Előfizetés

A kormánynak mindent szabad?

A kormány még novemberben megalkotta a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló rendeletet. Ebben szabályozta a járvány idejére elrendelt korlátozásokat, beleértve az esetleges szabálysértéseket, a bírságolást, magukat a bírságokat is. A kormányrendelet 22.§.(9) bekezdésében kizárta a bírságokkal szembeni jogorvoslatot, ami még a járványveszély keretében is súlyosan jogsértő. Orbán felhatalmazása kétségtelenül lehetőséget ad arra is, hogy akár törvényeket is felülírjon, de ezt szigorúan csak a járványveszéllyel, annak elhárításával összefüggésben teheti meg jogszerűen. De az olyan törvényi előírások módosítására, melyeknek semmi közük a járványhoz, nincs jogosítványa.  Az esetleges bírsággal kapcsolatban a jogorvoslat kizárása azonban még ennél is súlyosabb.  Egyrészt, mert a jogorvoslati jog nem törvényi jog, hanem alkotmányos jog, és alkotmányos jog felülírására nem vonatkozik a felhatalmazás. Másrészt ha nincs jogorvoslat, akkor az a hatóságok számára visszaélésre ad lehetőséget. Vagyis akár olyankor is büntethetnek, amikor annak valójában nincs semmilyen jogalapja. Harmadrészt ez elvonja az érintett védekezéshez való jogát, amely szintén alkotmányos alapjog. Ez sérti a tisztességes eljárás elvét, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvét, valamint a jogbiztonságot is. Negyedrészt: egy hatósági eljárásban a hatóságnak a saját intézkedését meg kell alapoznia, bizonyítania kell intézkedésének helytállóságát, jogalapját, megalapozottságát. Ha nincs jogorvoslati jog, és nem védekezhet az állampolgár a bírságolással szemben, akkor a hatóságnak nem kell az intézkedésének megalapozottságát, jogszerűségét igazolnia, elég egy bemondás. És nem szükséges, hogy ez igaz legyen. Ötödször: ha az intézkedésnek - ezek szerint - nem feltétele a jogszerűség, akkor teljes joggal lehet azt gyanítani, hogy ez az egész kizárólag csak a pénzbeszedést szolgálja. Ami az államkassza jelenlegi helyzetében egyáltalán nem ördögtől való gondolat. Mindenesetre azt javaslom mindenkinek, akit esetleg megbírságolnak, hogy akkor is éljen a jogorvoslattal, ha ezt a jogot a kormányrendelet kizárja. Ugyanis e tekintetben a kormányrendelet alkotmányt sért. Márpedig a jogforrások hierarchiájának még a járványveszély idején is működnie kell, és eszerint az alacsonyabb norma nem lehet ellentétes a magasabb szintű normával. Ez esetben pedig ez történt. Mivel a felhatalmazás nem adott jogot az Alkotmány felülírására (nota bene: ilyen felhatalmazás alkotmányos keretek között nem is lehetséges), ezért megállapítható, hogy a kormányrendeletben a jogorvoslat kizárása olyan súlyosan alkotmánysértő szabályozás, aminek a betartása egyenesen az Alkotmány megsértését jelenti. Erre pedig még veszélyhelyzet idején sem terjedhet ki a kormány jogszerű felhatalmazása. Ezért hiába zárja ki a kormányrendelet a jogorvoslat jogát, azt az alkotmányos jog mégis biztosítja.

