Előfizetés

Rasszista üzenet miatt távoznia kellett a Hertha vezetőségéből a korábbi kapusnak

MTI-Népszava
Publikálás dátuma
2021.05.05. 15:58

Fotó: SEBASTIAN EL-SAQQA / AFP
Újabb botrány borzolja a kedélyeket a Dárdai Pál vezette, a kiesés ellen menekülő berlini klubnál.
Azonnali hatállyal kitették Jens Lehmann korábbi válogatott kapust szerdán délben a Hertha BSC labdarúgócsapatának felügyelőbizottságából. Lehmann rasszista tartalmú whatsapp-üzenetet küldött Dennis Aogónak, aki szintén szerepelt a német nemzeti csapatban. A 34 éves Aogo édesapja nigériai, édesanyja német, a volt játékos Németországban született és nőtt fel, jelenleg a SkySports szakkommentátora. A telefonjára érkezett üzenetet élő adásban mutatta be kedd este a Manchester City-PSG BL-mérkőzés elemzése közben.  
Lehmann mosolgyós jellel ezt írta: "Aogo a kvótafeketétek?"

"Szerintem ennek az üzenetnek nem én voltam a címzettje, ettől függetlenül nagyon rosszul esett, amikor láttam a telefonomon, ezért nem is hallgattam róla - mondta Aogo a Stern című hetilap internetes oldalának. - Korábban nagyon sok támadás ért a bőrszínem miatt, ennek véget kell vetni." "Nem Dennis volt a címzett, mással akartam viccelődni, csak rossz helyre küldtem az üzenetet, amit én írtam, tartalmáért mindenkitől elnézést kérek - írta közleményében Lehmann. - Denisszel külön is beszéltem, bocsánatot kértem tőle, nagyon sajnálom, ami történt. Azt jelentette az üzenetem, hogy Denis kiváló szakember, szerepeltetése hozzájárul a csatorna nézettségének növeléséhez. Nem akartam sem őt, sem mást megbántani." 
A Hertha BSC szerdán délelőtt rendkívüli igazgatósági ülést hívott össze és délben közleményben jelentette be, hogy megszüntette Lehmann munkaviszonyát. A kapusnak nem ez volt az első negatív visszhangot kiváltó megnyilvánulása: 2014-ben azt mondta, "csak egy hülye futballista vallja be, hogy meleg". Tavaly decemberi twitter bejegyzésében Lehmann arról írt, hogy 2017-ben 23 ezren haltak meg Németországban influenzában, amiből senki sem csinált ügyet. 
A halottak száma most sem változott, csak a betegségnek más a neve és nagyobb a pánik. Az egykori kapust nagyon sokan bírálták, ezért később törölte ezt a bejegyzését és bocsánatot kért.

A berlini klub ugyanazzal az indokkal küldte el, mint Petry Zsoltot. A rasszizmus, a kirekesztés nem egyeztethető össze a Hertha BSC értékrendjével. A magyar szakembernek egy nyilatkozata miatt bontották fel április 7-én a szerződését. A korábbi válogatott kapus a Magyar Nemzetnek adott interjúban többek között azt mondta: "nem is értem, hogy Európa hogyan képes morálisan ilyen mélyre süllyedni, mint ahol most van. A bevándorláspolitika nálam az erkölcsi leépülés megnyilvánulása. Olyan nemzeti értékek mentén folytassuk az életünket Európában, amelyeket hosszú évek alatt megtanultunk. Európa keresztény földrész, én nem szívesen nézem végig azt az erkölcsi leépülést, ami végigsöpör a kontinensen. A liberálisok felnagyítják az ellenvéleményeket: ha te nem tartod jónak a migrációt, mert rettentő sok bűnöző lepte el Európát, akkor máris rád sütik, hogy rasszista vagy." A Hertha BSC aláírta Németországban a sokszínűségi chartát, amely a tolerancia, az elfogadás fontosságát hangsúlyozza és elutasítja a gyűlölködés, kirekesztés minden formáját.

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű lett a Fradi-stadion fejlesztése

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.05.05. 10:54

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Így nem kell annyit bíbelődni a bürokráciával.
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek nyilvánították a Groupama Aréna fejlesztését

- derült ki a kedd este megjelent Magyar Közlönyből.

A rendeletről író Telex szerint ez azt jelenti, hogy jelentősen egyszerűsödik a különböző hatósági engedélyek beszerzése és a közbeszerzési eljárás lefolytatása is. Nem kell például építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt beszerezni, településképi véleményezési eljárást lefolytatni, és településképi bejelentési eljárásra sincs szükség. Ugyan a hivatalos iratban nem nevezik nevén, de minden bizonnyal a Groupama Arénáról van szó. Az új stadiont hét éve adták át, 14,7 milliárd forintba került a beruházás, amit teljes mértékben az állam finanszírozott. Hiába tombol a járvány, a létesítményre nagyon odafigyel a kormány. Tavaly karácsony előtt már kiutaltak a létesítmény fejlesztésére hárommilliárd forintot.

