Előfizetés

Párhuzamos világok

Jópofa ez a magyar miniszterelnök, mindig olyanokat mond, hogy van min csámcsogni hetekig. Közben elhisszük, hogy a kormánypropaganda ellenére Orbán Viktor műanyag karddal ment ki a múlt héten Brüsszelbe, ahonnan döntetlennel tért meg. A NER tíz éve után is hajlamosak vagyunk elhinni, hogy ez a döntetlen a „konszenzusos diplomácia” következménye. Sőt még azt is bevesszük, hogy valójában deresre akarják húzni a magyar miniszterelnököt. Csak még nem tudják, ki, mikor és hogyan. De a jogállamisági kritériumok ajtaját kinyitották, amit már nem lehet becsukni... Abban is konszenzus lehetett Brüsszelben, hogy az ajtó kitárásának felelősségét rátolják a „bevándorláspárti, Soros-kézben lévő” Európai Parlamentre. Ha nagy vehemenciával magyarázzák, azt is látjuk, hogy Orbán egyezséget kötött Merkel német kancellárral, aki viszont a magyar befektetéseit féltő német nagytőke kezében van. Pedig nekik igazán tudniuk kellene, hogy a tőke és az autoriter politikai rendszerek szövetsége hozhat ugyan anyagi sikert, de a vége e viszonynak nem szokott túl szép lenni. Ezért is lehetett és lett a liberális parlamenti demokrácia a tőke legkellemesebb ágyasa. Minden világos, csak a fejünk zúg. Abban nem vagyunk biztosak, hogy a Nyugat valóban megértette, amit a kormányfő már Budapesten nyilatkozott: „nem vagyok a régi, de néhány ilyen libernyákot, akikkel vitatkoznom kellett, azokat azért még elviszem a hátamon”. Nem a politikailag korrekt beszéd elleni küzdelemmel álcázott tahóságról beszélünk, hanem a tartalomról (Kálmán László nyelvész: a kormányfő ezennel a csőcselék legaljába sorolta be magát), amely egyetlen jelzőbe sűríti azt, ahogyan a magyar hatalom feje a Nyugat politikai kultúráját minősíti, s ami azt sugallja, hogy lépésnyire vagyunk az EU kifelé – Keletre – nyíló kapujától. Megértjük azt is, hogy a Nyugat nem tud mit kezdeni a magyar hatalommal. Le nem válthatja, mert mégis a fél ország szavazta kormányra többször is a tíz év alatt, s ha tetszik, ha nem, parlamenti jelenlétével az ellenzék is legitimálja a NER-t. Furcsa is volt hallgatni, hogyan dicsőül meg a sötétbe ugró Index-szerkesztőség gerince, miközben az ellenzék a Házban ücsörög, keseregve sanyarú sorsán, amelynek megint csendesebb visszhangja lesz a könnyű emlékezetű nyilvánosságban. Amely megint elvesztette a tájékozódás, a hatalom ellenőrzése jogának egy szeletét. Párhuzamos valóságokban bolyongunk, és ha mi sem ismerjük ki magunkat a saját földünkön, mit kezdjen, kezdhet velünk az ugyancsak bolyongó Nyugat? Ahol „a liberalizmus éppen akkor veszít a hiteléből, amikor az info- és biotechnológia összeolvadása hamarosan emberek milliárdjait taszítja ki a munkaerőpiacról, és aláássa a szabadságot és az egyenlőséget is”. Ahol a „big data algoritmusai digitális diktatúrákat hozhatnak létre, amelyekben a hatalom egy parányi elit kezében összpontosul, míg a többség sorsa nem is a kizsákmányolás lesz, hanem valami annál is rosszabb: a jelentéktelenség.” Yuval Noah Harari történészt idéztük. És – talán – a közeljövőt. 

