Előfizetés

Csepelen saját magával birkózik a Fidesz

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.01.28. 09:36

Fotó: Facebook/Németh Szilárd
Németh Szilárd hatalmas sportingatlan-portfóliót hozott létre maga körül, de a Borbély Lénárd vezette kerület gyakorlatilag kizárta ezekből a projektekből a politikust.
Szakított egymással Csepel két vezető fideszes politikusa: Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Fidesz-alelnök, honvédelmi államtitkár, egykori rezsibiztos és régi harcostársa, Borbély Lénárd polgármester – írta a 24.hu, több forrásból megerősített értesüléseikre hivatkozva.
A lap szerint Németh Szilárd olyannyira eltávolodott korábbi csepeli csapatától, hogy mára lényegében megszűnt a kommunikáció a két oldal között. A két politikus még az állami ünnepek alkalmából szervezett helyi rendezvényeken sem jelenik meg együtt, a közösségi oldalaikon sincs már nyoma közös szerepléseknek.

A portál megjegyzi: a szakítás jelei decemberben váltak a külső szemlélő számára is nyilvánvalóvá, amikor Németh Szilárd hatalmas sportingatlan-portfóliót hozott létre maga körül, a kerületvezetést pedig voltaképpen kizárta az irányítása alatt futó ingatlanügyekből. Az együttműködési nehézségeket az utóbbi hetekben Borbély már nem is titkolja. Az önkormányzati újságnak adott év végi interjúban finoman, de azért érthetően azt magyarázta: a Németh által alapított Kozma István Magyar Birkózó Akadémia nem ad tájékoztatást az önkormányzatnak arról, milyen tervei vannak a frissen megszerzett, hatalmas alapterületű sporttelepekkel, köztük a kerület 12 ezres befogadóképességű futballstadionjával.
A 24.hu önkormányzathoz közeli forrásai szerint a két politikus kapcsolata azért romlott meg, mert Németh Szilárd továbbra is „főnökként” próbálta irányítani a kerület ügyeit, Borbély viszont egyre kevésbé fogadta el az utasításokat.

Németh Szilárd jelenleg egyébként semmilyen, Csepelhez kötődő hivatalos funkciót nem tölt be, de a lap úgy tudja, a 2014-es és a 2018-as egyéni országgyűlési képviselői választást Csepelen elvesztő politikus a Fidesz választókerületi elnökeként újra elindulna itt. A portál megkereste a fideszes politikusokat, de egyikőjük sem kommentálta a személyes viszonyukról szóló információkat. (Képünkön Németh Szilárd és Borbély Lénárd – mindketten középen –, amikor még közösen avattak fel csepeli létesítményeket.)

Meghalt 93 beteg, 1569 újabb fertőzöttet találtak

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.01.28. 09:13

Fotó: Árvai Károly / MTI/kormany.hu
Romlottak a járványügyi adatok.
Csütörtök reggelre 1569 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 363 450-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 93 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 12 291-re emelkedett – írja a kormányzati tájékoztató oldal. Jelenleg 249 003 a gyógyultak száma, az aktív fertőzötteké pedig 102 156-ra csökkent; 3669 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 255-en vannak lélegeztetőgépen.
Eddig 161 215 ember kapott oltást, közülük 26 293-an már a második adagot is megkapták. Az oldal szerint az egészségügyi dolgozók kampányszerű oltása napokon belül lezárul, csütörtöktől pedig az idősotthonokra összpontosulnak az oltások.  Eddig összesen 10 ezer idősotthonban lakót és dolgozót oltottak már be, de a következő napokban ez a szám megtöbbszöröződhet. Magyarország eddig 19,7 millió adag nyugati vakcinát kötött le, több tízmilliárd forint értékben különböző gyártóknál (Pfizer-BioNTech, Moderna, AstraZeneca, Janssen, Curevac), ezekből jelenleg csak a Pfizer és a Moderna vakcinák rendelkeznek az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyével. A két gyártótól eddig összesen 201 ezer ember oltására elég vakcina érkezett Magyarországra. A kormány döntéseit a további védelmi intézkedésekről a mai kormányinfón ismertetik.

