Előfizetés

Az ellenzéki kolbász

Az ellenzéki oldalon ugyan még léteznek különböző pártlogók, néha civódás is hallatszik a soraikból, de valójában már nincsenek saját akarattal bíró pártok. A munka elvégezve: a Jobbiktól az LMP-ig mindenki bedarálva és betöltve, mint a kolbász. Az egykor önálló identitással bíró közösségeket felváltotta a Soros-hálózatot kiszolgáló baloldali népfront – írta alig egy hete Magyar Nemzetben Orbán Viktor kormányfő. Tudnánk elegánsabbak is lenni, de ha kolbász, hát legyen kolbász. Eddig azt gondoltuk, a kormányfő ért a kolbászhoz (is), amelybe ugyan sok mindent beledarálnak, viszont azzal lehet eltolni, ha a bedarált alkotóelemek némelyike felborítja az egész harmóniáját. Nehéz ügy. A politikai kolbásznál is. Nem értjük a kormányfőt, miért ócsárolja ezt az ellenzéki politikai hústerméket, hiszen több évtizedes sziszifuszi munkával ő maga gyártotta. Rájött, hatalomra csak úgy juthat, ha a politikai életet tömbösíti, a jobboldalt egy táborba gyúrja. Miután pedig ezt a jobboldali masszát egyetlen szép szál kolbásszá töltötte, most azon álmélkodik, hogy ellenfelei felismerték: egy masszával csak egy másik massza tud versenyezni. Ez volna az ellenzéki népfront, amely maga az orbáni politika terméke. A munkát tényleg elvégezte, most meg rémülten nézi. Miután pedig a jobboldalt erőszakkal darálta be maga alá, fel nem foghatja, hogy lehetséges olyan politikai összefogás, amely egy cél érdekében hajlandó a kompromisszumokra; hogy létezhet olyan népfront, amelyben a pártok képesek legalább átmeneti időre e célért lemondani saját túlízesítésükről. Ma ez a közös cél a magyar társadalomra rátelepedő Orbán-rendszer megdöntése. A népfront pedig nem más, mint a pártok lázadása, sőt a társadalom lázadása, amely nem látja jelenlétét az orbáni kolbászban. Ez kevés. Nem kormányváltásra, hanem rendszerváltásra, a IV. Köztársaság megalapozására van szükség, egy olyan szociális jogállamra, amelynek igazodási pontja Európa, amelyben a társadalom minden rétege valóságosan képviseltetni tudja magát a parlamentben. A cél a Ház visszavétele. Ez a népfront nem lesz, nem is lehet hosszú életű. Győzelme, a IV. Köztársaság alkotmányozása után a pártoknak vissza kell találniuk saját arcukhoz, vissza kell térniük ahhoz, amiért létrejöttek: hogy politikai képviseletei lehessenek egy sokszínű társadalom sokszínű érdekeinek. A parlamentnek vissza kell térnie önmagához, a demokrácia "rendezett politikai káoszához”, amelyben minden demokratikus hang megszólalhat. Az új köztársaság Házában helye kell legyen minden olyan pártnak, amely a tiszta választásokon képviseletre jogot szerez, s aminek egyetlen feltétele van, hogy – már a „hurkalétben” - elfogadja magáénak a demokratikus parlamentarizmus alapértékeit. Függetlenül attól, ki, mit mondott tavaly vagy négy éve. A kormányfő vagy három évtizede úgy keveri a kolbász töltelékét, ahogyan kedve tartja, ahogyan érdekei diktálják. Most meg azon töprenghet, meg tudja-e emészteni, vagy megfekszi a gyomrát az ő nagy politikai terméke. 

