Előfizetés
18

A hatályos jogszabályok szerint ez a cikk olyan elemeket tartalmazhat, amelyek kiskorúak számára károsak lehetnek. Ha Ön elmúlt 18 éves, kattintson a gombra, és a tartalom elérhető lesz. Minden más esetben görgessen tovább a következő cikk megtekintéséhez.

Kórházi ágyán késelte meg ápolónőjét egy beteg asszony

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.05.13. 20:30
Képünk illusztráció
Fotó: Németh András Péter
A miskolci kórház dolgozója túlélte a támadást, de súlyos sérülést szenvedett.
Büntetőeljárást indult azzal a 69 éves asszonnyal szemben, aki csütörtökön egy miskolci kórházban megszúrta az ápolóját – írja a police.hu a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye alapján. A sértettet azonnal megműtötték, aki az elsődleges adatok szerint súlyos sérülést szenvedett. A Miskolci Rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást az ügyben.  A gyanúsított orvosi kezelés, műtét miatt tartózkodott az egyik miskolci kórházban. Ápolónője 2021. május 13-án délután negyed három körül látta el betegágyában az asszonyt, aki – amikor elfordult tőle – egy késsel megszúrta. A kihallgatások és adatgyűjtések jelenleg is folyamatban vannak.  Emlékezetes, hogy pontosan két hónappal ezelőtt,  2021. március 13-án a délutáni órákban a Honvédkórházban történt egy tragédiával végződött szurkálás. Abban az esetben a megalapozott gyanú szerint egy 37 éves kínai férfi először egy betegtársát fojtogatni kezdte, és többször mellkason ütötte, támadásával csak a sértett segítségért kiáltása miatt érkező ápolók láttán hagyott fel. Ezután a szomszéd kórteremben, sebészeti ollókkal súlyosan bántalmazott egy védekezésre képtelen állapotban, altatásban lévő nőt. A sértett a bántalmazás következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett, azonban orvosi beavatkozás ellenére négy nap múlva meghalt.  Amint arról a Népszava is beszámolt, az eredetileg „csak” védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsított férfival a BRFK életvédelmi nyomozói súlyosabb bűncselekmények megalapozott gyanúját is közölték. – A gyanúsított cselekménye közfeladatot ellátó személy sérelmére, több ember sérelmére, és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérlete, valamint súlyos testi sértés bűntett kísérlete megalapozott gyanújának megállapítására alkalmas – írták. 

Rács mögött maradhat a volt élettársának új párját brutálisan elverő férfi

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.05.13. 17:01
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
Az agresszív támadó előbb el akarta ütni áldozatát, de meggondolta magát. Inkább egy vascsővel verte szét a fejét és bordáit.
Letartóztatása meghosszabbítását kezdeményezte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség annak a férfinak, aki még áprilisban egy vascsővel bántalmazta volt élettársa jelenlegi barátját – közölte a Népszavával a vádhatóság. Mint közleményükben írták, a férfi 2021. április 16-án találkozott korábbi élettársával Dorogon egy parkolóban, ahová a nő jelenlegi barátjával érkezett, mivel tartott a gyanúsítottól. Nem alaptalanul, ugyanis a nő egykori párja autójával majdnem vetélytársának tolatott. Az esetet követően elhajtott, de perceken belül visszatért. Ekkor a kocsijából egy vascsövet vett elő és azzal támadt a nő új barátjára, akit a fején és bordatájékon ütött: a sértett a bántalmazás következtében felrepedt a fejbőre, valamint bordatörést és léprepedést szenvedett, ami miatt rajta életmentő műtétet kellett végrehajtani, lépét pedig eltávolították. A brutális támadót a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés elkövetésével gyanúsítja, a Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája a főügyészség indítványával egyezően a gyanúsított letartóztatását egy hónapra el is rendelte. A főügyészség most további három hónapos hosszabbítást indítványozott, mert szerintük fennáll a veszélye, hogy a gyanúsított szabadlábra kerülése esetén a tanúkat megfenyegetné, jogellenesen befolyásolná, továbbá volt élettársa és a sértett sérelmére újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el. Az ügyészi indítványról a nyomozási bíró az ügyiratok alapján dönt majd.