Előfizetés

Karácsony: Egy még hosszabb, még eseménydúsabb út vár rám

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.05.16. 18:28

Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava
A főpolgármester és miniszterelnök-jelölt szerint nagy volt szombaton a rohanás, de egy-egy beszélgetés belefért.
"Egy eseménydús és felemelő nap képei."

Ezzel a kommentárral osztotta meg szombati napjáról készült fényképeit a főpolgármester. Karácsony Gergely vasárnapi Facebook-posztjában megköszönte mindazoknak, "akik velem voltak, akik meghallgatták, mit hozok magammal életem különböző állomásairól. Leginkább a hitet és a reményt egy olyan országról, ahol mindenki saját sorsa főszereplője lehet."  Hozzátette, ugyan nagy volt a rohanás, de belefért néhány beszélgetés, nyírtassiakkal, budapestiekkel is. "De most alighanem egy még hosszabb, még eseménydúsabb út vár rám" - zárta bejegyzését. Mint lapunk is beszámolt róla, Karácsony Gergely szombaton jelentette be, hogy egy új mozgalmat indít, mint miniszterelnök-jelölt. A politikus egyébként nem olyan régen még határozottan elutasította, hogy ilyen szándékai lennének. Egy decemberi interjúban úgy fogalmazott, a miniszterelnök-jelölti kihívás a háta közepére kívánkozik, ráadásul nincs ilyen ambíciója. Tavaly nyáron pedig kijelentette: „nem indulok az előválasztáson. A jelenlegi megbízatásommal óriási feladatot kaptam, és Budapestre szeretnék koncentrálni."

Szórólapokkal akarják lejáratni Hadházy Ákost

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.05.16. 17:14

Fotó: Facebook/Hadházy Ákos
Áll a bál Zuglóban, mióta a politikus bejelentette, ott kíván indulni az előválasztáson.
"Remélem, a helyi Fidesz próbál így beavatkozni az előválasztási küzdelembe, a másik lehetőség ugyanis nagyon szomorú lenne. Mindenesetre az ismeretlen megrendelőnek azt üzenném, hogy ez így nagyon gyenge, a propagandasajtó ennél sokkal cifrább hazugságokkal is próbálkozott már ellenem!"

Ezzel a kommentárral osztotta meg azt a szórólapot Hadházy Ákos, amelyet állítása szerint Zuglóban terjesztenek. Megjegyezte, ezeken nem szerepel a kiadó - amit az országgyűlési képviselő törvénytelennek nevezett. Egyúttal "ócska gyávaságnak" titulálta, hogy valaki ilyeneket név nélkül terjeszt róla.  A szórólap tartalmával kapcsolatban megjegyezte, ha valaki a pártjában mocskos korrupcióról szerez tudomást és elhallgatja, azt nem lojalitásnak, hanem cinkosságnak hívják. "A trafikügynél csak két választásom volt: vagy a pártomat árulom el, vagy a hazámat és a magyar embereket. Természetes, hogy az elsőt választottam." Egyúttal azt üzente a "zuglói szocialista jelöltnek", ha nem ő terjeszti a szórólapokat, akkor forduljon az előválasztást felügyelő bizottsághoz. "Én elkötelezett vagyok amellett, hogy 2022-ben legyőzzük a Fideszt. Sőt, ennél többet is szeretnék: VALÓDI VÁLTOZÁST! 
Nem csak lecserélni akarjuk a fideszeseket, beleülni a székükbe, hanem az egész rendszert akarjuk leváltani, új politikai kultúrát teremteni! Ez egyebek mellett azt is jelenti, hogy elutasítjuk az ilyen módszereket, azokat pedig, akik mégis alkalmazzák, eltanácsoljuk a közélettől."

- zárta sorait Hadházy Ákos.

A XIV. kerületben azután bolydult fel az ellenzéki politika, miután - mint lapunk is beszámolt róla - Fekete-Győr András, a Momentum elnöke bejelentette, a párt színeiben a Tolna megyei Szekszárd helyett itt indul az ellenzéki előválasztáson Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő. Azóta a helyi szocialisták erős embere, Tóth Csaba egy olyan videót is megosztott az oldalán, amiben egy fideszes polgármester mondandójával bírálja Hadházyt.

A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei

MTI
Publikálás dátuma
2021.05.16. 17:10
Képünk illusztráció.
Fotó: Shutterstock
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 19. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki.
Nyerőszámok: 10 (tíz) 14 (tizennégy) 18 (tizennyolc) 22 (huszonkettő) 35 (harmincöt) 40 (negyven) Nyeremények: 6 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 225.894.000 forint; 5 találatos szelvény 55 darab, nyereményük egyenként 237.830 forint; 4 találatos szelvény 2.018 darab, nyereményük egyenként 6.480 forint; 3 találatos szelvény 30.064 darab, nyereményük egyenként 2.075 forint.