Előfizetés

Kivétel

Magyarországon a koronavírus nemcsak focimeccseken nem terjed, hanem Kínából érkező repülőkön – az első hullám lezárásainak idején Szijjártó Péter épp Csengtuból és Hszianból érkező légijáratokat avatott –, illetve karácsony esti családi összejöveteleken és istentiszteleteken sem. Gulyás Gergely, a legutóbbi örömhír bejelentője szerint 24-én nincs kijárási korlátozás, a tíz fős létszámlimitbe pedig nem tartoznak bele a 14 év alatti gyerekek. „A kormány úgy ítélte meg, egy estére indokolt kivételt tenni” – indokolt Gulyás professzor (nyilván olyan titkos tudományos publikációk ismeretében amelyek kétségbevonhatatlanul igazolják, hogy a Covid-19 egyes kommunista pártállamokhoz hasonlóan bizonyos családi és vallási hagyományokat is kivételként kezel), hozzáfűzve: „nem növeli a veszélyt, ha tovább vannak együtt az emberek”. Az talán tényleg nem, de ha a kormány egyszerre mondja, hogy túl vagyunk járvány csúcsán, a fertőzöttségi adataink a legjobbak közé tartoznak a világon (holott 15 százalék fölötti pozitív tesztarány mellett csak az tudható, hogy már megint keveset tesztelünk), meg hogy a szentestén szabad a vásár, abból nem csupán az lesz, hogy tovább maradunk a nagymamánál. Hanem az is, hogy esetleg más rokonokhoz is elnézünk, meg hogy olyanok is útnak indulnak, akik ha csak este 8-ig szabad kint lenni, nem mentek volna sehova. Vagyis a kontaktszám és vele az új fertőzések száma ismét nőni fog, miközben januárban újra akarják nyitni az iskolákat. Szijjártó a kínai járatnyitáskor azt mondta: az Orbán-kormány döntéseit különféle ideológiák helyett a józan ész határozza meg. Nos, az „ideológiák” közül a jelek szerint leginkább az emberi jogok nem érdeklik őket, a józan észt viszont örömmel sutba dobják, ha a vélt népszerűség, a politikai érdek vagy valamelyik Orbán-hobbi úgy kívánja.  

Jean Valjean (A nyomorultak V.)

Van-e esély visszatérni, ha kitaszítanak, kiközösítenek a társadalomból? És ha van, milyen áron? Jean Valjean élete, akit Victor Hugo végigkísér a könyvében, ennek a sokunkat foglalkoztató kérdésnek a példázata. Jean Valjeant kenyérlopáson kapták rajta ifjúkorában, gályarabságra ítélték, és jól lehet a rabságban életet ment, nincs felmentés számára. A büntetés letöltése után is kitaszított marad, pedig egy spártaian egyszerű körülmények között élő püspök - rácáfolva a közvélekedésre, hogy volt gályarabnak veszélyes szállást adni -, befogadja éjszakára. Sőt, további kockázatot is vállal azzal, hogy a paplakban töltött éjszaka után az ellopott ezüst étkészlet mellé a készlethez tartozó két gyertyatartót is odaadja az elfogott és a csendőrök által visszahozott gályarabnak. Talán ez az, ami Jean Valjeanban olyan lelki folyamatokat indít el, amitől maga is elhiszi: újra befogadhatja őt a társadalom. A paptól kapott gyertyatartóban égő gyertya fénye mindig megvilágítja számára a tiszta lelkiismerettel bejárható utat. Sok-sok kalandon keresztül kísérhetjük sorsát, ő lesz városa jótevője, sőt polgármestere, egy árva kislány nevelőapja, további életek megmentője, egy azonban biztos: élete utolsó pillanatáig kénytelen tudomásul venni az ítéletet, amit rámért az élet. Csak a halála óráján érezheti, hogy visszaszerezte becsületét és méltóságát. Victor Hugo egyetlen mondatban foglalja össze, mit jelent kívül rekedni a társadalmon: „Meghalni semmi, de borzasztó nem élni.” Magyarországon alig ismerünk olyan példát, hogy a bármilyen okból kiközösített visszatérhetett volna, visszafogadta volna a közösség. Ha valaki lopott - ahogy Jean Valjean -, megérdemelten súlyos büntetéssel sújtják. Ha valaki az éhező kistestvéreinek lopott kenyeret – ahogy Jean Valjean –, lehet, hogy sokak szerint nem érdemelne súlyos büntetést, a közösségből való kitaszítást. Ha valaki csak eltérő magatartású, eltérő érdeklődésű: ha meghúzza magát, talán békén hagyják. Ha gondolkodása, a vallott értékei különböznek a többségéitől, többnyire megtűrik, amíg nem akar elveinek érvényt szerezni. Ha valaki eltérő nézeteit nyilvánosan hangoztatja, hallatja szavát, akkor először