Előfizetés

Újabb amerikai miniszter távozott a Capitolium ostroma miatt

MTI-Népszava
Publikálás dátuma
2021.01.16. 09:03

Fotó: SAUL LOEB / AFP
Most Alex Azar, az egészségügyi tárca vezetője jelentette be távozását.
Lemond posztjáról Alex Azar amerikai egészségügyi miniszter. Az AP hírügynökség által helyi idő szerint pénteken ismertetett levelében a döntést a Capitolium ellen a múlt héten elkövetett támadással indokolta a politikus

- írja az MTI. A magyar állami hírügynökség szerint Azar január 12-ei keltezésű, Donald Trump leköszönő amerikai elnöknek címzett levelében azt írta, Joe Biden megválasztott amerikai elnök január 20-ai beiktatásáig marad a posztján.
"A Capitolium elleni támadás a demokráciánk és a békés hatalomátadás gyakorlata elleni támadás volt" - szögezte le Azar a levélben, egyúttal felszólította az elnököt, határozottan ítélje el az erőszak minden formáját, és álljon ki a békés és rendezett hatalomátadás mellett. A kétoldalas levélben méltatta a Trump-kormányzat eredményeit, köztük a koronavírus elleni oltóanyag gyors kifejlesztését, ám hozzátette, hogy a november 3-ai elnökválasztást követő tettek és szavak ezeket veszélybe sodorták. Nem Azar az első, aki a Capitolium ostroma miatt megy el a kormányból: korábban a Népszava is beszámolt arról, hogy Trump közlekedési minisztere is emiatt mondott le. 