Egyetlen út Szájer előtt

Biztos vannak páran, akik elgondolkodtak rajta, mihez kezd most Szájer József. Nem mondom, fel van adva neki a lecke, tekintve, hogy a történetét a fél világ ismeri, és ahhoz nehéz is röhögés nélkül bármit hozzátenni. A szigorú drogpolitikájáról és az LMBTQ közösség jogainak sárba tiprásáról ismert Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője egy ecstasyval megpakolt hátizsákkal menekült el az ereszcsatornán keresztül a rendőrség elől egy brüsszeli melegbárban rendezett illegális szexpartiról... Természetesen azonnal hozzáteszem: nem, nem azzal van a gond, hogy Szájer József szexuális orientációja köszönőviszonyban sincs pártja politikai deklarációival és a saját maga által írt alaptörvényben lefektetett keresztény, konzervatív, heteronormatív értékrendszerrel. De még csak azzal sem, hogy Szájer közel negyven éve él házasemberként, felesége az Országos Bírósági Hivatal első elnöke, jelenleg alkotmánybíró.  Személy szerint abban sem látok semmi kivetnivalót, hogy ezen a bizonyos brüsszeli bulin voltak olyanok, akik minden bizonnyal kábítószert fogyasztottak. Ahogy azt többek között Portugália példája is mutatja, a könnyű és kemény drogok dekriminalizációja nem vezet semmiféle posztapokaliptikus, törvényen kívüli állapothoz. Épp ellenkezőleg, számos kutatás bizonyítja, hogy az ilyen intézkedések inkább csökkentik a droghasználók arányát a társadalomban. Akkor mégis, mi a probléma ezzel a történettel? A legnagyobb gond természetesen az, hogy Szájer József a Fidesszel és Orbán Viktorral karöltve több mint egy évtizede azon dolgozik fáradhatatlanul, hogy az olyan állampolgárok életét, mint Szájer József, pokollá tegye. Legyen szó drogfogyasztókról, akiknek börtön helyett tanácsadásra és egészségügyi ellátásra lenne szükségük; vagy az LMBTQ közösség tagjairól, akiknek a magyarok döntő többsége szerint is ugyanolyan jogokkal kellene rendelkezniük, mint mindenki másnak. Bár nyilvánvalóan nehéz az embernek egy ekkora ellentmondást feldolgoznia, Szájer József előtt egyetlen tisztességes út áll jelenleg: ez pedig nem más, mint Szegedi Csanádé. Aki nem emlékezne rá, a Jobbik egykori képviselője az egyik legszélsőségesebb hazai antiszemitából - zsidó származásának nyilvánosság kerülése után - Izrael-barát emberi jogi harcossá vált, aki szabadidejében ortodox rabbikról fest portrékat. Nem mondom, fel van adva a lecke Szájernek, de ennyi erővel belőle is lehetne akár a drogliberalizáció brüsszeli élharcosa és a melegjogok elhivatott védelmezője. Klopfstein-László Kornél politológus 

