Előfizetés

Karácsony Gergely azt kéri, aki teheti továbbra is fizesse az iparűzési adót

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.02.14. 13:41

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
A főpolgármester ígéri, jó helyre kerül a befizetett közteher.
"Azt kérjük most a budapesti vállalkozásoktól, hogy aki teheti, akit nem terhel komolyabban ez az adónem, akit nem sodort nagy bajba a gazdasági válság, akinek a vállalkozását nem veszélyezteti az iparűzési adó befizetése, az továbbra is támogassa ezzel a befizetéssel az önkormányzatokat."

- közölte Facebook-oldalán a politikus.

A városvezető azt írta, a következő napokban az ügyfélkapun keresztül levelet küldenek minden budapesti vállalkozónak, aki nem a KATA szerint adózik. Ebben azzal érvel a főpolgármester, hogy ezekből a bevételekből finanszírozzák többek között a tömegközlekedést, az ivóvízellátást, a hulladékszállítás, a közvilágítást, a közutak karbantartását. Karácsony Gergely szerint különösen nagy szüksége van erre a városnak, hiszen több tízmilliárdos kiesést okozott a járvány és a válság önmagában, erre pakolja még rá a kormány a maga sarcait. Amellett érvel, hogy  az iparűzési adóbevétel jó helyen van az önkormányzatoknál, mivel a helyhatóságok országszerte jobban reagáltak a járványra, mint a kormány. 
"Aki úgy dönt, hogy adja az adóját a Fővárosi Önkormányzatnak, az biztos lehet benne, hogy ebből a bevételből nem oligarchák gazdagodnak, nem presztízsberuházások készülnek, nem magánvagyonok gyarapodnak. Aki adja az adóját, az a saját otthona, a saját városa működtetéséhez és fejlesztéséhez járul hozzá."

- zárt bejegyzését a politikus.

1707 fővel nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, meghalt 70 beteg

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.02.14. 08:53

Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava
3755 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 312-en vannak lélegeztetőgépen.
1707 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 387 462 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 70 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 13 706 főre emelkedett - írja vasárnap reggel a kormányzati tájékoztatási központ.  A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 296 173 fő, az aktív fertőzöttek száma 77 583 főre csökkent. 3755 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 312-en vannak lélegeztetőgépen.  Az oldal térképe szerint eddig Budapesten (72 077) és Pest megyében (48 457) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Borsod-Abaúj-Zemplén (21 859), Hajdú-Bihar (21 752) és Győr-Moson-Sopron megye (21 564). A fertőzésben legkevésbé érintett megye Tolna (8613). 
Eddig 335 188 fő kapott oltást, közülük 128 195 fő már a második oltását is megkapta. Az e heti oltási terv alapján a háziorvosok többsége oltja a védőoltásra regisztrált legidősebbeket (Pfizer-vakcinával) és a 60 év alatti krónikus betegeket (AstraZeneca-vakcinával). Emellett négy budapesti kórházi oltóponton is oltani kezdték a bizonyos kockázati krónikus betegséggel nem rendelkező idősebbeket (Szputnyik-vakcinával). A csütörtökön érkezett vakcinaszállítmányokkal jövő héten folytatódik az oltás. 

Európai Bizottság: az Orbán-kormány tegyen sürgős lépéseket a Klubrádió érdekében

Szelestey Lajos
Publikálás dátuma
2021.02.14. 07:06

Fotó: Béres Márton / Népszava
Azt kérik, hogy ne kelljen beszüntetnie adását az ultrarövidhullámon.
A Reuters hírügynökség megszerezte azt a levelet, amelyet kommunikációs részlegének vezetője, Roberto Viola pénteken írt alá, és amely azt tartalmazza, hogy az Orbán-kabinet tegyen sürgős lépéseket a rádió érdekében. A brüsszeli magyar EU-nagykövetnek, Stelbaczky Tibornak címzett üzenet kezdeményezi, hogy az adó mindaddig sugározhasson az eddigi sávon, amíg megszületik a végleges döntés a frekvencia sorsáról, illetve amíg a határozat jogerőre emelkedik. Felveti továbbá, hogy a magyar fél szavatolja az uniós jog érvényesülését, ugyanakkor ne érje jóvátehetetlen kár a Klubrádiót. Hiszen az jelenleg azzal a kockázattal néz farkasszemet, hogy lekapcsolják az analóg hullámhosszról, igencsak kétes jogi érvek alapján. Noha Magyarországnak – egykori szocialista államként – tisztelnie kell a szólásszabadságot és a vállalkozás jogát, valamint be kellene tartania az arányosság elvét. A brüsszeli magyar uniós képviselet szóvivője megerősítette, hogy megkapták a levelet. Azt is közölte, hogy arra Budapestről válaszolnak majd. Ugyanakkor a Reuters emlékeztet arra, hogy a Klubrádió kapcsán az EU a héten már aggályait fejezte ki a magyar sajtószabadság állapota miatt. Továbbá, hogy Orbán Viktort az unió és nemzetközi jogvédő szervezetek már régóta bírálják, amiért nyomás alatt tartja a médiát, a civil szervezeteket, a bíróságokat és a tudományt, oktatást. A miniszterelnök azonban alaptalannak tartja a kritikát és nem hajlandó változtatni politikáján.