Előfizetés

Vezér és Szívlapát: szerda esti élőláncos versfelolvasással álltak ki írók, költők az SZFE mellett (videó)

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.09.02. 20:57
Nem hallgatnak
Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Szélesedő szolidaritás és elkeseredett küzdelem a tisztességért, az emberségért és a demokráciáért.
Élőláncos versfelolvasást szerveztek a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) előtt az épületet lezárva tartó hallgatók támogatására magyar költők és írók – számolt be a szerda este hat órára meghirdetett demonstrációról a 444.hu. Mint írták, az intézmény autonómiája és az oktatás szabadsága mellett kiálló művészek az alkalomhoz illő, rövid verseket mondtak el csaknem ezer ember előtt. Többek között a „vezérhez” írt saját költeményét adta elő Nemes Z. Márió, Parti Nagy Lajos pedig egy 20 éves versét, a Szívlapátot olvasta fel.
A szervezők, a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ), a Szépírók Társasága és a Slam Poetry már a rendezvény meghirdetésekor kiemelték: „Mi, magyar írók kötelességünknek érezzük, hogy szolidaritást vállaljunk az egyetem hallgatóival, és a filmes és színházi szakma valamennyi képviselőjével, akiket a SZFE einstandolása akár hosszú távon is igen nehéz helyzetbe hoz.”  
Schilling Árpád rendező délután a Facebookon egyebek mellett ezt írta az SZFE ellenállásáról: 
„Nincs konszolidáció, és nem lesz soha. Aki tisztességes, emberséges és demokratikus viszonyokra vágyik, az vagy emigrál vagy elkeseredett küzdelmet folytat.”

Brüsszel tétlenül nézi az SZFE lenyúlását

Halmai Katalin (Brüsszel)
Publikálás dátuma
2020.09.02. 18:47

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Bár a művészet és a kutatás szabadságának követelményét tartalmazza az EU Alapjogi Chartája, ezt és a többi előírást csak akkor kell tiszteletben tartaniuk a tagállamoknak, ha uniós jogszabályokat hajtanak végre – közölte a szóvivő.
„Az Európai Bizottság tisztában van a Színház- és Filmművészeti Egyetem körül kialakult helyzettel, de nem rendelkezik hatáskörrel a kultúra területén” – Christian Wigand szóvivő ezzel hárította el lapunknak a brüsszeli beavatkozás lehetőségét firtató kérdését. Arra voltunk kíváncsiak, hogy az egyetemi autonómia megnyirbálása illetve megszüntetése szembemegy-e az EU-s joggal vagy az EU Alapjogi Chartájának előírásaival. A szóvivő kifejtette, hogy az uniós testület nagy jelentőséget tulajdonít a művészet és az oktatás szabadságának, és támogatja az oktatási intézmények autonómiáját, mindenekelőtt a finanszírozás és az önkormányzatiság terén. Bár a művészet és a kutatás szabadságának követelményét tartalmazza az EU Alapjogi Chartája, ezt és a többi előírást csak akkor kell tiszteletben tartaniuk a tagállamoknak, ha uniós jogszabályokat hajtanak végre. Más szóval: a SZFE ügyében tehetetlen a brüsszeli Bizottság. A Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselői ettől függetlenül várják Mariya Gabrielnek, az Európai Bizottság oktatásért és kulturáért is felelős biztosának válaszát arra a levélre, amelyben a Színház- és Filmművészeti Egyetem autonómiájának megszüntetésével kapcsolatos álláspontját firtatják. A négy politikus szerint az uniós ellenőrző és végrehajtó testület nem hallgathat, amikor a Fidesz-kormány sorra átveszi az ellenőrzést a független művészeti, tudományos és oktatási intézmények fölött. Az SZFE „meghódítása” csak egy a sok közül, fogalmaznak levelükben a baloldali magyar EP-képviselők, beavatkozásra sarkallva az Európai Bizottságot. „Miután az Orbán-kormány elzavarta a CEU-t, megfosztotta függetlenségétől a Magyar Tudományos Akadémiát, letámadott számos színházat és teljes ellenőrzése alá vonta a filmipart, most a Színház- és Filmművészeti Egyetemet célozta meg” – áll a levélben, amelyben a szerzők röviden ismertetik az SZFE kormányzati elfoglalásának lépéseit és az ezt követő tiltakozó hullámot. „Tisztelt Biztos asszony! Miért hagyja az Európai Bizottság, hogy mindez megtörténjen? Hogyan értékeli ezt a legfrissebb fejleményt annak tükrében, hogy a magyar kormány támadásokat intéz a független intézmények ellen? Mit kíván tenni az Európai Bizottság annak érdekében, hogy helyreálljon a Színház- és Filmművészeti Egyetem autonómiája?” – kérdezik Gabrieltől a DK-sok, hozzátéve: „Ha az Európai Bizottság hallgat vagy gyengének bizonyul, akkor a példát mások is követni fogják. A magyar kormány egyre inkább lerombolja európai értékeinket”. A Dobrev Klára, Molnár Csaba, Ara-Kovács Attila és Rónai Sándor által szignált levelet a DK európai parlamenti delegációja elküldte az uniós képviselőtestület tagjainak is.

