Előfizetés

Hamu, Covid és a rend

Szokatlanul hűvös volt 2010 április eleje Tokióban. Az elővárosi vasúti társaság éppen ott tartotta éves konferenciáját. Mindenki készült a hidegre, a franciák, a németek, a norvégok, sőt az izraeliek és az olaszok is, az írekről nem beszélve, szóval mindenki, kivéve engem, aki amúgy (otthon hagyott) télikabátokkal jól ellátott magyar elnöke voltam a társaságnak. A cseresznyevirágzás közben esett a hó, a parkokban kékre fagyott ajkú japán nők gyönyörű kimonókban sóhajtoztak és megilletődötten tipegtek a nyíló szirmok csodája láttán. Záróértekezletünk után siettünk vissza a Maronouchi szállodába, amikor elért bennünket a hír: ismét kitört az izlandi Eyjafjallajökull vulkán, ezúttal a légiközlekedést is leállították, egyelőre csak Európa irányában. A kezdeti pánik leírhatatlan volt. A repülőtereket megszállták, a légitársaságok telefonjai folyamatosan csörögtek, de választ arra, mikor mi fog történni, senki sem tudott adni. Pár nap után – a levegővel együtt - tisztulni kezdtek a repülési kilátások. Társaságunk magva minden este találkozott, híreket cseréltünk. Innen tudom, hogy amíg a mi, békeidőben kiváló finn társaságunk telefonjai végéről már a bűbájos mosi-mosi (halló) hang is eltűnt, vagyis információs rendszerük összeomlott, addig a németek, a skandinávok és az angolok egyre nyugodtabban tűrték a várakozást. Rövidesen megtudtuk, hogy társaink – nagyjából a harmadik nap végére - sms-ben kaptak tájékoztatást arról, hogy a várólistán hányadikok. Továbbá, ha ez a mindennap kétszer közölt szám 200 közelébe ér, menjenek a reptérre. Sorra búcsúztak el tőlünk, a német ment először, északír társunk utolsó előttinek, és mi a finn-magyar sorsközösség jegyében maradtunk. Addigra már beköltöztünk egy aprócska szobába, rövidesen a klausztrofóbia elől a hegyekbe menekültünk egy onsen (fürdő) nevű intézménybe, ahol három napon át égésközeli élményeket szereztünk a forróvízben. Ám se ételről, sem ruháról nem kellett gondoskodnunk. Végül elértük a finneket. Rendes jegyet már nem kaptunk, drágábban kellett venni, de mindegy, indultunk haza, hurrá. A repülés kényelmesen telt, a gépben több üres ülés is volt, ami újabb szervezési hibákra utalt. A németek és a skandinávok információs rendszere jól működött, a finneké kicsit lazán. Mindez onnan jutott eszembe, hogy egy kórházi orvos arról írt: a félig felhasznált Covid vakcina ampullákat kidobják, miután nincs ott helyben tartalék engedélyes páciens (érvényes várólista), a rendszer ugyanis nem így működik. A jelenség önmagában fontos. Lehet, hogy összesen 20 megkezdett ampulláról van szó, a bekövetkezett kár talán nem is jelentős. Ám a tömeges oltás és sorban állás számos időszak jól ismert problémája, gyakorlati és matematikai megoldások, logisztikai tankönyvek állnak rendelkezésre. Három alapvető tényező koordinációja a nyilvánvaló feladat. Kiket, mivel, hol kell beoltani? Legfontosabb az oltandó emberek sorba állítása. A sorok pontos kialakítása bizonyos elvek mentén történik, a sajtó ezt oltási tervnek nevezi, a lényeg, hogy az ilyen-olyan szempontok szerint jól elrendezett oltandók sorszámmal és telefonszámmal rendelkezhetnek. Pusztán innen nézve a nagyon öreg és reszketeg páciens és az éppen nyugdíjba menő között sokféle különbség lehet, de a logisztikai megoldásban a különbség csak annyi, hogy az egyiknek 2003, a másiknak pedig 1 125 000 a sorszáma. Vakcina ugyan nincs még elég, de heteken belül lesz, sürgető tehát a pontos sorba rendezés. Itt most nem játszik szerepet az, hogy sokan nem regisztráltak, mert majd fognak, s akkor rájuk is ugyanezt a módszert lehet alkalmazni. Mivel sokféle helyszínről van szó, ezért – centralizáció, végre - központilag kell gyűjteni, rendezni és visszaosztani az adatokat, amelyek egyszerre jelentenek vakcina adagot, sorszámot, helyszínt és szállítási feladatot. Heves vita folyik a különféle vakcinák jóságáról, ez a szakemberek dolga. Az a benyomásom, ha a mostani népi ellenállás mellett a kínai és az orosz (hatásos, de nem elfogadott) szereket erőlteti a kormány, annak nyoma nem annyira a mellékhatásokban, hanem a választási eredményekben lesz kimutatható. És különben: másfél millió nemolyanrossz kínai vakcinát be tudnak adni elég gyorsan, elég ütemesen? Megvannak a telefonszámok? Mire a megfelelő logisztikai rendszer kialakul, lesz elég oltóanyag. Ha itt az oltóanyag, de nincs logisztikai rend, az baj. Bízom a kormányban, amelynek kétféle erős ösztönzése is van a veszélyes helyzet kezelésére: nem akar rosszat tenni a lakosságnak és nem akarja elveszíteni a választást. Éppenséggel maradt még tennivalója. A médiában agyondicsért pilot projektek néhányszáz embert érintenek, nem relevánsak, a háziorvosok ki-bekapcsolása fokozza a káoszt, a választási szavazóhelységek oltóközpontokká alakítása kétségkívül lehetőség, de akkor most valóban átalakulnak ezek a helyek, vagy csupán a híradóban szól a fanfár? Két-három héten belül valóban tömeges oltásokra kell sort keríteni. Volt már ilyen az elmúlt évtizedekben. Kétségek között hánykolódva többször is (kölcsönözve a kifejezést) azt írtam, hogy a mi politikai elitünk mintha nem felejtene és nem tanulna. Veszedelmes optimizmus. Végignézve a nagy múltú népegészségügyet akár a zöldkeresztesektől kezdve, a félelmem inkább az, hogy igazgatási elitünk felejt és nem tanul. De ne legyen igazam, egy hónapon belül jöjjön a frappáns cáfolat.       

