Előfizetés

Operatív Törzs: Megérkezik az első AstraZeneca-vakcina szállítmány

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.02.05. 13:29

Fotó: ANDREW MATTHEWS / AFP
Több mint 20 ezer ember beoltására alkalmas a koronavírus ellen Magyarországon harmadikként alkalmazható oxfordi oltóanyag.
A Pfizer-BioNTech és a Moderna mellett újabb vakcina érkezik Magyarországra, az első oxfordi fejlesztésű brit AstraZeneca oltóanyaga, amelyet már szintén engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség – jelentette be az Operatív Törzs pénteki tájékoztatóján Galgóczi Ágnes.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője elmondta: az első szállítmányt, a pontosan 20 400 ember beoltására alkalmas mennyiséget a 60 év alatti krónikus betegek fogják megkapni.

Mint azt Galgóczi Ágnes kiemelte, a hazánkban a koronavírus ellen alkalmazott harmadik fajta oltóanyag úgynevezett vektorvakcina, amely egy olyan adenovírus-DNS-en alapul, amelybe „beleburkolták” a SARS-CoV-2 koronavírus egyik génjét. 
Az AstraZeneca-vakcinát is kétszer kell beadni, 4-12 hét különbséggel, de ami fontos, hogy sokkal egyszerűbb a kezelése, mert az eddig megismert oltóanyagokkal szemben plusz 2-8 fokon tárolható és szállítható.

Az NNK osztályvezetője újfent ismertette a már péntek reggel közzétett friss járványügyi adatokat, míg Gál Kristóf, az ORFK szóvivője a csütörtöki rendőri intézkedések adatairól számolt be, amelyek szintén olvashatók a kormányzati tájékoztató oldalon.

Hamarosan jöhet a határátlépésekre és rendezvények belépésére lehetőséget adó digitális oltásigazolás

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.02.05. 11:54

Fotó: Shutterstock
Egy észt találmányra ugrott rá Magyarország. A QR-kód leolvasásával egy rendezvény jegyszedője is láthatja, védett-e a látogató vagy sem.
Várhatóan február végéig tart az észt Guardtime által fejlesztett oltási információs platform, a VaccineGuard tesztelése Magyarországon, és ha a magyar kormány alkalmasnak találja, a különböző modulokat fokozatosan élesíthetik, és tehetik elérhetővé az állampolgárok számára, akár márciustól – írja a 24.hu. A fejlesztő vállalat kiemelte:
A digitális igazolással hamarosan akár utazáskor, akár szállodákba, kulturális és sporteseményekre vagy egyéb rendezvényhelyszínekre való belépéskor igazolhatjuk, hogy megkaptuk a koronavírus elleni vakcinát.

A Guardtime január végén jelentette be, hogy Magyarország is beszáll az oltási információs platform fejlesztésébe, elsők között a világon. Észtországban és Izlandon a kísérleti szakasz már lezárult, utóbbi el is kezdte alkalmazni a gyakorlatban a platformot.
Az egy hónapos tesztidőszak lényege, hogy átfogó képet kapjanak arról, a VaccineGuard funkciói kielégítik-e Magyarország igényeit. Cél, hogy az oltási tanúsítványok kiadását és az oltási kampányok lebonyolítását is hatékonyabbá tegyék, egyben a személyes adatok védelmét is biztosítsák.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter nemrégiben arról beszélt, hogy itthon plasztikkártyával igazolhatják majd magukat a védettséget szerzők, de ahhoz, hogy az oltási igazolás átláthatóan működjön nemzetközi szinten is, egy közös platformra lehet szükség. Az észt fejlesztésű VaccineGuard kiválthatja a plasztikkártyát. A VaccineGuard működése a gyakorlatban egyszerű, mondta a 24.hu-nak Ain Aaviksoo, a Guardtime főorvosa. Az oltási tanúsítványt minden országban a megfelelő egészségügyi szervezet állítja ki. A beoltott állampolgárok az igazolást nyomtatva vagy e-mailben kapják meg az adott intézménytől, de a jövőben akár mobilalkalmazáson is igényelhető lesz. 
A platformon nem jelenik meg a tanúsítvány, csak egy QR-kód, amelynek leolvasásával a rendszer alkalmazható határátlépéskor, de kulturális és sporteseményekre vagy más rendezvényhelyszínekre való beléptetéskor is. Ugyanakkor emellett megmaradhat a papíralapú igazolás is azok számára, akik azt kérik.

Aaviksoo közölte, a tesztelés után reményeik szerint Magyarország is használni kezdi majd a platformot. A pilothoz heteken belül 15 további ország csatlakozhat, és másokkal is tárgyalásban állnak.

