Előfizetés

Kilenc jégkorongozó koronavírus-tesztje lett pozitív az UTE csapatánál

Népszava-MTI
Publikálás dátuma
2020.08.19. 14:49

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Biztossá vált, hogy ez együttes nem kezdheti el az eddigi ütemtervnek megfelelően a szeptember elején rajtoló Erste Ligát.
Kilenc játékos koronavírustesztje zárult pozitív eredménnyel az UTE jégkorongcsapatánál, amelynek tagjait a Nemzeti Népegészségügyi Központ azonnal kéthetes hatósági karantén alá helyezte. Az Újpesti Torna Egylet szerdai sajtóközleményében az áll, hogy az együttes tagjait hétfőn tesztelték, miután vasárnap kiderült, hogy az egyik játékos fertőzött. Azt írták, a Sportkórház (OSEI) PCR-teszteket végzett el a Megyeri úton, és a felnőtt keret harmadának, kilenc jégkorongozónak a tesztje lett pozitív. Hozzátették: második teszt most nem készülhetett, azt csak a hatósági karantén idejének lejárata után lehet elvégezni. Az UTE vezetése úgy döntött, hogy az U20-as csapat tagjainak szintén kéthetes karanténba kell vonulniuk.
„A következő két hétben ebben a két korosztályban teljesen leáll a jégkorongélet Újpesten. A szakosztály közben elvégeztette a Megyeri úti jégcsarnok teljes fertőtlenítését, így a többi korcsoportban a hosszú hétvége után, hétfőn ismét elkezdődhetnek az edzések”

– írta az UTE, amely vasárnap jelentette be, hogy az egyik felnőtt jégkorongozó koronavírus-tesztje pozitív eredménnyel zárult, ezért az újpesti jégpályát lezárták. A kéthetes karantén miatt biztossá vált, hogy az újpestiek nem kezdhetik el az eddigi ütemtervnek megfelelően a szeptember elején rajtoló Erste Ligát.

Hőskorszaki szakik

Hegyi Iván
Publikálás dátuma
2020.08.19. 11:00

Fotó: RAFAEL MARCHANTE / AFP
Üres lelátók előtt is lenyűgöző élményt nyújt a világ legjobb labdarúgóinak játéka a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában.
Ámulok és bámulok az igazi futballon, ez tényleg a földkerekség csodája. Minden aspektusból. Most éppen abból, hogy el nem tudtam volna képzelni: üres lelátók előtt épp olyan élvezetes játékot látok, mintha 70 ezer néző ülne a tribünökön. A jók és a még jobbak között mégis ez a helyzet: zárt kapuk mögött is élményt nyújtott a Sahtyor Donyeck–Basel, a PSG–Atalanta vagy a Lyon–Manchester City, és egyenesen szédített a Bayern München–Barcelona. Kétségtelen, szomorú volt tapasztalni, miként hullik darabokra a huszonegyedik század korszakos katalán klubcsapata, és az is kérdést vet fel, hogy ha Messi volna „minden idők legjobbja” – miként nemegyszer nevezik –, akkor az örök első bevetésével kaphat-e egyáltalán nyolc gólt egy csapat, ám az fix: viszonylag kevés együttes verné tönkre lisszaboni módon még a mai „Barcát” is. Mert nyilvánvaló futballvakságra utal ugyan, ha egy klubelnök, jelesül Bartomeu, Dembelét jobbnak tartja Neymarnál, ám ennek – és sok hasonló dilettáns döntésnek – még nem kell 2-8-hoz vezetnie, ahhoz extraklasszis mutatványokban dőzsölő ellenfélre is szükség van. Az európai show folytatódik, nézők persze továbbra se lesznek, de most már nincs ok a töprengésre: az elit bebizonyította, hogy üres lelátók előtt is képes ugyanolyan magasan tartani a nívót, mint a járvány előtt. Nehéz időkben kiváltképp örvendetes automatizmus: egy kattintás, és dől a futball. Sajnos van, ahol ugyanolyan kattintó mozdulattal egészen más világba lehet jutni. Pedig minálunk beengedik a nézőket; igaz, nem tudni, miért. Egyrészt azért nem, mert a napokban közölték, hogy május óta nem voltak olyan aggasztóak a magyarországi járványadatok, mint mostanában, ráadásul a tobzódó taótámogatók körében kivételesen népszerű felcsúti klubnál több játékos is koronavírusos; másrészt azért sem, mert tömegigény, az éppenséggel nincs a valódi labdarúgástól garantáltan mentes hazai produkcióra. Habár sokan úgy tesznek, mintha lenne. „Majdnem telt ház” volt a labdarúgó NB I Hungária körúti nyitányán – jelentették különböző orgánumok, miután 4445 mindenre elszánt drukker kiment az MTK–FTC találkozóra. (Néhány lankadatlan ferencvárosi drukker a kilencedik kerületi polgármesteri hivatalt is meglátogatta valóra váltott zászlószaggatási, -tiprási, -égetési szándékkal. Jártak ők már látogatóban a Nemzeti Választási Iroda épületében is alapos közéleti megfontolásból. Az FTC eredeti étosza ugyan a politikamentességet tartalmazza, de jó ideje pártigazgató a klubelnök – narancsnok – az Üllői úton.) Mielőtt azonban diadalt ülnénk a fölött, hogy micsoda „tömeg” gyűlt egybe a Hungária körúton, érdemes megemlíteni: a múlt században mindösszesen tízszer fordult elő, hogy négy és fél ezresnél kisebb legyen a közönség a kék- és a zöld-fehérek egymás elleni mérkőzésén. Ez – a két csapat valamennyi, tehát a Ferencváros pályaválasztásával lejátszott bajnoki meccsét is számba véve – a hőskorban, 1903 és 1908 között, nyolcszor esett meg. Majd 1991-ben és 1996-ban egyszer-egyszer. Slussz. Ujjongani tehát kevesebb mint négy és fél ezer nézőnél keserűen groteszk. Ahogyan napjaink MTK–FTC-je legföljebb agitációs céllal nevezhető örökrangadónak. Öröknek még mondható, de rangot nem ad, az biztos. A szórakoztatást illetően nincs biztos támpont, hiszen külvárosi és falusi turnék ezreinek tapasztalatai azt igazolják: akár a legsilányabb haknikon is lehet mulatni. Igényeiből rengeteget leadó ifjú barátom a minap azt mondta: „Hagyjuk a dicső múltat! Én már nem tudom, ki volt Farkas Jancsi...” Ezen az alapon II. Rákóczi Ferenc nevét sem kellene ismerni. Ám kibúvója érthető, hiszen a szűnni nem akaró sikertelenség és tehetetlenség – úgy a felelősöké, mint az ártatlan kívülállóké – nyomasztó tud lenni. Az egyetlen menekvés (mármint azon kívül, ha érdemben történik valami a több évtizedes helyben járás felszámolásáért), hogy érjük be ennyivel! Sőt még próbáljunk meg boldogok is lenni attól, ami van. Az ország nagy része másként vélekedik. A hamisan csengő szép szavakra, sőt magára a rajtra – szinte rá se hederít.  

