Előfizetés

Szabad szemmel - Tusk: nagyobb határozottság kell a magyar nacionalizmussal szemben

Szelestey Lajos
Publikálás dátuma
2021.01.18. 06:46

Nemzetközi sajtószemle, 2021. január 18.
Süddeutsche Zeitung Az Európai Néppárt elnöke arra ösztökélte a német kereszténydemokratákat, hogy végre mondják ki: meg kell szabadulni a Fidesztől az EPP-ben, ám Tusk nem sok fogadókészségre talált az új pártelnök részéről. A CDU szombati, digitális kongresszusán a lengyel politikus azt üzente Gdanskból, hogy nagyobb határozottságot kell tanúsítani a magyar nacionalizmussal szemben. Mint mondta, javarészt a német párt érdeme, hogy Európában a szabadság, a tisztesség, az átláthatóság, az igazság és a józan ész nem maradt alul a tekintélyelvűséggel, a korrupcióval, a hazugsággal és a populizmussal vívott harcban. Hangsúlyozta, hogy a német delegáltak részéről állhatatosságra van szükség, amikor a pártcsalád soraiban kell küzdeni a demokráciáért. Úgy fogalmazott, hogy kemény döntéseket kell meghozni a közös érdekek védelmében. Amivel arra utalt, hogy még mindig nem dőlt el, mi legyen a Fidesszel, amelynek EPP-tagságát lassan két éve felfüggesztették. Perdöntő lenne a kérdésben, miként foglal állást a CDU, ezért aranyat ér, ha a párt végre leteszi a garast – próbált a küldöttek lelkére beszélni Tusk. Csakhogy Laschet a jelek szerint nem kíván azon változtatni, hogy a két uniópárt, és főként Merkel védőernyőt tart Orbán feje fölé. Egy tévébeszélgetésben nehéz ügynek nevezte a Fidesz sorsát, és nem is titkolta: azért, mert mind Magyarországra, mind Lengyelországra szükség van az EU-ban. És nem lenne jó, ha bármelyik is jobboldali-radikális irányba sodródna. Hozzáfűzte, hogy a Néppárt világos feltételeket támasztott és ő ezt a maga részéről számon is fogja kérni a magyar kormányfőtől. A lap megjegyzi, hogy a völkisch-nacionalista Fidesz ügye egyre inkább szakadással fenyegeti az európai kereszténydemokratákat és alighanem az első külpolitikai próbakő lesz Laschet számára. Hiszen Tusk meglehetősen egyértelműen fogalmazott. Orbán ugyanakkor nemigen aggódik a néppárti kikötések miatt. Nemrégiben ismét a Szovjetunióhoz hasonlította Brüsszelt, Webert pedig azzal vádolta meg, hogy az másodrendű tagként kezeli Magyarországot.
Spiegel Hiába tiltotta meg az Európai Bíróság, hogy Magyarország minden eljárás nélkül menekülteket toloncoljon vissza a határövezetből Szerbiába, az Orbán-kormány kitart a jogsértő gyakorlat mellett. A Helsinki-Bizottság néhány napon belül már a 2. sajtótájékoztatót tartotta ez ügyben és adataiból az derült ki, hogy az érintettek száma 2300-ról 3 ezer fölé nőtt. Az érintettek nem nyújthatnak be menedékkérelmet, holott ez ellentétes mind az európai mind a nemzetközi joggal, amit Léderer András a civil szervezet részéről egyszerűen rettenetesnek minősített. Az EUB december 17-én adott helyt a Bizottság keresetének, ám azóta is az van, hogy ha a magyar rendőrség elfog egy-egy illegális határátlépőt, akkor simán átteszi a kerítés túloldalára, a senki földjére, ahol a világon semmi sincs. Ily módon a migránsoknak nincs más választásuk, mint hogy visszamenjenek szerb területre. Ez azonban kitoloncolással ér fel, noha az unió azt írja elő, hogy ilyen esetekben – bizonyos garanciák mellett – le kell folytatni a megfelelő eljárást.
FT Nem sok jót ígérnek az euroövezetben a statisztikai gyorsadatok az év első pár napja alapján, mert az derül ki belőlük, hogy újabb visszaesés közeleg a járvány miatt elrendelt újabb korlátozások miatt. A gazdasági tevékenység erősen lelassult, az utazástól a kiskereskedelemig, a vendéglátástól a munkahelyek megőrzéséig, a fogyasztói bizalmi indextől a magánvásárlásokig, egyre romlanak a mutatók, ezért félő, hogy a múlt tavasz után újabb recesszió üt be. Csak mint az ING vezető európai közgazdásza mondja, ezúttal arra kell felkészülni, hogy nem egyszerre jön a sokk, hanem elhúzódik, ami várhatóan azzal jár, hogy hosszú időn át jelentkeznek a csődök, hacsak nem maradnak érvényben a nagyvonalú kormányzati és jegybanki támogatások. A legutóbbi negyedévben 1,8-2,3 % közötti gazdasági hanyatlással számolnak a szakértők, és ha ehhez újabb lanyhulás jön a mostani három hónapban, amire bőven lehet számítani Németországban és Olaszországban is, akkor az már hivatalosan is 2. recessziót jelenti nem egészen két éven belül. A német fogyasztói index januárban 25 %-kal volt alacsonyabb, mint egy éve. Az Oxford Economics egyik elemzője ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a járványhelyzet előreláthatólag tovább romlik, hiszen gyorsan elharapózhat az új törzs, amely az eddiginél könnyebben terjed át emberről emberre.
FAZ Az orosz vezetés, Putyinnal az élen már jóval a mérgezési kísérlet előtt szájára nem vette Navalnij nevét – olyan volt, mintha az egy varázsszó volna, amit ha kiejtenek, akkor azzal életre keltik a rossz szellemet. Csakhogy a hazatérése körüli felhajtás mutatja, hogy Moszkva nagyon is ideges a politikus miatt. A hivatalos értelmezés az, hogy itt csupán egy jelentéktelen bloggerről van szó, és méltatlan volna a hatalom magas szféráiban vele foglalkozni. Ám a számára rendezett fogadtatás éppen az ellenkezőjéről tanúskodik. Hiszen jelentős biztonsági erőket mozgósítottak, amelyek azután többeket letartóztattak a Navalnijra várakozó több száz fős tömegből. Ugyanakkor a Németországból érkező gépet Vnukovó helyett máshová irányították, az odavezető utakat ugyanakkor részben lezárták. Arról nem beszélve, hogy azonnal őrizetbe vették az ellenzéki vezért. Az első pillantásra Putyinnak sok aggódnivalója nincsen, hiszen a másik fél még nagyon messze van attól, hogy többséget tudjon felsorakoztatni maga mellett. Ám képes volt arra, miközben a közmédia agyonhallgatta, hogy helyi hálózatok láncolatának segítségével országosan ismert legyen, miután a korrupció miatt az Achilles-sarkánál támadja a rendszert. Vagyis mára észlelhető alternatívának számít. A Kremlt igazából azonban az izgatja, hogy az oroszok egyre inkább elégedetlenek. Belátható időn belül ugyan aligha alakul ki olyan mozgalom, mint Belaruszban, de ki gondolta volna egy éve még, hogy Minszkben és másutt ilyen erők lendülnek mozgásba. Azon kívül Habarovszkban ugyan a tél végett vetett a tüntetéseknek, ám Moszkva most már érzékeli, milyen nehéz lehet akár egy helyi tűzfészket is elfojtani, amikor annak nincs látható vezetője. Navalnij a hazautazással arra kényszerítette a hatalom gazdáit, hogy felértékeljék, amiért természetesen nagy árat fizet. Nagy a veszélye, hogy évekre rács mögé kerül, éspedig annak a kezében, aki öt hónapja megpróbálta megölni.

