Előfizetés

És sikerült?

  „A járvány első és második hullámának idején is a kormány legfontosabb célja az életek védelme és a magyar gazdaság működőképességének a megőrzése. A kormány felelős döntése értelmében nem lehet pénzügyi akadálya annak, hogy bárki megfelelő egészségügyi ellátást kapjon, vagy a munkahelyét megtarthassa” - idézet a Pénzügyminisztérium államháztartási közleményéből. Abból, amelyikből kiderül, hogy a forint bevezetése óta soha nem látott rekordhiányt hozott össze a kormány 2020-ban - persze mindezt a járványra hivatkozva. Fogadjuk el, hogy a kormány legfontosabb célja az életek védelme és a magyar gazdaság működőképességének a megőrzése. És sikerült? Örülünk Vincent? Erről mindenki alkosson ítéletet a saját vérmérséklete szerint. Én nem is veszem a bátorságot ahhoz, hogy a sikert emberéletekben számoljam. De: 5548 milliárd forint – ekkora adósságba verte a magyar népet Orbán Viktor –, miközben 367 milliárd forintra lett volna engedélye. Halljuk, hogy pénz nem számít, ha emberéletről van szó. De nem ez történt. Nem az emberéleteket, nem a munkahelyeket mentette a kormány, hanem NER-hátországát építette, már a 2022 utáni időkre készülve. Mert ki tudja, mit hoz az élet. Miközben a családi támogatások csökkentek, addig több száz milliárd forint áramlott külön-külön a NER által ellenőrzött turisztikai ágazatba, az ilyen-olyan vagyonkezelő alapítványokba, az NER építőipari beruházásaiba, vagyis a belgrádi vasútba, autópálya-programokba, templomok, sportcsarnokok, stadionok építésbe. És - ne vitassuk el –, jutott a cégeknek is, amelyik vett egy gépet máris ott termet Szijjártó Péter külügyér és adott rá egy-két milliárd forintot. Hogy ez a válságkezelés? Nem. A válságkezelés az lett volna, ha a több százezer rejtett munkanélkülit nem a három hónapos munkanélküli segéllyel fizetik ki, ha a sok részmunkaidőbe kényszerült munkavállaló bérét kiegészítik, ha a kis cégek túlélését segítik. Ők úgy érzik, a kormánynak nem sikerült a kezelni a válságot. De ennél is nagyobb bűn, hogy meg sem próbálták.

Átveszi az állam a szombathelyi stadiont

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.01.23. 14:18

Fotó: Varga György / MTI
Az új tulajdonosként a Nemzeti Sportközpontokat jelölték ki.
Átveszi az állam a szombathelyi Haladás Sportkomplexum üzemeltetését a szombathelyi önkormányzattól a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányhatározat szerint. Tulajdonosi joggyakorlóként a Nemzeti Sportközpontokat jelölték ki. A kormányhatározat Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter feladatául szabta meg, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. február 10-ig gondoskodjon a Haladás Sportkomplexum jogi, pénzügyi és adóátvilágításáról, valamint piaci értékének megállapításáról. Az átvilágítás után le kell bonyolítani február 28-ig az ingyenes állami tulajdonba vételt. Az átvilágításhoz a pénzügyminiszternek 30 millió forintot kell biztosítania. A futballarénát 2017-ben adták át, de rengeteg költséget termelt Szombathelynek. Tavaly áprilisban azonban kiderült, hogy a járványhelyzetben is kap 300 millió forintos központi támogatást a sportkomplexum.

Bige László marad bűnügyi felügyeletben

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.01.23. 10:31
Bige László
Fotó: Balázs Attila / MTI
A nagyvállalkozónak továbbra is nyomkövetőt kell viselnie.
A jogerős döntés értelmében nem tartóztatta le, igaz, nem is helyezte szabadlábra Bige László milliárdost a másodfokon eljáró Nyíregyházi Törvényszék – értesült a Magyar Nemzet Bige László ügyvédjétől, Zamecsnik Pétertől. Eszerint a vesztegetés elfogadásával és hűtlen kezeléssel gyanúsított nagyvállalkozó marad bűnügyi felügyelet alatt, nyomkövetőt köteles viselni és nem hagyhatja el kijelölt tartózkodási helyét. Bige Lászlót tavaly december 15-én vették őrizetbe, a bíróság azonban nem tartotta indokoltnak az előzetes letartóztatást, a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója pedig 2021. április 17-ig elrendelte a bűnügyi felügyeletét. A döntés ellen az ügyészség, a gyanúsított és védője is fellebbezést nyújtott be, amelyet a napokban bírált el jogerősen a Nyíregyházi Törvényszék. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság tavaly decemberben a Nitrogénművek tulajdonosát több bűncselekmény elkövetésével gyanúsította meg: kétrendbeli, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével, egyrendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétségével, valamint egyrendbeli, önálló intézkedésre jogosult személy által üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettével. A gyanúsítás és az őrizetbevétel hírére a Nitrogénművek közleményben reagált. Azt írták, hogy a nyomozás három év alatt nem jutott bírósági szakaszba, és „a vádak teljes mértékben alaptalanok”. Bige László másik, már bírói szakban lévő büntetőügye előkészítő üléssel tavaly október 15-én kezdődött a Nyíregyházi Törvényszéken. A milliárdost üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettével vádolja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség, azt állítva, hogy manipulált az általa gyártott termék eladásakor, amiért 135 millió forintot kért és kapott cége ügyfelétől. Az előkészítő tárgyaláson Bige László tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el, a tárgyalásról nem mondott le, így a bizonyítási eljárás február elején kezdődik.