Előfizetés

Heti abszurd – Sokkra sokk

Nagy B. György
Publikálás dátuma
2020.11.15. 07:30

Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala
„Orbán Viktor kormányzása blöffnek is silány. Miután a kétharmados parlamenti mameluk serege keresztülnyomta a rendkívüli jogrendet, a kabinet rögvest módosította az örökbefogadás szabályait és sok tízezer gyermek jövőjét törölte el. Illetve hozzányúlt a választási törvényhez is. Persze lehet, hogy a kormány azt gondolta, ez még a vírusnak is sok lesz.”
Nem ellenkezett Orbán Viktor, amikor a TV2 műsorvezetője azzal szembesítette, hogy Nyugaton silányabb minőségű a vírus elleni küzdelem, mint idehaza. A miniszterelnök rezzenéstelen arccal zsebelte be a kérdésbe csomagolt magasztalást, s szerényen annyit jegyzett meg: ez az emberi minőségen múlik. Hogy öndicséretet vagy önkritikát sűrített ebbe a mondatba, arról nem igazította el a nézőket – a kontextus viszont jelentett némi fogódzkodót. Orbán ugyanis verbálisan kihúzta magát, és deklarálta: nem most jött le a falvédőről, tudja, hogy működik az élet. És ez baj, pontosabban az a baj, hogy a miniszterelnök mintha csak a saját életét ismerné, és minden helyzetet önnön sorsképlete alapján próbálna megoldani. Nem kérdés, a miniszterelnök előszeretettel játszik „ki rántja félre a kormányt?”, és ez eddig működött egyfajta abszurd politikai stratégiaként, legyen szó az EU-ról, a fővárosi vezetésről, a gazdasági élet szereplőiről. Csakhogy a vírus nem fog az utolsó pillanatban félreugrani, aki erre számít, nem bátor, hanem vak. A Covid–19-nek ugyanis nincs vesztenivalója, csak nekünk van – az átlagember tétje az élet, Orbáné a hatalom. A miniszterelnök nincs könnyű helyzetben – ez nem az együttérzés hangja. Egyrészt építenie kell egy fedősztorit, hogy június óta miért nem tett semmit a kormány, értsd: miért nem készítette fel az egészségügyet a tudván tudott második hullámra; miért nem dolgozott ki érdemi munkahelymentő programokat; miért nem teremtette meg a digitális oktatás feltételit; és így tovább. (Na, jó, a semmit szikár túlzás, hiszen mégiscsak terített mintegy 150 milliárdot a turizmusban dolgozó haveri cégeknek.) Az viszont nem túlzás, hogy a magára hagyott egészségügy beszakadt. Ugyan még májusban a rezidenseknek tartottak egyfajta gyorstalpalót arról, hogyan kell lélegeztetőgépet használni, és egy intenzív ágyon fekvő beteget ellátni, de azóta nem történt semmi. Nem csoda, hogy például szemészrezidensek most jelentős zavarban vannak, amikor egy ilyen masina brutális csövét kell célba juttatni. És a baj akkora, hogy a kormányzat is elismerte – legalábbis Orbán Viktor kommunikációs íve magáért beszél. A pár hónapja még világszínvonalúként hirdetett ellátórendszerről még szeptemberben az volt a mondás, hogy mindenkit helyrekalapál, aki akár egyet is köhint. Aztán nemrég a miniszterelnök arról beszélt, hogy a rendszer december közepén nem fogja bírni a nyomást, amennyiben nem lankad a járvány. Amiről persze már akkor lehetett tudni, hogy napról napra izmosabb, nem véletlen, hogy a miniszterelnök pár napja már azzal rémített, hogy 50 százalékos eséllyel omlik rögvest össze az egészségügy. Márpedig az utóbbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a kormány akkor kiált farkast, amikor az ordas már el is hurcolta a kiszemelt prédát. Úgyhogy a kormány felhagyott a valóságszépítéssel, és sokk- és nagyotmondási versenyt hirdetett, amin rögtön el is indult. A miniszterelnök ugyanis tudja, hogy egy megrázkódtatást egy még nagyobbal lehet kitakarni – amennyiben teljesül két feltétel. Az egyik, hogy a sokknak sorsszerűnek kell tűnnie, azaz elkerülhetetlennek és befolyásolhatatlannak. A másik, hogy kell egy reménysugár. Előbbit próbálja elhitetni a kormány, amikor azt sulykolja, hogy „nekünk itt rossz, de azok ott Nyugaton lényegében már mind halottak” – mert ezt a kataklizmát senki nem kerülheti el. Ennek hitelesítéséhez kellenek a belvárosban morculó vegyes rendőr- és TEK-járőrök, hiszen fegyveresek csak háborúban lépnek színre, márpedig háborús helyzetben sok a halott is – ez az élet rendje. A reményhez pedig Orbán már a szlogent is megtalálta: a „vírusnak is van félnivalója”. Igaz, a kórokozó nem a TEK-esektől retten, hanem a miniszterelnök által beígért vakcinától. Aminek érkezése a kormányfői szó szerint másfél hónap múlva esedékes. Orbán Viktor ugyan azt elárulta, hogy 25–75 ezer ember oltásához szükséges mennyiség érkezhet az év elején, ám arról nem beszélt, hogy mire „átoltják a társadalmat”, addigra – az optimista forgatókönyvek szerint – bekopog az ősz. Azaz az átlagemberek zöme még sok-sok hónapig a jelenlegi bizonytalanságban félelemben kényszerül élni. (Ráadásul az biztos, hogy az első vakcinakör az orvosoké, de hogy a második menetben miért a rendfenntartókat oltják, és miért nem a leginkább veszélyeztetetteket, azt csak a miniszterelnök tudja.) De félreértés ne essék, ez a fél év sem lesz más, mint az összes többi – ugyanis az orbáni kormányzás lényege, hogy a társadalom önerőből sok mindent megold (most például az orvosok, tanárok helytállásán múlik a jövő minősége), a miniszterelnök pedig úgy tesz, mint aki kormányoz. Csakhogy Orbán Viktor kormányzása blöffnek is silány. Miután a kétharmados parlamenti mameluk serege keresztülnyomta a rendkívüli jogrendet, a kabinet rögvest módosította az örökbefogadás szabályait és sok tízezer gyermek jövőjét törölte el. Illetve hozzányúlt a választási törvényhez is. Persze lehet, hogy a kormány azt gondolta, ez még a vírusnak is sok lesz.

