Előfizetés

A kormány eljátszotta a bizalmunkat

Az elmúlt tíz év kormányzati szlogenjeinek, reklámjainak két típusát- a félelmet és bizonytalanságot keltőt, valamint a bizalmat erősítőt – különböztethetjük meg. Az első típusba sorolhatjuk a nem létező ellenséggel harcoló, a másodikba a kormányt és a kormánypártot erősnek, minden problémát megoldónak mutató szlogeneket és reklámokat. Az utóbbiak közül itt van mindjárt a Covid-járvánnyal összefüggő két jelmondat: „Minden élet számít” és „Együtt újra sikerülhet”. Tegyük félre a kormánnyal szemben esetleg kialakult ellenszenvünket, és próbáljuk meg elhinni, hogy amit hirdetnek, azt ezúttal komolyan is gondolják. A kételkedés jogával élve azonban akkor is elgondolkodhatunk azon, hogy van-e alapjuk a kinyilatkoztatásoknak. Igazolják-e vagy cáfolják a halálozási adatok – e hét csütörtökjén már 14 ezer fölött járt a járványban elhunytak száma –, hogy a kormány működőképes egészségügyi rendszerrel, helyesen és időben meghozott intézkedésekkel lépett fel a vírussal szemben? A megélt tapasztalatok és pártatlan híradások alapján kénytelenek vagyunk kijelenteni, hogy nem. Elég sokáig tartott, amíg rájöttek, hogy hiába él valaki a tízparancsolat szerint (ahogy Kásler Miklós fogalmazott miniszteri krédójában), a Covid nem válogat. Hasztalan volt az ima, a sírás, hiába káromoltunk mi, férfiak (Babits után szabadon), a nemzeti konzultáción megszületett eredmény (vagy tán az új nemzeti nagytőkések követelése?) – miszerint a gazdaságot működtetni kell – maradt a kormányzati döntések alapja. És persze minden kormányzati lépésben ott szerepelt az az Orbáni kinyilatkoztatás, amely az elmúlt tíz évben kibontakozott szociális válságot is előidézte: „nincs ingyen ebéd”. A Covid felerősítette azt a korábban is ismert tényt, hogy a legnagyobb hiányosságok a humánerőforrások terén mutatkoznak. Ezért is jár többszörös köszönet, valamint anyagi elismerés mindenkinek, aki ma a hazai egészségügyben dolgozik. Mégis, sokan lehetünk ma olyanok, akik megtapasztalták, hogy a kellő létszámban rendelkezésre álló, felkészült személyzet hiánya miatt a covidosok mellett minimálisra redukálódott az egyéb betegségekkel küzdők ellátása, rehabilitációja, ahogy a covidosok utógondozása is. Azt sem túlzás kijelenteni: mentsen meg mindenkit a jó egészsége és a szerencséje attól, hogy sürgősségi ellátásra szoruljon. Főleg, ha területileg egy kisvárosi kórház annak a helyszíne. Magam is megtapasztaltam, hogy milyen is ez egy nem átlagos betegforgalmi napon. Elkövettem ugyanis azt a hibát, hogy nem mentővel vitettem magam a helyszínre, ahová aztán ötpercenként érkezett a többi beteg. Mondhattam én a betegfelvételnél, hogy mi a panaszom: több órás – zárt térben történő – várakozás után sem kerültem sora, mert a vizsgálóba megállás nélkül azokat vitték be, akik nem „lábon” érkeztek. Amikor megkérdeztem, mikorra várható, hogy megvizsgálnak, azt a választ kaptam – persze csak úgy ránézésre –, hogy én jobb állapotban vagyok, mint a többiek. Természetesen végül ellátatlanul hagytam el a sürgősségit. Néhány nap múlva pedig egy diagnosztikai központban, immár a saját költségemen kiderítették, hogy miért zsibbad a baloldalam, és miért vált szinte élettelenné a bal kezem. A majdnem végzetessé váló egészségügyi problémámhoz az az általam korábban nem ismert tény is hozzájárult, hogy egy egytől tízig terjedő skálán nekem kellett megmondanom,  milyennek ítélem meg az állapotom