Előfizetés

Pótcselekvés

Jelentem, sok tekintetben negatív vagyok. Úgy általában nem, de most konkrétan mégis. Először is átestem egy tesztelésen, ami számtalan tanulsággal szolgált: mindenestől igazolta, hogy mennyire nagy semmi volt a második hullámra való központi felkészülés. Kormányunk menet közben csodálkozott rá, hogy tényleg igaz, amit okos járványügyi szakemberek nyomán maguk is szajkóztak a nyáron: sokkal durvább az őszi hullám, mint a tavaszi volt, amikor „megnyertük a csatát”. Nem tettek semmit, így aztán most hiába intik önmérsékletre a teszteléseket megrendelő háziorvosokat, a tünetes betegek özönlenek, kontaktjaikkal egyetemben, nem egy helyen már több mint egy hetet kell várni csak a mentősök telefonhívására. Ha valaki vállalja, hogy elmegy egy mintavételi pontra, készüljön a lövészárokra. A fővárosban például kígyózó sor fagyoskodik az egykor elismert Kútvölgyi kórház gazdasági bejáratánál, szétdobált dobozok és kukák előtt gyűrött papírfecnik mutatják, hogy merre van az előre, az időnként kinéző agyonhajszolt mentős közli az egyre idegesebben toporgókkal, hogy WC nincs, a lepukkant alagsori raktárból kialakított mintavételi pont előtt ketten ácsoroghatnak, mert persze székek sincsenek. A feladatra menet közben kirendelt egyetemisták pedig csak normál esetekre kaptak felkészítést: amíg nem visít a páciens, addig told be az orrába a pálcikát. Akinek orrsövény ferdülése van, netán arcüregi műtéten esett át, az pórul járt. Azt érezni, a gigantikus szervezést naponta írja felül az élet. Nem volt menetrend, hogy mikor kell újabb köröket bevonni és kiket. Menet közben jutottak a kormány eszébe a diákok, meg hogy műszakis egyetemisták sofőrködjenek az anatómia vizsgán már átment diáktársaik mellett. Nem látni, honnan szedik a többlet munkaerőt a nagy sokára elkezdett szervezett szűrésekhez, ezért pletykák keringenek, hogy a szakrendelőkből vagy akár az óvodákból vezénylik át a dolgozókat. Tiszta beszéddel lehetne elejét venni ezeknek, de abból is nagy a hiány. Nem zárjuk be az iskolákat, de mégis, nem kell kijárási tilalom, majd mégis, éjféltől legyen, de inkább már este nyolctól. Van elég intenzíves hely, de már nincs szabad ágy Debrecenben, Nyíregyházán, a pesti beteget már Miskolcra visszük, vagy inkább maradjon otthon. A hullaházak megteltek, a hamvasztók nehezen bírják a tempót. És eljutottunk a legjobb megoldáshoz, amivel megállíthatjuk a vírus terjedését az idősek körében, mert a kormánynak annyira fontos a nyugdíjas generáció. Legyen megint idősáv, amikor csak a 65 év feletti covidos társakkal találkozhatnak össze a boltokban, ha még így, hónap végén van annyi kiszámolt pénzük, hogy a kenyér mellé margarint is tudnak venni. Örülnek persze, mert hátha tényleg kisebb lesz így a kockázat, de mindegyikük tudja, ez pótcselekvés, amivel a kormány saját lelkiismeretét nyugtatja, és rátakar a többi területen tapasztalt késlekedésre. Ezért aztán köszönik a nyugdíjasaink, de ettől még ők is negatívak. Ahogy a gyerekeik és unokáik is, mert ez a totojázás a közös karácsonyukba kerülhet.      