A törvény erejével

Ha már az alaptörvénybe beleírták azt a biológia törvénye és a természet rendje szerinti tényállást, miszerint az anya nő, az apa meg férfi, akkor ideje lenne még néhány evidenciát jogszabályban rögzíteni. Mondjuk, hogy minden embernek földig ér a lába, és hogy a fáknak a gyökerük van a föld alatt és nem a koronájuk. Mint ahogy azt is, hogy a nap keleten kél és nyugaton nyugszik. De tudom javasolni annak is a jogszabályban való rögzítését, hogy minden ember csak addig alszik, amíg fel nem ébred. Továbbá hogy étkezés közben a kanalat csak a szájába teszi az ember és nem a fülébe. De beleírnám a jogszabályba azt is, hogy a só íze sós, míg a cukor íze édes. És amit nagyon fontosnak tartanék: amikor az ember gyalogol, felváltva teszi előre a lábait, nem ugyanazt többször. (És akkor már azt is, hogy aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére.) De azt is feltétlen jogszabályban kell szabályozni, hogy a hó fehér színű (és nem narancssárga), valamint az embernek csak két szeme van és ezek között helyezkedik el az orra. Azt is jogszabályban rögzíteném, hogy az emeletes házakban az első emelet után a második következik és nem az ötödik. Mint ahogy azt is: a kerék az kerek és nem négyzet. Sőt azt is belevenném a jogszabályba, hogy a víz csak folyékony állapotban iható, illetve hogy vízzel teli medencében nem lehet kerékpározni. És ha már így belejöttünk, azt is jogszabályban rögzíteném, hogy farzsebben nem fér el a tölcséres fagylalt. Végezetül pedig legfőbb ideje arról is törvényt alkotni, hogy ha valami úgy néz ki, mint egy kacsa, úgy mozog, mint egy kacsa, ha olyan színű, mint egy kacsa, ha úgy hápog, mint egy kacsa, akkor az csak kacsa lehet.

Megvédik

Mielőtt a kormányhű médiát elárasztaná az üzenet, hogy az Orbán-kabinet megvédi a digitális szabadságot – a sajátját, meg persze „az emberekét”, érdemes tisztázni néhány sarokpontot (mert utólag, az agymosoda felpörgése után valószínűleg már késő lesz. A Facebook a lényegét tekintve szabályozatlan és szabályozhatatlan. Miközben médiaként viselkedik és a tartalomipar része, nem vonatkozik rá a médiaszabályozás. Nincs impresszum, nincs felelős kiadó, senki nem felel egyértelműen a megjelent tartalmakért. Van persze más baj is – lerabolja a reklámpiacot, érdemben nem fizet adót stb. –, de a legnagyobb gond mégiscsak az, hogy jogilag senki földjének számít. Ebből a senkiföldje-státuszból adódóan pompás terepe a gyűlöletkommunikációnak és az álhíreknek, hiszen egyiket sincs kin számonkérni. Amit a kormány – a magyar, meg a példaadó lengyel – akar, az nem a fent vázolt, jogon kívüli helyzet megszüntetése – sőt: a Fidesznek éppen ebben az állapotban kell a Facebook. A Habony-labor nem azt szeretné, hogy ezentúl nehezebb legyen álhírekkel, gyűlöletkampányokkal, orosz vagy kínai forrású dezinformációval telepakolni a közösségi médiát, hanem pont az ellenkezőjét: hogy a Facebook akkor se gátolhassa őket ebben, ha – mondjuk a Capitolium-ostrom miatt – külső kényszerek nyomán végre megpróbálna rendet vágni a jogsértő tartalmakban. A kiinduló érv mellé, miszerint a Facebook negatívan diszkriminálná Varga Judit, Orbán Viktor vagy bármely egyéb hatalmi tényező tartalmait, eddig nem sikerült bizonyítékot mellékelni (a Telex nyilvános statisztikákon alapuló számai pedig cáfolják az állítást). Ráadásul a magyar kormányt nem is lehet a Facebook útján elhallgattatni, hiszen vannak tévéi rádiói, újságjai tucatjával. A magyarázat kilencven százalékos valószínűséggel az, hogy az ország urai kiterjedt fakenews-kampányra készülnek, a beharangozott szabályozás pedig elővágás arra az esetre, ha akadályba ütköznének. Van persze tíz százalék esélye annak is, hogy valami más a megfejtés – de annyi bizonyos, hogy semmi köze a szabadsághoz.