megpróbálják kiszorítani (karaktergyilkosságba fognak, néha előállítják, néha rabosítják), ám az is könnyen lehet, hogy megbüntetik. A kiközösített különbözik a létező és az eszmei közösség tagjaitól: másmilyen, szabálytalan karakter, amit néha elnéznek neki; néha megbélyegzik ezért, néha büntetik. A különbözőség társadalmi megítélése változó. A polgári társadalmakban a tulajdonosok között a legnagyobb adót fizetők diktálták a közösség ítéletét, velük szemben a szocialisták nemcsak a mást, hanem – hiszen annak alapjait támadták - a társadalmon kívüliséget képviselték. A szocializmusban a tulajdonosok rekedtek a társadalmon kívül. Igaz, Marx A filozófia nyomorúsága című művében kritizálta Proudhont, aki mint szocialista „a tulajdon lopás” nézetével hívta ki maga ellen kora társadalmának ítéletét, olyannyira, hogy be is börtönözték. Marx kritikája ellenére magántulajdonossá válni még a reformált szocializmusban is nemcsak szabálytalan különbözőséget, hanem megbélyegzést, elítélést is jelentett. Emlékezzünk csak arra, hogy az 1968-as magyar gazdasági reform után börtönnel sújtották a „meggymagos” embert, aki a konzervgyári hulladékból (annak átmosása, válogatása és kihajtatása után) értéket hozott létre, meggazdagodott, tulajdonossá vált. A késő kádári szocializmusban (1982) került sor a kisvállalkozások liberalizálására – hogy az eladósodott és növekedésben elakadt szocializmus szekerét tovább lehessen zötyögtetni. Ekkor félve kezdtek vállalkozásba a fogyasztásukat többletmunkával elért többletjövedelemből bővíteni szándékozó vállalkozók, már csak a „meggymagos ember” tapasztalatai miatt is. A kiközösítés fenyegetésével szemben azzal védekeztek, hogy vállalkozásukba olyanokat is bevettek, akik személyükben jelentettek védelmet a társadalmi értékítélet esetleges változásával szemben. Az akkori kisvállalkozási csomag minisztériumközi koordinátoraként meghökkenten tapasztaltam, hogy a hozzám tanácsért fordulók mindig párosan jöttek. Hamar kiderült, hogy egyikük a helyi rendőrség nyugalmazott tisztje, vagy a valahai körzeti megbízott, valamilyen belügyes. Innét adódott az ötlet – néhány év múlva kezdett kutatásomhoz -, hogy életút interjúkat készítsek, a liberalizálás (1982 októbere) után alakult gazdasági munkaközösségek közül azokat megkeresve, akiket a cégbíróságok az első ezer között jegyeztek be. Közülük 670-en vállalkoztak erre: engem meglepett, hogy több mint ötszáz GMK-ban a képviselő (ügyvezető) helyettese valaha vagy rendőr, vagy belügyes volt. Ezzel lehetett védekezni a másság miatti esetleges megbélyegzéssel szemben. Ezen a tapasztalaton okulva meg se lepődtem, hogy a rendszerváltás után, az új nagytőkések között a volt nomenklatúra (KB tagok, párttitkárok) kicsiny arányban foglalt helyet, ám köztük sok a volt rendőr, a belügyes, titkosszolgálati vagy SZT tiszt, az oroszoknál KGB-s. Az orosz úgy tartja a „Sziloviki”, az erősek (az erőszakszervezetek képviselői) váltak az új, kapitalista társadalmi közeg erős embereivé, mert a valahai szocializmusban ők képviselték a törvényt, ha tetszik, a „törvény felett álltak” . A gazdaságban, a pénzügyi szektorban legnagyobbak is vonzódnak az erőszakszervezet tagjaihoz, ezért lehet, hogy bankok nálunk is alkalmaznak őrző-védőként valahai rendőrkapitányokat, titkosszolgálati tiszteket. A gazdasági erő az erőszak védelmét sem veti meg. Az erősek, a „sziloviki” taszítják ki a közösségből, a társadalomból azokat, akik másságuknál fogva fenyegethetnék az általuk birtokba vett nagytulajdont, a megszerzett hatalmat. Sziloviki vélekedés szerint ők alkotják a nemzetet, és ők döntik el, hogy ki a kiközösített, aki „újra és újra rátámad nemzetére”.  