súlyosságát. Lehet, hogy ez a sürgősségin a protokoll része, de nonszensz, hogy valakit ez alapján soroljanak be az ellátási rendbe. A keservesen megtapasztalt példa is igazolhatja, hogy a kormányzat milyen hanyagul kezelte az egészségügyben a humánerőforrás biztosítását. Egyébként a kormányzó párt az Orbán-kormány humánerőforrásával sem dicsekedhet, és a Covid idején ez különösen szembetűnő. Jól érzékelhető, hogy elképesztő mértékben felcserélődtek a kormánytagok szerepei. Az egészségüggyel is megbízott miniszter magyarságkutatással, a külgazdasági- és külügyminiszter vakcina beszerzéssel foglalkozik, de az utóbbi dönthet a beszerzett vakcina hazai kipróbálásáról is, miközben a családügyi miniszter életvezetési tanácsokat osztogat videóklipekben, a kommunikációért felelős miniszter pedig az állampolgárok személyes adatait gyűjti össze. Eközben senki sem figyel arra a miniszterelnök által sokat hangoztatott kijelentésre, hogy „Együtt újra sikerülhet.” Ki tartozik ebbe az „együtt-be”? Az ellenzék is? Az a több mint 57 ezer honfitársunk is, akik megszegték a kijárási tilalmat, és a maszkviselés szabályait? Azok a vendéglátásban, turizmusban dolgozók is, akik elégedetlenségüknek adnak hangot a korlátozások miatt, és azok a honfitársaink is, akik nem regisztrálnak, de oltást szeretnének kapni? Esetleg azok is, akik választani szeretnének az oltóanyagok közül? Azt jól érzékeltük, hogy a miniszterelnököt nem különösebben érdekli, mit kér és javasol az ellenzék a válság enyhítésével összefüggésben. Hiába figyelmeztetik arra az általa – 2010 óta – ugyancsak sokat elmondott szlogenre, hogy „Senkit sem hagyunk az út szélén”. Sajnos sokan kerültek kilátástalannak mondható helyzetbe. Szinte valamennyi társadalmi réteget – eltérő mértékben ugyan – érinti a rosszul kezelt válság. Vannak, akik nyomorognak, vannak, akik a tartalékaikat kezdik felélni. Persze vannak, akik most is fürdenek az állami pénzesőben, igazolva a kormányzópárt egyik korábbi választási jelszavát: „Csak a Fidesz!”. Csoda-e, hogy nincs bizalom a kormánnyal, a kormányfővel, az operatív törzset naponként megjelenítőkkel, az értelmetlennek tűnő regisztrációval, az európai hatóságok által nem vizsgált vakcinákkal szemben? Nincs bizalom, csak kétségek vannak és bizonytalanság, körülvesz minket az elveszettség érzése, a szorongás. A szerző szociológus 

Több minisztériumot, meg mást is

Dehogy akarnék több bürokráciát. Csak hát, ami van, az tarthatatlan. Nem működő szuperminisztériumok ezer államtitkárral, szuperminiszterek, hol ilyen, hol olyan hatalommal. A mai állapotok szerint nem az ő hatalmuk, befolyásuk érvényesül, az a miniszterelnöki akarat visszfénye: ha közelebb van a főhatalomhoz, jobbak a szuperminiszter esélyei, ha távolabb kerültek tőle, lehet Mátyás király csontjai között bogarászni. Szakmaibb alapokon működő, jobban látható és számonkérhető államigazgatáshoz valódi minisztériumok kellenek. De vajon egy önálló szakmai minisztérium megoldja-e a gondokat? Vagy megoldja, vagy nem, ám ha önálló, befolyása jobban függ a felügyelt területen végzett munkájától (láthatóság), mint a politikai látványpékségben végzett tevékenységétől. Az Emmi: emlékeimmel összevetve ez a legcinikusabb összeállítás az iróniát és a politikai önzést sem nélkülöző államigazgatási kreatúrák közül. Igazi reneszánsz szervezet. Kiindulópontja az ember, akit tanítani kell mindenféle szinteken, aki kultúrálódik, aztán beteg lesz, és intézményekben