Előfizetés

Az EU kitart az ENSZ mellett

Bármely más év ezen időszakában most New Yorkban lennék az ENSZ Közgyűlésének éves megnyitóján. Ez az az esemény, amelyen a legmagasabb az egy négyzetméterre jutó globális szakpolitikai döntéshozók száma, és amely a diplomáciai naptár csúcspontját jelenti. Ez azonban nem „bármely más év”. Az ENSZ-közgyűlés is a virtuális térbe költözött: ahogyan ahhoz az elmúlt hónapokban már hozzászokhattunk, online zajlanak az események. Ez több okból sem szerencsés. Egyrészt idén ünnepeljük az ENSZ 75 éves fennállását, és egy ilyen esemény méltóbb megemlékezést érdemelne. Másrészt a multilaterális rendszer – és a középpontjában álló ENSZ – soha nem látott mértékű támadásnak van kitéve világszerte éppen most, amikor a legnagyobb szükségünk van rá. Soha korábban nem volt ilyen szűkös a multilaterális megoldások kínálata, ugyanakkor példa nélküli a kereslet irántuk. Nap mint nap látjuk, ahogy a beszűkült nacionalizmus és a stratégiai rivalizálás – főként az Egyesült Államok és Kína között – megbénítja az ENSZ Biztonsági Tanácsát és a tágabb értelemben vett nemzetközi rendszert. Legyen szó akár az éghajlatváltozásról, a fegyverellenőrzésről, a tengeri védelemről, az emberi jogokról vagy bármi másról, a globális együttműködés meggyengülését, a nemzetközi megállapodásokból való kihátrálást, a nemzetközi jog figyelmen kívül hagyását vagy szelektív alkalmazását tapasztaljuk. Nekünk, európaiaknak ez felettébb nyugtalanító. A multilateralizmus kibontakozó válsága azonban nem csak az európaiak számára probléma: most mindenki biztonsága és jogérvényesítése forog kockán. A „multilaterális rendszer” és „a szabályokon alapuló nemzetközi rend” hívószavak elvontnak tűnnek, és hiányzik belőlük az olyan szlogenek csengése, mint az „America First” vagy a „Tack Back Control”. Viszont amit jelentenek, az egészen kézzelfogható és valóságos. A háború és a béke, valamint a szabad és a zárt társadalmak közötti választást takarják, továbbá azt a döntést, hogy gazdaságaink a fenntartható fejlődésre épüljenek, vagy pedig az egyenlőtlenségek fokozására és a kontroll nélküli éghajlatváltozásra. A közösen hozott szabályok szerint irányított világ közös biztonságunk, szabadságunk és jólétünk záloga. A szabályokon alapuló nemzetközi rend biztonságossá teszi az államokat, garantálja az emberek szabadságát és a vállalkozások beruházási kedvét, továbbá biztosítja a Föld környezetének védelmét. Az emberiség a történelem túlnyomó részében a másik lehetőséggel – az erő törvényével – próbálkozott, és éppen ennek borzalmas mérlege jelenti a legerősebb érvet a multilaterális rendszer mellett. Sajnálatos módon ismét egyre gyakrabban alkalmazzák ezt az alternatívát, ennek eredményeit pedig mindenki láthatja. Az EU nem fogja ezt a megközelítést követni. Mi továbbra is hiszünk az ENSZ-ben és támogatjuk a munkáját. Nemcsak szavakkal, hanem politikai, pénzügyi, valamint diplomáciai eszközökkel is: azáltal, hogy igyekszünk összekötő szerepet játszani a Biztonsági Tanácsban. Amikor egyesek a Covid19-pandémia csúcsán igyekeztek ízeire szedni az Egészségügyi Világszervezetet, az EU vezette a tárgyalásokat, amelyek eredményeként megállapodás született a koronavírus eredetének független vizsgálatáról. Mi biztosítjuk a legnagyobb mértékű finanszírozást a Covid19 elleni oltóanyag kifejlesztésére irányuló program, a globális közjószágnak minősülő COVAX számára, amelynek célja biztosítani, hogy a lehető leghamarabb megbízható oltóanyag álljon az egész világ rendelkezésére. Az ENSZ költségvetésének egynegyedét az EU fizeti. Gyakori vélemény, hogy az EU nem tud élni a geopolitikailag kiérdemelt súlyával. Ha viszont a multilaterális szerepvállalást nézzük, akkor láthatjuk, hogy a saját súlyát jóval meghaladó finanszírozást nyújt. Válságkezelési műveleteink keretében vállvetve dolgozunk az ENSZ-szel sok konfliktuszóna stabilizálásán és rekonstrukcióján – a Száhel-övezettől Afrika szarváig és a Balkántól a Közel-Keletig. A legszörnyűbb háborús övezetekben és a legsúlyosabb humanitárius válságok során az EU és az ENSZ mindig együttműködve dolgozik. Európa keményen küzdött egy nemzetközi klímamegállapodásért, és minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy e megállapodást életben tartsuk. Fáradhatatlanul igyekszünk védelmezni a biodiverzitást, valamint a tiszta ivóvízhez és más természeti erőforrásokhoz való hozzáférést. Ezekre a hozzájárulásokra úgy tekintünk, mint a globális biztonságba és jóllétbe – tehát saját biztonságunkba és jóllétünkbe – való befektetésekre. Tisztában vagyunk vele, hogy csak akkor élhetünk biztonságban és egészségben, ha a szomszédaink is így élhetnek. Ami pedig igaz az egyénekre, az igaz az országokra is. Hiába erős a szembeszél, az EU továbbra is a közös megoldások keresését fogja támogatni. Ez gyakran nehéz és fárasztó, de mindig készen állunk arra, hogy mind a hasonlóan gondolkodókkal, mind a más nézetet vallókkal leüljünk, és megvitassuk, hogyan lehet a rendszert hatékonyabbá, jogszerűbbé és a céljának megfelelőbbé tenni. Ma másfajta multilateralizmusra van szükség, mint a XX. században: az erőviszonyok és a kihívások is megváltoztak. A jövőnket alakító fontos tényezők legtöbbje – a kibertérben lévő adatok elemzése, a mesterséges intelligencia, a biogenetika, az önvezető autók és megannyi más terület – szabályozási vákuumban fejlődik. Ezt a vákuumot kell megtöltenünk közösen jóváhagyott szabályokkal, normákkal és szabványokkal, és gondoskodnunk kell ezek alkalmazásáról olyan esetekben is, ha nem a kormányok a fő érdekelt felek. Az EU alapelve, hogy a reformokat építve és nem rombolva kell végrehajtani. Nem sutba dobni kell a rendszert, hanem új élettel megtölteni. Ezért ezen a héten – és azt követően is – az ENSZ-közgyűlés szellemiségének megfelelően védelmezzük a multilateralizmust, amelyre minden országnak oly nagy szüksége van. Egy ENSZ nélküli világ mindannyiunkra veszélyt jelentene.  Copyright: Project Syndicate, 2020. www.project-syndicate.org  

