Előfizetés

Cáfolja a Honvédemi Minisztérium, hogy ösztöndíjasként tanult Orbán Gáspár a brit elitakadémián

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.01.27. 18:09

Fotó: TIM GRAHAM / AFP
A kormányfő fia valóban részt vett a Sandhurst Királyi Katonai Akadémia képzésén, azonban nem a minisztérium költségén.
"Megerősítjük, hogy a három magyar állampolgár közül az egyik személy a miniszterelnök fia, Orbán Gáspár volt. Ugyanakkor cáfoljuk, hogy a képzésen résztvevők HM ösztöndíjasként vettek volna részt"

- ezt válaszolta szerdán a Honvédelmi Minisztérium (HM) a hvg.hu közérdekű adatigénylés formájában.

A cikk szerint arra azonban nem tértek ki, hogy ha nem a minisztérium fizette a kormányfő fiának külföldi tanulmányait, akkor melyik intézmény. Ugyanis a kurzuson való részvétel nagyjából 37 millió forintba kerül.  Korábban a Népszava írta meg elsőként, hogy három magyar diák végzett az elitegyetemen, ugyanakkor a HM szerint egyikük tanulmányát sem közpénzből fedezték. Később arról számolt be, hogy egyikük Orbán Gáspár lehetett.   A hvg.hu arra is kíváncsi volt, milyen szempontrendszer alapján választották mások mellett Orbán Gáspárt. Ezzel kapcsolatban a HM azt írta, hogy a jelentkezésre a szolgálati út betartásával, az állományilletékes parancsnok felterjesztése alapján, az adott szakterületért felelős szerv (szakmai felelős) jóváhagyásával kerülhet sor. "Az állományilletékes parancsnok a kiválasztás során figyelembe veszi a jelölt egyéni motivációját, alkalmasságát, nyelvi felkészültségét, végzettségét, tervezett beosztását, feladatkörét, szakmai előéletét, ideértve a polgári életben szerzett tapasztalatot is." Megjegyezték: a külföldi képzésen történő részvétel feltétele tanulmányi szerződés megkötése, valamint a munkáltatói jogkör gyakorló (állományilletékes parancsnok) döntése (vezénylési parancsa).

Hatékony és biztonságos az orosz vakcina a gyógyszerhatóság szerint

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.01.27. 18:03

Fotó: SEFA KARACAN / AFP
Ugyanakkor a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) jóváhagyása is szükséges. Ez három hét alatt lehet meg.
Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) tisztázta a gyártóval a kérdéseket és az aggályokat. Az OGYÉI minden kérdésre megnyugtató választ kapott, a(z orosz) vakcinát hatékonynak és biztonságosnak találta.

- közölte a szervezet.

Tájékoztatásuk szerint az NNK gyártási tételenként történő ellenőrzése biztosítja a megfelelőséget. Az OGYÉI az ideiglenes engedély kiadását követően is figyelemmel kíséri a vakcina hatásosságát és biztonságosságát. A közlemény hangsúlyozza, bő kéthónapos értékelői munkát és a gyártóhely megtekintését követően engedélyezték az oltóanyag veszélyhelyzeti behozatalát és alkalmazását. Az OGYÉI munkatársai a vakcina gyártási körülményeinek ellenőrzése során modern és jól felszerelt gyárat láttak, ahol garantált a minőség biztosítása, és minden, a gyártást illető kérdésükre is választ kaptak. Megjegyezték, a vakcinának át kell esnie az NNK laboratóriumi vizsgálatán, amely körülbelül 3 hetet vesz igénybe. Az oltóanyag csak abban az esetben használható fel hazánkban, ha a laboratóriumi vizsgálat eredménye alapján a vakcina megfelelő minőségű.  Korábban lapunk írta meg, hogy a kisebb adagokban és a tömegtermelés során készülő vakcina nem teljesen egyezik. A problémát a hazai szakemberek a gyártó felé is jelezték. 

Perel Ujhelyi István, hogy megtudja, mennyi állami pénzt kaptak a szállodák

MTI-Népszava
Publikálás dátuma
2021.01.27. 17:39
Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője
Fotó: Genevieve Engel / Európai Parlament
Az MSZP EP-képviselője úgy véli, sajátjait segítette ki a Fidesz.
Peres úton próbálja megszerezni a magyar szállodáknak adott hárommilliárd forintos állami támogatás adatait Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője.

- írja az MTI.

A politikus szerdai online sajtótájékoztatóján az állami hírügynökség szerint közölte: azért döntött a jogi út mellett, mert a Magyar Turisztikai Ügynökség, illetve a magyar kormány a törvényileg megszabott határidők ellenére sem adta ki neki a közérdekű adatigénylés keretében megismerni kívánt részleteket. A szocialista politikus "igazságtalan és arcátlan gaztettnek" nevezte, hogy a válság miatt különösen sújtott ágazat szereplőin a kormánypártiak nem segítenek, hanem inkább nyerészkednek. "Döbbenetes, hogy a Fidesz ilyen helyzetben is csak a sajátjaira, a NER-társakra tud gondolni. Kis- és közepes családi vállalkozások, az ágazatban dolgozó több százezer honfitársunk várja, hogy érdemi segítséget, vagy legalább igazi szolidaritást kapjon a kormánytól. Most például abban, hogy javaslatunknak megfelelően: a járványügyi szabályokat figyelembe véve, de okos nyitással bevételhez, élethez juttassák a szektort" - fogalmazott Ujhelyi István az MTI híre alapján.