Az esszé hete

Azt állította Orbán Viktor (a Magyar Nemzetben közölt hosszú cikkében), hogy „a liberálisok politikai stratégiája arra épül, hogy a politika világát két részre osszák. A liberálisok egyfelől, akik tisztességes emberek (…), és vannak azok, akik elkóboroltak a liberalizmus térfeléről, mert tudatlanságból vagy ősi ösztönös gyűlöletből nem tudnak haladni a korral”. Ezzel szemben a tény az, hogy az Orbán által liberálisnak nevezett politikai erők (például Merkel vagy Macron) éppen hogy nem osztják ketté a politika világát, hanem széleskörű együttműködésre törekednek kereszténydemokraták, szociáldemokraták, zöldek és liberálisok között. Ellentétben az illiberális Orbánnal, aki azóta, hogy elkóborolt a liberalizmus térfeléről, csakis ellenséget lát maga körül. Van ő, és van vele szemben az egész világ. Tudatlanságból vagy ősi, ösztönös gyűlöletből? Esetleg önző hatalmi számításból? Azt is állította Orbán (esszének nevezett cikkében), hogy Magyarországon „2015 és 2019 között az egy főre eső nemzeti össztermék (GDP) 39,65 százalékkal nőtt”. Ezzel szemben a tény az, hogy még feleannyival sem. Az Eurostat adatai szerint ugyanis a 2015-ös 11 ezer 130 euróról 2019-re 13 ezer 180 euróra, vagyis 18 százalékkal emelkedett. Aki nem tud arabusul… Azt állította továbbá Orbán (ugyanott), hogy a lengyel elnökválasztáson „a baloldal jelöltje, mely mögött felsorakozott a Soros-hálózat, a brüsszeli elit és a nemzetközi média is, néhány hét alatt nagy küzdelemre késztette a nemzeti oldalt. Andrzej Duda végül kiélezett küzdelemben épphogy csak felül tudta múlni baloldali ellenfelét”. Ezzel szemben a tény az, hogy Varsó polgármestere, Rafal Trzaskowski nem baloldali, hanem a jobbközép Polgári Platform politikusa. A Polgári Platform pedig ugyanannak a jobboldali Európai Néppártnak a tagpártja, amelynek (felfüggesztve) a Fidesz. A szélsőjobbról nézve persze az is baloldal. Azt állította a Magyar Nemzet (cikkének címében): „elismerte Upor László, hogy betanították az egyetemfoglalást”. Ezzel szemben a tény az, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorhelyettese ezt nem ismerte el. Levelében, amelyet a lap is ismertet, a következőket írta: a hallgatók által szervezett „szabadegyetem témája nem az volt, hogyan lehet elfoglalni, illetve blokád alatt tartani az egyetemet, hanem a modellváltással összefüggésben annak társadalomtudományi, politikai, filozófiai, művészeti vonatkozásait járták körbe”. A Magyar Nemzetnek álláshirdetést kellene feladnia: magyarról magyarra fordítót keresünk. Azt állította (ugyancsak a Magyar Nemzetben Földi László titkosszolgálati szakértő), hogy Lenin szelleme már a forrongó Amerikába is eljutott, miközben Moszkvában „Lenin viaszmása már nemkívánatos a mai orosz politikai szimbólumok között, így eltávolították addigi nyughelyéről”. Ezzel szemben a tény az, hogy nem távolították el, csupán a mauzóleum a járvány miatt egy ideig zárva volt, két hónapja azonban újra megnyitották a látogatók előtt. Nem ártana, ha egy volt hírszerző legalább a híreket elolvasná. 

Árnyék-Polt

Egy volt főügyész, megelégelve mindazt, ami a Polt Péter vezette ügyészségen történik, a DK felkérésére megpróbálja átvilágítani az elmúlt tíz év ügyeit; illetve megkísérel pontos képet felrajzolni arról, hogyan is működik manapság a vádhatóság, hogyan szolgálja ki a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. Másként: Orbán Viktort. Ihász Sándornak – mert róla, a nem tudni mi okból eltávolított volt főügyészről van szó – az lenne a feladata, hogy rendszerező munkájával elősegítse, a szervezet 2022 után legyen képes átállni egy új, demokratikus modellre. Nincs, és nem is lesz könnyű helyzetben Ihász. Tudjuk, hogy a propaganda gépezet megpróbálja majd őt félresöpörni az útból, az ellene folyó büntető pert nagy üggyé, karaktergyilkosságra alkalmassá stilizálni. Ennek ismeretében pedig bátornak is nevezhetnénk a vállalását. Nem állítom biztosan, hogy ez váltotta ki a hatalom válaszlépését, sok egyéb oka is lehet a kormányzatnak erre, mindenestre megjelent a napokban egy közös közlemény, amelyet a BM, az ÁSZ, a Legfőbb Ügyészség, az OBH, az MNB (!), a Közbeszerzési Hatóság, a GVH és a Kúria (!) jegyez, és amelyben arról biztosítják a közvéleményt, hogy Magyarországon megfelelően harcolnak a korrupció ellen, hibátlanul érvényesülnek a jogállami elvek. Hogy egy ilyen hűségnyilatkozatban mit keres a Nemzeti Bank, illetve a Kúria, az csak akkor lenne talányos, ha nem ismernénk a NER működését. De ismerjük. Tudjuk, hogy felülről vezéreltek, nincs semmi önállóságuk, illetve amit ezzel kapcsolatban hangoztatnak, az álságos, hamis. Mégis: felkiáltójelet tettem a Bank és a Kúria mellé. Főként ez utóbbi zavar: vajh máris egy lépéssel közelebb jutottunk a bíróság bekebelezéséhez? Egy ilyen összefogás esetében vajon milyen lehetőségei lesznek majd Ihásznak? Ahhoz ugyanis, hogy eredményes legyen, rávilágítson arra, milyen mértékben tussolják el Magyarországon azokat az ügyeket, amelyek nyilvánvaló korrupcióra utalnak, de kellemetlenek a hatalomnak, igazi tényfeltáró munkára és sok-sok segítségre lenne szüksége. Márpedig ma a tényekhez jó esetben is csak bírósági pereken keresztül lehet közel jutni. És vajon mi lesz, ha már ez az út is lezárul? Ihász azt nyilatkozta: el kell érni, hogy bűn ne maradjon megtorlatlanul. Az elmúlt tíz évben viszont azt láttuk, hogy a most idézett közlemény közreműködői többségükben nem a jogállami elveket, sokkal inkább a sajátos politikai érdekeket szolgálták ki. Még akkor is, ha minden alkalommal arról biztosították a társadalmat – mint most is -, hogy ők szigorúan jogállami elvek alapján, a törvényeket betartva működtek. Nem úgy működtek. Döntéseiket, ha politikával átszőtt ügyről volt szó, a pillanatnyi politikai érdekek határozták meg. Másként: nem az intézmény ethosza – ha van neki ilyen -, hanem a felülről érkező utasítások, elvárások. Ihásznak – novemberben, a Gyárfás-ügyben – a bíróság elé kell állnia. Van miért félteni őt. Egy árnyék-Polt nagyon veszélyes lehet.