Kigolyózná a svédeket a Ferencváros

Bernau Péter
Publikálás dátuma
2020.08.19. 10:00

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Idén is csoportkörbe akar jutni az FTC labdarúgócsapata, amelynek a Djurgarden az ellenfele a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében.
A svéd Djurgarden lesz az FTC ellenfele a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában ma este (19 óra, tv: DunaWorld). A ferencvárosiak az előző kiírásban minden előzetes várakozást felülmúlva, nagyon kellemes meglepetést okoztak azzal, hogy az utolsó fordulóig versenyben voltak a továbbjutásért az Európa-liga csoportkörében. A bravúr végül elmaradt, de a magyar bajnok játékosainak nem kellett szégyenkezniük. A koronavírus-járvány miatt a kvalifikációs szakaszban egyetlen mérkőzésen dől el a továbbjutás, a mérkőzést zárt kapuk mögött kell megrendezni, a házigazda kilétéről sorsolással döntenek. Ennek a találkozónak a vesztese az Európa-liga selejtezőjében folytathatja szereplését, sokkal szerényebb anyagi díjazásért. Egy vereség a kiemelés szerint gyengébb riválissal szemben komoly presztízsveszteséget jelentene a ferencvárosiak számára, akik hat új játékost szerződtettek céljaik megvalósítása érdekében. Az államilag finanszírozott és eltartott magyar futball nagy előnye azonban, hogy az elmaradt bevételek pótolhatók az államkasszából. A ferencvárosiak korábban is éltek már ezzel a lehetőséggel. „A jelenlegi háttér klasszikus Európa-liga-csoportkörös, de mindig feljebb akarunk jutni, ezért, amíg van rá esély, addig a Bajnokok Ligája főtábláját kell megcélozni – mondta Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója a klub hivatalos televíziójának adott interjújában. - Sokan nevettek rajtunk, például, amikor évekig arról beszéltünk, hogy a főtábla a célunk, úgy is neveztek engem, hogy „Csoportkör Pál”, tavaly végre bejutottunk a csoportkörbe, idén is ezt akarjuk. Az is egyértelmű, hogy minden évben nem sikerül majd teljesíteni ezt a célt. Reálisan kell gondolkozni, nincs olyan klub, amely mindig bajnok vagy állandóan csoportkörben szerepel, de mindig a maximum elérését kell kitűzni célként. Még akkor is, ha volt olyan csapat az El mezőnyében az előző kiírásban, amelynek egyetlen játékosa többet ér, mint nálunk a teljes keret.” A vezető arról is beszélt, hogy a Ferencvárosnak nem az az első számú feladata, hogy utánpótlás-nevelő klub legyen, hanem, a nemzetközi porondon kell méltó módon képviselnie az országot. Svédországban úgy vélekednek, nem szabályos körülmények között sorsolták ki, hogy melyik csapat lesz a házigazdája a mérkőzésnek. „Ha egy kicsivel jobban odafigyelt az ember a sorsolásnál, akkor lehetett tudni, melyik golyó, melyik csapathoz tartozik – mondta Bosse Andresson, a Djurgarden sportigazgatója. - Nem fogunk emiatt panaszt tenni az UEFA-nál, igyekszünk megoldani a feladatot. A mérkőzésnek az FTC az esélyese, az előző kiírásban az El csoportkörében szerepelt, nem véletlenül emelték ki. Ha nem lenne zárt kapus a meccs, akkor akár négyezer szurkoló is elkísért volna minket erre a mérkőzésre.” 

Mérnöki pontossággal

A mérkőzés játékvezetője Fedayi San lesz. A 37 éves svájci bíró civil foglalkozása mérnök, 2011 óta működik közre nemzetközi találkozókon. A játékvezetők között a második vonalhoz tartozik, eddig összesen három kvalifikációs meccsen kapott feladatot a legrangosabb európai kupában, legutóbb az előző kiírásban a KF Ferinokeli-Lincoln FC BL-előselejtezőn működött közre.