Nem kell bérleti díjat fizetni a vendéglátásban

Kósa András
Publikálás dátuma
2021.02.05. 11:15

Fotó: Balogh Zoltán / MTI
A kormány attól tart, jön a vírus harmadik hulláma – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón.
Fontos a szakemberek véleménye és az is, hogy a kormány intézkedései a magyarok támogatását is bírják, ezért február 15-i héten online konzultációt indítanak – mondta Gulyás Gergely. A miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a járvány jelenleg stagnál, a javuló tendencia megállt, az ok a szakemberek szerint a vírus mutációjának gyorsabb terjedése, ez 50 százalékkal fertőzőképesebb, mint a korábbi változat. A harmadik hullám remélhetőleg elkerülhető lesz, de nem biztos, hogy el lehet kerülni – mondta Gulyás Gergely. Ha minden jól alakul, március közepétől és április elejétől két lépcsőben jöhet a nyitás. Február-március hónapban a kínai és orosz vakcinákkal remélhetőleg nagyobb arányban lehet majd beoltani az embereket, mint az EU legtöbb országában. Az oltás regisztráció alapján folytatódik, először a 60 év felettiek, majd a fiatalabbak jönnek. A kormány Gazdaság-újraindítási akciótervet fogadott el, a cél a foglalkoztatottság fenntartása. Februárban megkapják a nyugdíjasok a 13. havi nyugdíj első negyed részét. A családoknak 6 millió forintos otthonfelújítási támogatási csomag jön, ebből 3 millió vissza nem térítendő támogatás, 3 millió kedvezményes hitel. Február 1. és május 31. között az állami és önkormányzati ingatlanok után nem kell bérleti díjat fizetni az éttermeknek, kávézóknak, konditermeknek. A kormány jogértelmezése szerint a magánszemélytől, cégtől bérelt ingatlanok után sem kell ezt fizetni az érintett vállalkozásoknak. Február 15-től megjelennek az új uniós pályázatok, a kormány reményei szerint legalább 1000 milliárd forintot sikerül még idén kiosztani ezek révén.
Gulyás Gergely szerint felelőtlen a Magyar orvosi Kamara nyilatkozata, miszerint nem tudják jó szívvel ajánlani az orosz és a kínai vakcinákat, és a kormány abban bízik, hogy az orvosok ennél felelősségteljesebben állnak az oltásokhoz és mindenkit beoltanak ezekkel a készítményekkel is. A kormány szerint a háziorvosok mérlegelésére bízzák, hogy egy 85 éves, betegségekkel nem küzdő, vagy egy 82 éves krónikus beteg kapja meg előbb az oltást. Kínából februárban-márciusban-áprilisban 250-250 ezer embernek, májusban 1.75 millió embernek elegendő vakcina érkezik a szerződés ütemezése szerint. A CEU-val kapcsolatban Gulyás Gergely azt mondta, az EU a jogszabályt megsemmisítő döntését követően tanulmányozzák, melyik olyan felsőoktatási törvényt vegyék át, amelyik valamelyik uniós tagállamban hatályban van. Az üzemi étkezdékkel kapcsolatban a miniszter azt mondta, ott csak az adott munkahelyen dolgozók fogyaszthatnak elvileg. Az oltást igazoló okirattal kapcsolatban egyelőre csak az biztos, hogy karanténkötelezettség nem vonatkozik majd a beoltottakra, a többi az EU közös döntésétől függ. Még mindig nincsenek részletes szabályok a választott orvos, szülészorvos intézményével kapcsolatban, a kormány továbbra is egyeztet a Magyar Orvosi kamarával, Gulyás szerint indokolt, hogy megkülönböztessék a szülész-nőgyógyászokra vonatkozó szabályozást, de erről még nincs kormánydöntés. Gulyás Gergely szerint az a 70 ezer ember, aki miután nem fizeti a TB-járulékot, és elveszítheti az ellátását, nem vesz részt az egészségügyi kockázatközösségben, ráadásul nagy részük külföldön élő és dolgozó magyar, aki önként mondott le a szolgáltatásról. 
A Politikatörténeti Intézettel kapcsolatban Gulyás Gergely azt mondta, „a múltból velünk élő indokolatlan helyzet volt, hogy a Kúria épületében volt sokáig az MSZMP Párttörténeti Intézete, ennek a jogellenességére végre egy jogerős bírsági ítélet is rávilágított”, az MSZP pedig a gyilkos kommunista párt utódpártja, ezért pozitívum, hogy a Politikatörténeti Intézetnek mennie kellett. Azzal pedig az I. kerület polgármesterének kell elszámolnia, hogy most ingatlant biztosít nekik. A Twitter és a Facebook profil-letiltási gyakorlatával kapcsolatban azt mondta a miniszter, a szólásszabadság elvének igaznak kellene lennie ezekre a platformokra is, ráadásul itt nem egy állam, hanem cégek határozzák meg ezek paramétereit. - Aki demokrata, nem fogadhatja ezt el – mondta. A 18-59 éves korosztályban keringési megbetegedések, idült reumás szívbetegség, ischaemiás szívbetegség, tüdőbetegség, cukorbetegség, korábbi szervtranszplantáció számít olyan kockázati tényezőnek, ami miatt valakit előrébb sorolhatnak az oltásban. A kormány még nem döntött, melyik időzónát választja idén. Az orosz vakcinával a napokban kezdődhet meg az oltás, erre ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a Pfizer készítményére. Az egészségügyi jogviszonyról szóló törvény március 1-től életbe lép. Szalay-Bobrovniczky Vince volt bécsi nagykövetről azt mondta, a korábbi balesete nem ittas vezetés következménye volt, így nem látja indokoltnak elbocsátását. Ha Portugália, ahol katasztrofálissá vált a járványhelyzet, lélegeztetőgépet kér Magyarországtól, akkor adunk. A háziorvosok és a fogorvosok emelt bérét áprilistól, januárig visszamenő hatállyal fizeti majd a kormány.