Előfizetés

Akkora bírságot kapott a belvárosi étterem, hogy akár meg is szűnhet

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.01.24. 11:17

Fotó: A Központ facebook-oldala
Méltánytalannak tartják a 60 napos bezárást és a félmilliós büntetést.
„Határozottan állítjuk, hogy a nyitvatartással kapcsolatban mi minden szabályt betartottunk”

– ezt közölte a Központ nevű belvárosi vendéglátóhely, miután péntek este hatósági razzia volt az étteremnél.

A rendőrség korábban tudatta, több mint százan gyűltek össze az utcán, ráadásul az üzlet szeszesitalt is forgalmazott. Ugyanakkor a helység Facebookon közzétett bejegyzése szerint ez nem szabályellenes. „Természetesen elfogadjuk a Rendőrség azon álláspontját, hogy túl sok ember gyűlt össze a közterületen, az ő »oszlatásukra« nekünk semmilyen eszközünk nem volt azon kívül, hogy folyamatosan figyelmeztettük őket a távolság betartására és az üzlet elől történő odébb állásra. Ha a rendőrök javaslatot tettek volna a helyzet megoldására, esetleg egy korábbi zárórára, az minden bizonnyal érthető és elfogadható lett volna számunkra, de a 60 napos bezárást és az 500.000 forintos pénzbírságot nagyon méltánytalannak és aránytalannak tartjuk.” Hangsúlyozzák, a kávézó területén csak és kizárólag az ott dolgozók és az éppen elviteles terméket vásárlók tartózkodtak, senki nem fogyasztott és mindenki maszkot viselt.
„Álláspontunk szerint a jelenlegi helyzetben ez a büntetés nem csupán rendszabályozás, hanem olyan súlyos intézkedés, amely akár a végső összeomlásunkhoz is vezethet.”

A rendőrség – amellett, hogy a vendéglátóhelyet 60 napra bezáratta, és az üzemeltetőt pénzbírsággal sújtotta – három bent tartózkodó vendég ellen szabálysértési feljelentést tett. Az utcáról az emberek időközben önként hazamentek. Amikor a rendőrök napközben ellenőrizték az éttermet, nem tapasztaltak jogsértést.

Szijjártó: A kínai vakcináról is megvan a megállapodás-tervezet

MTI-Népszava
Publikálás dátuma
2021.01.24. 10:38

Fotó: Shutterstock
A külügyminiszter közölte: tizennégy európai uniós ország nagykövete hívta fel a pekingi magyar nagykövetet, azért, hogy megtudják, kivel kell beszélni a Sinopharm cégnél.
Magyarországnak nemzeti érdeke a koronavírus elleni oltás menetének felgyorsítása – fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap az állami rádió műsorában az MTI összegzése szerint.      Szijjártó Péter hangsúlyozta: ma Magyarországon nem kormánypárti vagy ellenzéki politikusok, nem parlamenti vagy parlamenten kívüli pártok döntenek arról, egy oltóanyagot lehet-e használni, hanem van egy olyan intézmény, a gyógyszerészeti hatóság, ahol olyan emberek dolgoznak, akik felhatalmazással és tudással rendelkeznek ahhoz, hogy ilyen döntéseket meghozzanak.   A keleti vakcinák iránti érdeklődésről közölte: a kínaiakkal folytatott előrehaladott tárgyalások hírére tizennégy európai uniós ország nagykövete hívta fel a pekingi magyar nagykövetet, azért, hogy megtudják, kivel kell beszélni a Sinopharm cégnél. Szombaton a NATO-tag Törökországgal állapodtak meg az oroszok a helyszíni gyártásról, és amikor a magyar szakemberek Oroszországban jártak, „egyik déli szomszéd országunktól” is volt ott egy delegáció, a német kancellár pedig segítséget ígért az orosz vakcina európai engedélyezésének folyamatában.
Oltás a Sinopharm készítményével a szerbiai Újvidéken.
Fotó: ALEKSANDAR JOVANOVIC / 2021 Anadolu Agency
A külgazdasági és külügyminiszter szerint ma az a kérdés, hogy egyes országokban lesz-e gyorsan oltóanyag, vagy csak hónapok múlva, be tudják-e oltani állampolgáraikat, vagy nézniük kell, ahogy emberek halnak meg és munkahelyek vesznek el. Hangsúlyozta: ami politikailag, diplomáciailag elvégezhető volt, azt a magyar fél megtette a kínaiakkal is.
Van egy megállapodás-tervezet, amelyet csak akkor írnak alá, ha a gyógyszerhatóság az orosz és a brit oltóanyaghoz hasonlóan engedélyezi a kínai vakcina felhasználását is, ám ez még nem történt meg

– áll az állami hírügynökség beszámolójában.

Csak óvatosan az utakon, visszatér a tél!

MTI-Népszava
Publikálás dátuma
2021.01.24. 10:08
Képünk illusztráció.
Fotó: Shutterstock
Mindig érdemes tájékozódni az aktuális útviszonyokról.
Vasárnaptól visszatér a télies időjárás, ezért a közútkezelő munkatársai már szombat estétől elkezdték a szükséges helyeken a megelőző sószórási munkákat, s azokat folyamatosan végzik

– közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vasárnap az MTI-vel. A Magyar Közút 94 mérnöksége november 10-e óta 12 órás műszakokban, 0-24 órás szolgálat mellett végzi a hóeltakarítási munkákat, ezt a következő napokban is ellátja. Már szombat estétől elkezdték a szükséges helyeken a megelőző sószórási munkákat, amelyek folyamatosak. Ezeket a beavatkozások nehezíti, hogy sok helyen az intenzív esőzésből válthat át havazásba az időjárás, ami a kijuttatott síkosságmentesítő anyagokat le tudja mosni a burkolatról. 
Arra kérnek minden közlekedőt, mivel a következő napokban az ország nagy részén várható havazás, illetve sok térségben intenzívebb havazásra, néhol viharos szél miatt akár hófúvásra is számítani kell, hogy még utazás előtt tájékozódjon az aktuális forgalmi helyzetről, út- és látási viszonyokról.

Ezt a cég Útinform szolgálatának diszpécsereinél vagy az Útinform weboldalán.