A liberális kabátlopás

Mi volna a kihívás? „Korszakunkat két ideológia, két értékrend, két világlátás (s valójában két világ) konfliktusa határozza meg. Az egyik oldalon állnak azok a globalista és liberális erők, amelyek a nemzettudat, a nemzetállamok, a hagyományos keresztény értékek és erkölcsök, valamint az évszázadok óta működő intézmények és szokások felszámolásával fel akarnak építeni egy szép új világot, amelyben létrejön a világtársadalom és világállam, ahol a vallások feloldódnak egymásban és hosszú távon eljelentéktelenednek, ahol a fajok keverednek, s minden egyén kozmopolita világpolgárrá (de legelsősorban szolgalelkű fogyasztóvá) válik. A másik oldalon pedig azok a nemzeti szuverenista, konzervatív és kereszténydemokrata emberek állnak, akik minderre nemet mondanak” - így Fricz Tamás Orbán-apológiája a Magyar Nemzetben. A porondmester korán megfújta a választási harsonát, a cirkuszi lovak meg ágaskodni kezdtek. Nyakunkon a Covid, amely törékennyé teszi a politikai győzelem reményét. Ezért Orbán baltával formált „esszéje”, ezért az értelmezés-cunami. A kormányfő kabátlopási ügybe keverte a liberalizmust (libernyák az, aki nem bólogat neki), a Jourová-üggyel az Uniót is, amikor saját kettős valóságába akarja beszorítani ellenfeleit. Olyan - fent idézett - dichotómiába, ami nincs. E "liberális kabátlopásból" alig van menekvés. Akkora marhaság, hogy értelmes vitának nincs helye. "Lopod a világot - nem lopom", ez nem vita. A kormányfő a történelemmel száll harcba, hiszen nem kell ahhoz liberálisnak lenni, hogy belássuk: egyetlen civilizáció létezik, ezernyi kultúrával, hagyománnyal, vallással, egyetlen globálissá  szerveződő gazdasággal. Politikai nemzetállamok százaival, amelyek maguk is történelmi közösségi szerveződési formák. Olyan globális kihívásokkal néznek szembe, amelyek kikényszerítik a globális válaszokat, a globális szerveződést, különben az egyetlen civilizáció tűnik el mindenestül. A liberális világállam, a keresztény értékek felszámolása, az LMBTQ-közösségek erőszaka – mind az ellopott liberális kabát részei Orbán szabásmintáján. A valóságos kabát "csak" akkora: tudunk-e kulturális autonómiánkat megőrző új politikai közösséggé szerveződve együttműködni, hogy a civilizációt megóvjuk.  Európa tragédiája, hogy a magyar miniszterelnök rémálmait követve az európai közösséget veri szét, az EU pedig kerülgeti az elkerülhetetlen szakítást vele. „Veszedelmes tévedés, hogy nacionalizmus nélkül a liberális paradicsomban élnénk’” – írja a történész Harari. De: „A baj ott kezdődik, amikor a jóindulatú patriotizmus átvált soviniszta ultranacionalizmusba”, amikor már abban hiszünk, hogy a nemzetünk nemcsak egyedi – mint minden nemzet -, hanem felsőbbrendű. Orbán ebből az ultranacionalizmusból és saját tévedhetetlenségéből farag egyetemes világot. Fő ellensége a "liberalizmus", csatlósa a "keresztény konzervativizmus". Valóságosan ezek Európa tartópillérei. Nem lehetünk úgy lojálisak nemzetünkhöz, hogy nem vagyunk lojálisak az európai közösséghez. 