Trump kontra Trump: majd elválik

Bártfai Gergely
Publikálás dátuma
2020.11.15. 07:00

Fotó: BRENDAN SMIALOWSKI / AFP
Válni készül a távozó amerikai first lady, híreszteli az angol nyelvű bulvársajtó Donald Trump választási veresége óta. Egy volt fehér házi munkatárs szerint Melania hamarosan benyújtja a keresetet. Hogy igaz-e a szenzációként tálalt értesülés, csak az egykori modell mondhatná meg, ám ő hallgat. Januárban lejár az elnök ideje, akkor majd elválik.
„Már a perceket számolja Melania”, állítja Omarosa Manigault Newman. Az elbocsátott politikai tanácsadó, valóságshow-szereplő és botránykönyvszerző szerint amíg még Trump az elnök, felesége nem hagyhatja el, mert a megalázott férj „megtalálná a módját, hogy bosszút álljon”. A hölgy úgynevezett bizalmas információit persze fenntartással kell kezelni, hiszen neki lételeme a publicitás. Ám arról, hogy Trumpék házassága megromlott, nem tőle hallunk először. Melania Trumpról keveset tudni, annál többet találgatnak róla. Kicsoda ő? Lojális hitves? Áldozat? Aranyásó? Biodíszlet? Modern nő, aki emelt fővel vállalja döntéseinek következményeit? A rejtőzködő, titokzatos szépség még tartogathat meglepetéseket.

Furcsa first lady

„Nagyon hagyományos lennék, mint Betty Ford vagy Jackie Kennedy”, válaszolta Melania a legendás rádiós, Howard Stern kérdésére: milyen first ladynek képzelné el magát? Az idézett interjú még 1999-ben készült, röviddel azután, hogy a huszonéves szlovén fotómodell összejött az ötven fölött járó milliomossal. A kétszer már elvált Donald Trump New York-i ingatlanvállalkozó akkortájt még csak kacérkodott az ötlettel, hogy szerencsét próbál a politikában, így a kérdés tréfás játéknak tűnt. Azután mégis komolyra fordultak a dolgok: a pár összeházasodott, Donaldot elnökké választották, Melania pedig 2017 óta csakugyan az Egyesült Államok first ladyje. De a legkevésbé sem hagyományos. Ő az első bevándorló first lady, akinek nem az angol az anyanyelve, és felnőttfejjel lett amerikai állampolgár. Az első olyan, aki harmadik feleségként költözött be az elnöki rezidenciára a washingtoni Pennsylvania sugárúton. Az sem átlagos, hogy az elnök lánya lehetne (24 évvel fiatalabb nála, miközben az apja csupán két, az anyja egyetlen esztendővel idősebb a vejüknél). Egyedülálló módon kommunista párttag volt az apja. 180 centijével ő az ország történetének legmagasabb elnökfelesége. Végképp kivételes, hogy aktfotók jelentek meg róla egy magazinban. Lehetne még sorolni, de ennyiből is kitűnik: Trumpné cseppet sem átlagos jelenség. Donald Trump elnöki beiktatása után futótűzként terjedt el egy mém az interneten. Azt a pillanatot örökíti meg, amikor az újdonsült államfő hitvesére emeli tekintetét, ő pedig sugárzó arccal néz vissza a Capitolium előtt. Azután Trump elfordul, Melania arcáról pedig szempillantás alatt lefagy a mosoly. Az ellesett pillanat sokak szerint leleplezi, hogy az asszony utálja szerepkörét. Így keletkezett az ironikus #FreeMelania hashtag (Szabadítsuk ki Melaniát!), valamint a másik sokszor megosztott poén: „Pislogj kétszer, ha segítségre van szükséged!” Melaniát a világirodalom híres, csapdában vergődő asszonyaihoz, Bovarynéhez és Anna Kareninához hasonlították. Ez persze hatásvadász túlzás, mégis fülünkbe cseng Tolsztoj emlékezetes felütése: „A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.”

