Előfizetés

"Csodabogárként kezelnek" - mondja Halmajugra roma polgármestere, aki nem csak segélyekben gondolkodik

Doros Judit
Publikálás dátuma
2021.04.13. 08:30

Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava
Lakatos Rozália több nyelven beszélő, jogvégzett roma nőként került Halmajugra polgármesteri székébe.
Szegény vidéki zenész cigány családból származik, a szülei azonban ki akartak törni ebből a közegből: a nyolcvanas éveben munkát vállaltak a Visontai Hőerőműben és az itteni lignitbányában. Milyen emlékei vannak erről az időszakról? Akkortól, hogy rendszeresen kaptak fizetést, minden vágyuk az volt, hogy integrálódjanak a többségi társadalomba. Halmajugrán csak úgynevezett romungro cigányok élnek, szinte mindenkinek vannak zenészek a felmenői között. Mi a többségi társadalom által jobban ismert hagyományokat régebben sem, most sem tartjuk, vagyis az öltözködési, házasságkötési, munkavállalási szokásokat tekintve már régen integrálódtunk. Édesanyám az erőműben takarítónőként dolgozott, édesapám a bányánál volt hegesztő, hétvégente pedig basszusgitárosként esküvőkre járt, ami plusz bevételt biztosított a családnak. A rokonságunkban már nem jellemző a sok gyerek, mi is hárman vagyunk testvérek a bátyámmal és az öcsémmel, és míg apámék hatan voltak, addig az unokatestvéreimnél a gyereklétszáma szintén megáll a háromnál. Engem kivéve, nekem ugyanis nem született gyermekem, és férjhez sem mentem. Tudatos választás volt, vagy csak így alakult? Tudtam, hogy ha feleségül megyek egy roma férfihoz, akkor nem tehetem meg, hogy a munkám miatt egyedül utazgassak, túlórázzak, és azt sem akartam, hogy a gyerek „valahogy” nőjön fel. Apám gyakran hangoztatta, hogy „roma a romával, magyar a magyarral” házasodik. Nekem ezt nehéz volt megérteni, mert egy nem roma fiúba szerettem bele, akinek a családja végül nem tudott elfogadni. Igaz, nekem is olyan elvárásaim voltak felé, mintha ő roma férfi lenne, vagyis feltétel nélkül tisztelje a szüleimet, engem pedig mindenáron védjen meg, akár a saját családjától is. Ez nem működött, apámnak igaza lett. Vagyis a házasság helyett maradt a tanulás? Egy jó nevű egri közgazdasági szakközépiskolában érettségiztem, ám akkor még nem volt elég önbizalmam, hogy főiskolára jelentkezzek. Dolgozni kezdtem, de hiába volt németből nyelvvizsgám, csak négyórás állásba vettek fel Gyöngyösön, egy utazási irodába. Később jött a nagy lehetőség, műszaki szakfordító lettem a visontai hőerőműben az akkori vezérigazgató, Valaska József mellett, majd, amikor a német RWE kezdte építeni a kéntelenítő berendezéseket, átkerültem hozzájuk. A projektnek vége lett, s nekem is el kellett jönnöm a cégtől: egy nyáron át hiába próbálkoztam új munkahelyet találni, nem vettek fel sehova. Ekkor jelentkeztem az akkori Zsigmond Király Főiskola nemzetközi kapcsolatok szakára, majd az ottani éveim alatt angolból is nyelvvizsgát tettem. Miután befejeztem a főiskolát, a szegedi egyetem jogi karán folytattam, de a szakot végül Budapesten a Károli Gáspár Egyetemen fejeztem be. A szüleimre nem akartam támaszkodni, a tanulmányaimat diákhitelből és pályázatokból finanszíroztam, de sok segítséget kaptam annak idején a Nyílt Társadalom Intézettől is. A család és a tágabb környezet miként fogadta, hogy nem állt be a sorba, egy másik utat választott? A családom természetesnek vette. A falumban viszont ma is különcnek számítok, rajtam kívül nemigen van más ebben a térségben, aki roma nőként független életet élhet, s a példámat egy-két nagyon ritka kivételtől eltekintve nem követik a fiatalok. Emiatt az életforma miatt egyfajta légüres térbe kerültem: a középiskolában kilógtam az ottani diáktársaim közül, a falumbeli cigány kortársaim pedig elfordultak tőlem, nem barátkoztak velem. Én voltam a „fura lány”, aki ki többet akart az élettől, mint amennyi szerintük jár. Amikor két évvel ezelőtt megválasztották szülőfaluja polgármesterének, milyen elvárásokat támasztottak a helyiek? Már rögtön az első hónapokban akadtak konfliktusok. Másképp képzeltem el a település gazdálkodását, mint