Előfizetés

A kisugari csoda

Podolák Józsit, a kisugari Hörpintő tulajdonosát még senki nem vádolta azzal, hogy okos volna. Hét általánost végzett, munka közben csak hallgatott, aztán esténként ájulásig szupermáriózott és füstölgött, mint egy gyárkémény; olykor 2-3 szálra is rágyújtott egyszerre, ha föl akarta tuningolni az agyát. Igaz, a kocsmát CSOK-ból újította föl, mondván, a család életvitelszerűen a söntéspult alatt lakik, legföljebb 5 év múlva visszafizetik, de az ilyesmihez nem ész kell, inkább valami atavisztikus, mohó rafinéria. Erre beütöttek a covid-korlátozások. Minden ingataggá vált. Józsi otthon ragadt, egész nap máriózott meg aggodalmaskodott, de így történhetett, hogy egy nap megakadt a szeme egy híren, miszerint repülőjáratokon állítólag nem sikerül kimutatni a covid terjedését. Egy ízben ült már ilyen gépen, szöget ütött a dolog a fejébe. Felesége úgy magyarázta, a szuperterjesztők nagy természetű, folyton utazó emberek. Erre mégse. Eszébe jutott valami. Egyszerre négy szál Snagovot tömött a szájába. Volt két asztali ventilátora, a kocsmapult alatt talált spárgát meg szögeket, akcióba lendült. A keze mindig ügyes volt: a ventilátorokat a plafonra rögzítette, hosszan szerelt, matatott. Mire készen állt a kísérlet, vágni lehetett a füstöt odabent. Bekapcsolta a két ventilátort, és a söntéspultig hátrált. A sok füst, mintha üveglap nyomná lefelé, süllyedt a mélybe. Vett egy slukkot, kifújta: a füstfelhő rendben alászállt és elenyészett. Átszólt egy cimborának, akinek menye a járási népegészségügynél dolgozott, ezért víruskérdésekben szakértőnek számított; a borostás cimbora kért egy dekket, erősen kifújta, majd bólintott. A vírusdenzitás és az idő szorzata fejmagasságban jóformán nulla, suttogta áhítatosan. Márpedig a covid légúti fertőzés. Hosszan figyelték a méltósággal ereszkedő füstpamacsokat. Ez működik, testvér. De azért kérdezzük meg a Manyit is. Az események ezen a ponton vettek drámai fordulatot. Manyi mobilon videót készített a jelenségről, és bevitte az NNK járási központ infekciókontroll igazgatóságra. Itt azonnal és rugalmasan reagáltak: akciótervet rögtönöztek „pilot-kocsmanyitás” néven, és Kisugar, Kékszakál, valamint Nagyharsány összes ivóját szoros virológiai kontroll alatt megnyitották. A szesztestvérek térdig jártak a borszagban, mégsem alakult ki gócpont, ellenkezőleg: a lakosság életminősége javult, a családon belüli erőszak megszűnt, a helyi rendőrök unalomra panaszkodtak. A szabadalmat „Koronagátló leszálló légvonat képzésének foganatosítása” címen sajátjaként bejegyző Lölö Zrt. tőzsdei árfolyama az égbe szökött. Az eredményre egész Európa felfigyelt, a hadműveletet kiterjesztették. A magyar miniszterelnöknek a vézna Macron „A büfék megmentője” címet adományozta, még a német Bierstubék is mélyén és tisztelettel emlegették a nevét. A külügyminiszter távrömibe kezdett ukrán kollégájával, Cili nénit szentté avatták, sőt még Józsinak is módja nyílt CSOK-ügye etikus rendezésére. Szóbeszéd kelt szárnyra, miszerint az újranyílt Pilvaxban együtt látták sörözni Ascher Tamást Vidnyánszky Attilával, de ez valószínűleg csak legenda. Annyi viszont újólag bebizonyosodott, hogy nincs tüske rózsa nélkül: a haza soha nem derül fényre, ha Podolák Józsi nem süpped oly mélyre a dohányzás káros szenvedélyében. 