Szegény Melania

Michael Wolff Tűz és düh című könyvében azt írja, Trump 2016-os kampányának kezdetén megnyugtatta a feleségét, nem kell aggódnia, úgysem lesz elnök. Aztán a szavazás éjszakáján, miközben hívei mámorosan ünnepelték a meglepetésgyőzelmet, a színfalak mögött Melania magányosan sírdogált, „és nem örömkönnyeket”. Úgy tartják, nem vágyott a kirakatba, az Első Asszonynak járó folyamatos figyelemre. Féltette akkor tízéves fiukat, Barront. Nem akarta, hogy legszemélyesebb családi ügyeik a nyilvánosság elé kerüljenek. Mindenesetre a first lady egy ritka CNN-interjúban elhárította, hogy bárki áldozatnak tekintse. „Emberek, akik nem igazán ismernek, olyanokat gondolnak és mondanak rólam, hogy jaj, Melania, jaj, szegény Melania. Nem kell sajnálniuk.”
Létezik másfajta narratíva is a házaspárról. A first lady életrajzírója, Mary Jordan szerint kapcsolatuk szokatlan, de működik. „Nem ismerek még egy házaspárt, amelyik ennyi időt tölt külön. Melania ritkán jár a Nyugati szárnyban (a Fehér Háznak az a része, ahol az elnöki dolgozószoba található – a szerk.). Nem szereti a golfot. Van egy saját kis fürdője. Szereti az elszigeteltséget. Magányos alkat. Donald is magányos alkat. Tökéletesen boldogok külön”, írta. Hálószobáik különböző emeleteken vannak, de ragaszkodnak egymáshoz. A Washington Post riportere több mint száz interjút készített kötetéhez, és elemi információk után is nyomoznia kellett. A Melania szűk belső köréhez tartozókkal szigorú titoktartási nyilatkozatot írattak alá, régi ismerősei sem fecsegnek. „Olyan, mint egy szellem. Mindenki ismeri, és senki sem.”
Melanija Knavs a titói Jugoszláviában született, 1970. április 26-án. A Száva partján, Sevnicában nőtt föl, félúton Ljubljan és Zágráb között, kétórányi autóútra a magyar határtól. Szülei sikeres, jómódú emberek voltak. Az apa, Viktor autókereskedéssel foglalkozott egy állami vállalatnál, az anya, Amalija gyerekruhákhoz tervezett mintákat. Két lányuk, Melania és Ines feltűnően hasonlít, és úgy tudni, érzelmileg ma is közel állnak egymáshoz. Melania formatervezést és építészetet tanult a ljubljanai egyetemen, de – ellentétben azzal, ami a honlapján szerepelt – nem diplomázott, hanem kimaradt már az első tanévben. Nagyobb sikere volt manökenként. Gyerekkorában kezdte, húszévesen már milánói és párizsi divatházak alkalmazták Melania Knauss művésznéven.

