Előfizetés

Meghalt Mondok József, Izsák polgármestere

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.12.31. 15:15
Mondok József
Fotó: Ujvári Sándor / MTI
64 éves korában elhunyt Mondok József, aki 1998 és 2019 között, majd idén ősztől haláláig volt Izsák polgármestere.
Az éjszaka meghalt Mondok József izsáki polgármester – írta ki a Facebookra Lezsák Sándor, a parlament alelnöke. A fideszes politikus egy rövid megszakítással 1998 óta volt Izsák polgármestere. 2017-ben eljárás indult ellene, mert a vád szerint miután 35 millió forint EU-támogatást felvett egy vadászház építésére a turisztikai fejlesztések keretéből, a házba saját maga és felesége költözött be. Az eljárás nem ért még véget, Mondok azonban a 2019-es választást 39 szavazat különbséggel elvesztette. Az utóda azonban kevesebb, mint egy év után lemondott, az időközi választást pedig Mondok megnyerte.  

Most épp az agglomerációs közlekedésért kér többet a kormány Budapesttől

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.12.31. 14:20

Fotó: Huszár Dávid / Népszava
A főpolgármester helyettesnél a kávét tökéletesen kiváltja a Magyar Közlöny olvasgatása.
Úgy tűnik, kimeríthetetlen a kabinet ötlettára, ha arról van szó, hogyan lehet újabb összegeket elvenni a fővárosi önkormányzattól. Mint a Telex írja, a szerda esti Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint jövőre 6,58 milliárd helyett 8,37 milliárd forintot kell befizetnie a fővárosnak az agglomerációs közösségi közlekedés költségeibe. Még Tarlós István főpolgármestersége alatt kerültek a fővárostól az államhoz a HÉV- és az agglomerációs buszjáratok. Ráadásul a következő évekre is úgy számol a kormány, hogy nőni fognak a költségek, mivel a 2022-es évre indokoltnak tartják, hogy az eddigi 2,16 helyett 3 milliárd forintot fizessen évente a buszok szolgáltatásáért, és az eddigi 4,42 milliárd helyett 5,29 milliárddal járuljon hozzá a HÉV-ek működtetéséhez Budapest.  Mindezt egy 2016-os szerződés alapozza meg, amely szerint a fővárosnak be kell szállnia a tömegközlekedés finanszírozásába, hogy fedezni tudják a városhatáron belüli költségeket.  
„Reggeli rutinom részévé vált, hogy napilap helyett, magyar közlönyt olvasgatok, hogy megtudjam mit vitt el az éjjel a kormány az önkormányzatoktól, és a reggeli kávét is tökéletesen kiváltja, sőt”

- reagált közösségi oldalán a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes a fejleményre.

Tüttő Kata hozzátette, "ma reggel sem kellett csalódnom." Megjegyezte, "a kormány korábban megtiltotta az önkormányzatoknak, hogy bármilyen díjat emeljenek, még az infláció mértékével sem emelkedhet semmi. Értem. Erre ők az éjjel megemelik az agglomerációs közlekedés díját 27 százalékkal. Mindeközben a budapesti közösségi közlekedési jegyárbevétel több mint harmadával csökkent a járvány miatt. Na most ebből a be nem folyt bevételből kellene nekünk 27%-kal többet fizetnünk.
Sima ügy."

- sommázott a politikus.

A Népszava nemrég írt arról, hogy az átadás idején alig 3 milliárdot kapott az államtól a főváros a 72 milliárdos vagyon fejében.

Orbán meglátogatta az Újpesten megkéselt rendőrt

MTI-Népszava
Publikálás dátuma
2020.12.31. 13:47

Fotó: Facebook/BRFK
Ha már arra járt, a Honvédkórház oltópontját is megtekintette.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön meglátogatta a Honvédkórházban azt a rendőrt, akire késsel támadt egy férfi a múlt héten Újpesten. A kormányfő megtekintette az intézményben kialakított koronavírus-oltópontot is

- közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke. Orbán Viktor Pintér Sándor belügyminiszterrel együtt kereste fel az intenzív osztályról már kikerült, életveszélyesen megsebesített őrmestert, akinek a gyógyulása jól halad. A miniszterelnök megköszönte a rendőr helytállását, a felépüléséhez sok erőt kívánt. Havasi Bertalan tájékoztatása szerint a miniszterelnök és a belügyminiszter a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Honvédkórházában felkeresték az ott kialakított koronavírus oltópontot is. Köszönetet mondtak az egészségügyi dolgozóknak, hogy szilveszter napján is a tőlük megszokott kitartással, kimagasló szinten végzik a munkájukat. Orbán Viktor úgy fogalmazott: a vakcina jövőre visszaadja a korábbi életünket.