A "sziloviki" által diktált társadalmi normák idején a más gondolkodású örülhet, ha élve, bebörtönzés nélkül megússza, esetleg – ahogy az oroszoknál - ha behódol és meghunyászkodik, vehet magának angol focicsapatot, vagy saját maga választhatja meg „Aladárját”, mint tette azt Simicska vagy Spéder. (A vészkorszakban Aladárnak hívták a zsidó tulajdonosok által maguk mellé vett keresztény ügyvezetőt, aki először csak az üzletmenetet vitte, azután a boltot is.) Ahol a „sziloviki” ütött tanyát, ott Jean Valjean-nak nincs esélye. A több évtizede fennálló társadalmi vélekedés szerint hazánkban még a legnagyobb munkaerőhiány idején sem volt könnyű kiközösítettnek - így romának, menekültnek vagy börtönviseltnek - munkát kapni, évekig üresen álló lakást sem vehettek bérbe. A börtönviseltség arcról nem olvasható le, azt csak a szükséges papírok árulják el. Azt, hogy valaki roma, vagy menekült, a bőre leplezi le. Erre a sorsra, az esetleges kiközösítésre számíthat az is, akit akár már arcról is felismernek: annak éppen, mert figyelik, esetleg példáját követik is, kettőzött fegyelmezettséggel kell képviselnie a jót. Az olyan bibliai intelmek, amelyek a mindennapi viselkedésre fogalmaznak meg elvárásokat - mint a ne hazudj, a ne lopj - az arcról felismerhető személyek számára azzal a követelménnyel járnak, hogy ha képesek rá, váljanak példaképpé! Amikor valaki magyarázatot keres arra, hogy Trump miért nem tudta legyalulni az alapító atyáktól örökölt fékek és ellensúlyok (checks and balances) rendszerét, a jogállamot, mint ahogy tette ezt hazánkban Orbán Viktor, akkor nem csupán az amerikai alkotmányos rendszer ellenállóképességét kell szóba hoznunk, hanem ahogy régen mondtuk: az emberi tényezőt. Mert emberség és bátorság kell ahhoz, hogy a bevándorló szülő és gyermek szétválasztására és elkülönített kezelésére vonatkozó elnöki rendeletre azt mondja egy megyei bíró, hogy nem hajtja végre, mert alkotmányellenes. Mert méltóság és bátorság kell ahhoz, hogy főtisztek tagadják meg a nemzeti gárda és a hadsereg bevetését, amikor az elnök a portlandi zavargások nyomán ezt az erőszakos eszközt akarta választani. Mert méltóság és bátorság kellett ahhoz, hogy a titkosszolgálati tisztviselő kiszivárogtassa (whistleblower), hogy az elnök jogellenes módon és jogellenes célra akarja használni hatalmát. Van-e erre példa hazánkban is? Találunk-e egyetlen „jóembert”, akit Brecht darabjában az istenek keresnek az egész birodalomban? Egyetlen pici példaképet keresek, olyat, mint a pap, aki megmenti Jean Valjeant, mert szembefordul az előítélettel és követi lelkiismerete parancsát. Hazánkban, mert a „sziloviki” legkiválóbb képviselője tart a markában mindent, az ilyen bíróknak, az ilyen katonatiszteknek, az ilyen közszolgáknak, titkosszolgálati tiszteknek a legkevesebb, hogy a karaktergyilkosság a jutalmuk, és örülhetnek, ha ennyivel megússzák. Ha a hazánkban ma szokásos, központilag vezényelt és a bulvárban, meg a jól értesültek klubjában divatos karaktergyilkosság a valahai Németországban is használatban lett volna, akkor Konrad Adenauer 73 évesen nem lehetett volna a polgári liberális demokráciává vált Német Szövetségi Köztársaság első kancellárja 12 évi náci uralom után. Keresték volna a személyt, aki még sohasem mutatkozott a politikában születése óta, ahogy hazánkban, akiről kiderült volna, hogy bűnben fogant. Ha ez a magyar népszokás lett volna a rend ott is, akkor a Német Szövetségi Köztársaság első elnökét a mai napig kereshetnék. Németországban az a tény, hogy valakit évtizedekre kiszorítottak a nyilvános politizálásból, a közösségből, a közösség és az egyén további sorsára nem gyakorolt mindent eldöntő hatást. Persze tudom, az 1949-es Németország 12 évi náci uralom után sem lett azonos a mai Magyarországgal, ahol az évtizedes autoriter, populista nacionalista Orbán uralom elég volt ahhoz, hogy mindenki, aki nem az Orbán-rendszer híve, kívül kerüljön a társadalmon, ráadásul a közönség is elhiszi, hogy „gályarabnak nincs visszatérés”. 2022-ben, 12 évi populista-nacionalista uralom után ki lehet-e törni a kiközösítésből? Ki lesz a magyar Jean Valjean?   A szerző közgazdász 

Előválasztás, fiataloknak is

