Előfizetés

Erő a mindennapokhoz (Roma hősök – IV. Nemzetközi Roma Színházi Fesztivál, október 21.–december 9.)

Marik Noémi
Publikálás dátuma
2020.11.07. 08:05
Falunap
Fotó: -
A Roma Hősök idén házhoz mennek: a Független Színház Magyarország negyedik alkalommal rendezi meg a világ egyetlen nemzetközi roma színházi találkozóját, ezúttal online térben.
Lehetőségeinkhez mérten támogatjuk a mélyszegénységben élőket – mondja Lápos polgármestere a falunapra érkező nyomorturistáknak, azaz nekünk a Falunap című elő­adásban. És ezzel nagyjából mindent el is mond a támogatás mértékéről; mert a lehetőség, ugye, relatív, a szándék mégis megkérdőjelezhetetlen, hovatovább mindent lefed. Pályázatokhoz és választáshoz bezsebelhető, „Nesze semmi, fogd meg jól!”. Még a turistáknak beígért lakoma és ünnepség is leginkább csak ígéret marad. Mennyi esélye lehet hát akkor itt a gyerekét egyedül nevelő cigányasszonynak munkalehetőség nélkül? Kénytelen ügyeskedéssel talpon maradni, s közben észre sem veszi, saját boldogulása érdekében hogyan használja ki ő is mások nyomorát. A kezdetben humánus uzsorás idővel a gátlástalanság útjára kényszerül. A Balogh Rodrigó által írt és rendezett előadás gyilkos humorú, groteszk és erőteljesen önironikus – tömény látlelete egy zsákfalu életének a ma Magyarországán. A Bambinában már a romániai virágárusok történetén keresztül látjuk, hogyan idomultak az idők változásaihoz a romák, és hogyan lett közülük a legsikeresebb milliárdossá. Bambina a kommunizmus alatt megújította a virágkereskedelmet, és megbirkózott a rendszerváltás utáni szabadpiaci helyzettel is. Ám sem a milliárdok, sem a kapitalizmus nem ölte ki belőle a humánumot, így mindvégig támogatta a hozzá hasonlóan induló fiatal roma nőket. A dokumentarista színház nem nélkülözi az életszeretetet, valamint az ének és a terített asztal erejét sem. A Független Színház Magyarország negyedik alkalommal rendezi meg a világ egyetlen nemzetközi roma színházi találkozóját, ezúttal online térben. Ahogy írják, a Roma Hősök idén házhoz mennek – a fesztivál előadásai szerdánként 19 órától tekinthetőek meg. Céljuk, hogy minél több roma hőstörténetet és a roma színház sokszínű értékeit bemutassák. Eközben fesztiváljukkal értéket teremtettek maguk is, nemzeti kincset. Idén nyolc produkció (romániai, ukrajnai, ausztriai, németországi és hazai) mutatkozik be, amelyek mind a túlélés és boldogulás témakörét járják körül.
Bambina
Fotó: -
Az egész világ nehéz időszakot él meg, amikor még inkább szükségünk van hősökre. De más-e ez a színház, ezek a hősök, vagy csak a származásuk jelzi, hogy roma színházat látunk? A minap láttam két interjút két roma színházi alkotóval. Egyikük azt mondta, nem releváns a roma jelző, és nem kell külön roma színház, ő az integrációban, a közös munkában hisz, színházban sem mint cigány színész dolgozik, hanem mint színész. Másikuk szerint viszont nagyon is fontos, ha van egy népcsoport, akkor