Előfizetés

Az összefogás ereje

Az utóbbi években valahogy mindig azt reméltük, a következő esztendő ennél rosszabb már biztosan nem lehet. Újabb és újabb tragédiák rázták meg világunkat és kontinensünket, eluralkodott a félelem, és gyógyíthatatlan sebek keletkeztek a lelkekben, aminek a következményeit talán évek múltán sem lehet kiheverni. 2015-ben, a két sokkoló párizsi merénylet után Európának is szembesülnie kellett azzal, hiába szigorították a biztonsági előírásokat a kontinens egy sor fővárosában a 2004-es madridi és a 2005-ös londoni merényletek után, továbbra is védtelenek vagyunk az iszlám terrorral szemben. A két franciaországi terrorakciót sokan úgy magyarázták: az iszlamisták az európai eszmeiséget sodorták veszélybe. Abban az évben tört ki a menekültválság is, ami kapóra jött mindazoknak, akik minden rosszért a bevándorlókat tették felelőssé. Azután következett 2016, a nizzai merénylettel, illetve a Brexittel kapcsolatos népszavazással és Donald Trump győzelmével. A két utóbbi esemény, mint utóbb kiderült, éppen azokat az iszlamistákat segítette, akiknek legnagyobb ellenfele a humanizmus, a szolidaritás, az empátia. Az iszlám veszéllyel szemben ugyanis nemcsak a kiváló titkosszolgálati munka, a rendőrök ébersége segít, hanem az összefogás is. Ha a világ államai egységesen lépnek fel, egyértelmű üzenetet küldve a terroristáknak: nem félünk. Ez az egység nem valósult meg, az iszlám veszély a populisták számára a politikai haszonszerzés eszközévé vált. Európát egyre inkább a szétesés fenyegette, bár a legrosszabb nem következett be a tavalyi európai parlamenti választáson, mert többséget szereztek a demokratikus pártok. Aztán elérkezett 2020, a koronavírus-járvány, ami ismét komoly próba elé állít mindannyiunkat. A járvány is esélyt adott volna az összefogásra, ehelyett bizonyos helyeken a cinizmus vált uralkodóvá az empátia helyett. Ez jellemezte a véres bécsi merénylet terroristáit is. Az osztrák lezárás előtti utolsó napon követték el tettüket. Talán advent időszakában, vagy karácsonykor akartak lecsapni, de az Ausztriában keddtől érvénybe lévő vesztegzár miatt úgy érezték, most jött el az ő idejük. A világ számos egyházi vezetője oly sokszor figyelmeztetett már arra: a vallási fanatizmus nincs összhangban semmiféle egyházi tanítással, a terrorral éppen nem a vallás felsőbbrendűségét igazolják, hanem elidegenítéshez, kirekesztéshez, megosztáshoz, szenvedéshez vezetnek, mindahhoz, ami szembemegy a vallások által képviselt értékekkel. Azzal, hogy Bécset terroristák támadták meg, védtelen emberekre lőttek, félelmet, pánikot idéztek elő a béke, a klasszicizmus fővárosában, minket, magyarokat is megtámadtak. Mindannyiunknak van egy kedves emléke a városról, e második Budapestről. 1956-ban Bécs volt szolidáris a magyarokkal, most nekünk kell empátiát tanúsítanunk. Meg kell mutatnunk, hogy a szolidaritás teljesen független mindenfajta politikai irányzattól. Mert az összefogás erejével idővel remélhetőleg a fanatikusokat is le lehet győzni, és begyógyulhatnak a lelki sebek. Ez az egyetlen út. 

Gyakorlati

Ötöst kaptál gyakorlatiból! Vagy várjál… ez a gémeskút?! Akkor én kaptam ötöst gyakorlatiból! Jó darabig nem felejtem a gyerekét maga után vonszoló anyuka kissé hisztériába hajló hangját, aki a balatoni közért előtt az okostelefonját nyesztette. Május eleje volt, és őróla is messziről lerítt, miféle pokolba kívánja már a járványt a home office-szal, a home kitchennel meg a home schoollal egyetemben. Az iskolák őszi szünet utáni újraindítása innen nézve alsó tagozatos matematikai feladat. Kik vannak többen? Az anyukák, akik nem akarnak megint lenőtt hajjal állni a tűzhely mellett, és egyszerre végezni az irodai munkát és megépíteni a gémeskutat; vagy a tanárok, akik vélhetően amúgy sem szavaznának már a Fideszre, hiszen rég átvágták őket az életpályamodellel meg a takarómihályosított NAT-tal. Csak éppen minden józanul gondolkodó ember tudja, hogy a példa nem ilyen egyszerű. Mert a gyerekeket szerencsére csak kivételes esetben meggyötrő kór nemcsak a tanárokat tizedeli, hanem hazakerül az anyukákhoz, nagymamákhoz is. A tempósan növekvő halálozási adatok fényében pedig legfőképpen tiszta beszédre és cselekvési gyorsaságra van szükség. Még az őszi szünet is adott volna időt a kormányzatnak az újratervezésre. Az ész nélkül központosított iskolarendszerről arcát is megtartva időben visszahátrálhatott volna az igazgatók felelősségére építő, átlátható oktatásig. Hadd döntse el a helyi helyzetet legjobban ismerő iskolavezető, hogyan szervezi meg a legkevesebb áldozatot követelő munkarendet. Hadd tudja meg mindenki, akit érint, hány fertőzött tanár és melyik osztályban hány diák van az iskolában. Mert a társadalom csak felülről nézve buta, szürke massza. Aki közelebb megy, láthatja, hogy az egyén, ha partnernek tekintik, felelős gondolkodású és együttműködő. Még a gémeskutat is megcsinálja, csak legyen miért. 