A Momentum ifjúsági szervezete, a Momentum TizenX fiataljai videóban kérik arra az előválasztás részleteit kidolgozó pártokat, hogy tegyék lehetővé azon fiatalok részvételét az előválasztáson, akik a 2022-es választás időpontjáig betöltik a 18. életévüket. A felvetést a párt elnöke, Fekete-Győr András is támogatja, és kéri, hogy az ellenzéki pártok tárgyalják meg a kezdeményezést. Már a bevezetőben szeretném hangsúlyozni, hogy - függetlenül az indítvány jövendő sorsától – mindenképpen érdekesnek és gondolkodásra serkentőnek tartom a momentumos ifik javaslatát. Ez az elképzelés eltér a Jobbikétól. A Jobbik ugyanis nemrégiben azzal állt elő, hogy a tényleges választásra jogosult személyek korhatárát csökkentsék le a 16. életévre, azaz 2022-ben már a 16. életévüket betöltő személyek is voksolhassanak. Ez a kérés/követelés sarkalatos törvénymódosítást igényel, amit a Fidesz-KDNP bizonyára nem fog támogatni, hiszen a kormánykoalíció pártjai nem népszerűek a fiatalok körében, ezért nem érdekük az ellenzéki szavazók számának bővítése. A Momentum kezdeményezéséhez viszont nincs szükség a Fidesz-KDNP egyetértésére, annak elfogadása vagy elutasítása az ellenzéki pártok kizárólagos jogköre. Nincs jogi norma által megszabott kötöttség az előválasztás megrendezésével kapcsolatban, a résztvevők tehát szabadon dönthetnek a szabályokról, gondolom és remélem, hogy konszenzuális alapon. A Jobbik – miután a kormányzó pártok nem fogják felkarolni a választási korhatár leszállítására vonatkozó javaslatukat – minden bizonnyal beáll a Momentum mögé, és támogatni fogja a generációs politikai közösség újszerű ötletét. Tenni fogja ezt azért is, mert a Jobbik érdekkörébe is számos fiatal tartozik. Felmerül a kérdés, hogy egy 16 éves – még nem nagykorú fiatalt – szabad-e, érdemes-e bevonni az előválasztási projektbe? Saját kérdésemre először kérdéssel válaszolok. Mennyivel éretlenebb és tájékozatlanabb egy harmadikos-negyedikes - idegen nyelvet beszélő és internetet kezelő - gimnazista, mint például egy távoli kisközségben élő, 75 év feletti idős asszony/úr, aki – objektív tájékoztatási felület hiányában – feltétel és kritika nélkül elfogadja a Jóisten és/vagy a Fidesz-KDNP vezette kormány intelmeit, intézkedéseit?  Miután az előválasztás „csak” szimpátia szavazás, érdemes időben megtudni, hogy a százezernyi – 2022 első negyedében a 18. életévét betöltő – új szavazó melyik pártot preferálja. Egyáltalán nem biztos, hogy ezek a fiatalok az előválasztások során kizárólag a Momentumot kedvezményezik, valószínűleg a többi ellenzéki párt számára is előnyös, ha bevonják őket az előválasztás rendszerébe. Nagyon fontos, hogy ezeket a lányokat és srácokat ne a Fidesz-KDNP szólítsa meg először, hanem a demokratikus ellenzéki oldal. Hosszú távon is „megéri”, ha ezek a fiatalok a változást akarók táborát gyarapítják, és már az előválasztások során ismereteket és tapasztalatokat szerezhetnek. Nem „vakon” kell majd voksolniuk 2022-ben, hanem programok és személyek ismeretében. Ez az első választáson való részvételkor rendkívül fontos szempont. Sokszor írok és beszélek a nyugdíjasok gondjairól, a nyugdíjrendszer igazságtalanságairól és az idevonatkozó szükséges intézkedések elmaradásáról. De korosodó emberként, szülőként és nagyszülőként úgy érzem, úgy gondolom, hogy minden választáskor a reményt keltő jövő elérése a távlati cél. Minél fiatalabb valaki, annál fontosabb számára, hogy mit kínál az elkövetkező néhány évtized. A 2022-ben a 18 éves korosztályhoz tartozók várhatóan még 50 éven keresztül fognak dolgozni és tanulni, mindannyian ennek az évszázadnak a gyermekei. Nagyon is fontos, hogy miként látják az esélyeiket, és hogy mi, idősebbek mit kínálunk nekik az álmaik és terveik megvalósulásához. A programokat talán még nem ők készítik, de a „zsűrizésben” részt akarnak venni. A „kifutó széria” egyik tagjaként én már csak évtizednyi nyugalomra és biztonságra vágyom, és persze arra, hogy az utánam következő generáció képviselői saját ösvényüket járva boldoguljanak. A jó választáshoz megfelelő alapok kellenek, és ezeket a fundamentumokat nekünk kell biztosítanunk a számukra. Velük együtt kell dönteni: nem nélkülük, nem helyettük és nem a fejük felett. Az ellenzéki pártok minden bizonnyal megvitatják a Momentum innovatív javaslatát. Érdeklődve várom az eredményt.