Előfizetés

Iványi Gábor a fasizmushoz hasonlította Orbán rendszerét

L. B. Cz. G.
Publikálás dátuma
2021.02.26. 12:01

Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője szerint Magyarország bűnös útra lépett, de vannak, akik kiálljanak ez ellen.
"A 0444-es számon – csak úgy, mint tíz évvel ezelőtt – újra fel lehet ajánlani számunkra az adó 1 százalékát" - jelentette be Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője online sajtótájékoztatóján. Elmondta, ezt évekig nem lehetett megtenni, ráadásul az értelmes és tisztességes indok is hiányzott arra vonatkozóan, hogy 2015-től a kormány miért tagadta meg ezt a MET-től az adóhatóságon keresztül. Iványi Gábor hangsúlyozta, ebbe az elmúlt években nem is törődtek bele, a döntés ellen fellebbeztek. "Erre vonatkozóan bírósági eljárást is indítottunk, aminek során azonban teljesen szokatlan módon megtagadták a fellebbezésünket" - mondta a lelkész. Kifejtette, ezután a strasbourgi bírósághoz fordultak, ahol döntés született arról, hogy a MET-nek jár az egy százlék. "A magyar állam tehát kénytelen volt elismerni, hogy ez az összeg járt volna nekünk, s azt kártérítésként ki is kellett fizetnie" – mondta a szervezet vezetője.  Iványi Gábor a sajtótájékoztatón bejelentette, a jövő héttől országos megmozdulásokat szerveznek, mert elfogadhatatlannak tartják azt, ahogyan a kormány velük és másokkal bánik. A lelkész erre példaként felsorolta a Magyar Tudományos Akadémia ügyét, illetve megemlítette a média állami átszervezését. "A jogainkat elvették és olyan törvényeket gyártottak, melyekkel utoljára a fasizmus idején próbálták a szervezetek működését egy kézben koncentrálni. Ez a politikai megközelítése a dolgoknak azonban mára meghaladottá és bűnössé váltak" – hangsúlyozta a lelkész hozzátéve, hogy Magyarország egyszer már járt ezen az úton a két háború között. "Mi azonban szeretjük annyira a hazánkat, hogy hangosan kiáltsunk ez ellen, s el szeretnénk érni, hogy Magyarország visszatérjen a törvényes, tisztességes, emberséges útra – összegzett Iványi Gábor. Végül szólt egy, a MET által indított petícióról is. Erre szerinte azért volt szükség, mert 2017 óta semmilyen kártérítést nem fizet a magyar állam, sőt újabb több száz milliós elvonásokat eszközölt a MET ellen. Ráadásul egyoldalúan, az egyház tagjainak határozott akarata ellenére vallási tevékenységet végző egyesületté silányította a szervezetet. "2010-ig egyházunknak nem voltak tartozásai, és nem volt számottevő nyeresége sem. Gondjaink kizárólag abból adódnak, hogy a magyar állam minden pártatlan szemlélő által látható módon, politikai megfontolásból vette el egyházi státuszunkat, s a diszkrimináció eszközével élve, a maga módján a jogfosztással üldözte és üldözi mai is közösségünket" – mondta Iványi Gábor. Hozzátette, amennyiben nem történik változás, a magyar állam nem ül tárgyalóasztalhoz és nem követi a magyar Alkotmánybíróság, a Velencei Bizottság és a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság iránymutatását, akkor a MET  elveszíti a jó lelkiismerettel vállalt és eddig tisztességesen végzett, egyébként pedig hitvalló feladatait.

Ahogyan arról már beszámoltunk, az adóhatóság csaknem 250 millió forinttal terhelte meg a MET számláját a be nem fizetett járulékterhek miatt. Ónodi István a szervezet gazdasági igazgatója lapunknak azt nyilatkozta, hogy ebből az összegből megközelítőleg 90 milliót tesz ki az adóbírság, késedelmi pótlék és mulasztási bírság. Közlése szerint ugyanakkor évi másfél milliárd forinttól estek el a kormány jogsértőnek tartott magatartása miatt. Ha az állam kifizetné a jogosan járó összegeket, azonnal rendezni tudnák az elmaradást. A gazdasági igazgató arról is beszámolt a Népszavának, hogy felülvizsgálati kérelemmel fordulnak a Kúriához, ennek keretében azonnali jogvédelmet kérnek.