Mind több egyetem szolidáris a színművészetisekkel (videó)

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.09.02. 18:30

Fotó: Huszár Dávid / Népszava
A hallgatók másutt zászlóval, nyílt levéllel, jelképes akciókkal támogatják a társaikat.
Más egyetemek hallgatói is kiállnak a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) autonómiája és az oktatás szabadsága mellett – írta szerdán a 24.hu. A színművészetit blokád alá vonó hallgatókkal szolidaritást vállalók közül kiemelték: a Szegedi Egyetem hallgatói például egy zászlóval álltak ki a nehéz helyzetbe került társaik mellett. Az ELTE BTK médiaintézetének tanárai nyilatkozatban fejezték ki szolidaritásukat az SZFE hallgatóival és oktatóival:
„Mi az egyetemi autonómiában és az oktatás szabadságában hiszünk, és úgy látjuk, hogy az SZFE alapítványi intézménnyé való átszervezése során ezek az alapvetések súlyosan sérülnek. Az alapítványi fenntartás jelenthet egy új működési modellt, de ez az átalakítás nem járhat az egyetemi autonómia megszüntetésével, mert az az egyetem fogalmának kiüresítését jelentené”

– hangsúlyozták.

Korábban a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) hallgatói önkormányzata így üzent az SZFE hallgatónak: 
„Ösztönzünk titeket, hogy informálódjatok, menjetek el tüntetni, ti is hallassátok hangotokat, ahogy mi is tesszük!”

A Magyar Képzőművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata elsők között csatlakozott az SZFE júniusban indult petíciójához. Nyílt levélben nyilvánították ki: 
„Alulírottak, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájának jelenlegi és volt hallgatói és oktatói szolidaritásunkat fejezzük ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóival és tanáraival. A leghatározottabban elítéljük az SZFE egyetemi autonómiájának megszüntetését. A szabad oktatás és kulturális élet mindannyiunk közös ügye, ezért sürgetjük az egyetemi és kulturális élet szereplőinek szerveződését és közös fellépését.”

A Színház- és Filmművészeti Egyetem melletti szolidaritásukat egy szimbolikus akcióval is kifejezték, az egyetem doktorandusz hallgatói piros-fehér szalagokat feszítettek ki az egyetemi épületek bejárata elé.     A petíciókat és kampányokat segítő „aHang” szervezet összesítése szerint eddig nyilvánosan is kiállt az SZFE mellett:
  • a Moholy-Nagy Művészeti Egyetlem Hallgatói Önkormányzat,
  • a Magyar Képzőművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzat,
  • a Hallgatói Szakszervezet,
  • az Ernst Busch Hallgatói Önkormányzata, Berlin, Németország