gyógyít és gyógyul, családot alapít, de már előtte is sportol, templomba és civil helyekre jár, végül, ha társadalmilag lemaradt, felzárkózik egy erre szakosodott államtitkárság segítségével. Testi és eszmeügyi főbiztosság. Full contact. Miniszterei sohasem bírtak vele. A legutóbbi láthatóan otthagyta harcálláspontját, és ezoterikus, magyarságtörténeti tévelygésekkel borzolja a rendes jobboldali politikát különben kedvelő szakmai közvéleményt. Nem adok tippeket, az ellenzéki pártok már nyilván gondolkodtak rajta, de vajon hányféle minisztériumot kellene kikerekíteni ebből a szörnyetegből? Csak ismétlésképpen, ilyen területek zsúfolódtak össze: oktatás, kultúra, egészségügy, sport, szociális és családügyek, egyházi és civil szervezetek. A Covid-történet újabb hungarikummal lepett meg bennünket: másutt a felelős miniszter órákat töltött a kamera előtt, nálunk mások beszélnek helyette. Az egészségügyi reformnak nevezett intézkedéssorozat a belügyminiszter felügyelete alatt zajlott, amit akár a régi világ visszatéréseként is értékelhetnénk, midőn még Johan Béla felügyelte a közegészségügyet a BM-ben. De nem: arról van szó, a miniszterelnök tapintatosan megengedte, hogy egészségügyért felelő minisztere a kaotikus mindennapok gyötrelme helyett Hunyadi DNS-ével, továbbá a pozsonyi csata újragondolásával töltse idejét. Aztán ott van az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Hosszú, itt most nem ismertetendő múltja van ennek is. Neve alapján bárki a nyolcvanas évek Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságára gondolhat, de ez csak kis része az eredetnek. Immáron van benne felsőoktatás és szakképzés (ld. még Emmi), foglalkoztatás (korábbi munkaügyi struktúrák), kereskedelempolitika és fogyasztóvédelem (persze csak hazai, a külső egy másik minisztériumban van), gazdaságstratégia és szabályozás (ennek gyökerei látszólag ismertek, valójában áthajló terület a PM és az MNB vizeire). Ide tartozik a szebb időket megélt közlekedés, továbbá a klíma- és energiapolitika. Igazi kisgömböc, MTA intézetek, felsőoktatás, korábban EU-pénzek. Most úgy tűnik, hogy a kormányzaton belül némileg visszaszorult, emésztési problémák léptek fel. Vajon hány minisztérium kanyarítható ki belőle anélkül, hogy a szakmai kompetencia sérülne? A nyolcvanas évek második felének slágertémája volt a külföldön működő képviseleti hálózatok párhuzamosságának megszüntetése, ami lépésről-lépésre, hosszabb folyamat eredményeként vezetett a Külügyi és Külgazdasági Minisztérium kialakulásához. Vele a magyar diplomácia és külkereskedelem új korszakához érkezett, aminek jeleit a médiábanl vehetjük szemügyre. Példák az elmúlt évekből: a nyugati világ folyamatos számonkérése, méreteinkhez képest szakszerűtlen, konfrontatív, túlzó külügyi narratíva, amelyet az apparátus csak részben ellensúlyoz. Elképesztő külkereskedelmi kalandozásokat láthattunk, kezdve a kereskedőházaktól egészen a szakszerűtlen, gyakran drága beszerzésekig (lélegeztetőgép, vakcina), amelyekben a miniszter és csapata ügyintézőként is szívesen fellép, bár a kereskedőkre korábban jellemző költségérzékenységet valahol félúton elvesztették. Szervezeti és morális restitúcióra lenne hát szükség, kezdve az OGYÉI-től a környezetvédelmen át az építési és örökségvédelmi területekig, vagy éppen az egészségügyi hálózatokig. Szervezeti önállóságra, felhatalmazásra, a vezetők morális tartására. A szerző közgazdász 

Böngésszünk horoszkópot!