Amerikai szerelem

Huszonhat évesen költözött Amerikába. Eleinte egy profi fotóssal élt együtt. Ekkor készültek róla azok a bizonyos aktok, amelyek a Max magazin 1996. januári számában jelentek meg. Húsz évvel később, a republikánus előválasztások idején ezeket a képeket húzták elő a rivális Ted Cruz texasi szenátor támogatói, hogy lejárassák a férjét, elriasszák tőle a vallásos-konzervatív szavazókat – sikertelenül. Egy még aljasabb támadást is el kellett viselnie: a Daily Mail brit bulvárlap azt állította róla, hogy escort girl, azaz luxusprostituált volt, amiért később a rágalmazó újságnak bocsánatot kellett kérnie és kártérítést fizetnie. Érthető, ha Melania nem lelkesedett férje ambícióiért, nem fűlött a foga a felhajtáshoz, viszolygott a rá fröccsenő mocsoktól. Donald Trumppal egy partin ismerkedtek meg az 1998-as New York-i divathéten. Az ingatlanmogul vagyona és a kettejük közötti korkülönbség miatt sokan sima érdekházasságról beszélnek. Ám a képlet árnyaltabb is lehet. Trump például köztudottan nem iszik alkoholt, nem szippant kokaint, és ez abban a celebtársaságban kivételessé, rokonszenvessé tehette Melania szemében, aki szintén józanul kerülte a féktelen mulatozást. Mindamellett Trump akkoriban előnyösebb megjelenésű volt: még nem hízott el, nem viselt nevetséges frizurát, és az arcát sem kente vastagon narancsszínű alapozóval. Mary Jordan szerint „elég sok nő odavolt érte. Nem volt benne a politikában. Sármos és vicces volt, nem az a megosztó, polarizáló személyiség, akit ma ismerünk”. Megismerkedésükkor hivatalosan még ki sem mondták Trump és második feleségének válását. A mutatós lány oldalán az üzletember érezhetően élvezte a figyelmet, de csak hét évvel később esküdtek meg a floridai Palm Beachen. A lakodalmi vendégseregben ott volt Bill Clinton exelnök és szenátor felesége – egyikük sem sejthette, hogy Hillary és a vőlegény egy évtized múltán elkeseredett harcot vív majd egymás ellen Barack Obama utódlásáért. A kampány további kínos pillanatokat tartogatott, Melaniának szembesülnie kellett a férjét érő vádakkal is. Legkevesebb 26 nő állította nyilvánosan, hogy Donald Trump szexuálisan zaklatta. Egyeseket akaratuk ellenére megcsókolt, másokat fogdosott, a szoknyájuk alá nyúlkált, vagy kéretlenül meztelenre vetkőzött előttük. Az elnökjelölt tagadott, és azt bizonygatta, hogy összeesküvés áldozata. Aztán előkerült egy felvétel, történetesen éppen 2005-ből, az esküvő évéből. Ezen a milliomos nagy hangon magyarázza beszélgetőtársának, hogyan bánjon a nőkkel. Ha az ember sztár, bármit megtehet, mondja, majd hozzáfűzi szállóigévé vált tanácsát: „A p…juknál fogd meg őket!” Az otromba kiszólásért bocsánatot kellett kérnie, habár az is elég trumposra sikeredett: hozzátette, Bill Clinton „sokkal rosszabbakat mondott golfozás közben”. Felesége zokszó nélkül tűrt. Akkor sem szólalt meg, amikor Stormy Daniels pornósztár kíméletlen aprólékossággal számolt be légyottjáról Trumppal. Az affér állítólag Melania terhessége idején esett meg. Trump kisebb vagyont fizetett a nő hallgatásáért, a botrány kipattanásakor pedig a Twitteren „lófejűnek” nevezte.
Stormy Daniels
Fotó: S Bukley

A háttérben

Melania a Fehér Házban is a háttérbe húzódott. Pedig személyes tapasztalataival hitelesen szólíthatta volna meg a bevándorlókat, de a férje éppen a migránsok ellen hergelte a közvéleményt. Így csak annyit tehetett, hogy egy interjúban hangsúlyozta, külföldiként törvényesen tartózkodott Amerikában: „Meg sem fordult a fejemben, hogy papírok nélkül maradjak itt.” Hozzátette, az előírt időközönként visszarepült Európába, és mielőtt felvette az állampolgárságot, mindig érvényes volt a vízuma. Hogy végképp minden szabályos legyen, tavalyelőtt New Yorkban élő szülei is megkapták az amerikai útlevelet, már vejük elnöksége idején. A politikától távol tartja magát, „az a férjem dolga”, mondta egyszer a first lady. Az elnök számára fontos ügyekben az ő álláspontját visszhangozza – ahogy legutóbb a múlt héten, a szavazatszámlás vége felé is, amikor az elnök vonakodott beismerni vereségét. Az elmúlt négy évet kihúzta egyetlen nagyobb bakival. Migráns gyerekeket látogatott meg egy táborban, dzsekijének hátán azzal a felirattal: „Nem igazán érdekel.” Később, férjéhez igazodva azt mondta, hogy bírálóinak és a balos médiának üzent. Pedig egy másik, közszájon forgó magyarázat szerint valójában Ivanka Trumpnak szólt az üzenet, az elnök első házasságából született lányának, akivel beszámolók szerint feszült a viszonya – ez nyilván árt a házasságnak is. Biztosra vehető, hogy a Trump házaspárnak van vagyonjogi szerződése; a rutinos férj kötött két előző feleségével is. Úgy tudni, ezt a Fehér Házba költözéskor átírták. Stephanie Winston Wolkoff, Melania korábbi barátnője szerint megegyeztek, hogy amíg a férj az elnök, a felesége mindenképpen mellette marad, cserébe a közös fiú, Barron ugyanakkora részt örököl a vagyonból, mint felnőtt féltestvérei. Ugyanakkor elképzelhető olyan forgatókönyv is, hogy Melania mégsem kezdeményez bontópert, de a fővárosból New Yorkba költözik, miközben Trump Mar-a-Lagón, floridai birtokán rendezkedik be, vagy tényleg külföldön, ahogy legutóbbi tweetjeiben belengette. Ez pedig azt jelentené, hogy külön, egymástól távol élnek, útjaik bírósági procedúra nélkül válnak szét.

