Előfizetés

Varga Juditék a 192 milliós hitelük csaknem felét már előtörlesztették

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.02.01. 22:04

Fotó: Botár Gergely / kormany.hu
Az igazságügyi miniszter még így is milliókat takarított meg. Pintér Sándor továbbra is türelmes, összesen több mint egymilliárddal tartoznak neki.
Feltüntette a nagy port kavart ingatlanvásárlásait is idei vagyonnyilatkozatában Varga Judit igazságügyi miniszter – írta a Telex azután, hogy a nem parlamenti képviselő kormánytagok is eleget tettek nyilatkozattételi kötelezettségeiknek. Mint kiderült, Varga Judit a dokumentumai igazolják a korábbi sajtóhíreket, amely szerint férjével úgy vásároltak meg a XII. kerületben öt ingatlant és egy garázst 200 millió forintért, hogy 8 millió forint foglalót fizettek ki csak önerőből, a maradék 192 millió forintot pedig bankhitelből fedezték.
A vagyonnyilatkozat azt is tartalmazza, hogy a hitel jelentős részét, 93 millió forintot már előtörlesztettek az igazságügyi miniszter férje belvárosi ingatlanának eladásából, valamint a megtakarításukat is felhasználták erre a célra. Érdekesség, hogy még így is maradt Varga Juditnak 2 millió forintos és 6 ezer eurós készpénz-megtakarítása valamint 3,2 millió forintos és 4800 eurós megtakarítása.

A többi bevallás közül kiemelkedik Pintér Sándor belügyminiszteré, akinek 21 ingatlan van a nevén, autója 25 éve ugyanaz: Wartburg. Ellenben komoly adósai vannak. Pintérnek cégei eladása óta nem fizettek ki 500 millió forintot, de 605 millió forintnyi családi, baráti kölcsönnel is tartoznak még neki. A kabinet mandátummal nem rendelkező tagjai közül talán a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára vagyonnyilatkozata a legérdekesebb.
Kovács Zoltánnak nincs egyetlen ingatlan sem a nevén, és már a 2008-ban vásárolt Ford Mondeo kocsija sincs meg. Értékapapírban, takarékbetétben, bankszámláján továbbra sincs megtakarítása, négymillió plusszal viszont 13 millióra nőtt a készpénze.

Pokorni: Már-már kegyeletsértő a turulszobor, de egy táblával minden maradhat a régiben

MTI-Népszava
Publikálás dátuma
2021.02.01. 21:14

Fotó: Kisbenedek Attila / AFP
A fideszes polgármester most két II. világháborús emlékművet akar, mert a 444 szerinte „aktuálpolitikai furkósbotot faragott” egy dokumentumfilmből.
Mégse minősítsék át első világháborús emlékművé a 2005-ben II. világháborús emlékműként állíttatott XII. kerületi turulszobrot, hanem legyen ott egy tájékoztató tábla a szimbólumról és történetéről – mondta Pokorni Zoltán. A Hegyvidék fideszes polgármestere egy a 444 munkatársai által „A gyilkosok emlékműve” címmel készített és a közelmúltban bemutatott  dokumentumfilm kapcsán tartott háttérbeszélgetésen – a korábbi döntés ellenére – azt mondta:
„Álljon ez a szobor így magában, ne bontsuk el, ne olvasszuk be (...), de tegyünk mellé egy nagyon részletes útmutatót, hogy minek a szimbóluma és minek a története.”

Pokorni Zoltán a 444 oldalán közzétett dokumentumfilmről szólva azt mondta:
„a hegyvidéki zsidók meggyilkolása történetének feltárása fontos, de a rendező ahelyett, hogy egy megrázóan fontos témát tárgyaló filmet készített volna, aktuálpolitikai furkósbotot faragott az ügyből”.

A kormánypárti polgármester személyesen, családja révén is érintett a XX. század tragédiáiban: nagyapja, Pokorni József a hegyvidéki zsidók ellen bizonyíthatóan gyilkosságot elkövetők között volt, akinek a nevét, többekkel együtt el is távolították a turulszobor talapzatáról. Míg apját, Pokorni Jánost 1961-ben a kommunista állambiztonság „Pákozdi János” fedőnéven beszervezte. Pokorni Zoltán most a turulszoborról készített dokumentumfilmről azt állította:
„Összekeveri az idősíkokat, a 2005 környéki és a mai vitákat, a nyilas tömeggyilkosságok feldolgozása után kialakult helyzetet, egyenlőségjelet tesz a Turul megmaradása mellett ma érvelők és a nyilasok, illetve a nyilasokat védelmezők között.”

