Előfizetés

Rozsdaövezet vagy barnamező?

A COVID legnagyobb áldozatai az emberek mellett a városok, ahol a meghatározó szolgáltatási szektort érintette legsúlyosabban a válság, megtorpant a gazdaság bővülése. A városoktól az alkalmazkodás a jelenlegitől eltérő gondolkodást és cselekvést igényel. A hatásokat a kormányzatok és az önkormányzatok direkt anyagi segítséggel és/vagy városrendezési eszközök bevezetésével tudják enyhíteni. A kormányzati kommunikáció szerint a 2020. évi LXXVII. törvényt (a rozsdaövezeti akcióterületek létrehozásához szükséges intézkedésekről) is ilyen segítségnek szánták a városok válság utáni „újraindításához”. De vajon segíteni fogják-e ezek az intézkedések a minden szempontból beszűkülő lehetőségekkel induló önkormányzatok és az általuk képviselt városlakók helyzetét? Születtek már ilyen fejlesztést segítő intézkedések az 1900-as évek Budapestjén is: a századelő gazdasági válságai sújtotta fővárosban, a Nagykörút tervszerű befejezése érdekében. Németországban pedig a törvény lehetőséget ad a városi önkormányzatoknak arra, hogy a leromlott területrészek felújításához speciális szabályokat alkossanak. A válsághelyzetben tehát fontos, hogy a városoknak legyenek beavatkozási eszközeik, sőt ilyen helyzetben a kormányzatok bővíteni szokták az önkormányzati eszközöket, és nem elvonni a hatásköröket, a forrásokat. Azt a különböző városrendezési tervek állapítják meg, hogy milyen funkciójú, méretű házakat lehet építeni, milyenek legyenek az utcák, a terek, a közmű- vagy az intézményellátás. Ezek a tervek határozzák meg, hogy mi szükséges ahhoz, hogy az épülő új területek ne az előző városrészek kárára növekedjenek. A rendezési tervek tehát a város alkotmányának is tekinthetők, az egymás mellett élők, a tulajdonosok, a vállalkozók számára előre tervezhető helyzeteket, lehetőségeket és átlátható viszonyokat, egyenlő jogokat biztosítanak. Budapesten a kerületi és a fővárosi önkormányzat együttesesen kezdeményezi a tervezést, a lakosság bevonását célzó partnerségi lépések mellett. Több mint 30 hatóság vesz részt az elfogadásában a rendőrségtől a környezetvédelmen, a katasztrófa-védelmen át a közlekedési és közmű szolgáltatókig. A végén az „állami főépítész törvényességi pecsétje” is rákerül a tervre. A posztindusztriális korszakban erőteljesen megváltozott nagyvárosaink szerkezete, a funkciójukat vesztett volt ipari területek helyén új funkciók – a szolgáltatás, lakhatás – jelentek meg. Ezeknek az átváltozásoknak a kezelését nevezik - jogszabályokban is definiáltan és világszerte elfogadottan – barnamezős fejlesztéseknek. A „rozsdaövezet” kifejezés is megjelenik, de minden esetben funkcióját vesztett volt vasúti, ipari, vélhetőleg valamilyen szempontból szennyezett területre utalva. A nemrég meghozott rozsdaövezeti – barnamezős - akcióterületekkel foglalkozó törvény elnevezése azt sejteti, hogy a volt ipari területek megújítása került a törvényhozó a figyelme fókuszába. A törvényi erőfeszítés a válság leküzdésének elősegítésére jelentős gazdasági előnyöket biztosít az érintett területek megújításában érdekelt ingatlanfejlesztőknek és rajtuk keresztül az építőiparnak. Látszólag a barnamezős területek átalakulása a cél, kapcsolódva a lakásépítéshez, hogy bizonyos területeken megmaradjon az alacsonyabb áfa adta árelőny. Ezek nagyon fontos és jó várospolitikai célok.  Az első meglepetés ott érhet minket, hogy a törvényben a „rozsdaövezeti akcióterület” már nem is csak a nevében jelzett területekre vonatkozik, hanem megfoghatatlanul szélesebb térségekre, ahol akár nincs is felhagyott ipari terület. A következő meglepetés, hogy nem csak a „lakás áfa” a kedvezmény, hanem olyan új szabályok bevezetésének lehetősége, amelyeket a városok még csak nem is ismernek előre. A harmadik, hogy a települési önkormányzatok teljesen kimaradnak a döntéshozatalból. A jelenlegi szabályok idézőjelbe helyezése alapvetően módosítja az egyes városokban a telkek értékét. A törvény meghozatala előtt nem történt meg az az egyeztetés, amely az