Elnökök, feleségek, szeretők

A válás sokáig tabu volt a puritán hagyományokra alapított Egyesült Államokban. Az ország fennállásának első két évszázadában nem akadt példa rá, hogy elvált embert válasszanak elnökké – azóta is csupán kétszer. Aki a Fehér Házba vágyott, az magánéleti döntéseit kénytelen volt alárendelni a társadalmi elvárásoknak. Így járt el Franklin D. Roosevelt (hivatalban: 1933–45), aki ifjan viszonyt folytatott a titkárnőjével. Ám amikor lebukott, meghátrált, és inkább azt hazudta a szeretőjének, hogy a felesége nem egyezik bele a válásba. Pedig igazából a karrierjét féltette: kitartott Elanor asszony mellett, aki távoli rokona, egyben Theodore Roosevelt elnök (1901–09) unokahúga volt. Nelson Rockefeller kormányzó viszont elvált, hogy feleségül vehesse új szerelmét. Csakhogy a könnyelműség az elnökjelöltségébe került: a republikánusok 1964-ben nem merték őt indítani a választáson, mert attól tartottak, hogy konzervatív bázisuk nem szavazna ilyen „erkölcstelen” emberre. Később Gerald Ford (1974–77) maga mellé vette alelnöknek. Ronald Reagan (1981–89) törte meg a jeget. Az egykori hollywoodi sztárnak elnézték a választók, hogy elvált Jane Wyman színésznőtől – mint ahogy másik „ifjúkori botlását” is: a Demokrata Pártban kezdett politizálni, csak később állt át a republikánusokhoz. Népszerűségében nagy szerepe volt második feleségének, a kiváló fellépésű Nancynek, aki tökéletes first lady lett. Alighanem a Clinton házaspár fejében is megfordult a válás a Monica Lewinsky-féle botrány idején. Bill (1993–2001) második ciklusát töltötte, nem indulhatott újra, így akár meg is léphette volna. Csakhogy a felesége, Hillary is nagy ambíciókat dédelgetett, és nem akart elvált asszonyként harcba szállni az elnökségért – ma már tudjuk, nem ezen bukott el. Idővel toleránsabb lett az amerikai társadalom, kezdte elfogadni a válást. Látványos bizonyíték rá, hogy Donald Trump (2017–21) személyében kétszeresen elvált férfit választottak elnökké. Némi kezdeti tétovázás után a szigorú morált hirdető keresztény szavazók is támogatták, mert ironikus módon „a hagyományos családi értékek védelmét” ígérte. Ez persze nem jelenti azt, hogy a többi elnöknek csupán egy-egy felesége lett volna. John Tyler (1841–45) és Woodrow Wilson (1913–21) megözvegyült, és mindketten még hivatali idejük alatt újra nősültek. Második házasságában él a leendő elnök, Joe Biden is, aki tragikus autóbalesetben vesztette el első feleségét, kislányukkal együtt (1972). James Buchanan elnök (1829–31) kivétel: egész életében agglegény maradt. Vélhetőleg nem a nők vonzották, és nem akart látszatházasságot kötni. Széles körben úgy vélik, hogy szoros kapcsolata William Rufus King diplomatával „túl volt a barátságon”. King egyébként később szenátor lett, majd hat hétig alelnök is (1853).

Nancy Reagan és Ronald Reagan
Fotó: MIKE SARGENT / AFP

A nagy modellező

Donald Trumpnak már jóval azelőtt bérelt helye volt az újságok címlapján, hogy politizálásra adta volna a fejét. Twitter se kellett, ami akkor még nem létezett; anélkül is sokkal nagyobb publicitást kapott, mint más sikeres üzletemberek. A megkülönböztetett figyelemben kulcsszerepe volt viharos magánéletének. Házasságai, válásai, botrányai szaftos témát szolgáltattak a pletykára éhes nagyközönségnek. A New York-i milliomos bezzeg nem állíthatta volna magáról, hogy „nem foglalkozik nőügyekkel”, és nem is állította soha. Inkább büszke volt rá, ha nőcsábászként (womanizer) emlegették, sőt az ő kedvéért külön fogalmat alkottak: „modelizer”. Általában ugyanis fotómodellek társaságát kereste, velük ismerkedett, randevúzott, pózolt, és közülük vett feleségül hármat is. Elsőre a csehszlovákiai születésű szépséget, Ivana Zeleničkovát 1977-ben. Három gyerekük született: Donald, Ivanka és Eric. Az asszony csak ezután kapta meg az amerikai állampolgárságot. A férj vegyes érzelmekkel fogadta, hogy üzleti babérokra tör, és önállósítja magát a családi cégekben. Ő igazgatta a Trump Palace kaszinóját Atlantic Cityben, ami egyúttal lehetővé tette, hogy sok időt töltsön távol „igazoltan”.
Donald Trump és Ivana Trump
Fotó: BILL SWERSEY / AFP
Kapcsolatuk válságáról a közvélemény akkor értesült, amikor egy coloradói sítúrán az asszony nyilvánosan összeakaszkodott egy szőke kolléganőjével. Azt mondta Marla Maplesnek, hogy tűnjön el, más tanúk szerint le is kurvázta Trump szeretőjét. A válóperben csúnyán kiteregették a szennyest. Ivana megvádolta a férjét, hogy megerőszakolta. Ám később visszatáncolt, mondván: ami történt, megtörtént, de büntetőjogilag nem minősíthető nemi erőszaknak. A bíróság végül a férj kegyetlen, embertelen bánásmódjára hivatkozva mondta ki a válást. Házasságuk során többször is átírták vagyonszerződésüket. A Vanity Fair szerint Trump egyszer karácsonyi meglepetésként állt elő egy új változattal, amelyben 10 millió dolláros lelépési pénzt ígért. Az asszony azonban nem érte be ennyivel, a teljes vagyon felét követelte a bíróságon. Végül 25 millió körüli összegben egyezhettek ki, plusz Ivana értékes ingatlanokat kapott, köztük egy apartmant a manhattani Trump Plaza felhőkarcolóban. A pontos részletek nem ismertek, mert az egyezség része volt a titoktartási nyilatkozat. Az ingatlanmogul nem sokat teketóriázott, szinte nyomban a válás után feleségül vette Marla Maplest, akivel akkor már évek óta tartott a viszonyuk. Az ezer esküvői vendég között ott volt O. J. Simpson is. Ebből a házasságból egy lány született, Tiffany. Röviddel a negyedik házassági évfordulójuk előtt váltak külön, ami azért érdekes, mert a vagyonszerződés értelmében Marla részesedése akkor emelkedett volna egymillió dollárról ötmillióra. A második feleség úgy nyilatkozott, hogy házasságuk illúzióra épült. „Azt hittem, meg tudom változtatni, de ő nem változik. Végül összeszedtem a bátorságomat, hogy lelépjek”, mondta Marla, aki anyaként egyre kevésbé tolerálta férje viselkedését. Részletekbe azonban ő sem bocsátkozhatott, mert férjének ügyvédei szintén aláíratták vele a titoktartást. Formálisan még ki sem mondták a válást, amikor Trump megismerkedett Melaniával.
Bill Clinton és Hillary Clinton
Fotó: PAUL J. RICHARDS / AFP