Több mint háromezer rendőr hiányzik az állományból

Gulyás Erika
Publikálás dátuma
2021.01.28. 07:30

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Tavaly 45 korábban leszerelt rendőrt vettek vissza a hivatásos állományba – felelte a Népszava kérdéseire az ORFK, miután olyan jelzéseket kaptunk, hogy a létszámhiány ellenére több helyen is elutasították az ilyen jelentkezőket.
A kérdés tavaly a Rendőrségi Érdekegyeztető Tanács júniusi ülésén is felvetődött, de válaszként csak a visszaszerelés szolgálati törvényben rögzített feltételeiről kaptak tájékoztatást a szakszervezetek, a gyakorlatról nem. Lapunknak a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) főtitkára és a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (BRDSZ) elnöke és is megerősítette, hogy nem szívesen veszik vissza a parancsnokok azt, aki egyszer már otthagyta az állományt, különösen, ha kiderül, hogy közben külföldön dolgozott a magyar rendőrfizetés többszöröséért. Bárdos Judit ehhez hozzátette, még abba is nehezen egyeznek bele, hogy valaki országon belül más szolgálati helyen folytassa a munkát, mert ott tudott lakást venni. Két sikertelen áthelyezési próbálkozás után ezek az emberek is leszerelnének. Rendőr viszont nagyon kellene, január elsején ugyanis 3161 fő hiányzott a hivatásos állományból – tájékoztatott az ORFK. Tavaly júniusban a parlamenti képviselőknek készített összefoglalóban az jelent meg, hogy 2018-ban 12 és félezer tiszt és 26 871 tiszthelyettes dolgozott a területen. Előbbiek a „szükséges, rendszeresített létszámhoz képest” több mint ezerrel többen, a tiszthelyettesek pedig kétezerrel kevesebben voltak. Azóta annak ellenére nőttek a létszámgondok, hogy a veszélyhelyzet alatt senki nem szerelhet le, ezt tavaly először április 5-én rögzítette egy kormányrendelet, majd a szigorú szabály egy december 9-ére dátumozott rendelettel ismét hatályba lépett és jelenleg is érvényes. A szakszervezetek kifogásolják, hogy a rendvédelemben gyakorlatilag megszűnt az érdekegyeztetés, a BRDSZ még decemberben írta meg a munkatársak elvárásait az országos rendőrfőkapitány személyügyi helyettesének, néhány napja pedig a Független Rendőr Szakszervezet fordult Pintér Sándor belügyminiszterhez és Balogh János országos főkapitányhoz. Az együttműködés hiányát jelzi, hogy tavaly a tárcavezető egyetlen szakszervezeti kérésre vagy felvetésre sem reagált. A legnagyobb gondnak azt tartják az érdekvédők, hogy az idén még szóba sem került, számíthatnak-e bármiféle béremelésre a hivatásos állomány tagjai. Az érdekvédők közben megkapták azt a javaslatot, amely szerint idén nem nő sem a hosszú ideje változatlanul négyezer forintos bankkártya-hozzájárulás a rendőröknél, sem a 200 ezer forintos cafetéria-keret a rendvédelem területén – mindkettőt elfogadhatatlannak tartják. A szakszervezetek változatlanul küzdenek az illetményalap és az éjszakai pótlék megemeléséért, a tavalyi tíz százalékos kiegészítés alapbérbe emeléséért. Utóbbi elmaradását különösen sérelmesnek tartják, mert néhány napja kiderült: a honvédségnél a tavalyi hasonló tízszázalékos bérfejlesztés idén beépül az alapbérekbe, miközben a honvédségi illetményalap eleve magasabb a rendvédelmi 38 650 forintos alapnál. A katonák ráadásul egy munkaerőpiaci pótléknak nevezett kiegészítést is kapnak, ami tovább mélyíti a bérszakadékot a két testület között. A rendvédelmi szakszervezetek a jövő hét elején egyeztetnek és a tervek szerint döntenek arról, mit tegyenek tagjaik érdekében, hogy munkájukat ne csak a médiában ismerjék el, hanem a napi gyakorlatban is.