önkormányzatoktól a hatóságokig terjedne, és amely mind a városlakók, mind a telektulajdonosok, vállalkozók, mind az önkormányzatok számára biztosítaná a jog előtti egyenlőséget. A törvény utal ugyan az önkormányzatokkal történő egyeztetésre - a fővárosi önkormányzatot ebből eleve kizárva -, de előre nem látható, hogy milyen szempontok szerint és hogyan történik a döntés, a városlakók pedig semmiképpen sem kerülnek képbe. Az akcióterületek kijelölésébe senkinek semmilyen beleszólást nem enged a jogszabály, a lehatárolás majd csak utólag ismerhető meg. Az viszont látható, hogy a szakmai fogalomhasználattal ellentétben a rozsdaövezeti akcióterületek nem egy barnamezőként definiált terület részei, hanem „jellemzően barnamezőt is magukba foglaló”, jóval nagyobb, akár városrészeken is átnyúló területek lehetnek. Félő, hogy a hamarosan kijelölendő területek szabályozását ötletszerűen változtatják meg, a következményeinek vizsgálata nélkül. A területfelértékelés fontos és jó célja ad-hoc beavatkozásokhoz vezet, hiszen a rendeletekben lefektetett “kiemelten közhasznú” státusz a helyi jogi normákat, önkormányzati rendeleteket, műemlék- vagy környezetvédelmi szabályokat felülírja. Az érvényben lévő komplex városrendezési tervet - amelyet az állami főépítész is jóváhagyott - sem kell betartani. Ellehetetlenül az önkormányzatok feladata, hogy a helyi közakaratot képviseljék. Sérül az az alapelv is, hogy a város növekedésének árát mindenki a részvétele arányában fizesse meg. A jelenlegi jogszabályból nem látszik, ki biztosítja, hogy ezek az új fejlesztések ne parazita módjára kerüljenek be a város szövetébe. A várostervezés sokrétű eljárásrendje sérül, ezért nem láthatók, nem tervezhetők és nem kezelhetők a helyzetek. Csak remélni lehet, hogy nem a már itt élők kárára történnek a fejlesztések.    Még van mód a változtatásra, ha a törvényhozó is úgy akarja. Az egyik legfontosabb változtatás a nem megfelelő fogalomhasználat orvoslása lehetne. A “rozsdaövezeti akcióterület” meghatározásakor egyértelművé kellene tenni, hogy a volt ipari, vasúti területek, a felhagyott szovjet laktanyák, tehát valódi rozsdaövezetek kerülhessenek csak be az egyes beavatkozási területek közé, a helyi települési önkormányzatok bevonásával. A törvény jelen formájában nem biztosítja a települési részvételt a döntésekben, hiszen a kiemelten közhasznú státusz ezt nem teszi lehetővé. Ha lenne törvényalkotói akarat, teljesülhetne a partnerségi előírás, a nyilvánosság bevonása, a tervezhetőség és a folyamat révén létrejövő városrészek szakmai megalapozottsága. A rendkívüli helyzetre tekintettel lehetne új eszközökkel segíteni a gyorsító és egyszerűsítő szándékot, képviselve a nyilvánosságot és a szakszerűséget is. Például már ma is megvan a lehetőség az internetes kormányzati felületeken a fejlesztések megjelenítésére, mód lenne arra, hogy az érintett négy szereplő - a Fővárosi Önkormányzat, a kerületi önkormányzat, a terület tulajdonosai, a fejlesztők – közös projekt javaslataikat előterjesszék. Olyan fejlesztési javaslatok kaphatnák meg a kiemelt “városfejlesztési akcióterület” státuszt, ahol a négy érintett fél a magyar jogszabályoknak megfelelő településrendezési szerződést megköti. Ebben a szerződésben lehetne mindent rögzíteni az ellátások helyzetéről, az egyes városi szabályok kezeléséről. Fontos lenne, hogy a javaslatban a fejlesztők mutassák be és vállalják, hogy az államtól kapott kedvezmények - több építés, kevesebb áfa – hogyan segítik a célok teljesülését: mennyi lakás épül és milyen vételárral, milyen bérleti díj csökkenéssel? Az állami szakemberek az elbírálás során a javaslattevőkkel egyeztetve tudják meghozni a döntést, a kormányhivatalok pedig megalkotni a jogi normákat. Vagyis van olyan megoldás, mely a meglévő magyar törvényi környezetre támaszkodva, a helyiek és a települési önkormányzatok bevonását biztosítva, a rendkívüli helyzetben is átlátható, előre tervezhető, a közösség érdekét szolgáló együttműködést felépítve, hatékonyan teljesíti a kitűzött célokat. 