Szapanopera

Mexikó leendő államfője, Enrique Peña Nieto kampánya arcának szerződtette Angélica Riverát, a népszerű színésznőt. Azután a közös munka hevében egymásba szerettek, mint egy szappanoperában – a hölgy éppen ilyen érzelmes tévésorozatokban lett sztár. (A Szerelempárlat című telenovella női főszerepében magyar nézők is megcsodálhatták.) Az álompár éppen időben kelt egybe, hogy a 2012-ben elnökké választott férj oldalán Angélica lehessen a „primera dama”. Peña Nieto hivatali ideje 2018 novemberében járt le, és az asszony ezután nem sokat teketóriázott: február 8-án bejelentette, hogy elválik a politikustól.

Adj egy pacsit, medve pajti!

Forgács Iván
Publikálás dátuma
2020.11.14. 17:00

Fotó: Shutterstock
Egy medvét nagyon gyötört a magány az erdőben. A róka azt tanácsolta neki, menjen be a városba, az ő rokonai meg a szarkák is megpróbálták, és egyre jobban érzik magukat. Egyik este a medve fogta magát, és beballagott Miskolcra. És itt a mese átcsapott valóságba. Mi ez? Csoda? Vagy egy nagy állatvándorlás kezdete? Erről beszélgettünk Garamszegi László Zsolttal, az ELKH Ökológiai Kutatóközpontja Ökológiai és Botanikai Intézetének igazgatójával.
Miért látogat az utóbbi időben egyre több állat a városokba? Sok oka lehet, de az egyik biztos az, hogy az állatok természetes élőhelye folyamatosan csökken. Mi terjeszkedünk, házakat építünk, várost bővítünk. Növekszik a népesség, egyes országokban igen intenzíven, az emberek ellátásához is a természetből kell új mezőgazdasági területeket lecsípnünk. Így aztán szűkül az állatok élettere. Mit tehetnek? Próbálnak új helyeket keresni, és eljutnak a városokba is, amelyek környezetéhez esetenként jól tudnak alkalmazkodni. Elvégre a városban is rengeteg a táplálék, kevesebb a ragadozó, melegebb van. Egyszóval, az állatok kezdik megtanulni, hogy itt is tudnak túlélni, szaporodni. Néhány állatfajnak ez egészen könnyen sikerül. És most már a nagyragadozók is erre az útra lépnek? A nagyragadozók nagyon érzékenyek a táplálék- és területhiányra. Ha a saját élethelyükön valami lecsökken, azonnal reagálnak, és betévedhetnek városokba. A medve is mindenevő. A szemetet meg a hasonló táplálékforrásokat kiválóan tudja használni. Nem arról van tehát szó, hogy bejön vadászni, hanem új táplálékforráshoz nyúl. Mi persze csak a nagyragadozókra figyelünk fel. Egy medvébe kell botlanunk, hogy felkapjuk a fejünket, és elgondolkozzunk, hogy is van ez. Pedig a kisebb állatoknál kezdődik, és sokkal intenzívebb a városi betelepülés. Ha tücskök, madarak, bogarak jelennek meg nagyobb számban, észre se vesszük. Emlékszem, hogy gyerekkoromban a szarka nagyon ritka volt. Ma meg már rengeteg repked a városokban. Csomó fajnak van erdőben meg a városokban élő populációja. Nem arról van szó, hogy mondjuk minden fekete rigó elhagyja az erdőt, mert nem tud tovább ott élni. Egyedek sodródnak először valahogy a város peremére, majd közülük többen képesek megtelepedni, szaporodni, és új, „városi” populációkat hoznak létre. Részükről milyen alkalmazkodásra van szükség? Borzasztó rugalmasnak kell lenniük. Új táplálékforrásokat kell tudniuk kihasználni. Meg kell tanulniuk, mi az a szemétben, ami hasznos, nem mérgező, tápláló számukra. A szarka is mindenevő. Táplálékmaradványokat eszik. Mindabból válogathat, amit meghagyunk, kidobunk a szemétbe. Emellett a szarkák nagyon ügyes fészekrablók, szeretettel fosztogatják más madarak fészkeit. A városban is. Miből érzik meg a jó hely lehetőségét a város szélén? Ez afféle próba-szerencse. Nem okos állatokról van szó, amelyek bejönnek, és észreveszik, hogy itt terülj-terülj asztalkám van. Hosszabb a folyamat, pár generáció