A kormánynak az üresjáratot sikerült elindítania a stadionokban

Hegyi Iván
Publikálás dátuma
2021.05.05. 08:00

Fotó: LADJÁNSZKI MÁTÉ
A nyitás után a labdarúgó-mérkőzések kevesebb embert érdekeltek, mint a Pfizer vakcina, utóbbiért tömegek álltak sorba.
Kiütéssel győzött a Pfizer a lelátó újraindítása ellen. Miután a kormányfő péntek reggel révült rádiós hallgatója társaságában bejelentette, hogy aznap százezer Pfizer-vakcinát adnak be azoknak, akik jelentkeznek, majd hetekig kell várni erre a szérumra, mert a többit félreteszik a tizenhat-tizennyolc éveseknek, az emberek megrohamozták a hamar összeomló koronavírus-oldalt, valamint az oltópontokat. Ezeken aztán rövid idő alatt kifogytak a hanyatló Nyugat tömegesen keresett dózisai. A nép a jelek szerint nem Keletre veti vigyázó szemét, a kínai vakcináért ugyanis nem tolong, ellenben a Pfizer-osztás annyira megmozgatta a lakosságot, hogy az akció káoszba torkollt. A tájékoztatónak hívott operatív törzsi szertartás pedig ismét üveges tekinteteket váltott ki, ezúttal a terheléses támadásos históriával, amely pontosan annyira volt bizarr, mint a tavalyi maszkról lebeszélős, az idei adattorlódásos vagy az örökzöld nyunyókás. Kubatov Gábor pártigazgató-klubelnök közben lelkesen meccsre hívta az embereket, az Üllői úton azonban nem támadt akkora csődület, mint a Pfizer-pontokon. Mindösszesen 3627 néző ment ki a ferencvárosi sporttelepre, ahol öt és félszer ennyi hely üresen maradt. A zöld-fehér és a narancssárga színekért rajongó elöljáró persze könnyebb helyzetben lenne, ha Schlosser Karikalábú Imrével, Lázár Tanár Úr Gyulával, Deák Bomba "Bambával", Albert Aranylabdás Flóriánnal vagy Nyilasi Ezüstcipős Tiborral csalogathatna, és igazi Honvéd, MTK, Újpest vagy Vasas volna az ellenfél. De hát maximum Franck Bolija, Aissa Laidounija, Tokmac Nguenje, Myrto Uzunija van. A többi hajdani fővárosi nagy csapatnak még ehhez képest is nyomorúságos a készlete, így aztán FTC–Mezőkövesddel kell kampányolni, az meg azért nem ugyanaz, mintha Puskás Ferenc, Orth György, Bene Ferenc vagy Farkas János érkezne a kilencedik kerületbe. A Kövesddel vívott „rangadó” vonzására jellemző: a mostani 3627 előtt legutóbb 2921-en látogattak ki e párharcra. A Magyar Kupa döntőjén meg négy és fél ezren voltak (az Újpest hosszabbítás után 1–0-ra verte a Fehérvárt). A jobb sorsra érdemes Puskás Aréna tizenötöd része „telt meg”, noha Hernádi Zsolt ekképpen értékelte az MK küzdelmeit: „A színvonal minden várakozásunkat felülmúlta.” Nem az a legnagyobb baj, hogy az állami patrónus olajfőnök szamárságot beszél, hanem az, hogy hülyének néz mindenkit. A döntő nívójához képest a Mariana-árok a Csomolungma, jóllehet a szereplők egyike a vagyonokkal kitömött állami (betört) kirakat együttes, a Fehérvár volt. Egy kommentelő így foglalta össze a látottakat: „Szégyen csapatok, szégyen bíró, szégyen játék, szégyen összeállítás, szégyen ez az egész magyar foci.” De legalább az pozitív fejlemény, hogy hiába ujjongott Kubatov: „mindannyian jöhetünk meccsre”, az élet értéke döntött. A ferencvárosi és az újpesti győzelmet legföljebb 8127 néző látta helyszínen, miután dr. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője azt nyilatkozta az állami kormánytévében: „Még egy-két-, akár hárommillió ember beoltására van szükség ahhoz, hogy komolyan csökkenjen a járvány, illetve az a veszély, hogy a vírus visszatér Magyarországra.” Noha a közszolgálatinak nevezett csatornán nem mindenki beszélhet – értsd: a fél ország egyáltalán nem szólalhat meg –, Szlávik doktor talán nem elsősorban politikai megbízást teljesít. Miként az óvatosság sem pártállás kérdése. Ami a magyar bajnokságot illeti, ha a döntéshozásnak nem is, a lakosságnak könnyű elővigyázatosnak lennie, mert a mai első osztály a megyei I-re hajaz, a bajnok FTC mögött a Felcsút, a Paks, a Kisvárda is megelőzi az MTK-t, az Újpestet, a Honvédot, a Vasas meg a másodosztályban kapar a feljutásért. Érthető, ha Zalaegerszegen sem volt több drukker 975-nél, elvégre miként lehet a kirajzás reményével hirdetni a ZTE–Kisvárdát? Pláne pandémia idején. Mert egy percig se feledjük, hétfőn is meghalt 137 honfitársunk, így az elhunytak száma 28 045-re emelkedett. Ebből kiindulva, nem kellene nyitott kapukat és főként nem mellet döngetni. Elvégre a hazai stadionépítési láz ellenére nincs magyar sporttelep, csak a Puskás, amelybe ennyi ember beférne. Ha élne.