A libernyákok hete

Azt állította Orbán Viktor (a Kossuth rádióban), hogy „Magyarországnak, nekem személyesen szerencsém van, mert én voltam katona, a fél életemet edzőtáborokban és öltözőkben töltöttem el. És nem vagyok a régi, de néhány ilyen libernyákot, akikkel vitatkozni kellett, azokat azért még elviszem a hátamon”. Ezzel szemben a tény az, hogy a miniszterelnök nem tölthette el a fél életét edzőtáborokban és öltözőkben, hiszen több mint a fél életét már a politikában élte le. Az se biztos egyébként, hogy Magyarországnak szerencséje van, amiért ő teljesített katonai szolgálatot is. Nagy barátja, Donald Trump például nem volt katona, aztán Orbán szerint mégis milyen jó irányba vezeti Amerikát és a világot, ugye? A brüsszeli „libernyákok” pedig, akikkel vitatkoznia kellett, a holland Mark Rutte és a francia Emmanuel Macron ugyan valóban nem edzőtáborokban és kaszárnyákban élték le a fél életüket, de a hosszas tárgyalásokat azért láthatóan ők is jól bírják. Talán azért is, mert Rutte például rendszeresen biciklizve jár a munkahelyére, és mellesleg nem építtetett magának sem új miniszterelnöki munkahelyet, sem új házat, sem új stadiont, holott ő is tíz éve van hatalmon, mint Orbán Viktor. Viszont még mindig ugyanabban a lakásban lakik, amit az egyetem után vett magának harminc éve. Lúzer. Az ilyeneket a hátunkon elvisszük. Hova is? Azt is állította a miniszterelnök (ugyanott), hogy „a magyar és a lengyel erők Brüsszelnél megállították a liberális nemzetközi brigádok támadását”. Ezzel szemben a tény az, hogy nem állították le, csak egy kicsit lefékezték. A költségvetési és a helyreállítási támogatások kifizetését ugyanis az Európai Tanács a magyar és lengyel ellenkezés ellenére jogállami feltételek betartásához is kötötte, igaz, egyelőre nem dolgozták ki, hogyan, milyen szabályokkal. Az Európai Parlament ezért máris szigorításokat követelt, csak már a megváltozott hadihelyzetben, vagyis a „liberális nemzetközi brigádok” által elfoglalt politikai területen. Orbán pedig otthagyta a csatateret a liberálisoknak, és hazajött győzni. Azt állította továbbá Orbán Viktor (még Brüsszelben, a lengyel miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján), hogy „ha szorosan összefogunk, akkor nincsen olyan ellenség, aki sikeres lehetne ellenünk”. Ezzel szemben a tény az, hogy ellenség valóban nincsen, de a szövetségeseink mégiscsak áttörtek a magyar-lengyel védvonalon. Mindenesetre a miniszterelnök honlapjára föltett videón a magyar fordításban az Orbán által használt „enemy”, azaz ellenség helyett az ellenfél kifejezés hallható. Ne puhítsuk le már a vezénylő tábornok kemény szavait, ha kérhetem. Azt is állította a kormányfő (a Kossuth rádiós interjúban), hogy a bevándorláspárti országok azért gyűlölnek bennünket, mert nem engedjük, hogy a migrációs politikájuk érvényesüljön. Ezzel szemben a tény az, hogy az Európai Parlament már 2013-ban, jóval a menekültválság előtt elfogadta a magyar kormány antidemokratikus politikáját elítélő Tavares-jelentést. Akkor vajon miért gyűlölt minket az ellenség? 
Rutte nem építtetett magának sem új munkahelyet, sem új házat, sem új stadiont, holott ő is tíz éve van hatalmon, mint Orbán