alatt zajlik le. Vannak nyitottabb, rugalmasabb egyedek, akik könnyebben vándorolnak új területekre, nyúlnak új táplálékforrásokhoz. Ha ezek a város peremére kerülnek, könnyebben betévednek a városba. Ott kezdenek szaporodni, és az utódaik öröklik a flexibilitást. És így, generációkon keresztül, fokozatosan veszik birtokba a várost. Mit keres Budapesten egy róka? A róka ragadozó. Ő is kapirgál a szemétben. És nagyon rugalmas. Képes a természetben egy ragadozó életmódból átváltani egy félig dögevő üzemmódba. A szemétből nyilván nem kenyeret meg növényeket válogat ki, de húseredetű táplálékokra rá tud fanyalodni. És a prédáit követve is felbukkanhat. Ha bekerülnek a városba, amikkel a vadonban táplálkozik, jön utánuk. Hosszú távon mindez deformálhatja a fajt, mondjuk a rókát?  Hosszú távon ezek evolúciós folyamatok. A természetben így működik a fajképződés. Egy faj populációi különböző élethelyekre keverednek. Megszűnik közöttük a szaporodás. A két elkülönült populáció pedig elindul a fajképződés útján. Ki lehet mutatni, hogy a városi állatok különböznek vadon élő „rokonaiktól”. Itt van például az erdei meg a városi fekete rigó. Ha városban látunk egyet, nagyon közel tudunk menni hozzá, megnézhetjük, mit eszik, nem fél az embertől. Ezzel szemben egy erdei rigó olyan félénk, hogy alig tudjuk megfigyelni. A cinegékről is vannak érdekes vizsgálati eredmények. A városi egyedeknek más fény- és hangviszonyokhoz kell alkalmazkodniuk. Egy városban világosabb van. Ha egy faj időablakhoz, fényhez időzíti, mikor énekel, a városban korábban kezd bele. Ezáltal a párválasztás is korábban történik. Ugyanígy alkalmazkodik a zajokhoz. Városban a cinegék kicsit magasabb frekvencián énekelnek, hogy jól hallhatóan elváljanak a háttérzajtól. Ha egy ilyen madarat beteszünk az erdőbe, egy ottani nősténynek már nem lesz olyan vonzó, mert más az éneke. Nem őt fogja választani, nem tudnak párosodni. Ha egy medve betéved, nem zavarja például a tömegközlekedés? Nem érzi inkább ijesztőnek a helyet, ahonnan menekülni kéne? Egyedi szinten ez mindig jelentkezik. A folyamat elején lesznek, akiket elüt az autó, megráz az áram, vagy nekimennek az ablaknak. De idővel, hosszú távon megtanulják, hogy az embertől nem kell félni, de a kocsitól igen. Persze ez se tudatos folyamat: a szelekció mechanizmusain keresztül kiválogatódnak azok az egyedek, amelyek ebben a környezetben egyre ügyesebben elugranak az autók elől.
Lehetséges a városban békés egymás mellett élés emberek és betévedt állatok között? Ez egy kétoldalú kapcsolat. Vannak számunkra semleges állatok. Nem nagyon érdekel minket, hány szarka jön be a városba. Még örülhetünk is nekik. De egy medve ellen azért védekezni fogunk. Elképzelhető, hogy kialakulnának városi medvepopulációk, de nagy veszélyeket hordozna magában a folyamat. Sok ember, kisgyerek életébe kerülne, amíg eljutnánk oda, hogy soha ne támadjanak ránk. Ezért nem hiszem, hogy eljön az idő, mikor a medvék az utcán fognak sétálni, és kezet foghatunk velük. Akkor nézzük a rókákat. A róka már könnyebb eset. Bár tőle is félünk valamennyire. Veszettséget terjeszt, elkapja a háziállatokat, ami védekezésre ösztönöz. Ha megtanulná, hogy ne a tyúkokat bántsa, hanem a szemétben turkálva, észrevétlenül maradva éldegéljen, nagyobb sikerrel tudná kolonializálni a városi élőhelyeket. De ők sem a körúton fognak rohangálni, hanem zöld peremterületeken, ahol van erdő. Mert ezeknek az állatoknak kell valamilyen búvóhely. Az ő mozgásukat úgy írhatnánk le, hogy meghúzódnak egy nagyobb zöldterületen, és bizonyos gyakorisággal bemerészkednek a városokba. Jó alkalom volt rá például a mostani járvány. Otthon