Előfizetés

Európában terjeszkedne az orosz vakcina

MTI-Népszava
Publikálás dátuma
2021.01.20. 17:19

Fotó: AFP
Szeretnék, ha az EU-ban is bejegyeznék a rohamtempóban és bizonytalanságok között kifejlesztett készítményt.
A Szputnyik V fejlesztői az oltóanyag európai bejegyzését kérték, a Covid-19 elleni első orosz vakcina fokozatos szakvizsgálatának folyamata februárban kezdődhet meg

- közölte szerdán az oroszországi oltóanyagok fejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) az MTI szerint.

Az RFPI tájékoztatása alapján az állami hírügynökség azt írja, kedden az Európai Gyógyszerügynökséget (EMA) képviselő szakértők tudományos felülvizsgálat (scientific review) elnevezéssel konzultációt tartottak a Szputnyik V kifejlesztői számára. A nemzetközi tanácskozáson több mint 20 tudós vett részt. A Szputnyik V kidolgozói a tanácskozást követő 7-10 napon belül ajánlásokat kapnak majd a tanácskozás alapján. Az RFPI a Szputnyik V nyilvántartását kérte és arra számít, hogy a fokozatos szakvizsgálat (rolling review) folyamata februárban kezdődik meg. Az RFPI szerint az EMA szakvizsgálatok sorozatának eredménye alapján dönt majd a bejegyzésről. Az orosz szuverén alap azt is közölte, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken megkezdi a Szputnyik V bejegyzési kérelem előtti szakvizsgálatát (pre-submission review). Kirill Dmitrijev, az RFPI vezérigazgatója január 13-án a TASZSZ-nak nyilatkozva azt mondta, hogy a tudományos felülvizsgálat a Szputnyik V uniós engedélyeztetésének első lépése. Azt mondta, hogy az RFPI december 22-én folyamodott engedélyért az első orosz oltóanyag rendkívüli esetben történő alkalmazására (Emergency Use Authorization, EUA), és orosz részről az engedélyeztetést még október végén kezdeményezték az EMA-nál. Az orosz tisztségviselő arra reagált akkor, hogy Stefan De Keersmaecker, az Európai Bizottság illetékes szóvivője úgy nyilatkozott, 
az EMA előzetes tárgyalásokat folytat a Szputnyik V gyártójával, amely még nem döntött úgy, hogy kérelmet nyújt be a készítmény uniós alkalmazásának jóváhagyására

- írja beszámolójában a magyar állami hírügynökség.

Magyarországon már karnyújtásnyira az orosz vakcina

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) lezárta a koronavírus elleni orosz Szputnyik vakcina több ezer oldalas törzskönyvi dokumentációjának ellenőrzését, és jóváhagyta a vakcina engedélyezését - írja az Index. A portál szerint az anyagot december óta vizsgálta a gyógyszerhatóság. Mindez egy fontos lépés ahhoz, hogy az orosz készítménnyel is tömegesen tudjanak oltani. 
Most már csak a Nemzeti Népegészségügyi Központ vizsgálatait vannak hátra és ha itt is rendben találnak mindent, akkor indulhatnak is az első vakcinaszállítmányok.

Vészhelyzeti, sürgősségi eljárásban ideiglenesen is forgalmazható uniós engedély nélküli termék is a tagállamokban, ilyenkor azonban az adott kormány terheli a felelősség.

Poloskát talált Kétpó új vezetése a Boldog Istvántól örökölt irodában

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.01.20. 16:03
Boldog István
Fotó: Balogh Zoltán / MTI
A korrupcióval vádolt fideszes képviselőt sokan csak "bolond bakternek" szólították a háta mögött.
"Találtunk poloskát itt fent a tárgyalóteremben is, és az én irodámban is"

- mondta el az RTL Klub Házon kívül című műsorában a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kétpó független polgármestere.

Virágné Lukács Gabriellát 2019 októberében választották meg a település élére. A műsorban elmondta, "valakik az év decemberében vásárolták és szerelték fel a lehallgatókészülékeket, amikor még a régi vezetés bejárt a hivatalba".  Az összeállításban a helyiek mellett még megszólalt a szomszédos Kengyel település korábbi polgármestere is. Nagy Szilárd elmondta, hogy Boldog Istvánt többen "bolond bakternek" szólították azok közül, akik nem kedvelték a fideszes politikust. A hozzá lojális kör a "Főnök" néven emlegette.
A helyiek azt kifogásolták, hogy bár nem tudni, hány évig uralkodott, de egy munkahelyet sem tudott teremteni a fideszes honatya, holott az kellett volna. 
Mint korábban lapunk is beszámolt, már az ügyészség is vádat emelt ellene. A vádirat szerint a Boldog Istvánhoz köthető elkövetői kör hivatali helyzetével, befolyásával visszaélve, jogellenesen befolyásolta a megyei Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázati eredményeit, majd elérték a kivitelezők irányított kiválasztását is. 

Azonnali jogvédelmet kért a Klubrádió a bíróságtól

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.01.20. 15:38

Fotó: Béres Márton / Népszava
A Médiatanács tegnap felfüggesztette a budapesti FM 92.9 MHz közösségi rádiós frekvencia használatára vonatkozó pályázatának lebonyolítását.
Szerdán indult el a Klubrádió Médiatanács ellen indított közigazgatási jogvita tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. A Klubrádió azért nyújtott be keresetet a Médiatanács 92.9-es frekvenciát érintő döntésével szemben, mert álláspontja szerint a hatóságnak a hatályos jogszabályok alapján meg kellett volna hosszabbítania a rádió jogosultságát a frekvencia használatára.

- közölte honlapján a rádió.

Tájékoztatásuk szerint jogi képviselőjük azzal érvel, hogy a Médiatanács megsértette a rádió tisztességes eljáráshoz való jogát, és olyan csekély súlyú adatszolgáltatási késedelemre hivatkozott, ami nem alapozta meg a frekvencia jogosultság iránti kérelem elutasítását. A Klubrádió keresetében fő érvként felhívta a figyelmet arra, hogy a Médiatanács joggyakorlata más médiaszolgáltatók esetében eltérő volt, azaz más rádiók jogosultságát hasonló elmaradások esetén meghosszabbították. A médium azonnali jogvédelmet is kért a bíróságtól, a rádió jogi képviselője pedig arra kérte a bíróságot, hogy a jogvita lezárásig biztosítsa, hogy a Klubrádió tovább sugározhasson a jelenlegi frekvenciáján. Ugyan a bíróság nem hozott döntést és február 9-ére tűzte ki a következő tárgyalási napot. Ez pont pár nappal azelőtt van, hogy megszűnne a rádió jogosultsága a 92.9-es frekvenciára. 
A bíróság jelezte, hogy a soron következő tárgyaláson érdemi döntést kíván hozni.

Korábban lapunk is beszámolt arról, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (NMHH Médiatanács) keddi ülésén felfüggesztette a budapesti FM 92.9 MHz közösségi rádiós frekvencia használatára vonatkozó pályázatának lebonyolítását. Ez azt jelenti, hogy az egyetlen kormánykritikus rádiónak február 14-én le kell kapcsolnia a földfelszíni sugárzást és csak az interneten folytathatja tovább működését.