Előfizetés

Szlávik: Fel kell gyorsítani az oltások ütemét

MTI
Publikálás dátuma
2021.02.04. 10:25

Fotó: Vasvári Tamás / MTI
Már jó néhány napja stabilizálódnak a koronavírus-járvány magyarországi esetszámai, de több európai országban ezek a számok emelkednek - közölte a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Szlávik János hangsúlyozta, ebben a helyzetben nem lehet mást tenni, mint fenntartani a korlátozásokat, hiszen a napi ezer körüli esetszám és a napi száz körüli halálozás "nem engedi meg", hogy komolyabb lazítások legyenek. Elmondta azt is, elképzelhető, hogy újabb és újabb koronavírus-mutációk jelennek meg, s az is, hogy a jövőbeni oltásokkal "utánuk kell mennünk", magyarán változtatni kell az oltóanyagok összetételén. Hozzátette, a védőoltások egyelőre a mutáns vírusok ellen is hatásosak, csak nem akkora mértékben, tehát mindenképpen megakadályozzák a fertőzés súlyossá válását. A főorvos szerint Magyarországon még nem "dominánsak" a mutációk, így a most használt vakcinák teljes hatékonysággal védenek. Szlávik János jó hírnek nevezte, hogy az orosz vakcináról végre megjelentek tudományos szaklapokban is információk, és bízik abban, hogy hamarosan a kínai oltóanyagról is így közölnek adatokat. Hangsúlyozta, fel kell gyorsítani az oltások ütemét, be kell oltani az időseket és a betegeket, mert ők vannak a legnagyobb veszélyben. "Merem remélni, hogy a közeljövőben Magyarországra is tömegesen érkezik oltás és most már mi is megkezdhetjük a tömeges oltást" - mondta Szlávik János.

Több mint 1600 koronavírusos fertőzöttet regisztráltak itthon egy nap alatt

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.02.04. 09:05

Fotó: Béres Márton / Népszava
Újabb 93 életet követelt a járvány Magyarországon.
Újabb 1652 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 371 988-ra nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 93, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 12 832-re emelkedett – írja a kormányzati tájékoztató oldal. A gyógyultak száma jelenleg 274 308 fő, az aktív fertőzötteké 84 848. Az oldal térképe szerint eddig Budapesten (68 969) és Pest megyében (46 269) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Hajdú-Bihar (21 060), Borsod-Abaúj-Zemplén megye (20 765) és Győr-Moson-Sopron (20 693). A fertőzésben legkevésbé érintett megye Tolna (8147). 
Kórházban 3648 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 289-en vannak lélegeztetőgépen. Eddig 249 687 fő kapott oltást, közülük 84 452 fő már a második oltását is megkapta. Az egészségügyi dolgozók kampányszerű oltása lezárult, és az idősotthonokban, bentlakásos szociális intézményekben is már 82 ezren éltek az oltás lehetőségével. Ma kezdődik védőoltásra regisztrált legidősebbek oltása. Vasárnapi határidővel minden háziorvosi praxisból 6 idős embert kórházi oltóponton oltanak be, ezen felül 1080 háziorvos maga is beolthat 10-10 regisztrált idős embert. A terv szerint több mint 30 ezer idős embert oltanak be a következő napokban kórházi oltópontokon és tízezret maguk a háziorvosok.

A Nézőpont szerint nőtt Orbán Viktor támogatottsága

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.02.04. 08:51

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher / MTVA
A kormányközeli intézet szerint a történelmi magasságok után is bőven maradt többlet.
Tavaly januárban a megkérdezettek 48 százaléka mondta azt, hogy inkább elégedett Orbán Viktor munkájával és 43 százaléknyi, hogy inkább nem. Idén viszont az elégedettek (57 százalék) kilenc százalékponttal többen, az elégedetlenek (34 százalék) ugyanennyivel kevesebben lettek – derül ki a kormányközeli Nézőpont Intézet reprezentatív közvélemény-kutatásából, amelyet a kormányközeli Magyar Nemzet számára készített.
„A koronavírusválság idején még ennél is nagyobb, történelmi magasságokban volt a kormányfő támogatottsága, ebből pedig 2021 elejére még bőven maradt többlet az egy esztendővel korábbi értékhez viszonyítva”

– olvasható a cikkben.

A felmérés 2021. január 26. és 28. között ezer fő telefonos megkérdezésével készült. Ennek alapján a legtöbbet a hatvan évnél idősebbek és a maximum nyolc általános iskolai végzettségűek körében nőtt a kormányfő munkájával való elégedettség, mégpedig 13, illetve 19 százalékponttal. Szintén két számjegyű növekmény tapasztalható a nők, mindegyik 50 évnél fiatalabb korcsoport és a községben élők körében is. Az 50–59 éveseknél nem nőtt, de nem is csökkent az elégedetlenség, a 30 év alattiaknál ezzel szemben azonos az elégedettek és az elégedetlenek tábora.
A Nézőpont felmérésével szemben a Repulikon Intézet tavaly év végén azt mérte, hogy október óta 4 pontot vesztettek a kormánypártok támogatottságukból mind a teljes népesség, mind a pártválasztók körében. Az adatfelvétel már a Szájer-botrány kirobbanása után készült, aminek hatása meg is látszott a számokban. Szichler Patrik, a Political Capital elemzője viszont azt nyilatkozta lapunknak, hogy annyira egyszemélyi  párt, hogy amíg Orbán Viktor nimbusza személyesen nem lesz érintett egy ügyben, a Fidesz szavazói biztosan kitartanak majd, kisebb veszteségként betudva az esetleges fideszesek lebukásait. A Nézőpont kutatását kissé árnyalja a Publicus intézet felmérése, amelyet a Népszava megbízásából készített tavaly decemberben. Ebből az derült ki, hogy a megkérdezett magyarok 54 százaléka szerint Magyarország inkább nem tekinthető jogállamnak.