Dr. Idő

Volt egy pillanat, amikor a Fidesz és a baloldal képes volt egy jó ügyért együttműködni. 2002-ben történt az eset: még Rockenbauer Zoltán minisztersége idején bebizonyosodott, hogy nem került jogszerűen állami tulajdonba két, a Nemzeti Galériában őrzött Munkácsy-festmény, ezért Görgey Gábor, a következő tárcavezető leakasztotta őket a falról, és visszaadta az Auschwitzban elpusztított Vida Jenő örököseinek. Ezt a gesztust leszámítva egy emberöltő óta sumákol a magyar állam a restitúció ügyében. A felszínen persze csupa megértés mindenki, elvégre olyan műtárgyakról van szó, amelyeket zömmel az elhurcoltatás árnyékában bíztak az állam gondjaira a tulajdonosaik, akik aztán jó esetben is arra jöttek haza, hogy mint népnyúzó tőkések örüljenek, ha további bántódásuk nem esik. A mélyben azonban évtizedek óta akadályozzák a magyar állam különböző szervei, hogy a bizonyíthatóan nem államosított műtárgyak visszajussanak az egykori tulajdonos családokhoz. Összeszámolni sem tudjuk, hány fogadkozást hallottunk arról, hogy sűrűfésűvel mennek végig a múzeumi raktárakon – a rideg való azonban mégiscsak az, hogy most már megint nem az államnak kell bizonyítania a tulajdonjogát, hanem a visszaigénylőnek, hogy a kérdéses holmi őt illeti. A magyar állam persze joggal bízik abban, hogy lassan elfogynak azok unokái is, akik egykor a múzeumokra, bankokra bízták a legértékesebb műtárgyaikat. Azonban így is akad tüske a köröm alatt: az Esterházy Magánalapítvány például, amely professzionális stábbal, kitartóan, akár évtizedes pereskedést is vállalva képviseli, hogy az állam pillanatnyi érdeke nem írhatja felül a nemzedékeken át megnyilvánuló birtokosi szándékot. És nehéz azt mondani, hogy nem érdemelnek legalább komoly érveket és méltányos eljárást. Különösen, hogy az utóbbi évtizedben a magyar állam még az Oroszországba hurcolt magyar műkincsekről is látványosan megfeledkezett. 