Szabad szemmel: Orbánnal foglalkozik a nemzetközi sajtó

Szelestey Lajos
Publikálás dátuma
2021.01.16. 08:12

A magyar miniszterelnök nyomást gyakorolt az egészségügyi hatóságra, hogy az mielőbb engedélyezze a vírus kínai ellenszerét, mondván, hogy csak lassan érkeznek a nyugati injekciók.
Bloomberg A magyar miniszterelnök nyomást gyakorolt az egészségügyi hatóságra, hogy az mielőbb engedélyezze a vírus kínai ellenszerét, mondván, hogy csak lassan érkeznek a nyugati injekciók, amelyek megvételéről az unió tárgyal. A hírügynökség megjegyzi, hogy Orbán igen óvatos ebben a kérdésben, mert miközben népszerűsíti az oltást, igyekszik elkerülni, hogy még nagyobbak legyenek az ellenérzések azzal szemben. Már igen korán odaállt az orosz változat mellé és eredetileg azt közölte, hogy nem mondják meg az embereknek, milyen anyagot kapnak. De azóta már azt is kijelentette, hogy felvilágosítják az érintetteket. Az EU nem hagyta jóvá az orosz és kínai vakcinákat, amelyek kapcsán nincs annyi információ sem a biztonságosságról, sem a forgalomba hozatalhoz elvégzett vizsgálatokról, mint a nyugati vetélytársak esetében. A tagállamok azonban rendkívüli esetekben megkerülhetik az uniós gyógyszerhatóságot.   FT Az Egyesült Államok a vietnami háború óta nem volt ennyire megosztott, illetve nemzetközi tekintélye nem volt ilyen alacsony, ezért a Financial Times vezércikke siralmasnak minősíti a távozó elnök politikai teljesítményét. Úgy értékeli, hogy amit Trump hátrahagy, az javarészt kudarcnak minősíthető. A külpolitikában liberális szövetségesek helyett erős emberekkel bratyizott, kíméletlen protekcionizmust érvényesített, gúnyt űzött a klímaegyezményekből és a nemzetközi szervezetekből. Ilyenformán azonban a nyugatnak nem volt vezetője. Erre csak ráerősített a ténykedése folytán Amerikában fellépő zűrzavar. Egy ország nem csupán attól nagyhatalom, hogy mennyi fegyvere van. Igen fontos, hogy társadalmi rendje szilárd és követendő legyen mások számára is. Főleg a faji törésvonalak persze már több évszázada végighúzódnak Amerikán, ám Trump kiemelkedő volt abban a tekintetben is, hogy példátlan módon kiélezte ezeket az ellentéteket. Akik Vízkeresztkor lerohanták a törvényhozást, azok között nem akadt egyetlen színes bőrű sem, ráadásul déli zászlókat vittek magukkal és náci jelszavakat skandáltak. Kétségtelen tény mindazonáltal, hogy ha így mennek tovább a dolgok, akkor hamarosan nem a fehérek alkotják az etnikai többséget, az emiatt mutatkozó aggályokat még egy jó szándékú elnök is csak nehezen tudná mérsékelni. Hát még egy olyan, aki önérdekből rájátszott a félelmekre. Nem körmönfontan, egyértelműen a Capitol Hillre füttyentette a szélsőjobbot. Ezért hatalmas erkölcsi felelősséget visel, akárcsak a republikánusok a kurzus geopolitikai következményeiért. Hiszen ha az Egyesült Államokban lázadás, faji válság van, az ráerősít a moszkvai és pekingi mantrára, mármint hogy a nyugat ingatag, és hogy a demokrácia káoszt eredményez. Emellett Trump szánalmasan próbálta orvosolni a vírusválságot, így ajtót-ablakot kinyitott a kínai propaganda sorozatos sikerei számára. Az értékelés kiemeli, hogy az elnökben nem volt meg a képesség és jellemvonásai sem tették alkalmassá arra, hogy jól kormányozzon. Ezt bizonyítja a két impeachment, valamint a járvány ügyében tapasztalható kudarc. Ettől azonban még tény, hogy hivatalba lépése előtt pontosan érzékelte: milliók szakadnak le a globalizáció miatt. Annál súlyosabb rá nézve, hogy nemigen mozdította a kisujját sem ezért az emberekért. Így viszont különösen nyomasztó, hogy a társadalom jelentős része továbbra is támogatja. Ennélfogva bár Biden már készül átvenni a kemény örökséget, tévedés volna azt hinni, hogy egy csapásra véget érnek az Egyesült Államok bajai, csak, mert egy szélhámos elnök kiköltözik a Fehér Házból.  FAZ A lap úgy tudja, hogy a horvát kormány hamarosan rendezi a hat év óta tartó vitát az érintett külföldi bankokkal, köztük az OTP-vel, így azok kárpótlást kapnak a svájci hitelek kötelező átváltása miatt, amely csaknem 450 millió eurós veszteséget okozott nekik. (A magyar igény nagyjából 35 millió euró.) A készülő egyezségről egyik érintett sem kívánt nyilatkozni, az viszont tény, hogy a szóban forgó osztrák, olasz és magyar pénzintézetek kérték a washingtoni döntőbíróságot: az év végéig függessze fel keresetük tárgyalását. Alighanem addig akarnak egyezségre jutni, aminek lényege, hogy ezentúl jóval kevesebbet kellene befizetniük az amúgy is túldimenzionált befektetés védelmi alapba, vagyis is módon kompenzálnák őket. Cserében visszavonnák panaszukat a tengerentúli választott testületnél. A horvát hatóságok annak idején kötelezték a bankokat, hogy euróra konvertálják a bajba jutott hitelesek kölcsöneit, Magyarországon a forint volt a menekülő út. Zágráb most láthatóan azért enged, mert nagyon úgy néz ki, hogy a felpereseknek áll a zászló Washingtonban. Azon kívül a per rengetegbe kerül. De az is szerepet játszik, hogy Horvátország két év múlva be akarja vezetni az eurót, így viszont nem veszi ki jól magát a nagy bankokkal fennálló jogvita. Ráadásul azokra nagy szükség van a járvány gazdasági következményeinek felszámolásához, ideértve az uniós segélyalap szétosztását. Emellett a formálódó egyezség meglehetősen költségkímélő is a horvát állam szempontjából. Die Presse A volt szlovén külügyminiszter abban bízik, hogy a koalícióban lesznek renegát képviselők, így a jövő héten a ljubljanai parlament megszavazza az Erjavec által tegnap beterjesztett bizalmatlansági indítványt. A jóváhagyáshoz jelen állás szerint még négy voks kell. A Nyugdíjas Párt Európa-barát elnöke azért akarja megbuktatni Jansa kormányát, mert úgy véli, hogy az rosszul kezelte a vírusválságot, de még ennek is fontosabb, hogy a miniszterelnök – Trump és Orbán nagy barátja – kikezdte a jogállamot, a sajtót és a politikai ellenfeleket. Úgy értékelte, hogy az országban abnormális állapotok alakultak ki és eltávolodtak a mag-Európától. Ugyanis nem azokkal kell szövetkezni, akiknek gondjaik vannak a jogállammal, amivel Orbán Viktorra utalt. Erjavec hozzátette, hogy a mostani vezetés Szlovénia szétrombolásán dolgozik. A szociáldemokraták vezére pedig úgy nyilatkozott: aggasztó, hogy a mostani hatalom másfél éve után ismét félelmet tapasztalni a társadalomban.

Kiengedték Berlusconit a kórházból

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.01.15. 21:10

Fotó: PIERO CRUCIATTI / AFP
A volt olasz miniszterelnököt szívelégtelenséggel szállították hétfőn kórházba.
Kiengedték pénteken Silvio Berlusconit a monacói kórházból, ahová szívelégtelenség miatt került – tájékoztatta szóvivője az AFP hírügynökséget. A volt olasz miniszterelnököt és milliárdos médiamágnást hétfőn szívproblémái miatt megvizsgálták Dél-Franciaországban, majd kórházba szállították. Csütörtökön a volt kormányfő már azt írta Facebook-oldalán, hogy jó egészségnek örvend, és rutinvizsgálatokat végeztek rajta. Berlusconi háromszor volt Olaszország miniszterelnöke 1994 és 2011 között, az utóbbi években több egészségügyi problémával is küzdött. 2016-ban szívműtétje volt. Tavaly szeptemberben koronavírussal fertőződött meg, kétoldali tüdőgyulladással bekerült a milánói San Raffaele kórházba, majd kiengedték, de novemberben visszaesett. Emiatt nem tudott megjelenni azon a bírósági meghallgatáson, amelyen egy kiskorú prostituálthoz fűződő botrányával kapcsolatosan azzal vádolják, hogy tanúkat akart megvesztegetni.