kellett maradnunk, keveset voltunk az utcán, így nem nagyon zavartuk a behúzódó állatokat. Én magam vaddisznókat láttam. Egészen közel tudtam menni hozzájuk, fotózni is hagyták magukat. Táplálkoztak a fűben, az út mentén. Bizonyára megtanulták már, hogy az embertől nem kell félni. Ezzel együtt, minél nagyobb állatról beszélünk, annál kisebb a valószínűsége, hogy nagy számban megtelepednek a városban. Mert egy nagy állatnak nagy területre van szüksége. Őket nem elégíti ki a csatornarendszer, mint a patkányokat. Ha reálisan nézzük a dolgot, a medve nem migránsként szemelte ki magának Miskolcot. Valahogy betévedt a magyarországi természeti területekre, és egyszer csak egy városban találta magát. Egyes ragadozók nem éppen a védettségük miatt szaporodtak el annyira, hogy új helyeket keresnek? Nem gondolnám. A vadállatokat védő programok egyik meghatározó eleme éppen természetes élőhelyük védelme. Nem elég a kilövésüket betiltani. Ha tudatosan foglalkozunk egy faj védelmével, az élőhelyeiket igyekszünk minél „komfortosabbá” tenni, biztosítva a környezetben mindazt, amire a szaporodáshoz meg a táplálkozáshoz szükségük van. És akkor idővel szépen visszatelepülnek oda, ahonnan valamiért kiszorultak. Nálunk például részben hasonló programok eredménye, hogy visszatérőben vannak a medvék, a farkasok, vagy épp a hiúzok. Mennyire kezelhető hasonló programokkal az ökológiai válság? A probléma sokkal inkább az, mit próbáljunk befolyásolni. Az ökológiai válság, hogy az ember fokozatosan elvesz területeket, forrásokat a természetből, ami változásokat idéz elő. Mindig el kell döntenünk, hogy ezek közül, mi hasznos, és mi káros. Nyilvánvaló, hogy sok faj – patkányok, poloskák, szúnyogok – inváziója veszélyes, és nem csupán számunkra. De a helyzet nem mindig ilyen egyértelmű. Amikor arról beszélünk, hogy állatok jönnek be a városokba, már nehezebb megítélni a folyamatot. Egyes fajoknál azt látjuk, sikeresen szaporodik itt, de esetleg egy másik kárára megy. A szarkák megjelenése óta alig látni verebet városokban. Egyes állatok bejönnek, megtanulnak együtt élni az emberrel, közben kiszorítanak másokat, amelyek idővel akár ki is pusztulhatnak. Milyen szempontból ítéljük ezt meg? Az ember szempontjából? Vagy adott fajokéból? Ezeket a folyamatokat nagyon komplexen kell vizsgálni. Milyen jelenségekkel kapcsolatban kéne idehaza sürgősen döntést hozni? Szerintem most a szúnyoginvázió a legfontosabb kérdés. Három veszélyes faj jelent meg: az ázsiai tigrisszúnyog, a koreai szúnyog és a japán bozótszúnyog. Betegséget tudnak hordozni, és erre valamilyen szinten föl kell készülni. Az Ökológiai és Botanikai Intézetben foglalkozunk is a folyamat feltérképezésével. Hol fordulnak elő, tényleg terjesztenek-e betegséget, ha igen, milyet? Mindez hosszú, alapos vizsgálatot igényel. Ugyancsak égető probléma, hogy Magyarországon olyan kemikáliákkal végzünk szúnyogirtást, amelyek hatása borzasztóan környezetszennyező. Sok más ízeltlábúra is káros hatással vannak. Pedig léteznek, és más európai országokban már el is terjedtek sokkal kíméletesebb, szelektívebb, és ezáltal hatékonyabb módszerek, eszközök. Hogy alkalmazhassuk őket Magyarországon, komoly ökológiai ismeretekre, újabb vizsgálatokra van szükség a szúnyogokról. Sajnos erre nem érzek egyelőre nyitottságot. A szúnyogírtási lobbi érdekei komoly akadályt jelentenek. Komoly pénzekről van szó. Egyedül valamilyen társadalmi nyomásra indulhatna el változás. Egyes városok például úgy döntöttek, köszönik szépen, de nem kérnek légi, kémiai szúnyoggyérítést. De félek, ez sem lesz rövidebb folyamat, mint egy madárpopuláció megtelepedése valamelyik városban.