elődeim, akik egyébként nem a roma közösségből kerültek ki. Halmajugráról mindenki azt feltételezi, hogy nagyon gazdag település, hiszen a Visontai Hőerőmű évtizedek óta jelentős iparűzési adót fizet a falunak. Ez nagyjából igaz is: korábban akadt olyan év, amikor majdnem egymilliárd forint folyt be ilyen címen a kasszába. Az utóbbi időben ez az összeg a felére apadt, ám még így is jelentős bevételről beszélünk évente. De vajon, ha végigmennek az utcákon, megnézik a házakat, az intézményeket, látszik mindez a falun? Néhány felújított épülettől eltekintve sajnos nem. Magam is meglepődtem, amikor átvettem a település kasszáját, mert ott nem többletet, hanem hiányt találtam, legalábbis abban az értelemben, hogy az addig megszokott jóléti kiadások fedezetére az év végi maradványösszeg nem volt elég. Más település egy egész évben gazdálkodik annyi pénzből, amit ebben a faluban különféle juttatásokra „kiosztottak”. Halmajugrán korábban bevett szokás volt, hogy karácsonykor minden háztartás kapott százezer forintot ajándékba, de az önkormányzat fizeti a szennyvízdíjat, a szemétszállítást, s van még tízféle támogatási forma az ápolási segítségnyújtástól kezdve a lakhatási hozzájáruláson át az eseti segélyig. Mindenki magától értetődőnek tartja, hogy ezek a juttatások alanyi jogon járnak az itt élőknek, mert futja az iparűzési adóból. Azt nem tehettem meg, hogy mindjárt az első hónapban minden segélyezési formát felfüggesztünk, de egy s mást lefaragtunk: elvettük például a „szokásos” karácsonyi pénzt, ami elég nagy konfliktusokkal járt. Olyannyira, hogy az elmúlt másfél évben a többség ezt nem is tudta nekem megbocsátani, hiába magyarázom, hogy az én vízióm a falu jövőjéről nem merül ki segélyek és adományok osztogatásában. Talán a korábbi gyakorlatnak az volt a célja, hogy újra és újra megválasszák azt a polgármestert, akitől az „ingyen pénz” érkezik... Nem tudom, hogy tényleg így volt-e, de úgy sejtem, amit felvet, nem alaptalan. Abban egyetértek az elődeimmel, hogy ha egy falunak van többletpénze, azt a helyiekre kell fordítani, de az adományok helyett én a fejlesztésekben látom az előrelépést. Ezt sajnos a lakosság egy jelentős hányada nehezen tudja megérteni, nagyon sokan máról holnapra élnek, nem gondolkodnak hosszú távon, a jövőbeli jólét helyett inkább a pillanatnyi előnyökre szavaznak. Igaz, hogy szép és jól felszerelt az iskola, az óvoda, rendben az önkormányzat épülete, de ez kevés. A faluból például most leginkább egy közösségi szórakozóhely hiányzik a fiataloknak. Köntörfalazhatunk, de azt sajnos tudja mindenki, hogy romákat nemigen engednek be sehova. Ezt sajnos én is többször tapasztaltam már a saját bőrömön, felnőtt nőként, sőt, polgármesterként is, amikor egy siófoki diszkóba sem az öcsémet, sem engem nem engedtek be. Az élet furcsa fintora, hogy az ehhez hasonló szórakozóhelyeken előszeretettel játszanak roma zenét, de kitiltják például a Fekete Vonat énekesnőjét, vagy a Parno Graszt zenekar tagjait. Erre az a megoldás, hogy a romáknak külön szórakozóhelyet kell építeni? Ez nem növeli azt a szakadékot, ami most is ott tátong a cigány és a nem cigány fiatalok között? Nincsenek eszközeink. Ha visszatekintek az elmúlt harminc évre, szomorúan kell megállapítanom, hogy rosszabb a helyzet, mint a rendszerváltás előtt volt. Akkoriban több tehetséges roma gyerek tudott egy kicsit feljebb kapaszkodni, ma viszont egy magamfajta, több nyelven beszélő, diplomás roma nőt csodabogárként kezelnek. Az általános iskola mifelénk inkább a felzárkóztatásra, semmint a tehetséggondozásra fókuszál, a végzős gyerekek közül legfeljebb hárman-négyen indulnak tovább középiskolába, de még ő többségük is lemorzsolódik. Ott szembesülnek ugyanis azzal, hogy nem barátságos a közeg, az osztálytársaik és köztük nincsen közös nyelv, nem ismerik egymás kultúráját, s nem is közelednek a másikhoz. Egy tizennégy-tizenöt éves roma gyereknek támogató családi háttér nélkül egy ilyen közeg maga a pokol, ahonnét akkor is jobb minél hamarabb visszajönni a faluba, ha ezzel a jövőbeli életesélyeit fölszámolja.   