az tudja kifejezni önmagát, tudja kommunikálni a gondolatait, a vágyait, és nemcsak a többség, de a saját népcsoportja számára is. És soraiban olyan hősöket kell találni, akik képesek voltak felállni a bukásaikból, és így mintaként lehet állítani őket. Túlélni, boldogulni a mai világban nem pehelysúlyú feladat, hatványozottan nehéz, majdhogy megvalósíthatatlan azonban a mélyszegénységben vagy a diszkriminációban élők számára. Ám, ha még közülük is van, akinek ez sikerül, az már mindenképp példaértékkel bír. „Az elmúlt évszázadokban roma, cigány és traveller közösségek, ha valamit alaposan megtanultak ezen a kontinensen, akkor az a váratlan helyzetekre való gyors reagálás és alkalmazkodás” – ez a tudás a pandémia időszakában felértékelődik. „Bízunk abban, hogy a drámák erőt és hitet adnak a nézőknek a mindennapokhoz” – mondja Balogh Rodrigó, a fesztivál főszervezője, a Független Színház Magyarország művészeti vezetője. Az ukrán Romance Társulat a második világháború alatt elhunyt romák emlékére hozta létre A cigányvajda című előadást (író-rendező: Igor Krikunov), amely az ember belső küzdelméről és az önfeláldozásról, együttérzésről szól, hiszen ezek azok, amik a legnehezebb időkben is segítséget nyújtanak. A Székely Csaba közreműködésével írt Perkucigó Fekete-Lovas Zsolt élettörténete, stand-up elemekkel gazdagított koncertszínházi elő­adás, mementó az identitásválságról. Az előadás egy párbeszéd a nézők és az alkotó között a cigányok sorsáról, főként a romániai egészségügyi rendszerben tapasztalt megkülönböztetésről. Az Európai család egy eredetileg négyrészes online sorozat (írta Richard R. O’Neill). Egy Európa különböző országaiban élő roma családot mutat a karanténban, ahogy kizárólag videochaten keresztül tudják tartani a kapcsolatot egymással, és így kell szembenézniük a problémákkal és a közöttük meghúzódó rejtett konfliktusokkal. Az előadás valós történetekből született, online térben, így ízig-vérig online színház. A bécsiek előadásában, a Hősökben három különböző kultúrából érkező roma nőt, egy iránit, egy szírt és egy koszovóit tartanak előzetes fogságban, amíg a menedékjoguk elbírálására várnak Ausztriában. A „szabadság földjén” szerzett első tapasztalataik megkérdőjelezik a „mindentudó Nyugat” gyakorlatának erkölcsét. De lesz roma fantasy is Mihaela Drăgan jóvoltából. A Romacen – A boszorkányok kora hat roma cyber­boszorkány történetét meséli el, akik egy különálló, futurisztikus társadalmat hoztak létre. Egy utópisztikus, feminista berendezkedést saját norma- és szabályrendszer szerint. A darab fontos kérdése, hogy eredeti eszméjéhez hűen az új világ szolidáris tud-e maradni. És lesz egy Kafka-adaptáció. A Látlak Az odú című novella alapján született (író Marianne Strauhs). Ebben a biztonságot nyújtó odú a főhős saját félelmeinek börtönévé válik. A berlini Roma Act társulat előadása egyfajta paródia a bezárkózó nemzetállamokról és polgárságról.