Az Orbán-féle szükségállapot

Meghökkentően kevés szó esett eddig az Alaptörvény kilencedik módosításának azon részéről, amely a különleges jogrendet – a veszélyhelyzetet, szükségállapotot és a hadiállapotot – szabályozta újra. Miközben a módosítás parlamenti vitájában ki-ki politikai meggyőződése, vérmérséklete szerint méltatta vagy gúnyolta az Alaptörvénybe került azon mondatot, miszerint „Az anya nő, az apa férfi”, addig nagyon kevés szót vesztegettek az országgyűlési képviselők a különleges jogrendet érintő módosításokra. Pedig lett volna miért. A „különleges jogrend” attól különleges, hogy eltér a normál jogalkotástól és jogalkalmazástól a körülmények rendkívüli jellege miatt. Ilyenkor korlátozzák a szabadságjogokat – pl. a mozgásszabadságot, a sajtó- és szólásszabadságot, a levéltitokhoz való jogot –, vagy éppen rendkívüli hadi- vagy munkakötelezettséget rendelnek el. Más szóval az állam keményen beleszól az állampolgárai életébe azért, hogy pl. háború vagy fegyveres felkelés idején gyorsabban tudja az ország erőforrásait igénybe venni és hatékonyan tudjon reagálni. A demokratikus országok ismerik a rendkívüli jogrendet, pl. a német alkotmányos szabályozás is megállapít ilyen esetekben az állampolgári jogokat szűkítő és a fegyveres erőknek nagyobb felhatalmazást biztosító rendelkezéseket. Nem volt más a helyzet Magyarországon sem az 1989/90-es rendszerváltozás után az alkotmányos szabályozásban, amely megengedte a rendkívüli jogrendnek a törvényhozás általi bevezetését. Az alapvető jogok jelentős részét lehetett ilyenkor korlátozni, a szokásosnál jóval nagyobb hatalmat kapott a végrehajtó hatalom, igaz, a kontroll jelentős maradt – egészen mostanáig. Háború esetén pl. a Honvédelmi Tanácsnak adta az Alkotmány, később az Alaptörvény is az Országgyűlés és a kormányra ruházott hatáskört, amelynek az országgyűlési frakcióvezetők is tagjai voltak. Mindezzel azt biztosította a szabályozás, hogy legyen politikai ellenőrzés a kormány tettei fölött még háború esetén is, és ennek a politikai ellenőrzésnek a jogát így az ellenzéknek is megadta az Alaptörvény. Az Alaptörvény 9. módosítása azonban eltörli a Honvédelmi Tanácsot, így hadiállapot esetén az ellenzék jogosítványai jelentősen szűkülnek majd. És ez még korántsem minden: mind a hadiállapot, mind a szükségállapot idején a kormány egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet vagy egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat. A parlament pedig ez ellen nem sokat tehet. Ezt így szentesíti az Alaptörvény-módosítás: „Az Országgyűlés a Kormány által különleges jogrend idején a különleges jogrendre vonatkozó szabályok szerint alkotott rendeletet hatályon kívül helyezheti. A hatályon kívül helyezett rendeletet a Kormány azonos tartalommal nem alkothatja meg újra, kivéve, ha azt a körülmények jelentős változása indokolja.” Más szóval, a kormány lényegében tetszése szerint figyelmen kívül hagyhatja a parlament ellenkezését, hiszen a „a körülmények jelentős változása” megfogalmazás kellően tág teret biztosít majd a végrehajtó hatalomnak ahhoz, hogy sok mindent beleértsen. Az igazsághoz ugyanakkor hozzátartozik, hogy a kormány hatalma még különleges jogrend esetében sem lesz korlátlan. A szükségállapot és a hadiállapot kihirdetéséhez továbbra is a törvényhozás tagjainak kétharmados többségéhez lesz szükség. Az Alkotmánybíróság különleges jogrend esetében is működik. Tekintettel azonban arra, hogy az Alkotmánybíróság tagjainak nagy többsége a Fidesz-többségnek köszönhetően nyerte el megbízatását, kétséges, mennyire lesz a testület az Orbán-kormány érdemi ellensúlya különleges jogrend idején. Mivel a különleges jogrendre vonatkozó alaptörvényi rendelkezések 2023. július 1-jén lépnek hatályba, ha addig is marad a Fidesz-kormány és kétharmados parlamenti többsége, akkor az ellenzék hozzájárulása nélkül is kihirdethető a hadiállapot és a szükségállapot. Ráadásul az Alaptörvény-módosításnak van egy olyan eleme, amely még inkább megkönnyíti a szükségállapot kihirdetését. A korábbi szabályozással ellentétben a szükségállapot kihirdetésének már nem feltétele, hogy fegyveres lázadás, felkelés robbanjon ki, elegendő „az alkotmányos rend megdöntésére, felforgatására vagy a hatalom kizárólagos megszerzésére irányuló cselekmény” vagy „az élet- és vagyonbiztonságot tömeges mértékben veszélyeztető súlyos, jogellenes cselekmény”. A módosítás indokolása nem magyarázza meg, mit kell érteni pl. „az alkotmányos rend felforgatása” alatt. Ehelyett ennyit olvashatunk: „E módosításokat elsődlegesen a létfontosságú infrastruktúrákkal, illetve az információs technológiával összefüggő változások és ezek felforgató, ártó, támadó célra való alkalmazhatóságának nemzetközi példái és potenciális jövőbeli megvalósulásai indokolják.” A nemzetközi példák felsorolása elmaradt az indokolásból, így nem világos, mely tényállásokra gondolt a jogalkotó. Igazán kár, hiszen a kormány eltérhet a különleges jogrend esetén a törvényektől, korlátozhatja az alapvető jogok jelentős részét, és még ha ezt maximum 60 napon át teheti is meg, ez az idő elég lehet a politikai ellenfelek megfélemlítésére, letartóztatására, vagy más nyomásgyakorló eszközökre – úgymond pl. „felforgató tevékenység” esetén. Persze, ha a miniszterelnök jóindulatú, akkor ilyet úgysem tesz. De ha rosszindulatú és hatalommániás? Egyértelműbben kellett volna meghatározni a szükségállapot feltételeit, hogy ne lehessen azokkal visszaélni. A 2022-es parlamenti választások arról is szólnak, hogy a választók megadják-e ezt a nagy hatalmat az Orbán-kormánynak különleges jogrend esetére. Nagy Attila Tibor politikai elemző