Névjegy

Lakatos Rozália Halmajugrán született, kétdiplomás értelmiségi roma, korábban önkormányzati képviselőként dolgozott, ma a település polgármestere. Furcsa kettősség jellemzi az életét, mert sem a többségi, sem a kisebbségi táradalom tagjai nem vállalnak igazán közösséget vele. Családot nem alapított, tanulni és dolgozni akart, s az ő közegében egy nő esetében ez a kettő már-már kizárja egymást.

Halálos fenyegetéseket is kaptak a civil szervezetek

Halmai Katalin (Brüsszel)
Publikálás dátuma
2021.04.13. 07:00

Fotó: ATTILA KISBENEDEK / AFP
Vonják vissza vagy módosítsák a nem-kormányzati szervezetek (NGO) tevékenységét korlátozó átláthatósági törvényt – sürgeti az Országgyűlést az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet.
Emellett felkéri a hatóságokat, hogy garantálják: a civilszféra többé nem lesz fenyegetések, támadások, lejárató kampányok célpontja, megkülönböztetés-mentesen részesül a pénzügyi támogatásokból, a működését szabályozó jogszabályt pedig széleskörű társadalmi konzultációk után fogják elfogadni. A civil szervetek külföldi finanszírozásáról szóló, a köznyelvben LexNGO-ként is ismert jogszabályról lassan egy éve tudható, hogy sérti az uniós jogot. Az EU Bírósága tavaly júniusban marasztalta el Magyarországot a megbélyegző törvény miatt, de a parlament még mindig nem semmisítette meg. A londoni székhelyű jogvédő szervezet hivatalos statisztikákra, újságcikkekre, kormányzati nyilatkozatokra és 15, biztonsági okokból névtelenséget kérő nem-kormányzati szervezet munkatársával felvett interjúra támaszkodva készített jelentést arról, milyen hatást gyakorol a LexNGO az Orbán-rendszerrel szemben kritikus civilek tevékenységére. Az AI szerint a nem-kormányzati szervezetek működését korlátozó törvény “dermesztő hatást" gyakorol a civil szféra számos szereplőjére annak ellenére, hogy a be nem tartása miatt csak néhány NGO-nak kellett szembenéznie jogi következményekkel. A jogszabály hátráltatja, bizonyos esetekben kifejezetten megnehezíti e szervezetek munkáját. A harc, illetve az állandó harckészültség rengeteg időt és energiát emészt fel, elvonva a figyelmüket a tartalmi munkától. Egy nyilatkozó szerint a kormány célja, hogy folyamatosan fenntartsa a fenyegetést, és ellenségnek állítsa be a kritikus NGO-kat. Előfordul, hogy e szervezetek vezetői és munkatársai halálos fenyegetéseket kapnak, miközben a közösségi médiában verbális támadások állandó célpontjai. Emiatt az elmúlt években számos állami intézmény visszatáncolt a velük való együttműködéstől. Az adományozók és a kedvezményezettek egyaránt óvatosabbak lettek, néhány intézményi donor vonakodva vagy névtelenséghez ragaszkodva nyújt támogatást. De a civil szférát övező politikai és jogi támadássorozatnak van pozitív fejleménye is: a célba vett NGO-k erőteljesebben támogatják egymást, elmélyítették az együttműködésüket. Emellett a szektor komoly figyelmet kapott, így nőtt a hazai egyéni befizetésekből származó támogatásuk összege, és nem csökkentek a nagy nemzetközi donoroktól érkező források sem. 