A vég kezdete

Rohamléptekben fehéredik Oroszország, és nem a hó teszi. Az interneten keringő felvételekről már ember meg nem mondja, hogy azon épp orosz vagy fehérorosz verőlegények püfölik-e eszetlenül a békés tiltakozókat. Vlagyimir Putyin most végképp elment a falig, ott retteg a bunkerben, miközben a hatósági tiltásra és rendőri erőszakra fittyet hányó nép az utcán azt kilátja: „nem félünk a bunkerben ülő kisembertől”, „Putyin tolvaj, Putyin hazudik”. Nyilván félnek ők is, van is miért, hiszen látják, miként statuál elrettentő példát Navalnijjal a hatalom. De az elkeseredés és a felháborodás már nagyobb, mint a félelem. A két évtizeden át remekül taktikázó Putyin és sleppje Navalnij megmérgezésével és utólagos meghurcolásával túllőtt a célon, és igencsak meglepődött, hogy az eddig marginális ellenzéki vezető megtanult fájóan visszaütni. Minden bizonnyal igaza van a Kremlnek, hogy kitanították, talán „külföldi erők segítették” a taktikaváltásban, csakhogy ez ellen már semmit sem tud tenni. A bunkerből Putyin számára már nincs visszaút. A börtönt is bátran vállaló, a bírósági tárgyaláson az elnököt Alsónadrág-mérgező Putyinnak és tolvajnak nevező Navalnij hazatérése óta a demokráciáért és a hatalmi korrupció ellen folyó harc jelképe lett. A Krímbe ejtőernyőzött "zöld emberkék" illegális voltát még semlegesítette a nemzeti érzés, az az általános orosz meggyőződés, hogy a zömében oroszok lakta félsziget történelmileg, kulturálisan, nyelvileg a mindenkori orosz birodalom része. A vírus és a népharag elől bunkerbe menekült tolvaj kisember imázsát viszont már semmi sem tudja ellensúlyozni. Putyin önmagát lőtte lábon, aktiválta a Lukasenko-modellt. Ezek után már akárki indul is ellenében a választáson, azt tömeges választási csalás nélkül nem tudja legyőzni. A rohamosztagok lojalitása pedig nem örök.

Üldözés

Segítünk a kormánynak. No nem általában, hanem egy konkrét ügyben, bebizonyítva azt, amit évek óta állítanak – hogy t. i. Magyarországon keresztényüldözés van -, de eddig csupán egy szándékosan félreértelmezett karikatúrát, néhány graffitit meg egy azóta már kiléptetett városházi gyakornok abszurd, ám közéletileg súlytalan magánvéleményét tudták felmutatni bizonyíték gyanánt. Pedig a bűnjel ott van az orruk előtt – sőt benne állnak derékig. Idehaza ugyanis tényleg üldözik az egyik keresztény egyházat, és erről jogerős strasbourgi ítélet is van. Az üldözöttet úgy hívják, hogy Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (az Orbán Viktort és feleségét összeadó Iványi Gábor egyháza), az üldözőt pedig úgy, hogy Orbán Viktor kormánya. Az ítélet szerint a kormányzat jogtalanul fosztotta meg egyházi státuszától a protestáns gyülekezetet, nehezen felmérhető károkat okozva (nem elsősorban az egyháznak, hanem azoknak a szegény sorsú, kiszolgáltatott embereknek, akiknek a fent nevezett egyházi szervezet szolgáltatásokat nyújt). Ezt a nyílt jogsértést reparálta most az Orbán-kabinet, a rá jellemző módon titokban - ők sosem hibáznak, tehát a hibáik javítását sem verhetik nagydobra -, és csak részlegesen, megspékelve egy hazug indoklással. Ha az egyház jogilag nem egyház – amihez nálunk csak egy parlamenti döntés kell –, akkor nem részesülhet a saját híveinek 1 százalékos adófelajánlásában. Iványiék gyülekezete immár újra részesülhet, ami egyfelől egy apró győzelem, másfelől viszont az orbáni bosszúlogika sajátos érvényesülése: a pénzfelajánlást már engedik, az egyházként történő rehabilitációt viszont továbbra sem, mondván, hogy a bírósági döntés csak a az adminisztratív helyzet rendezésére kötelezi őket, az egyházi státusz helyreállítására ellenben nem. Ez az igazi vallásgyalázás: ha a gazsuláló, de a krisztusi tanításra fittyet hányó vallási hűbérbirtokokat megjutalmazzák, azokat viszont, akik ragaszkodnak az evangéliumi útmutatáshoz akár a hatalom ellenében is, engesztelhetetlenül gyűlölik.