Meghalt a gyilkosság miatt elítélt zenei producer

MTI
Publikálás dátuma
2021.01.17. 22:14

Fotó: AL SEIB / AFP
Phil Spector 81 éves volt.
Egy kaliforniai börtönben elhunyt szombaton 81 évesen Phil Spector legendás amerikai zenei producer, akit egy hollywoodi színésznő megöléséért 19 év szabadságvesztésre ítéltek 2009 májusában.
A büntetésvégrehajtási hatóságok szerint természetes okokból halt meg, de azért elrendelték a boncolást. Brit bulvárlapok értesülése szerint Spectornál négy hete Covid-19 betegséget diagnosztizáltak, és cellájából egy kórházba vitték át.

Egykori partnerét, Lana Clarkson 40 éves színésznőt 2003. február 3-án találták holtan a visszavonultan élő, excentrikus milliomos Spector várkastélyt utánzó Los Angeles-i házában. A vizsgálat szerint a szájában elsült pisztoly ölte meg, azt azonban nem sikerült bizonyítani, hogy a tévésorozatokból ismert, nem túl sikeres nő öngyilkos lett vagy a producer húzta meg a ravaszt.  Spector ellen 2007-ben indult per az ügyben, de akkor az esküdtek nem jutottak egyöntetű álláspontra, ezért érvénytelenítették a tárgyalást. Végül a gyilkossági ügy 2009-es tárgyalásakor az esküdtszék úgy foglalt állást, hogy a színésznőt a producer ölte meg erős felindulásból.
Phil Spector a hatvanas évek popzenéjének forradalmasításával vívta ki hírnevét az általa bevezetett, Wall of Sound – visszhangosítást és más effekteket alkalmazó – produkciós technika révén. Nem előadóként ő került elsőként a rock and roll halhatatlanjai közé.

Fénykorában többek olyan együttesekkel és énekesekkel dolgozott fénykorában, a hatvanas években, mint a Beatles, a The Ronettes, Cher és Leonard Cohen, és ő állt olyan világsikerek mögött, mint a Beatles Let It Be című albuma. Később John Lennon, Tina Turner és mások lemezeinek volt a producere, dalokat írt és ő maga is zenélt.