Sztornózta a Diákváros fejlesztési programot a kormány

Szalai Anna
Publikálás dátuma
2021.04.13. 06:20

Fotó: Snøhetta/ZOA Studio
A kormánynak egyre kevésbé fontos Budapest: az ellenzéki önkormányzat után saját árnyék „városvezetését” is partvonalra tolta.
A héten eredményt hirdethetnek a műemléki védettségű Nagyvásártelep új funkciót kereső felújítására még tavaly decemberben kiírt építészeti pályázaton. De most aligha ad közre erről színes-szagos beszámolót az egyébként több fronton is maximális fordulaton kommunikáló Budapest Fejlesztési Központ (BFK). A kormány ugyanis egyszerűen törölte a Nagyvásártelep rekonstrukcióját is tartalmazó Diákváros fejlesztési programot annak érdekében, hogy a területen a kínai Fudan egyetem építhessen campusát saját elképzelései szerint.  Így a győztes tervek valószínűleg ugyanúgy a kukában végzik, mint a norvég Snohetta látványos városépítészeti víziója a 135 hektáros terület beépítéséről. A sors furcsa fintoraként a norvég iroda által 2018-ban készített urbanisztikai mesterterv – Karácsony Gergely főpolgármester politikai húzása révén – éppen akkor került reflektorfénybe, amikor bizonyossá vált, hogy nem valósul meg. A kínai egyetem építészeti elképzeléseiről ugyan keveset tudni, de nem valószínű, hogy igazodik majd az oslói tervezőiroda új félszigetet létrehozó, a Dunát lagúnákba terelő különlegesen szabdalt világához.  A Déli Városkapu területén a kínai egyetem campusa mellett egyébként bőven elférnének a magyar kollégiumok is, ám a magyar állam csak néhány telket birtokol, a többi magánszemélyek, illetve önkormányzatok tulajdonában van. Az eredeti elképzelés is egy koordinált városfejlesztésről szólt, amelynek nem végrehajtója, csupán indikátora és irányítója lett volna az állam, a beruházások jó részét magánfejlesztők valósították volna meg. Ez a modell most a legértékesebb Duna-menti telkek kínai kézre játszásával szintén léket kapott. Hatalmas pofont kapott a BFK által jegyzett HÉV-rekonstrukciós program is a járműtender orosz érdekek mentén való lefújásával. Ha a kormány továbbra is uniós forrásból fedezné a beszerzést, akkor mindenképpen nyílt, nemzetközi közbeszerzési eljárást kell lefolytatni. Bár a hármas metró jármű-rekonstrukciójánál is volt tender, azt addig formálták, amíg az orosz Metrowagonmash lett a befutó. Ha a HÉV-járművek esetében is ez történne, az megkérdőjelezheti a BFK nagyívű álmait a korszerű, nyugat-európai színvonalú budapesti kötöttpályás vonalról. (A Népszava meg nem erősített információi szerint az egyiptomi megrendelésre újonnan gyártott – részben Dunakeszin összeszerelt – vasúti kocsik hegesztései ugyanolyan ramatyak, mint a budapesti metrókocsiké.) Hiába készül el tehát uniós forrásból a pálya, illetve a szentendrei és a ráckevei/csepeli HÉV-vonalak Duna és Kálvin tér alatti összekötése XXI. századi színvonalon, látványos építészeti megoldásokkal, ha az ott közlekedő járművek egy letűnt kort idéznek. A játszma korántsem ért véget, a konc nagysága miatt a nyugati gyártók is erős lobbizásba kezdtek a háttérben. Ráadásul az új tender aligha fut le a jövő évi választások előtt, így a döntés már az új kormány kezében lesz. Kérdés persze, hogy akkor be lehet-e még nyúlni a döntéshozatali folyamatba. A Népszava információ szerint a kormány elengedte az Új Duna-híd ügyét is. Ha a fővárosi önkormányzat a lakossági tiltakozástól megriadva továbbra is ellenáll, akkor a már megrendelt tervek elkészülnek ugyan, de az asztalfiókban végzik. Az olimpiai álmok egyre távolabbra sodródásával az Orbán-kormánynak már nem annyira fontos az új átkelő megépítése, főként, ha tiltakozás övezi. A kivitelezést ebben az esetben is az új kabinet rendelheti meg.  Elakadt Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkárának szívügye, a rozsdaövezeti területeken lakások építését ösztönző városi otthonteremtési program is. Bedőlése Budapesten 3000 hektárnyi területet érint, főként egykori üzemeket, vasúti létesítményeket. Ezek megújulása új parkok és lakónegyedek létrejöttével kecsegtetett, amely hatékony eszköze lehetett volna a budapesti kivándorlás megállításának. Orbán Viktor miniszterelnök Fürjes Balázs államtitkárságát is meglepve októberben váratlanul bejelentette, hogy 2021-től 5 százalékra mérséklik az új lakások áfáját. Ez egy csapásra lenullázta a rozsdaövezeti előnyt, hiszen éppen azzal akartak kedvet csinálni a zöldmezős fejlesztéseknél sokkal macerásabb barnamezős beruházásokhoz, hogy ott a 27 százalék helyett csak 5 százalék áfát kellett volna fizetni. Később Fürjes a Népszavának azt mondta, később a rozsdaövezeti 5 százalékot vissza lehetne igényelni – így nulla lenne az adó –, de erről azóta sem született semmilyen döntés.     