Kremlinológia, Karmelinológia

Ne tessék aggódni, ez itt nem a „kis szűcs, mit sütsz” kezdetű nyelvtörő, senkinek sem kell háromszor hibátlanul elhadarnia a „karmelinológia” szót. Én már a „elkelkáposztástalanítottátok”-ban sem voltam túl jó. De valaha a kremlinológia tudománya igyekezett megfejteni a szovjet legfelső körök valódi szándékait a szavak, elhallgatások, gesztusok mögött. Most nem a Kreml, hanem a Karmelita kolostor terveit kellene kikövetkeztetni, és az sem könnyebb. Ezért kellene megalapozni a karmelinológia tudományát. Mert itt van például ez az újabb támadás. Az igazságügyminiszter asszony jelentette be. Képzett, szép fiatal nő, fontos szerepe van a kormány kevéssé nőbarát imázsának javításában, valakinek ellensúlyoznia kell Németh Szilárdot is, bár nem könnyű. Nyilván tudja, miről beszél. (A miniszter, és nem Németh Szilárd, vele kapcsolatban ilyen követelmény nemigen merül fel.) Csak mi nem tudjuk, mert gyengék vagyunk karmelinológiában. Hogy – mint mondta – „ősszel egy új, minden eddiginél keményebb, gátlástalanabb támadássorozat veszi kezdetét”, abban nem az az új, hogy támadás lesz. Mindig van, folyton csatázunk, a háború folytonos. Az új az: hogyhogy, szeptemberig nyugi van? Augusztusban senki sem támad, csak majd ősszel? Roppant gyanús. De legalább van egy szusszanásnyi idő felkészülni. Felfegyverkezve speciel már fel vagyunk. Vannak itt török páncélozott hadi járművek, német és amerikai mindenfélék, örömmel olvastam, hogy pár napja megérkeztek az első német gyakorlótankok is. Lehet gyakorolni, hála istennek. A magam részéről inkább azon a katonai repülőn gyakorolgatnék, amin van az a kanapé és a nagy bárszekrény. Tudják, amelyikkel a miniszterelnök is utazgat. Ha valamelyik országgal jóba akarunk lenni, vagy épp ellensúlyozni pár stiklinket, rögtön veszünk tőle egy kis fegyvert. Egy csokor virág olcsóbb volna, de azzal nem lehet az ellenséget ősszel fejbe csapni. Nehezíti a fegyverkezést, hogy nem tudjuk, honnan jön az ellen. A „Zrínyi 2026” haderőfejlesztési program a légvédelemre koncentrál, az jó, mert az ufók támadása ellen is véd. (Csak tudnám, miért éppen a mohácsi vész 500. évfordulóját kell ünnepelnünk a program tetőzésével, ráadásul szegény Zrínyi is meghalt a kirohanáskor. Talán, mert nem volt neki egy szál haderőfejlesztési programja sem.) A miniszterelnök mindenesetre megnyugtatott: „Magyarországnak, nekem személyesen szerencsém van, mert én voltam katona, a fél életemet edzőtáborokban és öltözőkben töltöttem el. És nem vagyok a régi, de néhány ilyen libernyákot, akikkel vitatkoznom kellett, még elviszek a hátamon”. Azért pl. Honthy Hanna is eltöltötte a fél életét, ha nem is edzőtáborokban, de öltözőkben a színházban, mégsem lett kormányfő. Persze nem tudom, próbált-e valaha a hátán vinni akár egyetlen libernyákot is. Az viszont tényleg igaz, hogy Orbán Viktor nem a régi. A régi még libernyák volt, de szerencsénkre kinőtte. Azóta a politikai triatlon nyertese lett: az első versenyszámban összeszereli bárki szekrényét (még nem szóltam neki, de nálunk a konyhaszekrény egyik ajtaja valami csavarprobléma miatt szabadon lengedez), a másodikban ő ér a legkorábban a disznóölésre (mindenki örül, kivéve a disznót), a harmadikban ő cipeli a legtöbb libernyákot a hátán. Hát mi kell még egy országnak?! Ebből a rádióinterjúból a karmelinológusok legalább annyit megtudtak, hogy ősszel eszerint a libernyákok fognak „minden eddiginél keményebben és gátlástalanabbul” támadni. Ez, mondjuk, nem meglepetés. Szerintem a hollandok vezetik majd őket, újabban mintha az európai csúcson undokoskodó Hollandia lenne a fő ellenség. A norvég alap formájában ránk törő Norvégia után bosszúból Hollandiát is minimum be kellene sorolni a járványveszély sárga övezetébe. Láttuk Wagnertől A bolygó hollandit, tudjuk, miféle elátkozott fajta, frászt kap, aki csak rájuk néz. (És mit gondolnak, ki akarja az operában megmenteni a holland pokolfajzatot? Hát persze, hogy egy norvég! Senta, a norvég lány. Hahá! Összeforr a magyarellenességben, ami összetartozik!) A kérdés már csak az, pontosan miért támadnak újra a libernyákok. Ajánlanám a karmelinológusok figyelmébe azt a megfejtést, hogy a kolostorból valami újabb nagy disznóságra készülnek. Addig mégsem lett volna praktikus pl. egy hírportált kinyírni, amíg Orbán Brüsszelben bizonygatta, hogy él-hal a jogállamért. De már hazajött, és a jogállami garanciák számonkérésére csak ősszel dolgozzák ki a mechanizmust. Ideális pillanat. Most lehet akár a bíróságokat rendre szoktatni (örök hálájuk az apropóért Kaletának), akár még egy halálosat taposni az önkormányzatok nyakán, akár elbabrálni a választási törvénnyel, ne legyen túl könnyű az ellenzéki összefogás. Ha már úgyis támadnak ősszel, legalább legyen okuk rá! Talán addig is kellene még egy gyors nemzeti konzultáció: „Akarja-e Ön, hogy az európai bürokraták kicseréljék a 46 méteres Szabadságszobrot a brüsszeli Pisilő kisfiú hasonló méretű másolatára, vagy inkább legyen a Gellérthegyre tervezett Magyar Szabadságharcosok Múzeumában külön vitrinje Szijjártó Péternek?” A szerző volt országgyűlési képviselő