Navalnij visszatért Moszkvába, ahol szinte azonnal le is tartóztatták

MTI-Népszava
Publikálás dátuma
2021.01.17. 19:26

Fotó: KIRILL KUDRYAVTSEV / AFP
Az orosz ellenzéki politikus gépe nem az eredetileg tervezett vnukovói, hanem a seremetyjevói repülőtéren szállt le. A hatóságok már várták.
Visszatért Moszkvába Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus, az őt szállító gép vasárnap este landolt a seremetyjevói repülőtéren. A Mérce információi szerint az orosz rendőrség gyakorlatilag földet érése után azonnal, a reptéri kiléptető kapuknál le is tartóztatta Navalnijt. Az oroszországi ellenzék egyik vezető alakja őrizetbe vételét megelőzően még pozitívan nyilatkozott az útlevél-ellenőrzést megelőzően, kamerák előtt.
„Ez a legjobb napom az elmúlt öt hónap alatt, tökéletesen boldog vagyok, hogy megérkeztem. Most kimegyek és hazamegyek, mert igazam van, és az összes ellenem indított büntetőeljárás koholt ügy. Nemcsak az igazság áll az oldalamon, de a bíróság is. Semmitől nem félek, és önöket is arra hívom fel, hogy ne féljenek”

– mondta

Alekszej Navalnij a Berlinből felszállt Pobeda légitársaság gépével utazott. A repülőnek a menetrend szerint Vnukovóban kellett volna leszállnia, de azt a repteret lezárták.
A rendőrség Vnukovóban - ahol többszáz ellenzéki gyűlt össze a politikus fogadására - őrizetbe vett több tucat aktivistát. A hatóságok Szentpéterváron is feltartóztattak több, Moszkvába készülő aktivistát és újságírót is.

A Mérce közben arról írt, hogy megszakadt az Ost/West csatorna élő adása abban a pillanatban, ahogy Navalnij kilépett a reptérről. A rendőrség viszont a Seremetyjevó reptérre gyorsan átözönlő újságírókat elkezdte igazoltatni, még a belépés előtt. A portál előzőleg azt írta, a moszkvai Vnukovó repülőteret már órákkal Navalnij tervezett landolása előtt nagy erőkkel szállták meg a rendőrök és az OMON speciális rendészet alakulatai. A Putyin legnagyobb kritikusaként számon tartott politikus hívei közül párat jóval a landolás előtt már elkezdtek „megelőző jelleggel” őrizetbe venni a hatóságok. Ezt követően a hóeltakarító gépek meghibásodására hivatkozva elterelték a repülőjáratot.
Alekszej Navalnij, Vlagyimir Putyin orosz államfő egyik legismertebb bírálója augusztus 20-án került kórházba Omszkban, miután rosszul lett a Tomszk-Moszkva repülőjáraton. Az omszki mentőkórházból hozzátartozói kérésére Berlinbe szállították. Német, francia és svéd laboratóriumi eredmények szerint novicsok típusú harci idegmérget találtak a szervezetében. A Kreml tagadta, hogy köze lett volna az incidenshez.

Amint arról a Népszava csütörtökön beszámolt, az oroszok Navalnij őrizetbe vételére készülnek. Az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN) december végén adta ki az elfogatóparancsot az ellenzéki politikus ellen. 
A FSZIN moszkvai parancsnoksága csütörtökön megerősítette, hogy a hét végén hazatérni készülő Navalnij ellen körözés van érvényben.

Az ismert ellenzéki szerdán jelentette be, hogy vasárnap kíván visszatérni Moszkvába, és arra biztatta követőit, hogy fogadják őt a vnukovói repülőtéren. Ügyvédje, Vagyim Kobzev, még csütörtökön újságíróknak kijelentette: nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az őrizetbe vétel már ott megtörténhet. A FSZIN kedden keresetet nyújtott be egy moszkvai bíróságon amelyben kezdeményezte az úgynevezett Yves Rocher-ügyben Navalnijra kiszabott felfüggesztett börtönbüntetés letöltendővé változtatását. 
Alekszej Navalnijt és öccsét, Oleget az Yves Rocher-ügyben 2014 decemberében csalás és pénzmosás címén ítélték el. Alekszejre három és fél év, öt évre felfüggesztett, az öccsére, Olegre pedig ugyanennyi időtartamú, de letöltendő börtönbüntetést szabott ki a bíróság.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) 2017 októberében igazságtalannak minősítette az ítéletet, és felülvizsgálatot kért, de az orosz legfelsőbb bíróság mégis helybenhagyta a bírósági döntést, egy moszkvai bíróság pedig egy évvel meghosszabbította a próbaidőt. Egy másik, úgynevezett Kirovlesz-ügyben, amelyet 2013-ban indítottak ellene, Navalnij felfüggesztett szabadságvesztésének próbaideje 2019 júliusában lejárt.