Előfizetés

Január végén iktatják be Balog Zoltánt református püspöknek

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.01.06. 15:54

Fotó: Balog Zoltán / Facebook
A korábbi EMMI-minisztert tavaly ősszel választották meg.
Januárban veszi át hivatalát a Magyarországi Református Egyház Tiszáninneni és Dunamelléki Egyházkerületének új elnöksége, és januárban iktatják be az új püspököket is - írja az állami hírügynökség.        Az egyház szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint 
a november 5-én megválasztott Balog Zoltán püspököt és Veres Sándor főgondnokot január 25-én, a november 18-án megválasztott Pásztor Dániel püspököt és Molnár Pál főgondnokot pedig január 9-én iktatják be hivatalába.

Az új tisztségviselők a következő hat évben irányítják majd egyházkerületüket. A koronavírus-járvány miatt a püspökszentelő, ünnepi istentiszteleteket tavasszal tartják meg, az új országos zsinat pedig előreláthatólag február közepén alakul meg. Ismertették: a református egyház törvényeinek értelmében az egyházkerületi közgyűlésekig tartó, átmeneti időszakban a korábbi testületek és tisztségviselők, mint ügyvivők irányítják a kerületi hivatalokat. A Dunántúli és a Tiszántúli egyházkerületben a korábbi püspökök, Steinbach József és Fekete Károly folytatják szolgálatukat.

Félmillióan nem tudják rendesen kifűteni otthonaikat Magyarországon

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.01.06. 15:49

Fotó: Népszava
Lesújtó eredményeket közölt az Eurostat.
2019-ben az Európai Unió teljes lakosságának 6,9 százaléka nem tudta a komfortszintjének megfelelőre fűteni az otthonát - írja az Eurostat jelentése alapján a hvg.hu.  A bolgárok vannak a legrosszabb helyzetben: itt a lakosság 30,1 százaléka él ilyen körülmények között.  Magyarországon utóbbi érték 5,4 százalék. 
Ez azt jelenti, hogy nagyjából félmillió olyan magyart él, aki nem engedheti meg magának azt, hogy megfelelő meleg legyen otthonában.

Finnországban, Ausztriában és Svédországban ez a helyzet lényegében ismeretlen: itt csupán a lakosság két százaléka mondta azt, hogy lehetne melegebb is a lakásában.  A probléma mögött általában két indok, a pénztelenség és a lakóingatlan energetikai helyzete húzódik az Eurostat felmérése szerint.  Alighanem ezzel a helyzettel van összefüggésben az a szomorú tény, amiről lapunk is beszámolt: a Magyar Szociális Fórum becslése szerint a tavalyi év végéig 54 ember veszítette életét kihűlés miatt. 

Komárom-Esztergom megyében felbukkant a madárinfluenza is

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.01.06. 15:43

Fotó: AFP/NurPhoto
Vírus veszélyezteti a hazai baromfiállományt is, 90 ezer pulykát ölnek le.
A madárinfluenza-vírus jelenlétét igazolta szerdán a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Komárom-Esztergom megyei nagy létszámú pulykát tartó gazdaságokban – közölte honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Az újra felbukkanó betegség a vonuló vadmadarak miatt fokozott veszélyt jelent a baromfiállományokra. Az Ács melletti pulykatartó gazdaságok egyikében már a gyanú alapján megkezdték az összesen 90 ezer pulyka leölését.

A baj már hétvégén jelentkezett, mert az állatoknál nagymértékű takarmány- és vízfogyasztás-csökkenést tapasztaltak, több állat elhullt, ami hétfőre még több lett, megjelentek a betegségre gyanút keltő klinikai tünetek egy másik gazdaságban is. A Nébih laboratóriumi vizsgálatai szerdán megerősítették a magas patogenitású, azaz megbetegítőképességű madárinfluenza vírus jelenlétét.      
A szakemberek a gazdaságok körüli 3 kilométer sugarú védő- és 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetben minden baromfitartó telepet felkeresnek, szükség esetén mintát vesznek. A területen szállítási korlátozások is érvénybe lépnek.

A Nébih felhívta minden állattartó figyelmét a zártan tartás és a járványvédelmi intézkedések betartásának fontosságára. Egyben emlékeztettek:  Bognár Lajos országos főállatorvos tavaly november végén országszerte elrendelte a baromfik kötelező zártan tartását. – A veszély jelenlétét és nagyságát jól érzékelteti, hogy egy, a tatai Öreg-tónál december végén talált kócsag-hullában is igazolta a vírus jelenlétét a Nébih laboratóriuma. A magas patogenitás ennél ez esetnél is megerősítést nyert – tették hozzá.

H5N8: Európában ember még nem betegedett meg

A H5N8 vírustörzs először 2014 elején, Ázsiában okozott járványt a baromfiállományokban, majd 2014 novemberében megjelent Európában is. Magyarországon utoljára 2020 első félévében kellett megküzdeni a betegséggel. A Nébih szerint a most is kimutatott H5N8 altípus kapcsán eddig még nem fordult elő emberi megbetegedés Európában, a baromfitermékek továbbra is biztonsággal fogyaszthatók. A betegségről hasznos információkkal szolgál a hatóság tematikus aloldala, a portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza.