett 11 görög városba, illetve szigetre juthatnak el közvetlen járattal, valamint Törökország, Ciprus és Horvátország is újra a célállomások között szerepel.   Megjegyezték, ugyancsak gyorsan tör felfelé a BA cargo, azaz teherforgalma: idén május végéig 71 566 tonna légiárut kezeltek, ami 32,8 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában, és 30,2 százalékkal haladja meg a 2019-es hasonló adatot.