Előfizetés

Több halálos baleset is történt pénteken az utakon

MTI-Népszava
Publikálás dátuma
2021.01.22. 20:25

Fotó: Donka Ferenc / MTI
Abonynál négy kocsi és egy kamion karambolozott, Jászberénynél frontális ütközés történt, Budapest egyik forgalmas útján hét jármű futott egymásba.
Egy ember meghalt az M4-es autóúton történt balesetben Abonynál péntek délután, amikor egy román teherautó Budapest irányából Szolnok felé tartva, az autóút 90-es kilométerénél – eddig tisztázatlan okból – négy személyautónak ütközött, majd azokat egy kamionnak tolta (képünkön).  Az MTI beszámolója szerint egyik sofőr olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt.   Két halálos áldozata volt egy másik balesetnek Jásztelek és Jászberény között, a 32. számú főúton – írja a police.hu a nem sokkal 18 óra előtt történt tragédiáról. A rendőrség eddigi adatai szerint az egyik autó vezetője Jásztelek irányából haladt Jászberény felé, amikor az egyik balkanyarban elvesztette uralmát járműve felett, a szemközti forgalmi sávba hajtott, és egy másik,  szabályosan közlekedő autónak ütközött. A balesetet okozó kocsi sofőrje és utasa a helyszínen meghalt.  A rendőrség  a helyszínelés idejére teljes útzárat rendelt el. Szerencsére senki sem sérült meg Budapesten abban a terézvárosi balesetben, amelyben egyszerre hét autó ütközött össze. Szintén a police.hu számolt be a délután öt órakor a csúcsidőben rendkívül forgalmas Dózsa György úton történt tömeges karambolról. Emiatt a Városligeti fasor irányába sokáig csak nagyon lassan, két sávon lehetett közlekedni.

Két autó is lángolt Vecsésen

Kigyulladt egy taxi péntek kora délután Vecsésen, egy Dózsa György úti lakóparkban, a teljes terjedelmében égő autó lángjai pedig a mellette parkoló gépkocsira is átterjedtek – közölte Facebook-oldalán a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A tűzhöz a főváros hivatásos tűzoltóit riasztották, akik két habosított vízsugárral oltották el a lángokat. (Fotók: Antal Norbert rendőrfőhadnagy, ORFK)

Rács mögé kerülhetnek a ferencvárosi késelők

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.01.22. 15:27

Fotó: Mihádák Zoltán / MTI
A szerdai gyilkosság gyanúsítottjai letartóztatásáról szombaton dönt a bíróság.
A támadók letartóztatását kezdeményezte a Fővárosi Főügyészség abban a IX. kerületi büntetőügyben, aminek során egy január 20-ai szóváltás előbb lövöldözésbe, majd halálos késelésbe és bántalmazásba torkollott – olvasható az ügyészségi portálon. Mint azt a Népszava is megírta: a nyomozás adatai szerint a 19 éves férfi egy Telepy utcai társasház előtt egy korábbi vitás ügy miatt keveredett szóváltásba B. Jánossal és 21 éves K. Antallal.
A vita során a 19 éves férfi elővett egy gumilövedékes fegyvert, és több lövést adott le B. Jánosra és társára, majd bemenekült egy társasházba. B. János és K. Antal követték a lépcsőházba a férfit, ahol B. János egy késsel megszúrta, majd társával K. Antallal többször megrúgták és megütötték.

A két férfi ezután elmenekült a helyszínről, őket a budapesti rendőrök pár percen belül a helyszín közelében elfogták. A BRFK nyomozói a két fiatalt társtettesként elkövetett emberölés gyanújával hallgatta ki, és letartóztatásukat kezdeményezték.
A Fővárosi Főügyészség egyetértett azzal, hogy a gyanúsítottak esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint megalapozottan lehet attól tartani, hogy szabadlábon védekezve, újabb szándékos bűncselekményt követnének el.

A kényszerintézkedésről a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) nyomozási bírája várhatóan szombaton dönt.

Kérdéses volt, hogy megmarad-e az Újpesten megkéselt rendőr füle

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.01.22. 12:54

Fotó: BRFK Információs Portál
Szerencsére napról napra jobban van.
Már otthonában lábadozik az a 26 éves újpesti rendőr, akit még december 24-én késeltek meg egy IV. kerületi panelházban. Az egyenruhást sokáig az intenzíven ápolták, ahol több életmentő műtétet is elvégeztek rajta. A BRFK pénteken közzétett videójából kiderült, az idejét filmek és sorozatok nézésével tölti, de már ki tud menni az udvarra vagy az utcára fél vagy egy órát sétálni. 
A beszélgetésből az is kiderült, kérdéses volt, hogy megmarad-e egyáltalán a füle.

Szerencsére azonban már nagyon szépen gyógyul ez a testrésze is, csakúgy, mint a többi sebe. Azt nem tudni, mikor térhet vissza a munkába.