Európa nem hódolhat be

Sokan úgy vélik, egy ország miniszterelnökének nem szabad vitatkoznia Soros Györggyel. Érvük szerint Soros egy gazdasági bűnöző, mert pénzét spekulációval, embermilliók tönkretételével, sőt egész nemzetgazdaságok megzsarolásával szerezte. Ahogy a kormányok nem tárgyalhatnak terroristákkal, úgy miniszterelnökök sem vitatkozhatnak gazdasági bűnözőkkel. Most mégis erre kényszerülök, mert Soros György, a magyar származású dollármilliárdos, spekuláns november 18-án a Project Syndicate nevű oldalon írt cikkében nyílt parancsokat osztott ki az Európai Unió vezetőinek. Ebben arra utasítja őket, hogy keményen büntessék meg azokat a tagállamokat, amelyek nem akarnak a globális, nyílt társadalom zászlaja alatt egy egységesülő európai birodalomba betagozódni. Európa erejét a történelem folyamán mindig is a nemzetek adták. Az európai nemzetek bár különböző eredetűek, hitünk közös gyökerei összekötötték őket. A zsidó-keresztény hagyományokon nyugvó európai családmodell a közösségeink alapját jelentette. A keresztény szabadság volt az, ami biztosította a gondolkodás, a kultúra szabadságát, és jótékony versenyt teremtett Európa nemzetei között. A különbözőségek nagyszerű elegye Európát évszázadokon keresztül a világ vezető erejévé tette. Minden olyan kísérlet, amely Európát egy birodalom égisze alatt egységesíteni akarta, megbukott. Így a történelmi tapasztalat azt mondatja velünk, Európa akkor lesz ismét naggyá, ha a nemzetei is újra naggyá lesznek, és ellenállnak mindenféle birodalmi törekvésnek. Ismét nagy erők mozdulnak meg, hogy Európa nemzetei megszűnjenek, és a kontinens egy globális birodalom égisze alatt egyesüljön. A Soros-hálózat, amely keresztül-kasul átszövi az európai bürokráciát és politikai elitet, évek óta azon dolgozik, hogy Európát bevándorlókontinenssé tegye. Az Európai Unió államaira ma a legnagyobb veszélyt a globális nyílt társadalmat hirdető, a nemzeti kereteket felszámolni akaró Soros-hálózat jelenti. A network céljai nyilvánvalóak: a migráció felgyorsításával kevert etnikumú, multikulturális, nyílt társadalmakat létrehozni, a nemzeti döntéshozatalt lebontani és azt a globális elit kezébe adni. Az Európai Unió bajban van. 2008-tól rég nem látott gazdasági krízis, 2015-től kezdődően migrációs válság, 2020-ban pedig egy pusztító világjárvány érte el. Európa még az előző válságait sem heverte ki, így a koronavírus pandémia hatása még nagyobb gondot okozhat. Ennek jelei már most mutatkoznak. Számos ország államadóssága, munkanélkülisége, gazdasági állapota kritikus szinten van. Soha nagyobb szükség nem volt az európai szolidaritásra, arra, hogy az európai nemzetek egymás megsegítésére összefogjanak. A magát filantrópnak nevező spekuláns egyik válság idején sem az európai emberek érdekeit nézte, hanem a saját haszna szerint cselekedett. A gazdasági válság idején emlékezetes maradt a forint és a legnagyobb magyar bank elleni támadása, a migránsválság idején a bevándorlók betelepítésének felgyorsítására, szétosztására és finanszírozására kidolgozott terve, most pedig az egymás melletti szolidaritás, egymás megsegítése helyett az egymás büntetésére vonatkozó javaslata. A Soros György által irányított hálózat most már a nyílt beavatkozástól sem riad vissza. Minden korábbinál nagyobb nyomás alá akarja helyezni a nemzetállamokat. Egymás ellen hangolja az európai népeket. A hálózat eszközrendszere szövevényes és a közélet legkülönbözőbb színterein is jelen van. Politikusok, újságírók, bírók, bürokraták, civilnek álcázott politikai agitátorok hosszú sora van Soros György fizetési listáján. És bár a milliárdos minden ellenségét korrupcióval vádolja, ő maga a világ legkorruptabb embere. Akit tud, lefizet és megvásárol. Akit nem tud, azt a hálózat félelmetes fegyverével, a baloldali médiaháttérrel lejáratja, megalázza, megfélemlíti, tönkreteszi. Számos magas rangú uniós bürokrata Soros György hálózatával közösen egy egységes birodalom létrehozásán dolgozik. Ki akarnak építeni egy olyan intézményrendszert, mely a nyílt társadalom égisze alatt egységes gondolkodást, egységes kultúrát, egységes társadalmi modellt akar rákényszeríteni Európa szabad és független nemzeteire. Elvéve azt a jogot, hogy minden nép saját maga dönthessen saját sorsáról. Ezt a célt szolgálja a joguralminak (rule of law) nevezett javaslatuk is, amely nem a jog uralmát (rule of law), hanem az erősebb jogát (rule of majority) ismeri el. A különbségek nyilvánvalóak. Soros nyílt társadalmat (open society), mi pedig védett társadalmat (safe society) akarunk. Szerinte a demokrácia csak liberális, szerintünk keresztény is lehet. Szerinte a szabadság csak az önmegvalósítást szolgálhatja, szerintünk a szabadságot a krisztusi tanítás követésére, a haza szolgálatára és a családunk védelmére is lehet használni. A keresztény szabadság alapja: a döntés szabadsága. Ez került most veszélybe. Mi, az unió keleti felén élő tagállamok nagyon jól tudjuk, hogy mit jelent szabadnak lenni. A közép-európai nemzetek története nagy birodalmak elleni szüntelen szabadságküzdelem volt, hogy újra és újra kivívjuk a saját döntésünkhöz való jogunkat. Mi saját bőrünkön tapasztaltuk meg: minden birodalmi törekvés rabbá tesz. Vagyunk itt még jónéhányan, abból a szabadságharcos nemzedékből – Észtországtól Szlovéniáig, Drezdától Szófiáig a volt keleti blokk országaiban élők –, akiknek még személyes emlékünk van arról, milyen is szembe szállni az önkénnyel (rule of man) és annak kommunista verziójával. Megfélemlítés, anyagi és erkölcsi tönkretétel, fizikai és lelki vegzálás. Ebből többet nem kérünk. Azoknak a nyugati vezetőknek, akik egész életüket a megörökölt szabadság és a joguralom (rule of law) világában élték, most hallgatniuk kellene azokra, akik harcoltak a szabadságért, és személyes életük tapasztalata alapján tudnak különbséget tenni a joguralom (rule of law) és az önkény (rule of man) között. El kell fogadniuk, hogy mi a XXI. században sem adhatjuk föl a XX. század végén kivívott szabadságunkat. Az új brüsszeli birodalomért, illetve az ellene folytatott harc még nem dőlt el. Brüsszel elesni látszik, de a nemzetállamok jó része még ellenáll. Ha a szabadságunkat meg akarjuk őrizni, Európa nem hódolhat be a Soros-hálózatnak.