Elismeri azonban, hogy a második világháború áldozatainak emlékművéhez  a hegyvidéki önkormányzat „nem a legjobb szimbólumot, egy első világháborús katonasír turulmotívumát választotta”. Hozzáfűzte:
Mindezt módosító javaslatként megfontolásra nyújtja majd be a helyi képviselő-testületnek, amellett, hogy „már az idén elkészülhet a XII. kerületben az új második világháborús emlékmű, az arra kiírt pályázat a hónap közepén zárul.  A második világháború katonai és polgári áldozatai emlékére állíttatott, nagy vitát kiváltó turulszoborról azt mondta:
„A Hegyvidéken a második világháborúban meghaltak nagyobb része civil, a meggyilkoltak jelentős része zsidó volt. Így ellentmondásos, már-már kegyeletsértő a Turul használata”

– mondta a polgármester.

Pokorni Zoltán, a XII. kerület fideszes polgármestere
Fotó: Béres Márton / Népszava
Szerinte az biztos, hogy az önkormányzat kiindulópontja nem az volt, hogy emléket állítson a nyilasoknak. Ezzel összefüggésben leszögezte, hogy nagyapja nevét már tavaly januárban, másik három nevet szeptemberben távolítottak el az utasítására. Megjegyezte, hogy a kutató történészek szerint a történet szörnyű részletei csak 2010 után, nagyrészt pedig 2016-ot követően kezdtek tisztázódni. Pokorni Zoltán a Blikk január 28-án megjelent, az édesapjáról szóló cikkre reagálva elmondta: az írás a valósággal szemben azt sugallja, hogy az Államvédelmi Hatóság szerint édesapja, még az ő apja által meggyilkolt zsidók drágaköves ékszereit rejtegette otthon. Minderről Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója azt mondta: a cikk alapjául szolgáló dokumentumok a valóságban arról szólnak, hogy az ávósok megpróbáltak hamis bizonyítékokat elrejteni Pokorni Józsefné lakásán, hogy Pokorni Jánost vizsgálat alá vehessék. A levéltári források szerint végül nem történt ilyen akció.

„Amíg ti osztozkodtok, mi éhen halunk”

Koncz Tamás
Publikálás dátuma
2021.02.01. 20:01

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Vasárnap délre újabb demonstrációt hirdettek a vendéglátósok, ezúttal már a Parlament elé.
Újra maszkos rendőrök néztek farkasszemet tüntetőkkel Budapesten: a vasárnapi megmozdulás után hétfőn ismét 200-300 vendéglátós demonstrált a Hősök terén a Le az Adók 75 százalékával Párt (LA75) szervezésében a kényszerű zárvatartások és a kormányzati segítségnyújtás hiánya miatt. „Ez nem a vírusról szól, amíg ti osztozkodtok, mi éhen halunk” – jelezték transzparenseiken a tüntetők, hogy fogytán a türelmük és a tartalékuk is. – Nem csak a munkámat veszítem el most, hanem a hivatásomat is, amire rengeteg időt és energiát áldoztam – fakadt ki az egyik tüntető. A harmincas éveiben járó asszony cateringesként dolgozott, így, mivel a rendezvényipart érték el először a járvány következményei, az elsők vesztette el egzisztenciáját. Mint fogalmazott, nem is olyan rég még jól menő vállalkozása volt, mára viszont minden tartaléka odalett, és egyik napról a másikra él. Juci, aki kocsmáját szeretné újranyitni, és kolléganője, Andi azt mondta: ők még szerencsések, mert férjük más szakmában dolgozik, így ha meg is kell húzniuk a nadrágszíjat, túlélik valahogy ezt az időszakot. Abban, hogy most mégis itt tüntettek, szerepe van annak: igazságtalan tartják a korlátozásokat. – Tömve vannak a plázák, a buszok, pöröghet a biznisz a zárt térben üzemelő kaszinóban, de a kocsma, az nem lehet nyitva – dühöngött Juci. A kérdésre, hogy kaptak-e állami bértámogatást, csak legyintettek: igényeltek pénzt az alkalmazottak után, de eddig nem kaptak semmit sem. Ahogy vasárnap, úgy hétfőn is igazoltatták és figyelmeztették a részvevőket a rendőrök, mivel szabálysértést követtek el. Volt, akinek ruháit is átvizsgálták. Egy 15-20 fős csoport a földre ült, hogy tiltakozzon a hatósági fellépés ellen, mások kölcsönkapott megafonon keresztül osztották meg történetüket, problémáikat, félelmeiket. (Közben némi zavart okozott, hogy a Rend-Szerváltók nevű Facebook-csoport is itt tartotta kormányellenes tiltakozó akcióját.) Noha a tüntetés résztvevői közül többen is nehezményezték, hogy tiltakozásuk nem kap elég figyelmet, a megmozdulást meghirdető Ecsenyi Áron, az LA75 párt alapítója nem volt elégedetlen. Szerinte annak ellenére is sikerült sokaknak bemutatni a vendéglátóiparban dolgozók tarthatatlan helyzetét, hogy a beígért hatósági szigor miatt elmaradt a korábban beharangozott tömeges étteremnyitás. A tüntetés szervezői – akik a kormányzati intézkedéseket „covid-kommunizmusnak” nevezték – vasárnap délre újabb demonstrációt hirdettek, ezúttal már a Parlament elé.