Koronavírusban elhunyt Snell György püspök, a Szent Jobb őre

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.02.26. 11:11

Fotó: Balogh Zoltán / MTI
A budapesti Szent István-bazilika plébánosának neve nemrég egy egyházi molesztálási ügyben bukkant fel.
Február 26-án, pénteken hajnalban visszaadta lelkét Teremtőjének Snell György, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke, a Szent István-bazilika plébánosa, akinél Covid-fertőzést állapítottak meg – írja a Magyar Kurír katolikus hírportál nyomán a 444. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) lapját Erdő Péter bíboros, prímás tájékoztatta a halálesetről. A 444 megjegyezte, hogy a koronavírus kezdetén, tavaly márciusban Snell püspök a vasárnap.hu portálnak azt írta: „Nem egy embertársamtól hallottam, hogy ezt a jelen állapotot, a koronavírust már Isten büntetésének kell tekintenünk. Ám tudjuk, hogy Isten nem büntetőbíró, hanem szerető Atya.” Ugyanakkor hozzáfűzték, az elhunyt püspök elmúlt hetekben azért szerepelt a hírekben, mert most kezdődött annak az áldozatnak a tárgyalása, akit Snell és egy másik főegyházmegyei vezető feljelentett zaklatásért, miután válaszokat várt tőlük a molesztálási ügyében. Az áldozat, aki azóta megnevezte magát, Snellt gyerekkorában apjaként szerette.

"Követeljük vissza a MET egyházi státuszát!" - Nyílt aláírásgyűjtés indult Iványi Gábor egyházáért

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.02.26. 10:29

Fotó: Huszár Dávid / Népszava
2017 óta semmilyen kártérítést nem fizet a magyar állam a MET-nek, sőt, újabb több száz milliós elvonásokat eszközölt a szervezet ellen.
Petíció indult Iványi Gábor egyháza, a Magyarországi Evangéliumi Tesvérközösség (MET) egyházi státuszának visszaállítása érdekében. Az online aláírásgyűjtés kísérőszövege szerint az összefogásra azért van szükség, mert 2017 óta semmilyen kártérítést nem fizet a magyar állam, sőt újabb több száz milliós elvonásokat eszközölt a MET ellen. Ráadásul egyoldalúan, az egyház tagjainak határozott akarata ellenére vallási tevékenységet végző egyesületté silányította a szervezetet.  – 2010-ig egyházunknak nem voltak tartozásai, és nem volt számottevő nyeresége sem. Gondjaink kizárólag abból adódnak, hogy a magyar állam minden pártatlan szemlélő által látható módon, politikai megfontolásból vette el egyházi státuszunkat, s a diszkrimináció eszközével élve, a maga módján a jogfosztással üldözte és üldözi mai is közösségünket – írják a szervezők. Hozzátették, amennyiben nem történik változás, a magyar állam nem ül tárgyalóasztalhoz és nem követi a magyar Alkotmánybíróság, a Velencei Bizottság és a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság iránymutatását, akkor elveszítik a jó lelkiismerettel vállalt és eddig tisztességesen végzett, egyébként pedig hitvalló feladataikat. A petíció értelmi szerzői végül hangsúlyozták: a MET-től elvett pénzből nem egyházuk hitéleti tevékenységét finanszíroznák, hanem a legszegényebbeknek adnának reményt gyógyulásra a mindennapok méltó megéléséhez vagy jövőjük építéséhez. – Amennyiben a NAV (úgy, mint a Nemzeti Közművek az ősz folyamán, hogy a gáz elzárással várnia kell és szükséges a tárgyalás útjára lépnünk) nem ad haladékot, akkor márciusban nem tudunk bért fizetni. Azaz mintegy ezer munkavállaló és nagyjából ennyi család veszítheti el a munkalehetőségét, megélhetését, az ellátottainkról, intézményeinkről nem is beszélve – írják a szerzők a petíció kísérőszövegében.