Kisestélyiben, faarccal (Szederkényi Olga: Irodalmi popikonok)

K. V.
Publikálás dátuma
2020.11.07. 07:03

Kíváncsi lennék, hogy az Andy Warhol beütésű könyvborító négy karakteréből hányat ismernek fel az olvasók. Az a tippem, hogy a „krimikirálynő” és az ősz, szakállas figura esetében keletkezik némi zűr. Szederkényi Olga interjúkötetében „szakavatottak” beszélnek írókról, műveikről, irodalmi alakokról – földrajzi és korszakbeli határok nélkül, így magyar és külföldi emblematikus figurák a középkortól szinte napjainkig szerepelnek a kötetben. A kötet arra tesz kísérletet, hogy kiderüljön, mely író miért érhetett el szakmai, illetve közönségsikert, s hogy a kettő ­miért nem jár minden esetben együtt. Többnyire nem a legkézenfekvőbb szakértők szólalnak meg, pláne nem unalmas, irodalomtörténeti adatokkal teletűzdelt mondatokban, inkább olyanok, akik tudnak újat állítani, érdekeset mesélni vagy legalábbis újfajta nézőpontot csempészni a beszélgetésbe. Így például meseterapeuta, rajongói oldalt létrehozó mérnök, színész, rendező, vámpírkutató, filmrendező, esztéta, író, műfordító, színháztörténész lett interjúalany. A párok jól kiegészítik egymás mondanivalóját, ki-ki érdeklődési körének és szakterületének megfelelően tesz hozzá a magyar és világhírű, sőt világhírű magyar alkotók életének, sikereinek bemutatásához. Szederkényi Olga író, újságíró, volt brüsszeli tudósító, színdarabot és dokumentumfilmeket is rendezett már, szerkesztett könyveket és magyarra fordította Dumas irodalmi szakácskönyvét. Kerüli a lila ködös kérdéseket, érződik felkészültsége, érdeklődése, próbál a felszín helyett eggyel mélyebbre menni, de nem okoskodja túl. A páros interjúkban természetesen minden alanynak más kérdéseket tesz fel, igazodva a „szakértő” profiljához és a „főszereplőhöz” köthető viszonyához. Megtudhatjuk például, hogyan lett Agatha Christie-ből a Biblia után eladott legnagyobb példányszámú könyvek szerzője. Kiderülnek a Drakula-sztorik magyar szálai és a szexen kívüli mozgatórugói, de olyan „egykönyves” írókról is olvasható beszélgetés, mint például Rideg Sándor, akinek az Indul a bakterház című műve először a Népszavában jelent meg folytatásokban 1939-ben, majd mozgóképes feldolgozásával kultfilm jött létre. Megpróbálják megfejteni a Hemingway-kultuszt is, és kevésbé ismert tények, sok esetben titkok is előbukkannak. Vagy olyan meglepő adatok, mint hogy a német Grimm fivérek (Jacob és Wilhelm) 21 évesen kezdték el gyűjteni a német meséket. Illetve, hogy Karl May, akinek könyveiből 200 millió kelt el világszerte, 50 évesen jelentkezett első regényével. Ráadásul vakon született, mérhetetlen szegénysége miatt keveredett lopási ügyekbe, amik miatt 8 évig ült börtönben, s bár sosem járt a Vadnyugaton, mégis a Winnetouval olyan cowboytörténeteket mesél el, amelyeket a világ 30 nyelvére fordítottak le és többtucatnyi filmadaptáció született a műveiből. Olvashatunk a bokszolónak, színésznek, riporternek, táncosnak, lócsiszárnak ké­szülő Rejtő Jenő sok évtizedes sikerének titkáról is, akit a ponyvairodalom koronázatlan királyának tartanak, pedig az MTA emlékülést is szervezett a tiszteletére 2008-ban. Kéziratait Kovácsné Krausz Magdának diktálta, akinek kisestélyiben, kisminkelt, ám faarccal kellett gépelnie az író poénjait. Hašekről a világhírű rendező, Robert Wilson mesél, de Gárdonyi Géza, Fekete István, Füst Milán, Bródy Sándor, Boccaccio, Shakespeare és Jane Austin is terítékre kerül. Molnár Ferencről két unokája, Sárközi Mátyás író és a tavaly elhunyt Horváth Ádám rendező mesél. S bár a 90 évesen, olvasás közben elhunyt, a magyar irodalom nagyasszonyának is nevezett Szabó Magdát nem sokaknak kell bemutatni, a róla szóló beszélgetés a legnagyobb rajongóinak is nyújthat újdonságot. (Helikon Kiadó, 2020. 350 o.) 

Az interjúk többsége

az elmúlt években olvasható volt a Hévíz című folyóiratban, de van olyan beszélgetés, ami a kötetben jelenik meg először. A kötetet Cserna-Szabó András szerkesztette, aki a Rejtő Jenőről szóló rész egyik interjúalanya is.