Mekk Elek megment

Mind ismerünk valakit, aki semmit sem tud elég jól, mégis mindenkinél mindent jobban tud. Vannak ilyen emberek: tanulni nem szeretnek, nem hallgatnak senkire, de mindig akad a tarsolyukban egy sokkal egyszerűbb módszer, egy olcsóbb, gyorsabb, fájdalommentesebb megoldás, ami végül rendszerint bonyolultabbnak, drágábbnak, lassabbnak, fájdalmasabbnak bizonyul. Van, aki annyira szerencsés, hogy házas- vagy élettársból fogott ki hasonlót otthonra; nekünk, többieknek be kell érnünk egy csupán távolról csodált ezermester miniszterelnökkel. Nehéz lenne felsorolni, hogy mi mindenben volt nagyszerű már eddig is (erős forint, európai szintű ifjú focisták sokaságát kitermelő futballakadémiák, elkergetett offshore-lovagok, hogy csak párat említsünk a páratlan sikerek közül), de a jelen és a közeljövő szempontjából most az az igazán fontos, hogy a járványok elleni védekezéshez is mennyivel jobban ért másoknál. Milyen remek ütemérzékkel számolta föl például a járványügy országos intézményrendszerét (ÁNTSZ) 2017-ben, itt hagyva nekünk helyette Müller Cecíliát, és micsoda szakértelmet mutatott fel ő maga a koronavírus felbukkanása óta. Kezdődött azzal, ugye, hogy nem a kór, hanem a migráció az igazi veszély, de szerencsére nincs nagy baj, új aranykor küszöbén vagyunk (2020. február). Később megtudtuk tőle, hogy az iskolákat nem lehet bezárni (2020. március 13. reggel), az iskolákat azonnal be kell zárni (2020. március 13. este), a maszk nem véd meg a fertőzéstől (2020. március), és hogy a járvány nem fog komoly kárt tenni a magyar gazdaságban, amúgy pedig majd ő, saját kezűleg megteremt annyi munkahelyet, amennyit a Covid elvisz (2020. április). Közben kiüríttette a kórházi ágyak felét teljesen indokolatlanul, majd megvásároltatott 16 ezer lélegeztetőgépet csillagászati áron, viszont elegendő személyzet híján nagyrészt fölöslegesen. Mára az is világossá vált – kinek másnak, mint Orbán Viktornak köszönhetően –, hogy a hatékony védekezés legfontosabb feltétele a maszkhasználat; továbbá, hogy most van egy kis átmeneti megtorpanás (konkrétan a második negyedévben a hazai gazdaság zuhant a harmadik legnagyobbat Európában), de majd a kanyarban előzünk, különben is hamarosan lesz orosz vakcinánk, magyar csodagyógyszerünk, meg kínai macskakarom- és kígyóháj-tanszékünk az orvosi egyetemen. A halálozási számok – tudjuk: a legfontosabb sikerességi mutató – azóta az egekben, a maradék orvosaink a fideszes törvénygyár újabb remekműve nyomán menekülőben, a járvány a WHO-sztenderdek szerint a kontrollálatlan terjedés fázisában, amihez a kormányfő a maga részéről annyit személyesen is hozzátett, hogy az egyértelmű protokoll ellenére a már fertőzött Vidnyánszkyval töltött délelőtt után nem vonult karanténba. Ami viszont nem volt, nincs, és láthatóan nem is lesz: tervszerű védekezés és kapacitásbővítés, a járványügyi szakma meghallgatása, az indokolt korlátozások időben történő bevezetése. Nekünk a légvonal mindig is túl hosszú volt: inkább megyünk Orbán után a rövidebb úton, az erdőn át.