Előfizetés

Tömeges felmondás várható a szegedi klinikán

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.03.01. 22:10
Képünk illusztráció.
Fotó: Shutterstock
Egy időzített bomba kezdett el ketyegni az intézményben.
A médiában megjelent egyes hírekkel ellentétben a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ nem kötött semmilyen megállapodást az egészségügyi dolgozókkal

- juttatták el közleményüket lapunkhoz a klinika munkavállalói.

Tájékoztatásuk szerint február 26-án jelezték az egyetem vezetésének, hogy az egészségügyi dolgozók érdekeinek az egyetemi vezetők általi képviseletével elégedetlenek, az ajánlott szerződéses feltételeket (többek között az ügyeleti időre lecsökkentett bért, a pótlékok elvételét és az egyeztetés ellehetetlenítését) elfogadhatatlannak tartják. Ezért sokan úgy döntötték, nem írják alá az új szolgálati törvény szerinti szerződést. Ugyanakkor a dolgozók többsége egy záradékkal látta el a szerződést, amely szerint ha 2021. május 31-ig a Klinikai Központ és az Egyetem vezetése nem teljesíti az elvárt feltételeket, akkor a kollektíva él a munkaviszony felmondásának lehetőségével. "Mivel az egyetem vezetése az egészségügyi dolgozók kéréseit azzal az indokkal hárította el, hogy a fenntartó minisztérium a klinikai központot a többi egyetemi centrumhoz képest elmaradó mértékben finanszírozza, és a különbséget az alkalmazottak bérezéséből gazdálkodják ki, az állami finanszírozás mielőbbi rendezését várjuk el" - zárul a tájékoztatás.   Korábban arról érkeztek hírek, hogy egyes osztályok működése bizonytalanná válhat az intézményben, mert az orvosok közül többen nem szeretnék elfogadni az új szolgálati jogviszonyról szóló szerződést. 

A Szent Imre Kórház húsz intenzíves dolgozója mondott fel

Mint lapunk is megírta, a fővárosi Szent Imre Kórházban húsz dolgozó nem írta alá az új szerződését. Itt egyebek mellett azzal indokolták távozásukat, hogy megelégelték a mostoha, gyakran embert próbáló munkakörülményeket. Közülük többen a magánellátásba vagy külföldre tartanak, de vannak olyanok is, akik elhagyják a pályát.

Az ügyészség szerint a csengeri örökösnő megcáfolta, hogy vesztegetési pénzt adott volna Kósának

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.03.01. 22:05

Fotó: MTVA - Czeglédi Zsolt
Polt Péter helyettese a Parlamentben magyarázta el az ügyet egy ellenzéki képviselő kérdésére.
A csengeri örökösnő ellen folyó nyomozás során meghallgatták Kósa Lajost

- közölte a vádhatóság helyettes vezetője a Parlamentben.

Lajtár István visszautasította azokat a szerinte politikailag motivált vádakat, miszerint az ügyészség szakszerűtlenül járt volna el az ügyben.  A szövevényes ügy azután pörgött fel ismét, hogy napvilágra kerültek a rendőrségi vallomások. Ezek szerint Sz. Gábornéhez tíz tételben érkezhetett utalás a Kiskun Tender Kft.-től, amit később Kósa Lajos és a sofőrje vitt el tőle készpénzben - legalábbis ezt állította az LMP országgyűlési képviselője, Csárdi Antal rendőrségi feljegyzések alapján. Kósa Lajos ezt követően kijelentette, "semmiféle jogcímen, semmilyen összeget, vagyoni értéket soha nem fogadtam el, nem vettem át, sem a bíróság előtt álló személytől, sem mástól. Minden egyéb állítás alaptalan.” Csárdi Antal felvetette a kérdést, miért nem hallgatták meg Kósa Lajost legalább tanúként az eljárás során. Ezt a DK-s Bősz Anett fel is tette kérdésként Polt Péter helyettesének aki azt mondta, Sz. Gáborné később maga is cáfolta, hogy a cégtől kapott pénzt más személynek vagy más személy megbízottjának adta volna át. Jelezte, az örökösnő a kézzel írt vallomásáról azt mondta később, azt külső befolyásra tette. 
Azért hallgatták meg végül Kósa Lajost az ügyben, mert kiderült az eljárás során, a csengeri örökösnő a politikust is megtévesztette.

Lajtár István hangsúlyozta, a történeti tényállás teljes egészét vizsgálták. A vádirat tartalmazza, hogyan került sor az átutalásra és azt is, mi lett annak a pénznek a sorsa.

Továbbra is hallgat a kormány a kínai lélegeztetőgépekről

Árpási Bence
Publikálás dátuma
2021.03.01. 20:39
Képünk illusztráció.
Fotó: Shutterstock
Rendre lepattannak kérdéseikkel az ellenzéki képviselők.
Írásbeli kérdéssel fordult a külügyi tárcához Vadai Ágnes, a DK politikusa. A képviselő Szijjártó Péter egy korábbi nyilatkozata kapcsán kereste meg a szaktárcát, miután a miniszter egy interjúban elmondta, hogy rendszeresen futnak be hozzájuk olyan megkeresések, hogy van-e az országnak eladó (lélegeztető)gépe, esetleg adományként tudunk-e rendelkezésre bocsátani párat? "Latin-Amerikából, Afrikából, de innen, a nyugat-balkáni szomszédságból is kaptunk megkeresést. Mi ezeket becsatornázzuk, és ha az a szakmai döntés születik, hogy meghatározott mennyiségű lélegeztetőgép nélkülözhető, akkor lehetőség nyílik az eladásukra" - mondta Szijjártó Péter. Vadai Ágnes ez alapján arra volt kíváncsi, mely országok és mennyi lélegeztetőgépet szeretnének venni a magyar készletből. Kérdésére Magyar Levente külügyi államtitkár válaszolt, aki beszámolt róla, hogy értékesítésre és a nálunk rosszabb helyzetben lévő országok megsegítésére a stratégiai készlet feletti mennyiségnél nyílik lehetőség.
Válaszából éppen csak az nem derül ki, melyek a rászoruló országok, illetve hogy a stratégiai mennyiség pontosan mit jelent. Ez nem csoda, hiszen eddig is nagy volt a hallgatás a kormány részéről arról, hogy a Kínából érkezett, nagyjából 16 ezer lélegeztetőgépnek mi a sorsa. Nem lehet tudni, hogy mennyit üzemeltettek be a készülékekből, hol tárolják őket, vagy éppen hány darab jut a berendezésekből kórházanként.