Dönthetünk úgy, hogy nem alkalmazunk erőszakot

Krausz Viktória
Publikálás dátuma
2020.10.31. 17:00

Fotó: Jelenkor - Máté Péter
Félelmetes hitelességgel ábrázolja egy verbálisan és fizikailag is bántalmazott, kétgyerekes anya vívódásait, elfojtásait – nem megfeledkezve a férfiról sem. Ugyanis az elsőkötetes Halász Rita nem szereti a fekete-fehér dolgokat. A párbeszédek és a karakterek dokumentumfilmszerű pontossággal kidolgozottak. Vera életének bő egy évét ismerjük meg – tabuk nélkül. Azaz a gyerekek iránt időnként érzett agresszióval, az örömszerzés különböző módozataival és a kokain okozta mámoros zuhanással együtt. A szerzővel első könyve, a Mély levegő kapcsán beszélgettünk.
Miben van átfedés Halász Rita és a főhős, Vera élete között?  Minden író egy kicsit saját magát is beleírja a szövegeibe. Vannak olyan élményeim, amiket kölcsönadtam Verának. Például gyerekkoromban valóban beleestünk a Dunába a szüleimmel, ez áll a valósághoz a legközelebb a regényben lévő történetek közül. De ez a könyv fikció. A szöveg nem az én életemet beszéli el, hanem saját világot teremt. Beleírtam ismerősök mondatait, történeteit és olvasmányélményeket is. Mindent anyagként kezelek, bárki és bármi válhat alapanyaggá, még ha ez kegyetlenül is hangzik. Ön művészettörténész, a főhős pedig szintén művészi pályán tevékenykedik…  Művészettörténészként végeztem az egyetemen, de pár éve azt a döntést hoztam, hogy nem a szakmában szeretnék kiteljesedni, a közvetítői szerep közelebb áll hozzám. Nagyon szeretek tanítani, de legfőképpen tárlatot vezetni, ahol közvetlen kapcsolatom van mind a képekkel, mind a látogatókkal. A képzőművészet mindig meghatározó szerepet játszott az életemben, az írásaimban is sokszor szerepel. Sokat gondolkoztam, hogy Vera milyen tehetséggel legyen megáldva. Volt táncos, szobrász, végül iparművész. Nagyon szeretem Magyarósi Éva animációs filmjeit, amikor elképzeltem, hogy milyen jellegű filmeket készítene Vera, az ő munkái jelentek meg a fejemben. Ő nagyjából akkor járt a mai MOME-ra, mint az én szereplőm, felhívtam, és kértem, hogy beszéljen kicsit erről a világról, illetve megkérdeztem, hogy reális-e az a dilemma, amivel Vera küzd. Hogy jött a regényírás a múzeumi munka mellé?  Hét-nyolc évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennem, hogy írni szeretnék. Sokáig azt hittem, ez hirtelen, a semmiből jött, de ha visszagondolok, meg tudom találni azt a pár mozzanatot, ami azt mutatja, nem volt előzmény nélküli. Például találtam egy füzetet tízéves koromból, amiben két kislány meséli el, hogy hány verseskötetet, regényt írtak. Az egyik lány én voltam. Ezenkívül évekig, napi szinten naplót írtam. Aztán egyszer Münchenbe vonatoztam egy barátnőmhöz, a monoton zakatolásban jól lehetett gondolkodni. Egy film járt a fejemben, majd forgatókönyvet akartam írni, végül rájöttem, hogy a regény az én műfajom. Elmentem a Szekszárdi Magasiskola írótáborába, utána Kukorelly Endre írószemináriumára, majd a JAK-tábor szemináriumaiba. Őszinte, építő közegekbe kerültem, ahol az volt a legfőbb kérdés, hogyan lehetne jobb a szöveg. Rengeteget tanultam Bencsik Orsolyától, aki egy évig volt a mentorom a Független Mentorhálózatban. Sokszor kellett mély levegőt vennie a regény írása közben?  