A tavalyi a Fém Patkány éve volt, a kínai horoszkóp virágzó gazdaságokat, jólétet és nagy lehetőségeket ígért erre az időszakra, s bár koronavírust nem jósolt, annyit azért óvatosan előrevetített, hogy a „munkahelyi és egzisztenciális sikereket az emberi kapcsolatok és az egészség sínyli majd meg”. Vonjunk mérleget, ki-ki egzisztenciális sikerei függvényében, s persze főként azok tegyék ezt meg, akiknél ez utóbbi nem feltétlenül jár együtt az előbbivel, vagyis igazi munkahely nélkül is érnek el egzisztenciális sikereket. Van ilyen, még ha nekünk, akik átlagos esetben a munkahelyünkön való helytállásból haladunk előrébb, ez nem annyira kézzel fogható. De hát legyen ez a mi bajunk. Törődjünk bele: nem vagyunk ahhoz elég zseniálisak, hogy saját találmányunk legyen, és nincs több száz hektár földünk vagy diákkori jó pajtásunk, ami/aki helyettünk termeli a pénzt. Így jártunk. Az idei év a Fehér Fém Bivaly éve lesz, már elkezdődött februárban, csak szólok. A horoszkóp szerint „2021-ben a fő feladat, hogy álmaink megvalósítására törekedjünk, ugyanakkor tisztelnünk és védenünk kell a családunkat. Az időnket be kell osztani, méghozzá úgy, hogy fontossági sorrendet állítunk fel teendőink között, és a kevésbé lényegesekre nem szükséges időt fecsérelnünk. A nehézségek ellenére is tovább kell menni a kiválasztott úton, hogy elérhessük a céljainkat.” Lefordítva: az idei is a család éve lesz, bár azok minden bizonnyal bajba kerülnek, akiknek vannak ugyan álmaik, de azoknak épp útjában áll a család. Vannak ilyen álmok, és vannak ilyen családok. „Ugyanakkor”. Bár a horoszkóp nem fejti ki részletesen, a mondatot elemezve kiderül, hogy azoknak lesz a legkönnyebb dolguk az idén, akiknél a fontossági sorrend elején maga a család áll. Ők ugyanis úgy tudják megvalósítani az álmaikat, hogy nem kell rangsorolniuk a teendőiket, és lényegtelen dolgokra sem fogják az időt pazarolni. Én például azt tervezem, hogy a gyerekkel együtt beiratkozom egy földműves tanfolyamra, így vállvetve tanuljuk majd meg, mi a különbség a hektár és a négyszögöl között, s ha sikeresen levizsgázunk, valóra válik az álmunk: előjogainkkal élve – elvégre ő például a vásárláskor plusz pontot jelentő fiatal földműves lehet – megvesszük a szemközti dombon azt a fél hektárt, ahová kicsaphatjuk végre a birkákat meg a kecskéket legelni. De nézzünk messzebb a jövőbe: 2022 a Fekete Víz Tigris éve lesz. A horoszkóp szerint a Tigris szereti azt hinni, hogy sikereit kizárólag önmagának köszönheti, ezért aztán csak akkor fordul másokhoz segítségért, ha valóban szorul körülötte a hurok - olvassuk. Önbizalma és vezetői képessége ellenére olykor úrrá lesz rajta a határozatlanság. Érzékeny a kritikára, központi fontosságú saját hírneve, féltve igyekszik fenntartani megszerzett imázsát, jelentős személyiségként kezeli magát, akkor van elemében, ha ő állhat a középpontban. Hogy a Fekete Vízzel mi lesz, arról persze szokás szerint szót sem ejtenek. Talán a gyerekkel együtt öntik majd ki azt is a lavórból.