Ünneprontás az ünnepnapon

Jubilálok. Nyugdíjas szervezeti elnökként tíz éve van módom az Idősek Világnapját ünnepelve megtapasztalni, mit gondol a politika az idős társadalom megbecsüléséről. Mert mi másról szólna egy világnap, ha nem az ünnepeltek méltatásáról, a nekik szóló jókívánságok megfogalmazásáról? (Köztünk szólva a világnapok rendszerét éppen azért találták ki, hogy a társadalom figyelmét ráirányítsák – ha egy napra is – valamilyen globális méretű problémakörre, pl. az öregedő társadalmakra, illetve a megoldási javaslatokra. De hát nálunk ez másképp alakult…) Nos, így tíz év távlatából nézve bevallom: szerintem hazánkban másról szól az ünnep. Rendezvények sorát ültem végig, sokszor magam is szónokként voltam jelen, de a vezérszónok mindenhol vezető politikus volt. Így miniszterek, államtitkárok központi ünnepi üzeneteiből, helyi polgármesteri, országgyűlési képviselői megnyilatkozásokból áll össze az a kép, amely furcsa önigazolásokat mutat inkább, mintsem az ünnep alkalmából megmutatkozó tiszteletet. Az ünnepi beszédek – tapasztalatom szerint – két fő témával foglalkoznak: mit adtunk mi, politikusok az időseknek megbecsülésként, és miért jár nekik ez a tisztelet. A legrégibb üzenet, amit ilyenkor felsorolásszerűen elmondanak: a rezsicsökkentés és a nyugdíjak reálértékének megőrzése. Mivel ezeket az intézkedéseket lassan egy évtizede hivatkozási alapként halljuk, talán már minden kortárs számára világos, hogy nem idősbarát gesztusokról van itt szó, sokkal inkább össztársadalmi marketingről, és persze a nyugdíjak befagyasztásáról - szépen becsomagolva. Újabban – hivatkozási alapként – bekerült a mondandók közé a nagyszülői gyed és a nyugdíjas munkavállalás kedvező adóztatása mint egy családbarát ország időseket kedvezően érintő intézkedéscsomagja. Biztosan vannak örömteli pontjai ennek a csomagnak, de valahogy a kisördög azt súgja bennem: ezek is csak arról szólnak, hogy dolgozz többet, tovább, tegyél többet a családodért, a gazdaságért, a társadalomért, és egyik intézkedés sem azért van, hogy te, nyugdíjas jobban érezd magad a bőrödben. Vagyis nem róluk szól. Aztán a másik fő gondolat, ami ezen az ünnepen szinte mindenhol előjön: tiszteljük az öregeket, mert így ha majd mi is azok leszünk, minket is tisztelni fognak… Ez a logika különösen ki szokott hozni a sodromból. Magyarázat helyett csak annyit jeleznék: aki így közelíti meg a témát, az nem is érdemel tiszteletet. De miért is várok tartalmasabb, magvasabb, értőbb és szíven ütőbb gondolatokat az ünnepen, ha mi magunk is elfogadjuk, sőt kérjük és várjuk a problémáink néven nevezése helyett a gondokat szőnyeg alá söprő, elfedő, szép, mázos mondatokat, a „minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve” hangulatot? Az elmúlt tíz évben gyakran kértek fel kortársaink ünnepi beszédre, de közben rendszeresen megfogalmazták azt is, hogy ne „keltsek hangulatot”, ne borzoljam fel az ünnep „állóvizét”. Az Idősek Világnapja/hete/hónapja van, nagyon ránk férne ebben a vírussal teli melankóliában pár szépen eltalált köszöntő jókívánság. S hogy miről szóljon? Az idős ember legfontosabb vágya, hogy a társadalom megbecsült tagja legyen, hogy a lehető legtovább egészséges legyen, hogy legyen társa a magány ellen, hogy biztonságban érezhesse magát, és hogy értelmes elfoglaltságot találjon nyugdíjas éveiben. Ha egy minket köszöntő ember tud tenni ezen vágyak valóra váltása érdekében, tegyen; ha nem, nincs helye a minket köszöntők között.