Azok a hatvanas évek

Margaret és Peter egy festői déltengeri szigeten találkozott. Munkakapcsolatnak indult, de megkedvelték egymást. Sokat úsztak együtt. Peter elárulta, vonzódik a lányhoz. Margaret zavarba jött, szólt a főnökének. Történetünk az Egyesült Államokban játszódik, a múlt század legendás hatvanas éveiben. Nem zaklatási ügy, hanem a korszakra igencsak jellemző bizarr tudományos kísérlet. Egy John Lilly nevű amerikai orvos, pszichoanalitikus és filozófus (1915–2001) a fejébe vette, megtanít delfineket emberi nyelven – tehát angolul – beszélni, amitől szerényen „világtörténelmi jelentőségű áttörést” várt. Ötletére fölfigyelt a NASA. Az űrkutatási hivatal éppen a Holdra szállást készítette elő, de merészen nézett távolabbra is. Úgy gondolták, a fajok közötti kommunikáció hasznos előtanulmány lesz arra az esetre, ha majd földönkívüliekkel kell szót érteniük. Temérdek pénzt adtak a kísérletezgetésre, amiből a szépreményű kutató medencés laboratóriumot rendezett be a Karib-tengeri St. Thomas szigetén (1963). Nyelvoktatónak egy lelkes önkéntest, az egyetemről frissen kimaradt, 22 éves Margaret Howe-t szemelte ki. Peter pedig, ne kerülgessük tovább, a program palackorrú delfinje volt. A fiatal hím a beszédtanulásban nem jeleskedett – egy kezdő papagáj lepipálta –, annál célratörőbben dörgölőzött a víz alatt. Margaret tanácstalansága érthető, polgári családokban ritkán készítik fel a lányokat, hogyan reagáljanak tengeri emlősök szenvedélyes közeledésére. A konzílium úgy határozott, hogy a kísérlet sikere érdekében nem szabad makacs visszautasítással Peter kedvét szegni. Margaretnek tehát áldozatot kellett hoznia a haladásért, legalább gyengéd kézmozdulatokkal. Hogy, hogy nem, a történteket megneszelte a Hustler magazin, és „szenzációs” cikket közölt Interspecies Sex (Fajközi szex) címmel, erotikus rajzzal illusztrálva. Margaret csak fél évszázad elteltével, a The Girl Who Talked to Dolphins (A lány, aki delfinekhez beszélt) című dokumentumfilmben tárulkozott ki, egy sokat megélt idős hölgy kifinomultságával és bölcsességével. Értelmezése szerint érdeklődésük kölcsönös volt ugyan, de eltérő természetű: a delfiné szexuális, az övé szigorúan tudományos. Lilly doktor LSD-t is adott a delfineknek, de asszisztense kérésére Peter nem kapott, csak a két nőstény, Pamela és Sissy. Az ötletgazda szorgosan kísérletezett önmagán is, legszívesebben tudattágítókkal. Három évbe telt, mire a NASA-nál belátták: a kitágult pupillájú neurológus, minden igyekezete dacára, nem visz közelebb idegen civilizációk megértéséhez, a delfinek pedig sosem jutnak el kezdő társalgási szintre. Elzárták a pénzcsapot, az ígéretes program félbeszakadt. A polihisztor orvos túltette magát a csalódáson, tovább fürkészte az univerzum titkait szintén experimentális hajlamú barátai, Allen Ginsberg és Timothy Leary társaságában. Margaret Howe férjhez ment egy fotóshoz – „egy emberi lényhez”, hangsúlyozza a félreértések elkerülésére –, boldog családanya lett. Ám Petert, bohó ifjúságának emlékét, sohasem feledte.

A vírusgazda

Végignézett uradalmán, majd mint a nagy előd, aki a kezébe vett búzakalászból szemmértékre megsaccolta az 1950-es GDP-t, ő is csak megvakarta üstökét, majd a szüntelen nemzetmentéstől fáradt hangján mordult egyet: szeptember elejétől jön vissza a járvány, no.  Hogy a gazda ezt a szeptemberi céldátumot miből gondolta, azt pont annyira nem tudni, mint hogy addig miért engedi meg a dugig tömött strandokat, kempingeket, szállodákat. Nyilván ami az uradalom része, ott kevésbé terjed a kór. Horvátországban is hetek óta rohamosan szaporodik a vírus, ám a magyaroknak még most is vígan lehet adriázni, Szijjártó külügyér úr az élő példa. „Ritka, mint fideszesen a szájmaszk” – tartja a népi közmondás is. A lényeg, hogy a második hullám idején láthatóan mindenki, a teljes apparátus bízik a gazda legendás ösztöneiben, szemmértékében. Tavasszal ez bejött. Tényleg akkor tetőzött a járvány, amikor a magyar gazda betippelte, nem is tarolt annyira, mint mondjuk az olaszoknál. Az sajnos máig nem világos, a legendás túlélési ösztöne segített-e, vagy simán csak büdös nagy mázlink volt. A gazda most is elpöttyentett egy hülyeséget, miszerint a „betegségből meg lehet gyógyulni”, ami mondjuk tény, csak elhallgatja azt az apróságot, hogy súlyos, maradandó szövődményei is vannak a kórnak. Meg mintha most is ugyanúgy alig tesztelnének, mint tavasszal, holott azt minden szakértő éppen a gutaütésig hangsúlyozza, mennyire kulcsfontosságú lenne. Közben zavarba ejtő történeteket hallani a hatósági karantén és a kontaktkutatás furaságairól: így karanténba vonulás előtt még belefér egy nagybevásárlás, a kontaktkutatás pedig magyaros hévvel zajlik, tehát a lehetséges kontakt lesz szíves a dugig tömött HÉV-vel befáradni a kórházba a vizsgálatok végett. Azonban pontosan ez a rendszer lényege. Minden körülmények között a felszínen maradni,  közben pedig derűt árasztani. Ahogy Müller Cecília is tette a szájmaszk nélküli, petúniaérlelő mosolyával, ott állva az éveken át gyerekbörtönként üzemelő tranzitzóna szögesdrótjai előtt.