Voltak nagy megakadásaim. Mivel nem írtam még könyvet, nem tudtam, mi a „normális”. Féltem, mi történik, ha nem tudom folytatni. Néha váratlan helyről érkezett segítség. A bírósági tárgyalás megírásánál például Borbély Szilárd egyik verse lendített tovább, ahol a trauma nyelvileg is megtörténik, Borbély csonkolja a szavakat, levágja a végüket. Hasonló megoldást alkalmaztam én is. Sokszor elég nehéz volt összeegyeztetni az életet az írással. Mindig is sok mindent csináltam egyszerre, folyamatos logisztikára volt szükség, amiben a család sokat segített. Amit megtanultam: nincs ideális pillanat az íráshoz, nincs olyan, hogy várom az ihletet. Ha van tíz perc szabadidőm, akkor leülök, és ha más nem, kitörlök három darab hogy-ot. Fejben állandóan írtam: utazás közben, hajnalban a plafont bámulva vagy éppen orvosi váróban. Ha volt több időm, akkor pedig leültem a géphez. Ilyenkor igyekeztem megengedni magamnak, hogy vigyen a lendület. A szerkesztésben viszont nagyon szigorú voltam, az utolsó pillanatban még 50 ezer karaktert húztam ki, hogy még feszesebb, dinamikusabb legyen a szöveg. Egyeztetett szakértőkkel, hogy hiteles legyen a bírósági szaknyelv, illetve a bántalmazás, a családon belüli erőszak mozzanatai?  Bementem a bíróságra, fotóztam, iratokat nézegettem. Sokat olvastam a verbális és a fizikai agresszióról. Beszéltem érintettekkel is. Volt olyan „segítő szándéka”, hogy felhívja a figyelmet a nőket ért erőszakra, vagy arra, hogy ki lehet lépni az ilyen kapcsolatból és van kitől segítséget kérni?  Nem ez volt a fő mozgatórugó, amikor elkezdtem írni. Tőlem távol áll a mozgalmár szerep, a téma inkább íróként érdekelt. De annak nagyon örülök, ha formálja az olvasókat, ha olvasás után máshogy néznek a világra vagy magukra. Fontos volt, hogy ne legyen didaktikus, de tartalmazza azt az „üzenetet”, hogy bár mindig meg lehet bocsátani, az erőszakot nem kell eltűrni. És a másik oldalról: mindig dönthetünk úgy, hogy nem alkalmazunk erőszakot. Vera is harcol az indulataival, időnként agresszív a gyerekeivel, ami egyébként nagy tabu a közbeszédben. Árnyalva akartam bemutatni egy megromlott házasságot, folyamatos ellensúlyozásban voltam, próbáltam empatikus lenni az összes szereplőmmel. A víz hangsúlyos: megjelenik a könyvborítón, a regény címében és Vera sporttevékenységében is.  Tudtam, hogy a mozgást bele akarom tenni valahogy, mert az izmok feszülése és elernyedése jól visszaadja Vera lelkiállapotát. Eleinte az úszás csak egy lett volna a sok mozgásforma közül, amit Vera csinál. Gondoltam, menjen el síelni, korcsolyázni, de végül a víz lett a megfelelő közeg. Nemcsak Verának, de a regénynek is. A cím is részben ehhez illeszkedik, amit a szerkesztő, Darvasi Ferenc talált ki. Eredetileg Vera lett volna, de azt közben „elfoglalta” Grecsó Krisztián regénye. Mindenesetre most már el sem tudom képzelni, hogy más címe legyen. A víz „hálás” motívum, bele lehet érteni sok mindent a megtisztulástól, az újrakezdéstől át a drog okozta beszűkült tudatállapot legyőzéséig.

Halász Rita

Művészettörténész, író. Dolgozott a Várfok Galériában, a Magyar Nemzeti Galériában, jelenleg a Szépművészeti Múzeum munkatársa. 2017 óta jelennek meg írásai különböző folyóiratokban. A Mély levegő az első regénye. Két kamasz lánya van, férje zenész.