Mellékszerepre kárhoztatva

A BFK kormányzaton belüli súlyát jól jelzi, hogy a Népszava információi szerint a fenti döntésekről csak utólag, de legalábbis mellékszereplőként értesültek, a döntéshozatalba nem vonták be őket. Másrészt az Orbán-kabinet szemrebbenés nélkül dob kukába fővárosi önkormányzattal kötött megállapodást éppúgy, mint több száz milliós terveket, több éves előkészítő munkát annak érdekében, hogy kiszolgálhassa az orosz-kínai igényeket. Még az uniós források elvesztésének kockázata sem jelent akadályt. A BFK létrehozásakor megjelölt feladatok közül mára jószerivel csak a vasútfejlesztési stratégia maradt, ami persze önmagában is óriási falat, ambiciózus célokkal (2040-re 80 százalékkal növelnék az elővárosi vasúton utazok számát), a Déli és a Nyugati Pályaudvart összekötő, főváros alatt húzódó ezermilliárdos vasúti alagúttal. S persze akadnak kisebb kiszolgáló munkák, mint például a szuperkórházhoz vezető úthálózat, illetve közösségi közlekedés kialakításának tervei, a kelenföldi intermodális csomópont. Illetve az ő feladatuk a fővárosi önkormányzat csitítása a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában. Mindezekkel együtt is igencsak pazarlónak tűnik minderre fenntartani évi 3,8 milliárdból egy csaknem 200 főt foglalkoztató céget.